Magyar Paizs, 1902 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1902-08-21 / 34. szám

H02,augu8ztua 21. MAGYAR PAIZS 3 berek is, élő hírlapokként. Mindazok, a kik a kereskedőknek fiaik és atyjafiaik, leányaik és unokáik, vérbeli és fajbeli rokonaik, szolgáik és szolgálóleányaik, — az utczán s a kávéházban, a vasúton s a járdán, a boltban s az országútján Pozsonytól Brassóig s a Kárpátoktól az Adriáig dobolásszerüen magyarázzák vala, hogy milyen rengeteg sok buza termett most Magyarországon ! Milyen olcsón lehet most adni és venni! A vak is látja ebből, hogy milyen boldog a magyar — földművelő. Ezért kérik Zalaegerszegen hat forintért a búzát. Én tisztviselő vagyok. Nekem s ezer meg ezer tisztviselő társamnak az a közvetlen érdekünk, hogy olcsó legyen a buza, mert mi pénzen vásároljuk az ételt, hogy annál könyebben megélhessünk, ha a kutya eszi is a földturó parasztot. Igen ám! ha csak annyi eszünk volna. De tudnunk kell, hogy annak a parasztnak a vállán áll az ország, mint egy durva márvány-oszlopon. S éreznünk kell azt a fájdalmat, hogy milyen éles fájdalom az, ha az az ember éhezik, a ki a kenyeret szerzi. Tudnunk kell, hogy a nemzettestet a munkások teszik, még pedig első sorban a testi munkával foglalkozók : a mezőgazdák és az iparosok. Ezek teszik a lábat és a derekat. Szép ám a tudomány is, magasztos a tisztviselőség hivatása és foglalkozása, és dicső dolog a kormányzás. De mindezek csak olyan dolgok a hatalmas munkás néptömeghez képest, mint fej a testen, mint korona a fejen s mint virágbokréta a kalapon. — Mit csinálna magára az a sok tudós tisztviselő, — ha mind elszalad a nép Amerikába? Mit csinál a testétől elszakadt fej magára ? A korona a muzeumba kerül, ha nincs fő, s hová teszed a bokrétát, ha még kalapod nincs? Ezért kell tudnunk, ha eszünk van, hogy a bokréta érdeke összevág a kalap érdekével. S hogy a fogyasztó közönség életérdeke nem ellenkezhetik a termelőnek életérdekével. Ezért fájhat az embernek, ha látja, bogy a fáradt földművestől 5—6 frtért kivánja megvenni a kereskedő a kenyér-buzát. Arról már nem is szólok többet, egyszer már ugy is emiitettem, micsoda öngyilkosság az, ha a búzát termelő ember a boltból veszi a lisztet. Mikor eladta a búzát, vesztett; mikor vette a lisztet, vesztett, — s mikor eszi a kenyeret, akkor is veszt. Mert — s ezt már ismétlem — ne higyjétek, kogy miután öt-hat kézen keresztül ment a gabonátok s visszakerül hozzátok, ne higyjétek, hogy saját gabonátok lisztjét eszitek. Felemlítettem a múltkor erre egy példát — a malomlátogatás után. Könnyű önnek beszélni, mondják talán sokan,de nekünk az adót ebből a kis búzából kell fizetni. Hát az igaz. Az adót ki kell fizetni. Az ország e nélkül nem állhat fenn. Az adófizetésre pénzt kell szerezni a föld fenekéből is, a gabonának legolcsóbban való eladásából is. De csak az adóért adjátok el, és ne a pántlikáért. És csak annyit, amennyi adóba kell, és ne annyit, hogy pántlikára is jusson. A pántlikéért ne prédáljátok el a gabonát olcsón. Ne dobáljátok ki a kenyeret az ablakon, mert Isten ellen való vétek. Borbély György. Kossuth-öDQcp Varaközben Széles e hazában nagy a készülődés, gyűléseznek, szervezkednek, hogy nemzetünk nagy fiának, ezredéves történelmünk egyik oszlopának ós a szabadság dicsS bajnokának, Kossuth Lajocnak századéves születésnapját méltóképpen megünnepelhessék. Kossuth Lajos! . . . Életében gyámolitója az volt árva nemzetnek, apostola, p.