Magyar Paizs, 1902 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1902-07-03 / 27. szám

III. év Zalaegerszeg, 1802. juSius 3. 27. szám. Egy évre 4 korona. Fél évre 2 korona, legyed évre 1 kor. Bgyes szám 8 fillér. Szerk. és kiadóhivatal: Wlassics-u. 25. Hazai dolgok hirde tése íéláron: egy old. 20 K. Nyilttér sora 1 korona. Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfizetés mefcujitf.sa iránt lehetőleg gyorsan szíveskedjenek intézkedni, nehogy a lap szétküldése fennakadást szenvedjen. íllatYüdeleni, favédelem.*) Jelige: „Aki az állatot szivtelenül bántja, Ííeserves sorsában az embert sem szánja.« Az állatok kinzása, az igavonó barmok agjonterhelése és gyötrése, a madarak fogdosása és pusztítása; a fák ágainak lehasogatása, törzsének megmetélése és kivagdosása ugy megy a magyarnál — gyermeknél, felnőttnél egyaránt — mintha ki volna adva parancsolatban. E bűnös szokás kiirtására hiába hoztak törvényt, hiába küzd ellene az iskola. Nem lehet egykönnyen megszüntetni. Ide a szülők segítése kell. Ide a felnőttek jó példája kell. Tanítótestületünk is mérlegelvén azt, hogy mindeme goi osz szokásból csak kár származik közgazdaságunkra ; de másrészt főfeladatának érzi a szivek finomítását, a gyengéd érzelmek ápolását, I iilör.ösen a gyermeki lélek elvaduJásának megakadályozását : azt határozta, hogy az idei „Értesítő"-ben az állat- és favédelem ügyében szól a szülőkhöz, a nagyközönséghez. — A midőn az állatok kimélését, védelmét karoljuk fel, két czclt érünk el. Az egyik a hasznos állatok megtartása, ez az anyagi haszon. A másik pedig, mivel törekvésünkkel tulajdonképen a szív nemesedését érjük el, erkölcsi haszon. Egy nagynevű pap azt mondja: »Irgalmatlanság és kegyetlenség az állatokkal szemben a szivet megkö\ítik, a lelket elvadítják s kegyetlenséget, irgalmatlanságot szülnek az emberekkel szemben is.« Hazánk egyik nagy férfia, Apponyi Albert gróf, még tovább megy, mikor azt mondja: „A ki valamely érző lénynek szenvedését közönyösen tudja nézni, annak lelke kész talaj a gyilkosság gondolatának megtermésére; csak az kell, hogy a szenvedély szele a magot oda vigye.« Apponyi szerint tehát már az is rossz ember, gyilkosjelölt, a ki közönyösen tudja nézni az állat szenvedését. Nagyszívű és nagygondolkodó emberek beszélnek igy, a kik ismerik az ember természetét; tudják, hogy a bűnök magvaiból, egyikből-másikbórminő veszedelmes hajtások keletkeznek. A mikor a gyermek elfogja a legyet és kitépi szárnyait; vagy elfogja a cserebogarat és malmot csinál belőle s gyönyörködik az állat kínjában: akkor már kezd fásulni a gyermek szive. Ez már kezdete az irgalmatlanságnak ; első lépés a könyörtelenszivüséghez. A gyermek megfogja a békát, ugráltatja *> A talaegerizegi áll. el. iskola idei BÉrtesitő"-jéből. ' és elevenen megnyúzza; elfogja a madarat, kinozza, kalitkába zárja, megkopasztja: ez a további fejlődés a kegyetlen ember felé. Aztán következik utána, hogy majdan ostornyéllel, husánggal üti elakadt lovait, vasvillával az ökreit és mint gazda szánalom nélkül agyonterheli barmait, a munkatársait, kenyérkeresőit. Mi következik utána-? Az, hogy az ilyen megkövesedett szívű, durva lelkű ember nem fog, de nem is tud könyörülni nyomorgó és szenvedő embertársán sem. A ki csak önmagával törődik és senki mással. Csak neki legyen jó dolga. Sőt ha nincs olyan dolga, mint szeretné: megtámadja a más vagyonát, a tulajdon szentségét, megtámadja embei társát: útját állja a békés utazónak és ha úgy fordul, irgalmatlanul le is üti. Egyszerre nem lesz valaki gyilkossá, annak nem születik. Gyilkossá ugy nevelődik, lépésről-lépésre fejlődik valaki. És hát hol kezdődik a gyilkos az emberben? Ott, amikor a gyeimek elfogta a legyet, cserebogarat, hogy megkínozza; ott, a mikor elfogta a kis madarat, vagy kiszedte fészkéből és lapdázott vele, sőt talál szét is tépte eleunen. Itt kezdődik a "'gyilkos. A tolvaj is a lopást csak egy tűn kezdette volt. És ha ezeket a dolgokat kicsiségnek, nevetségesnek tartják a szülők, a felnőttek : bizony-bizony megéri az