Magyar Paizs, 1902 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1902-07-31 / 31. szám

2 Ez az oka, hogy elkülönítik magukat és nem képesek sajátságos szokásaik, fölfogásuk és gondolkozás-módjuk miatt az össztársadalomba beleolvadni, s daczára annak, hogy az összes polgári és politikai jogok tekintetében köztük és a többi polgárok között megkülönböztetés most már nincs, s amenynyiben pedig van, ezt önmaguknak tulajdonithatják,— daczára, hogy a megerőltető fizikai munkát és foglalkozást maguknak nem valasztják, azokból az aránylagos részt ki nem veszik, s vagyoni tekintetben sem panaszkodhatnak többi polgártársaikhoz képest : mégis árváknak s mellözötteknek érzik magukat. De hiszen, ha a dolog igy van, annak okai egyedül ők maguk, mert igy van ez az egész világon. De az ellenszenv maguktól a kereskedőktől sem jogosult, sőt ezzel csak azt árulják el, hogy több jogot vindikálnak maguknak, mint a menynyivel tényleg birnak és oly jogoktól akarják megfosztani sinlődő polgártársaikat, kik nekik e jogokat adták s melyekkel azok tényleg törvényeink szerint most is minden kétségen kivül birnak. Eljárásukat károsnak és veszedelmesnek tartom; káros egyelőre a szövetkezetekre, azok fejlődésére, virágzásra jutására, de csak időlegesen; végeredményében azonban veszedelmessé leend az a kereskedőkre, a kereskedelmi érdekekre, a szépen megindult ipar-pártolási mozgalomra és az ezekkel összefüggő szoczia'is érdekekre nézve. Nekik hálával kellene fogadniok a magyar nemzet nagylelkűségét, de nem úgy, hogy még ők kerekednek felül, s magánérdekeiket akarják a közérdek fölé helyezni. Eddig az a téves nézet uralkodott, hogy nemzeti foglalkozásnak csak a földművelést tekintették. A kereskedést eddig nálunk jó formán idegenek gyakorolták, igen sok kivánni valót hagyván hátra; kívánatos, hogy ez a jövőre megváltozzék, mit szintén csak a szövetkezeti alapon érhetünk el. Magyarrá kell tennünk az egész vonalon a kereskedelmet, de az aztán legyen M°dern életelVek. Korunk szelleme parancsolólag kiált s igy szól a nemzedékéhez: siess, mert — elkésel !t 11 még is azt hiszem, hogy nem jó az a túlságos sietés, rohanás, mert minden jó ügv bevégzéséhez — idő kell. De a nemzedék hallgat a korszellem sürgető szavára és — siet, rohan. Valóságos hajszával kezdődik mindjárt a zsenge kor, mint azelőtt soha a világon. Folyjon, pihenés nélkül szuszog, liheg a kohóban a fuvó s az üllőn szikrát szór az izzó vas a kalapácsütések alatt. De a természet előbb, utóbb keményen meg bünteti az erőnek, kivált a szellemerőnek ilyen tnlfeszitését é§ túlbecsülését. Gyönge, satnya, vérszegény s idegbeteg nemzedék növekedik fel; a fa száradni kezd koronájától ; a marasmus, az elernyedés tovább terjed. Minden bukott, elpusztult nemzet felülről rothadt lefelé. Magasabb osztályok ismeretei és belátásai nem mennek át a tömegre; de gyorsan, bizto san utat találnak hozzá azoknak kételyei, tévedései, ledérsége és erkölcstelensége Mi azt hisszük, hogy a modern kulturember — az igazi ember, a ki megismerte rendeltetését. De a természet^közbeszól az ő tiltakozó vétójával s az ember belekerül igy egy kellemetlen dilemnába. Majdnem azt mondhatjuk, hogy szűk lesz neki a kabátja, kényszerzubbonynyá válik az, a melyet szétszaggatni törekszik. MAGYAR PAIZ

