Magyar Paizs, 1902 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1902-07-03 / 27. szám

III. év Zalaegerszeg, 1802. juSius 3. 27. szám. Egy évre 4 korona. Fél évre 2 korona, legyed évre 1 kor. Bgyes szám 8 fillér. Szerk. és kiadóhiva­tal: Wlassics-u. 25. Hazai dolgok hirde tése íéláron: egy old. 20 K. Nyilttér sora 1 korona. Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az elő­fizetés mefcujitf.sa iránt lehetőleg gyorsan szíveskedjenek intézkedni, nehogy a lap szétküldése fennakadást szenvedjen. íllatYüdeleni, favédelem.*) Jelige: „Aki az állatot szivtelenül bántja, Ííeserves sorsában az embert sem szánja.« Az állatok kinzása, az igavonó barmok agjonterhelése és gyötrése, a madarak fog­dosása és pusztítása; a fák ágainak lehaso­gatása, törzsének megmetélése és kivagdo­sása ugy megy a magyarnál — gyermeknél, felnőttnél egyaránt — mintha ki volna adva parancsolatban. E bűnös szokás kiirtására hiába hoztak törvényt, hiába küzd ellene az iskola. Nem lehet egykönnyen megszün­tetni. Ide a szülők segítése kell. Ide a fel­nőttek jó példája kell. Tanítótestületünk is mérlegelvén azt, hogy mindeme goi osz szokásból csak kár szárma­zik közgazdaságunkra ; de másrészt főfelada­tának érzi a szivek finomítását, a gyengéd érzelmek ápolását, I iilör.ösen a gyermeki lélek elvaduJásának megakadályozását : azt határozta, hogy az idei „Értesítő"-ben az állat- és favédelem ügyében szól a szülőkhöz, a nagyközönséghez. — A midőn az állatok kimélését, védelmét karoljuk fel, két czclt érünk el. Az egyik a hasznos állatok megtartása, ez az anyagi haszon. A másik pedig, mivel törekvésünk­kel tulajdonképen a szív nemesedését érjük el, erkölcsi haszon. Egy nagynevű pap azt mondja: »Irgalmatlanság és kegyetlenség az állatokkal szemben a szivet megkö\ítik, a lelket elvadítják s kegyetlenséget, irgal­matlanságot szülnek az emberekkel szem­ben is.« Hazánk egyik nagy férfia, Apponyi Albert gróf, még tovább megy, mikor azt mondja: „A ki valamely érző lénynek szenvedését közönyösen tudja nézni, annak lelke kész talaj a gyilkosság gondolatának megtermé­sére; csak az kell, hogy a szenvedély szele a magot oda vigye.« Apponyi szerint tehát már az is rossz ember, gyilkosjelölt, a ki közönyösen tudja nézni az állat szenve­dését. Nagyszívű és nagygondolkodó emberek be­szélnek igy, a kik ismerik az ember termé­szetét; tudják, hogy a bűnök magvaiból, egyikből-másikbórminő veszedelmes hajtások keletkeznek. A mikor a gyermek elfogja a legyet és kitépi szárnyait; vagy elfogja a cserebogarat és malmot csinál belőle s gyönyörködik az állat kínjában: akkor már kezd fásulni a gyermek szive. Ez már kezdete az irgalmat­lanságnak ; első lépés a könyörtelenszivüség­hez. A gyermek megfogja a békát, ugráltatja *> A talaegerizegi áll. el. iskola idei BÉrtesitő"-jéből. ' és elevenen megnyúzza; elfogja a madarat, kinozza, kalitkába zárja, megkopasztja: ez a további fejlődés a kegyetlen ember felé. Aztán következik utána, hogy majdan ostornyéllel, husánggal üti elakadt lovait, vasvillával az ökreit és mint gazda szána­lom nélkül agyonterheli barmait, a munka­társait, kenyérkeresőit. Mi következik utána-? Az, hogy az ilyen megkövesedett szívű, durva lelkű ember nem fog, de nem is tud könyörülni nyo­morgó és szenvedő embertársán sem. A ki csak önmagával törődik és senki mással. Csak neki legyen jó dolga. Sőt ha nincs olyan dolga, mint szeretné: megtámadja a más vagyonát, a tulajdon szentségét, meg­támadja embei társát: útját állja a békés utazónak és ha úgy fordul, irgalmatlanul le is üti. Egyszerre nem lesz valaki gyilkossá, an­nak nem születik. Gyilkossá ugy nevelődik, lépésről-lépésre fejlődik valaki. És hát hol kezdődik a gyilkos az emberben? Ott, ami­kor a gyeimek elfogta a legyet, csereboga­rat, hogy megkínozza; ott, a mikor elfogta a kis madarat, vagy kiszedte fészkéből és lapdázott vele, sőt talál szét is tépte ele­unen. Itt kezdődik a "'gyilkos. A tolvaj is a lopást csak egy tűn kezdette volt. És ha ezeket a dolgokat kicsiségnek, nevet­ségesnek tartják a szülők, a felnőttek : bizony-bizony megéri az