apa, anya, (itt-ott már meg is érte"> hogy egyszer bottal támad rá a felnőtt fia. Néha nem is bottal, hanem késsel, lövőfegyverrel. Valahol olvastam, hogy a régi görögök egy gyereket halálra Ítéltek azért, mert madarának (egy varjúnak) kiszúrta a szemét. Azt mondták rá élemedett bírák: méltó a halálra I Azt mondták rá közmegegyezéssel, hogy jobb ha elpusztul az ilyen már gyerek-korában, a mikor még csak a varjú szemét szúrta ki, mint majd akkor, a mikor embertársaiét tolja ki, azokat szúrja le. A mostani embert megdöbbenti az a halálos itélet. Tedig a régi görögök okos, tudós emberek voltak. Őket az élettapasztalat, a följegyzések tanították meg arra, liogy az állatkínzó gyerekből csak rossz ember, csak gyilkos lehet. Rossz embernek pedig nincs helye emberi társaságban. Az »Országos Állatvédő Egyesületi iskolánk tanulói között 1110 példányban osztatott ki az idén ajáudék-könyvecskéket. Van ezekben sok szép vers, sok szép olvasmány, melyeknek mind az a czélja, hogy elszoktassa a gyerekeket az állatkínzástól s hogy rászoktassa őket az állatok kímélésére. A gyerekeknek osztottuk ki, ámde a felnőtteknek is szántuk. Olvassák el ők is, hogy a tanítást bevevén, ügyeljenek a gyermekek vad pajkosságaira s az állatok védelmezésében mutassanak jó példát. Nálunk főképp divik'a madarak fogdosása, a madárfészek pusztítása. Hasznos madarakat pusztítanak el: fecskét, pacsirtát, czinkéket, csízeket, ten geliczét, fülemilét. A káros rovarok és gyommagvak pusztítóit fogdossák el, sőt eladják s pénzelnek belőle. A hasznos madarak pusztítását tiltja ugyan a törvény, de ki őrzi ellen? Ne várjuk, hogy a rendőr, vagy mezőőr. Ha a törvény szení, akkor minden honpolgárnak kötelessége a fölött őrkődni, hogy a törvény megtartassék. A törvény azt mondja: »A hasznos madarak pusztítása tilos. Azok fészkeinek és tojásainak elszedése, valamint a hasznos madaraknak és tojásaiknak forgalomba hozása hatósági engedély nélkül tilos. Kihágást követ el és száz koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő, a ki a hasznos madarakat pusztítja, azoknak fészkeit és tojásait elszedi.« (1894. évi XIII. tcz. 57. és 95. §.) Ezt jegyezze meg minden szülő, mert a gyerekek tetteért a szülő felelős. Okos, tudós, tapasztalt emberek hirdetik, hogy az állatkínzó gyerekből lesz a gyilkos, általában a gonosz ember. De hiszen akkor az emberi társaság tagjainak — nekem is, neked is és mindenkinek — érdekében áll, hogy ne nevelődjenek rossz emberek: tolvajok, rablók, útonálló gyilkosok. Személy- és vagyonbiztosságunk' parancsolja, hogy a IOSSÜ emberek szaporodását minden módon megakadályozzuk. Pedig bizony gyilkos, vagy legalább is irgalmatlan, könyörtelen ember lesz abból, aki mint gyermek gyönyörködik az állatok kinjában s mint ifjú sem kíméletes irántuk. Mert ez a kezdet, ez a vég. Lépésről-lépésre, fokról-fokra igy fejlődik a rossz ember. De az ilyen rossz emberekre nincs is szüksége a társadalomnak. A jó emberek társaságában az ilyennek nincs is helye, — börtönbe vele! És hát melyik apának, anyának ne esnék nehezére gyermekét a börtönben tudni? Ha tehát látják az apák és anyák, hogy gyermekük gyönyörködik, szinte kéjeleg csak egy légynek is a kínzásában, ha csak nyakgatja is a gyermek a kutyát, macskát, fészkes verebet: ne sajnálja gyermekétől a figyelmeztető szót, ne a tanítást, sőt a büntetést se. Mert az állat nem játékszer. Még a káros állatot se engedjük kinoztatui. Pusztítsuk el egy csapásra, de — ne kínozzuk. A gyerek szive kövesedik meg, lelke szilajodik el vele, irgalmatlauság és kegyetlenség ver fészket szivében. Nem kis dolog ez. Nem tréfabeszéd ez. Való dolog. Az emberi fejlődés megfigyelőinek tapasztalata, okos emberekéi. Hallgassunk pedig az okos emberekre! Ha a cseléd ostornyéllel üti a lovat, vasvillával az ökröt, méltó reá a cseléd, hogy hogy azonnal — elbocsássad. Mert az ilyen cseléd,, az ilyen ember ha ugy jönne — és mikor nem jön, nem tudhatod — téged is ütne, kínozna. Ne rakj két lóra annyit, a mennyit csak három bir elvontatni. Gazda, te vallod ká-