S igazi kereskedelem; s ne csak szatócskod ás. Nálunk eddig nem anynyira kereskedelem, mint szatócskodás folyt. Nyitva a tér: Tengerre magyar! Ezen hatalmas eszmét a szövetkezetek tudnák legkönynyebben megvalósítani, ha mind egy nagy központban egyesülnének és szükségleteiket az első kézhői együttesen s»ereznék le, terményeiket pedig a tagok együttesen értékesítenék, hírt, nevet, dicsőségei és vagyont szereznének a magyar névnek, úgy kint, mint bent. A kereskedőknek inkorrekt (hogy más kifejezést ne használjak) eljárása, — ugy hiszem — nem sokára reákényszeriti a szövetkezeteket, mikor és azonnal versenyen kivül állnak. — Vajha mielőbb bekövetkeznék ez. — Nagy szükség van reá. Hogy a szatócsok és kereskedők oly nagy ellenszenvvel megakadályozni akarják a fogyasztó közönséget abban, hogy ez szövetkezeteket létesítsen, másrészt a zsidóság közül senki sem adja magát a földművelésre, oka nagyon egyszerű, tiszta és világos. Semmiféle foglalkozás nem oly elengedhetetlenül szükséges, de nincs is annyira a természet változásához kötve, mint a földmüvelés. E nélkül nem élhetünk. A földműves munka bár a testi erőt legnagyobb mértékben igénybe veszi, arányítva más foglalkozáshoz, a legkevésbbé fizettetik meg. Sehol sem kell annyit ázni, fázni, izzadni, korán kelni, későn feküdni, mint itt. Mig ellenben a szatócskodás, mely nálunk leginkább divik s nyomorítja a fogyasztó közönséget, csak közvetít, minden nagyobb erőkifejtés nélkül s nagy perczentre szedi a busás hasznot, kezdi olykor kölcsönvett pénzen, vagy csekély tőkével, először falun, itt megszedve inaglt, vándorol a legközelebbi városba, utóbb onnan még nagyobba, úgy hogy a legnagyobb része 10—15 év múlva a semmiből vagyonos ember lesz s ugyanezen idő alatt akárhány földműves, ki bár szorgalmasan' dolgozott de nem volt elég tanult, furfangos és élelmes, több ezer forint értékű vagyonát És micsoda életfelfogása, milyen életelvei vannak azután az ilyen nemzedéknek ? Önök tudják t. olvasoim, de én is tapasztaltam, hogy az olyau nemzedék életszabályai körülbelül igy hangzanak : ostoba az élet, ós ostoba az, a ki ma a — holnappal törődik. Ma élünk, mulatunk és holnap ott fekszünk kiterítve. Ma forró a sziv, holnapra hideg. Nem épenséggel a holnapot értem ; talán a holnaputáni, vagy egy évet, két évet; de az bizonyos, hogy egy nap sem a mienk! sőt egy óra sem! A kérlelhetlen, irgalmatlan halál ott vigyorog reánk a szerelemtől ragyogó szemekből, az ölelő karok ivei alól, a boldogság ragyogó napja mellől, — mint valami sötét, utálatos árnyék. Mindezeknél fogva az életben nincsenek komoly czélok; azaz, ha vannak is, nem érdemes értök törekedni. De mire is? arra az egy pár esztendőre ? éljen minden ember úgy, a hogy neki — tetszik, s a hogyan neki legjobban esik ! Miért ne élhetnénk léhán, aljasan, erkölcstelenül ? utóvégre nem is a legrosszabb dolog, ha nekünk ez a szerep jutott; vannak ennél még rosszabb szerepek is, melyeket az embereknek kioszt a sors, vagy az élet. Vigasztaljuk magunkat azzal, hogy utóvégre juthatott volna nekünk az útonálló, vagy a gyilkos szerepe is. Ezt a szerepet sem utasíthattuk volna vissza, mint a színházaknál szokták — hanem, el kellett volna azt — játszanunk. Ma ugy is léhák és frivolak az emberek, — majdnem mind; hát utánuk kell menni. 