Magyar Paizs, 1902 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1902-06-12 / 24. szám

Pedig én bízvást hiszem, hogyha azt a csemegét ehette volna továbbra is, nem halt voltna meg olyan hamar. Mangin orvos már nem volt olyan önző, hogy minden vagyonát a feleségének, meg a rokonainak hagyja, az ö testamentuma önnek 1500 forintot hozott. Van azonban önnek egy másik öröksége: a Farkas Dávidnéféle. — Előbb azonban mondok én önnek egy mesét. Nem olyat, mjnt Pósa bácsi, hanem olyan más mesét. Volt egyszer egy öreg asszony, de nem az operencziás tengeren, avagy azon is tul, hanem innen rajta, itt egy kicsi utczában. Ennek az öreg asszonynak annyi volt a pénze, hogy lábasokban, fazekakban tartotta az aranyát, s csak szegény rokona volt több, mint a pénze, — egygyel több mint rostán a lyuk. Hanem olyan fösvény volt ez az öreg asszony, hogy nem adott senkinek egy vasat sem, s hogy a kéregetők se háborgassák, még kilincset sem tartott az ajtaján. A. sok szegény rokon pedig nem mehetett be hozzá, mert nem volt kilincs az ajtón. Ez az öreg asszony gyűlölte a selymet, a puczczot, a fényt, de szerette hallani a jó pletykákat. Szerette a jó tortát, finomat, puhát. A rokonai szegények voltak, azok nem vihettek neki tortát, kenyérre is alig telt. Pletykát — de hát az öreg asszonyt nem a szegény ember dolga érdekelte. Mi is van azon érdekes, egyhangú élet az. Mit tudnak ők a gazdagok életéről. Szegény embert elfoglalja a ma küzdelme, a holnap aggódó kétségbeesése. Mi lesz holnap? Hogy tudhatnák ők mulattatni az öreg, gazdag asszonyt. Jött aztán egyszer egy ur és egy ragyogó szép asszony. Hoztak ezek tortát, édest is, meg puhát is. Azok meg tudták ám a világ sorját. Ajkaikon folyt a szó, édesen, s kellemesen csengett a fülben. — Ezeknek aztán megnyílt az ajtó s előttük be sem záródott soha. Ezek aztán tudtak ám az öreg asszony nyelvén beszélni, szidták a selymes, puczczos, költekező világot, amelyet ők nem szeretnek, — ime bizonyítja kopott ruhájuk — otthonn és a világban az igaz, hogy nem ilyenben jártak, hanem fényesben, selyemben. — Nem voltak ezek rokonai, még szomszédai sem, s az örep asszony még is ugy megszereti, hogy ók lesznek bizalmasai, minden ügyben tanácsukkal él. Mikor nagy beteg lesz, elkísérik a nagyvárosba operáczióra. No hiszen meg is operálták. Még életében nekik ajándékoz pénzt, s hát uramfia, mikor meghal, mi sül ki, hogy még azonfelül is sok pénzt testált nekik, s amit a rokonainak kellene adni, nekik adja, rokonainak pedig semmit. Nem ismeri ön azt a szerencsés urat ? Folytassam a mesét? — nem, beszéljünk már most egyebet. Farkas Dávidné szül. Fűzik Mária 1897, junius 23-án saját ke'üleg adott végrendeletében hagyományoz az ön feleségének 2000 frtot és e^y takarékpénztári részvényt. 