apa, anya, (itt-ott már meg is érte"> hogy egyszer bottal támad rá a felnőtt fia. Néha nem is bottal, hanem késsel, lövőfegyverrel. Valahol olvastam, hogy a régi görögök egy gyereket halálra Ítéltek azért, mert madarának (egy varjúnak) kiszúrta a szemét. Azt mond­ták rá élemedett bírák: méltó a halálra I Azt mondták rá közmegegyezéssel, hogy jobb ha elpusztul az ilyen már gyerek-ko­rában, a mikor még csak a varjú szemét szúrta ki, mint majd akkor, a mikor em­bertársaiét tolja ki, azokat szúrja le. A mostani embert megdöbbenti az a ha­lálos itélet. Tedig a régi görögök okos, tudós emberek voltak. Őket az élettapasztalat, a följegyzések tanították meg arra, liogy az állatkínzó gyerekből csak rossz ember, csak gyilkos lehet. Rossz embernek pedig nincs helye emberi társaságban. Az »Országos Állatvédő Egyesületi isko­lánk tanulói között 1110 példányban oszta­tott ki az idén ajáudék-könyvecskéket. Van ezekben sok szép vers, sok szép olvasmány, melyeknek mind az a czélja, hogy elszok­tassa a gyerekeket az állatkínzástól s hogy rászoktassa őket az állatok kímélésére. A gyerekeknek osztottuk ki, ámde a felnőt­teknek is szántuk. Olvassák el ők is, hogy a tanítást bevevén, ügyeljenek a gyermekek vad pajkosságaira s az állatok védelmezésé­ben mutassanak jó példát. Nálunk főképp divik'a madarak fogdosása, a madárfészek pusztítása. Hasznos madara­kat pusztítanak el: fecskét, pacsirtát, czin­kéket, csízeket, ten geliczét, fülemilét. A káros rovarok és gyommagvak pusztítóit fogdossák el, sőt eladják s pénzelnek belőle. A hasz­nos madarak pusztítását tiltja ugyan a tör­vény, de ki őrzi ellen? Ne várjuk, hogy a rendőr, vagy mezőőr. Ha a törvény szení, akkor minden honpolgárnak kötelessége a fölött őrkődni, hogy a törvény megtartassék. A törvény azt mondja: »A hasznos madarak pusztítása tilos. Azok fészkeinek és tojásainak elszedése, valamint a hasznos madaraknak és tojásaiknak forga­lomba hozása hatósági engedély nélkül tilos. Kihágást követ el és száz koronáig terjed­hető pénzbüntetéssel büntetendő, a ki a hasz­nos madarakat pusztítja, azoknak fészkeit és tojásait elszedi.« (1894. évi XIII. tcz. 57. és 95. §.) Ezt jegyezze meg minden szülő, mert a gyerekek tetteért a szülő felelős. Okos, tudós, tapasztalt emberek hirdetik, hogy az állatkínzó gyerekből lesz a gyilkos, általában a gonosz ember. De hiszen akkor az emberi társaság tagjainak — nekem is, neked is és mindenkinek — érdekében áll, hogy ne nevelődjenek rossz emberek: tolva­jok, rablók, útonálló gyilkosok. Személy- és vagyonbiztosságunk' parancsolja, hogy a IOSSÜ emberek szaporodását minden módon meg­akadályozzuk. Pedig bizony gyilkos, vagy legalább is irgalmatlan, könyörtelen ember lesz abból, aki mint gyermek gyönyörködik az állatok kinjában s mint ifjú sem kímé­letes irántuk. Mert ez a kezdet, ez a vég. Lépésről-lépésre, fokról-fokra igy fejlődik a rossz ember. De az ilyen rossz emberekre nincs is szüksége a társadalomnak. A jó emberek társaságában az ilyennek nincs is helye, — börtönbe vele! És hát melyik apának, anyá­nak ne esnék nehezére gyermekét a börtön­ben tudni? Ha tehát látják az apák és anyák, hogy gyermekük gyönyörködik, szinte kéjeleg csak egy légynek is a kínzásában, ha csak nyak­gatja is a gyermek a kutyát, macskát, fész­kes verebet: ne sajnálja gyermekétől a fi­gyelmeztető szót, ne a tanítást, sőt a bün­tetést se. Mert az állat nem játékszer. Még a káros állatot se engedjük kinoztatui. Pusztítsuk el egy csapásra, de — ne kínoz­zuk. A gyerek szive kövesedik meg, lelke szilajodik el vele, irgalmatlauság és kegyet­lenség ver fészket szivében. Nem kis dolog ez. Nem tréfabeszéd ez. Való dolog. Az emberi fejlődés megfigyelőinek tapasztalata, okos emberekéi. Hallgassunk pedig az okos emberekre! Ha a cseléd ostornyéllel üti a lovat, vas­villával az ökröt, méltó reá a cseléd, hogy hogy azonnal — elbocsássad. Mert az ilyen cseléd,, az ilyen ember ha ugy jönne — és mikor nem jön, nem tudhatod — téged is ütne, kínozna. Ne rakj két lóra annyit, a mennyit csak három bir elvontatni. Gazda, te vallod ká-

Next

/
Thumbnails
Contents