ófétája szabadságunknak, halála után csillagunk, fényes csillagunk, mely örök időkre világítani fog és élesztgetni bennünk függetlenségünk édes reményét. Ünnepre készüljünk! . . . Készüljön minden fia e hazának, mert a ki most nem fog ünnepelni, az nem vallhatja magát magyarnak, az nem a hon gyermeke, az ilyen áruló. Félre minden ellentót, C3ak az lebegjen szemünk előtt, hogy Kossuth szabadságunk megteremtője volt. És csodálatos, hogy e nagy készülődés közepette, szinte küszöbén már a nagy napnak, Muraközben alig hallunk hangokat, a melyek arra mutatnának, hogy a Muraköz népe is készülődik megünnepelni ezt a nagy napot oly lelkesedéssel, a mily lelkesen énekelte egykor: . . . Kossuth Lajos szabaditónk, Mi muraközi megváltónk. Isten éltesse ! Muraköz fiai! A kiben csak egy szikrája ól a magyar haza iránti szeretetnek, ne elje ki azt, ünnepeljen ezen a nagy napon. És hozzátok és hadd szóljon e néhány szó, kik vezetői vagytok a muraközi népnek. Még egyszer mondom, tegyetek félre minden gyarló gondolatot, és a muraközieket készítsétek elő a nagy ünnepre, mert ez a nép, mely egy Gasparicscsal dicsekedhetik, méltó rá, hogy a szeptemberi örömnapból része legyen. Ünnepeljünk! . . . Sohasem lesz alkalom a hazafias érzület oly foka felébresztésére, mint e napon. Hisz Kossuth neve köré a muraköziek egész legendát fűznek. Csak vezető kell, a ki igazgassa, ez a nép is megteszi a magáét. Azért hát: Előre! . . . Ünnepeltessük meg e napot ós ünnepeljük meg mi is, gondolatunkkal elzarándokolva a nagy ember sírjához és Ígérjük meg neki: Ne sirj, ne sirj Kossuth Lajos Lesz hazádnak szabadsága . . . Ünnepeljünk!!! L. R. J. „Bajaink.. A „Magyar Paizs" legutóbbi számában Németh Jenő ur rámutat ama bajokra, a melyek jórészt okai a gazdálkodók válságos helyzetének. Hogy még teljesebb legyen az ijesztő kép, egypár esetet Göcsejből és Göcsej széléhez közelálló falvakból én is elmondom. Nevet nem említek; elszomorító dolog, hogy megtörténik ilyesmi, de hát ezt is csak annak az osztálynak köszönhetjük, a mely nyáron át hűvösről — értem alatta a bolt és egyéb helyiségeket —- nézi ama harczot, a melyet a „gój" folytat léte fenntartásáért. Közel a göcseji viczinális vasúthoz -— de az állomáshoz elég messzire fekszik X. kisközség, Már fekvésénél fogva is mintegy arra vannak lakói utalva, hogy terményeiket szövetkezeti uton értékesítsék. % mit látunk? Van a községben két özvegy zsidóasszony. Ezeknek egyike az italmérési jogot tartván kezében, nyugodtan méri a csapásokat a népre, demoralizálván őket, példát adva a női legszentebb tulajdonságuknak sárba tiprásával. Talán csak védekezik a javanépe ? kérdi a szives olvasó. Oh dehogy ! Mégcsak szóra sem tartja érdemesnek a serdülők előtt megemliteni „a javanép" az ilyen cselekedetnek egész életre kiható romboló hatását 8 talán öntudatlanul, elősegíti azzal a nagyobb hatást, hogy aratásra nem egy, de több gazda termése oda vándorol. Ennyit az egyikről. A másik a szatócsságban vitte annyira, hogy ma már nem egy jó gazda vagyona van a bádogperselyébe zárva, vafy mint takarékpénztári könyv, vagy adóslevél alakjában. Szemtanú voltam egy esetnél, a mely alkalom megmutatta, hogy a jeles csakugyan olcsó kölcsönt nyújtott, a mennyiben csak 8°/o-os készpénz, s/4 öl I. osztályú hasábfa, és két mérő búzából álló kamatot kért. Mi vitte amaz egvént az ilyen olcsó kölcsön felvételére ? Talán elemi csapások késztették iá! Hát kérem ne tessék felette csudálkozni, senki sem veheti rossz néven, hogy az asszonynak vadgalambszínű selyem ruhára fájt a foga, az embernek, meg