1901. január havában ügyvéddel készíttet még egyet, mely ben önnek húszezer koronát hagy. 1901. január havában ugyanezen ügyvéd által okiratot készíttet, mely szerint egyik birtokát ennek az ügyvédjének ajándékozza, vele szemben fennálló ügyvédi tartozásai fedezésére, de köteles ebből az ügyvéd az ön feleségének 14 ezer koronát, Fürst Jankának az ön családja varrónőjének 800 koronát és Gyarmati Vilmos füszerkereskedőnek, kitől ön is beszerzi füszerszükségleteit, 2000 koronát kifizetni. Látja, mindenütt csak ön szerepel, de a rokonok sehol. Talán egynek hagy pár ezer forintot. Már most mondja meg Trsztyánszky ur, hát ez mi? Helyesnek tartia e ezt? Ön aki nem rokon, rokon pedig annyi van, és annyi szegény rokon, 34 ezer koronát örököl, azok a földhöz ragadt szegény emberek semmit. Pedig ön életében is kapott Farkas Dávidnétól, amint nekem is többször emiitette, 12 ezer koronát, ezzel építette a villáját, a Mari-villát. Látja Trsztyánszky ur, ez 46 ezer korona. Boldogságos Isten, hány fájó sebet lehetne bekötni ezzel, hány éhező gyermek ajk nyerne ebből kényért, hány kis gyermeket lehetne abból felruházni, s hány gyermeknek a sorsa más fordulatot venne, ha nagynénjök vagyonából ők a vérbeli rokonok is megkapnák a részöket. Hány kis gyermeknek jönne el Karácsonyra a kis Jézus, ha nem is olyan fényesen, nem olyan csillogón, mint az ön angol parkos házában, hanem ugy egyszerűen, hozva meleg ruhát, czipőt, aranyos diót. Azt feleli erre ugy-e, hogy maradt még Farkas Dávidné után ingóság is, készpénz is. Ebben is igaza \an. Hogyne maradt volna. Maradt bizony egy 2000 frtos és egy 1000 frtos takarékpénztári könyv, az elsőt temetési költségre hagyta az elhalt, e költség fel is emészti. Maradt aztán egy néhány vánkos, egy paplan, egy avult lepedő, amivel beterítették a tetemet, egy pár szekrény, mely majdnem kongott az ürességtől s egy pár avult bútor. — 1902. jun. 7-én árverezték el, s befolyt 662 korona. Nos ebből aligha jut egy részre 46 ezer fillér. Mondják, hogy volt valaha sok-sok minden. Tömött szekrények, rakott ágyak, a takarékos asszony évek-hosszu munkálkodásával szerzett kincse, de ez csak volt, aztán hog) esett, hogy nem esétt, nem tudom, de elkallódtak s ma nincs. Ön azt is állította, hogy ön is rokon, tehát mindenképpen jogos ez az örökség. Van azonban Sármelléken egy úriasszony, aki erről semmit sem tud, ő csak a saját rokoni kapcsolatát ismeri s az önéről azt mondja, hogy az Ádámon és Éván datalódik. Nos Trsztyánszky ur, szokott ön gondolkozni is ugy-e ? Látja, ha én az ön állal annyira currentalt bűnös uton jutotvolna ahhoz a pénzhez, avagy hivatali kötelmeim megsértéséak vor a bíróság bizonyára nem mondta volna ki ártatlanságotarn vei, mat. — Pedig hát hosszú ideig vizsgálta", 12 hónapig és 2 napig nyilvánosan tárgyalta. Hiszen emlékszik rá ugye-e? Ön is ott volt. Ezt a 200 forintot én privát munkáért kaptam. De hiszen ön is hivatali teendők mellett szerez a Tallián alapítvány kezeléséért, még pedig derék összeget. Én magam dolgoztam a 200 frtért, ön pedig mással dolgoztatja az Írásbeli részt. Ön szerzett nekem annyi keserűséget, annyi fájdalmat, hogy az ön hátralevő élete alig elég annak levezeklésére. Pedig én szegéuy ember voltam, nekem nem volt házam, angol parkom, abban aloe, kaktus és pálma. Szmyrna szőnyegeim sem voltak, villám sem volt; olyan szegény ember voltam, mint 20 év előtt on, küzdöttem a mindennapiért, a kenyérért; s ön akinek mindene meg volt, tőlem sokalja, a kényért, s attól a sok szegény, földhöz ragadt rokontól elorökölte a 46 ezer koronát. Nem akartam mást, csupán megkérdeni öntől, a ki árvaszéki elnök is egyúttal ; hogy az ön jogérzéke helyesnek tartja é ezt? Papp Ferencz.