Magyar Paizs, 1902 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1902-09-04 / 36. szám

4 MAGTÁll PAIZS 1902. szeptember 25. való harczárói van szó, és hogy a védekezés állampolitikai szempontból nemcsak jogosult, hanem conditió sine qua nőnként elengedhetetlenül szükséges. Errről az oldaláról — tudtommal — még senki sem világosította meg a kérdést. — A dolgot sine ira et studio ugy adom elő, hogy — a kétségbe vonhatatlan tényekből mindenki a szükséges és elengedhetetlen következtetéseket nem csak önmaga levonhatja, de azt is megítélheti, vájjon az én következtetéseim helyesek-e? Én azt akarom és az a czélom, hogy mindenki maga győződjék meg arról, vájjon, liol van az igazság? Tényleg elengedhetetlenül szükséges-e szövetkezeti alapon a védekezés, vagy e nélkül is megoldható a kérdés, s ha igen, mi képpen? Mert addig senkit meg nem nyerhetünk valamely eszme szolgálatába jó harczosnak, mig az illető maga meg nem győződik azokról az igazságokról, melyekről szó van. Már pedig nékünk sok, jó harczosra lenne szükségünk, mert az orvoslandó baj is igen nagy. Talán elernyedt, elpetyhüdt, latgmatag, lethargiába merült úársadalmunk lelkiismeretét a megdönthetetlen okok alapján még életre lelkesedésre, kitartásra, munkára, tettre, összetartásra kelthetjük ? Talán a még le nem lánczolt s cl nem zsibbadt karokat megedzhetjük, a reménytvesztett s már-már kétségbeeső lelkeket uj életre ébreszthetjük, s talán ezek által szaporíthatjuk a humanisztikus és idealisztikus most még nagyon kis, küzdők táborát — Jelfrissült ujabb erőkkel. d Mondottam ember, küzdj, és bizva bizzáfa mondja szépen Madách. Küzdés nélkül nincs élet. Mindegyikünknek kötelessége azon igazságok szolgálatában, melyekről magunk megvagyunk győződve, — küzdeni, s az eszmét diadalra juttatni. E tekintetben minden ember egy kis világot alkot, s igyekszik az ő világát minél szélesebb körben kiterjeszteni, llt tűnik ki, ugy az egyes embernek, mint egyes igazságoknak intenzív ereje, nagysága, és fénye. Lassanként bontakozik ki, a ködfátyolból, s tör az igaz, szép és jó mindig magasabbra, e jelszó alatt: Excelzior! Persze legrosszabb az olyan átmeneti kor, a milyenben mi vagyunk. Sokan egyáltalában nem akarnak, vagy nem tudnak beleilleszkedni az uj helyzetbe, nem tudják vagy nem akarják elhinni és felfogni, hogy a helyzet nálunk az 1867. XVII. s az 1895. XLII. t. cz. óta a talmudzsidó javára igen sokat változott. Hát bizony ezt sem eltagadni, sem levitatni nem lehet. — Sokan ugy képzelik még most is a talmudzsidót, mint azok 1867 előtt voltak, inkább házi-zsidóknak, kik akkor is elegendő rabach-hal ugyan, de nem teljes polgári és politikai jogokkal voltak felruházva. Akkor még vigan sípolt a zsidó, ki gyalogszerrel, ki egy lovon egyik faluról a másikra, végig, faluhosszat kiáltva az ismert szöveget. JEz csak volt, de ma már nincs, mint a régi nemesség! Be hogy teljes legyen a chaosz, s a fából vaskarika, szép egymásutánban osztogatják az uj nemességet a zsidók részére — nálunk. Nem kiáltják utánnam: Megszűnt a nemesség, éljen az uj nemesség?Ugy hiszem igen kevés kiált éljent. Hogy ebben mi a ráczió, s mennyiben egyeztethető ez össze a 48-as törvényekkel, s éppen a zsidók által hangoztatott demokratikus elvekkel: azt egészen