mert hát az N . . . i iparosoktól megtanult kuglizni, kártyázni, hogy el ne maradjon a világtól, az utolsó darab földjót is áruba bocsátotta. De most a Göcsej széléhez közelállókból is valamit. Régente jó módú, egymáshoz közelfekvő falukat veszek. Az egyikben szegény, de törekvő hentes iparost ismertem, dolgozott nem csak ipaágában, hanem jeles földeket is mivelt, csakhogy családját fenntarthassa ós házbórét pontosan fizethesse. Eljött a nap, lejárt a felvételi idő, gondoskodni akart ujabbi lakásról, számítván, hogy az eladásra kerülő árvák házát a megvevőtol bérbe kapja, no, mert ígérte volt a leendő tulajdonos, hogy lakásul neki adja. Azonban megjelentek az ár veiéi hiénái a zsidó korcsmáros ós mészáros személyében s azek felcsigázva a ház árát, csak ama megegyezés után engedték át a „gój" vevőnek, hogy a törekvő hentesnek bérbe nem adhatja. Kezet adva hozzá járult a vevő, habár & saját véréből való vér romlására való törekvést tisztán látta. Hát kérem ilyen a magyar. Már több izben megpróbálták a fogyasztási szövetkezet létesítését mindkét községben. De mivel mindegyikben^ tudj' Isten honnét szakadt földesurak vannak, nem sikerült a létesítés, mert a birtokok »szemevilága« az idősebbek ólhetetlensége folytán a kezükben van s fenyegetésüknek — mely szerint a napszámosokat másvidókről fogják hozatni — meglett az általuk kivánt eredménye: a lakosság szegényebbjei részesjegyeket nem jegyzettek, a vagyonosabbak pedig bruderok lóvén a »földes urakkal^, a markukba nevetve szemlélik az anyagi és erkölcsi sülyedóst. Ilyen és ehhez hasonló dolgokat cselekszik meg a magyar ember, romlására törve vórónek, kezet fogva ama parazitákkal, a melyek — ha idejekorán észre nem tér a magyar — előbbutóbb uraivá lesznek a magyar földnek, pedig kérem „a ki a földet birja, azé az ország."Nem fordulnak-e meg őseink ezeréves sírjaikban, látva véreiknek ilyeténkópi elpusztulását s ha látják azt, hogy az ők sírjaikat ama faj tapossa, a melyből egy emberpár 40 és néhány ev alatt a házi nyúléhoz hasonló szaporaságot ért el, benépesítve és zsellérré silányitva az — az előtt virágzó gócsejszóli falut! ? Lengyel Ferencz. A gödöllői állami méhészeti gazdaság. Budapesttől mintegy 35—40 kméternyi távolságra, északkeletre, a kies Gödöllő tőszomszédságában épült fel gyönyörű schveiczi stylusban az állami méhészeti gazdaság. 1896-ban a milleniumi évnek emlékére vált testté az ige. Akkor határozták el az intéző körök, hogy az okszerö méhészkedé8 fellendítése s országossá tétele szempontjából egy oly intézetet emelnek, melyben ezen, eddig elhanyagolt s a nép által nem ismert fontos nemzetgazdasági ágat megismertetni, tanítani 8 megkedveltetni fogják. Bár hiányzott egyelőre a terv kivételéhez az anyagi eszköz, mégsem mondottak le annak keresztül viteléiől. Sárossy Kapeller Ferencz miniszt. oszt. tanácsos ós Kovács Antal orsz. méh. felügyelő fáradhatlan buzgóságukkal előteremtették végre az eszközöket s igy 1899 ben a terv megvalósításához foghattak. Azóta három év tellett el. Ez a három év elég volt, hogy eddig egy erdős, majdnem teljesen kultiválatían vidéket valóságos paradicsommá változtassanak át. Talaja bár homok, mégis találkozhatunk a mézelő növények ezerféle fajaival. A különféle ákáczok s hársaktól a táblaszám vetett sylena 8 phacelia tanacetifoliáig, a Koelreutheria panieulata (egy eddig ismeretlen volt kitűnő mézelő diszfa, melynek még magyar neve eddig nincs) az ismeietes takács mácsonyáig, mind-mind képviselve vannak. S melyek mind