1902. julius 31. egészen elvesztette, s elszegényedett, többnyire közvetítők ügynökök stb. lelketlen eljárása miatt. Hogy ilyen és ehhez hasonló eset nem egy van, s nem is száz vagy ezer, azt példákkal nem illusztrálom, mert feleslegesnek tartom. Nézzen körül bárki az életben s meggyőződik ezek valóságáról. Ezen proczessus az emiitett törvény életbeléptetése után lassan, de állandóan és fokozatosan növekedett s nincs is kilátás arra, hogy, ha társadalmi és törvényhozási uton ezen veszedelmes proczessusnak védelem és gát nem vettetik, állampolitikai szempontból s a magyarság érdekében jó megoldású legyen. A társadalom védekezése nem lehet más, mint a több kis ember szövetkezése, mert e nélkül a veszedelmes proczessusnak további káros fejlődését meg nem akadályozhatják. A törvényhatóságnak pedig sürgősen intézkednie kell az iránt, — hogy első sorban szabályozza a veszedelmes bevándorlást, másodsorban pedig az államfenntartó elem érdekében hozandó törvényes intézkedések által nem erőszakkal, de intézményekkel s a népteher könyebbitésével a már-már veszedelmessé váló kivándorlásnak mihamarább elejét vegye. A bajok egy részét már orvosolta is a törvényhozás, mikor meghozta az 1900. XXV. t. czikket, mely hivatva van a szegény népet megvédeni az utazó kereskedők és ügynökök pusztításaitól. Ezek működése az üzleti tisztesség szempotjából is felette sok panasz tárgyát képezte. Ezen törvény 1. §-a elrendeli, hogy: »Az 1884. XVII. t. cz. 50. §-ának azon rendelkezése, melynél fogva minden iparosnak joga van úgy saját, mint mások készítményeire nemcsak lakhelyén, hanem azonkívül bárhol és bármikor minták előmutatásával is megrendeléseket gyűjteni, vagy gyűjtetni, hatályon kivül helyeztetik. Ennek helyébe lép azon rendelkezés, hogy úgy a belföldi, mint külföldi iparosok, kereskedők, vagy ezek megbízottjai, az iparos vagy kereskedő lakhelyén kivül — mintával, vagy minta nélkül — megrendelések gyűjtése végett csak oly iparosoVigyázzon mindenki, mennyire képes haladni, mindenki zsákmányolja ki tehetségeit; bovitse kiki tehetsége szerint tevékenységének körét; s mindenki törekedjék szakmájának legmagasabb fokát elérni. De senki se legyen oly balga, hogy elfelejtse annak a határait megtartani, mit képes tenni s — elérni. A csuka ne akarjon repülni, a sas pedig ne törekedjek úszni! — A ki mindent akar élvezni: kénytelen végtére mindent nélkülözni; s aki azt állítja, hogy mindenhez ért: csakhamar kénytelen lesz átlátni, hogy vagy semmit, vagy nagyon keveset ért. Igaz ugyan, hogy nem ritkán épen saját hivatásunk látszik nekünk leghálátlanabbnak, — saját terhünk legnehezebbnek, saját sorsunk legkevésbbé érdemeltnek. Azonban jaj annak, a ki alapos ok és szükség nélkül kimerészkedik a biztos kikötőből a nyilt tengerre. Az élet minden öröme a külső dolgok szabályszerű ismétlődósén alapszik. A nap és éj, az évszakok, virágok s gyümölcsök váltakozása, visszatérése, mindezek rugói a földi életnek. Minél nyíltabbak, fogékonyabbak vagyunk ezen élvezetek iránt, anuál boldogabbaknak érezzük magunkat. De ha ezen tünemények úgy vonulnak el mellettünk, hogy azokban részt nem veszünk: akkor bekövetkezik a nagy baj, a súlyos betegség t. i. az, hogy utálatos tehernek teki ntjük az — életet. Igy gondolkodik s eszerint él az emiitett nemzedék. Ezekkel szemben én csak a következőket jegy-