az olvasó belátására és bölcseségére bízom. Sokan azt is gondolhatják, hogy ha a Talmud és a talmudzsidó nem tett nevezetesebb pusztítást az elmúlt ezredév alatt, akkor most is meglehetünk minden védekezés nélkül. A kik igy gondolkoznak, helytelen elfogadhatatlan, alapon állnak, mint alább látni fogjuk. Mi nálunk senki sem üldözi a zsidókat, sőt valamennyi annak megkülömböztetése nélkül, hogy vájjon azok mindegyike kifogástalan magyar-e teljes polgári és politikai jogegyenlőségben részesül.Ámde, mint alább látni fogjuk,a Talmud nem ismeri el a zsidók és nem zsidók egyenjogúságát. Óriási választó falat állit fel zsidó és nem zsidó közt. Ez az egyik nagy külömbség. A másik az, hogy a szomszéd Románia nem ismeri el a zsidók jogegyenlőségét, s ugy innen mint Galicziából özönlenek be hozzánk a talmudzsidók. Romániában a zsidók önálló kereskedést és ipart nem igen űzhetnek, — mert a kereskedelmi és iparkamara üldözi, minálunk pedig támogatja őket. — A román politikai hatóságok is mindent elkövetnek, hogy a zsidókat kivándorlásra birják. — »A román törvény szerint kis községekben tilos a zsidóknak a letelepedés. Hogy ezt a törvényt minél jobban lehessen alkalmazni, számos nagyközséget és várost, a melyben sok zsidó lakott, kisközséggé nyilvánítottak, s igy a zsidókat távozásra kényszeritették. Ezenkívül nagymértékben gyakorolják a a megyefők, a prefektusok azt a jogukat hogy az idegen állampolgárokat, még ha Romániában, szüléitek is, megyéjükből kikiutasitliatják. Minden megokolás nélkül havonkén', száz meg száz zsidónak adnak ily módon vándorbotot a kezébe, s igy azok a zsidók is, akik otthon maradnak Romániában folyton vándorolnak egyik kerületből a másikba.« sKulturális tekintetben is sokat kell eltürniök a román zsidóknak. A nyilvános iskolákba zsidót csak az esetben vesznek föl, ha a román tanulókból nem telik ki a létszám; de a tanulók öt százalékánál több zsidót fölvenni nem szabad, s az igazgatónak joga van minden zsidó jelentkezőt megokolás nélkül e!ula?itani. — Romániában az oktatás ingyenes a keresztényeknek. A zsidó gyermek a népiskolában negyven, a középiskolában hatvan korona tanítási dijat fizet évenkint. A zsidók természetesen igyekeztek külön felekezeti iskolákat alapítani: de ez igen nehéz, mert tömérdek közigazgatási, egészségügvi és pedagógiai kifogást tesz minden zsidó iskola alap tásánál az állam képviselője. Nagy bajuk van a tanitás rendjével is. A zsidók a szombatot meg akarták ünnepelni, s a szombaton rendelt előadásokat vasárnap akarták megtartani. Ezt megtiltották nekik mert a román törvény szerint vasárnap nincs iskola. Erre a zsidók vasárnap is, meg szombaton is szünetet tartottak; a kormány azonban ezt is kifogásolta, s követelte, hogy a tanitás hetenkint hat napig tartson. A zsidók erre ugy segítettek magukon, hogy szombaton is tartottak iskolát, de ezen a napon csak vallástant tanítottak. Ám ebbe sem egyezettbeleakormány, mert Romániában nemcsak a tanítási terv, hanem még az órarend is ugyanaz minden iskolában, s a kormány követeli, hogy ezt az órarendet szombaton iá tartsák meg — És rendre bezárják azokat az iskolákat, a melyekben vallási aggodalmai miatt a hitközség nem engedi meg szombaton a rajz, szépírás és torna tanítását. A román zsidóknak tehát hűségesen van rá okuk, hogy vándorbotot vegyenek a kezükbe, s menjenek — jobb hazát keresni.« (Budapesti-Hírlap 1902. 234 sz.) Mielőbb gondolatainkat, s következtetéseinket tovább füznők, lássuk . 1. A Talmud tartalmának rövid ismertetését. 2. Minő életelveket követ s miként tünteti fel magát a talmudzsidó a Talmudban? 3. Minő Jogalmai vannak a talmudzsidónak, a nem — zsidókról? 4. Helyes-e, eljogadható-e, a Talmudnak a felebaráti szeretetre vonatkozó kétjéle megkülömböztetése ? 5. Logikailag mik ezekből a következtetések ? . . . (Folyt, köv.) Dr. Kele Antal. Tanév elején. Nen egyenlően osztogatja a szerencse az 5 adományait és különféleképpen osztja szét azokat a tanuló ifjúság közt is. Vannak ifjak, akik sohasem tanulták megismerni a nélkülözést, a nyomort, de még az élet komolyságáé sem. Ezek minden gond nélkül elindulhatnak, kivonulhatnak a nagy világba. Ók biztosítva vannak az iránt, hogy nemcsak a tanulmányokhoz szükséges eszközöket bőségben nyeri!: meg ; hanem nekik szívesen megadják a koruknak megfelelő ós megengedett élvezetekhez szükséges módot is. Azonban vannak az ifjúság közt olyanok is, a kik már zsenge korukban kénvtelenek voltak saját erejükre támaszkodni, s azt felhasználni. Ezeknek nagy bátorságra, erŐ3 szívre ós lélekre lesz szükségük, hogy el ne csüggedjenek, becsülettel keresztültörjenek és kivergődjenek ; szükségük lesz arra, hogy erős és tiszta öntudatuk legyen azon feladat, azon hivatás magasztosságáról, melynek életüket szentelni akarják, hogy felülemelkedhessenek ama feladat, ama hivatás gondjain ós fáradalmain s hogy azokat nyugo dt lélekkel és kitartással elviselhessék. Azonban a szerencsének nem ezen adományaitól függ az, milyen sikere, eredménye legyen az élet pályának ós melyik czélhoz fog az vezetni. A mi ma kedves ós irigylésre méltó könnyebbülésnek, enyhülésnek tűnik föl, az veszedelmes kísértéssé válhatik; s viszont a mi ma nehéz akadályn.ik látszik, az lehet elősegítő, támogatóvá es előmozdító ösztönné. Ugy van az bizony, hogy a jövő bizonytalanul fekszik minden ifjú előtt, ós senkisem tudhatja azt, micsoda bajokat és nehézségeket, vagy milyen örömöket ós gyönyöröket fog hozni magával. Az egyik előtt folyton csak nehézségek, akadályok fognak tornyosulni; mig ellenben folyton kedvező alkalmak fognak kínálkozni a másiknak. Valóban én nem tudnók e tekintetben az ifjúságnak mondani jobbat, s ajánlani megszivelésre méltóbbat azon mondásnál: Multa, quae nunc ex intervallo non apparent, vita aperiet; viri est non deesse fortunae praebenti se et oblata casu ad consilium flectere. Igen, a gondviselés adja a véletlent, nyújtja a váratlant; az embertől, a férfitől függ, hogy azt czéljává a'akitsa és kellőképpen felhasználja. Ebből távolról sem szabad következtetni azt, mintha a véletlenségtől, az eshetőségtől függne az embernek, nevezetesen az ifjúnak sorsa; nem ő, hanem igenis sorsa első sorban attól függ, hogy jól nyergeljen, s igy azután nyugodtan, de egyúttal bátran ós biztosan nyargaljon. Hát vájjon ezt megtette-e az ifjúság eddig, megteszi e moít s a jövőben is? Ezt a kérdést intézhetjük főleg azon ifjakhoz, a kik magasabb tanulmányok kedvéért felsőbb iskolákat látogatnak igy iehát az ismeretek bizonyos mértékét már eddig megszerezték.