Magyar Paizs, 1902 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1902-06-12 / 24. szám

III. év. • - Zalaegerszeg, 1902. junius 12. 24. szám. így érre 4 korona. Fél évre 2 korona. Hegyed érre 1 kor. ügyes szám 8 fillér. Hazai dolgok hlrde tése féláron: egy old. 20 E. Nyilttér sora 1 korona. Szerk. és kiadóhivatal: Wlassics-u. 25. Szerkeszti és kiadja: BORBÉLY GYÖRGY. X/EEG-JEL-EITIK: HETENKÉNT CSÍTTÖETÖKÖN ESTE. gondolatok a szövetkezeti eszme köréből. Cotigo, ergo sum. A gondolkozás az embernek legfőbb és legszebb ékessége és a lélek tükre. Az embernek ezen tulajdonsága különbözteti meg őt a többi lénytől s teszi a világ urává, illetőleg csak tenné, ha minden ember feltudna, vagy fel akarna emelkedni azon absolut magaslatra, melyre rendeltetésénél fogva felemelkednie kellene. Él bennünk egy közvetlenül Istentől eredő szellem, mely sajátos lényegünket teszi s ez az ész, melynek segítségével a föld mélyétől fölemelkedhetünk egészen az Istenségig, megismerhetjük a jót a rossztól, segítségével folytonosan előbbre haladhatunk pályánkon s megközelíthetjük kitűzött czélunkat, az absolut igazat, jót és szépet s egyengethetjük a boldogság útját. Mert, hogy az Isten az embert boldogságra teremtette: az mindabból, mi bennünket a természet nagyszerűségével s fenségével körül vesz: minden kétséget kizár., És hogy ennek daczára az emberiség nemcsak hogy kilüzött czélját el nem érte, de attól nagyon is táfol van még, s folyik még mindig az egyenlőtlen h&rcz az igazak és igaztalanok közölt: annak legnagyobb részben az az oka, hogy az emberiség 999/1000-ed része öntudatosan és kritikailag nem gondolkozik, minek folytán a furfangosak s hatalmasabbak a nagy többséget hatalmuk alá kerítették, intézményekkel magukat körülbástyázták, azon reményben, hogy ez igy is marad. Az emberiségnek azonban feltartóztathatatlanul haladnia kell kitűzött czélja felé s tényleg az emberiség habár telette lassú lépésekkel is, de folytonosan halad s kell hogy haladjon. Napról-napra szaporodik azok száma, kik gondolkodnak s kiket mézes-mázos szavakkal megtéveszteni s a való igazság felismerésétől eltántorítani nem lehet. Kell is, hogy ezek száma szaporodjék s mindenki eszét öntudatosan és kritikailag felhasználja, mi által felette sok rossztól szabadulhat meg. Igaz ugyan, hogy gondolkodásunknak is meg van szabva a maga határa, amenynyiben az érzék feletti dolgok megismerésére képtelenek vagyunk, melyek nem is tartoznak az emberi ész ismeret-körébe, de értelmünk kiművelése által ezen érzékfeletti dolgokról is magunknak tiszta fogalmakat alkothatunk. Ha valaha, ugy a mi napjainkban szükséges, hogy minél többen öntudatosan és kritikailag gondolkozzunk, mert csak ennek segítségével vagy*,.

1' képesek felismerni az igazat, czépeWls jót, s mert napjainkban ezeren és ezeren dolgoznak azon: szóval és Írásban, hogy az érdeknélküli jó, igaz és szép, diadalra ne juthasson, hanem csak az, mely egyesek egyoldalú érdekeit képviseli, melyek önszereteten, vagy önérdeken alapulnak; ezért változók s nem lehetnek biztos elvei az erkölcsi cselekvéseknek. Addig, mig valaki önmaga meg nem győződik valaminek az igazságáról: abban nem szilárd, nem erős, nem határozott és nem elszánt. Az ilyent könnyen el lehet tántorítani s megtéveszteni. Azoknak, kik valamely eszme igazságáról, vagy jóságáról megvannak győződve, kötelességük ezen igazságokról másokat is meggyőzni s felvilágosítani. Különösen áll ez a szövetkezeti eszmére vonatkozólag, melynek ugy látszik felette sok ellensége van, különösen a „Szövetkezeti Útmutató" megjelenése óta. Pedig szövetkezeteink legnagyobb része még gyenge és kezdetleges s még korán sem mutatja azt az áldásos hatást, mit rendes körülmények között okvetlenül eredményezni kell. A visszás helyzet onnan keletkezik, mert azok, kiknek a szövetkezetekre legnagyobb szükségük van, sem a vezetéshez nem igen értenek, sem a szövetkezetek lényegét át nem értik és át nem érzik, azt kellőleg nem támogatják, sem az intelligensebb elem által nem karoltatik fel oly mértékben, mint ezt állampolitikai szempontból joggal elvárhatnék. Ehhez járul, hogy a kereskedő osztály különösen a fogyasztási szövetkezetek alapítása áUal saját exisztentiájukat vélik megtámadva s ezért azoknak roppant nagy nehézséget okoznak és helylyel-közzel nem tisztességes fegyvereket is használnak, mely eljárás végeredményében ön magukat fogja megbőszülni. A kor és az emberiség haladását ily eszközökkel és módokkal még soha senki meg nem akadályozhatta s annyival kevésbé tudja a közvetítő kereskedelem a szövetkezeti eszme terjedését megakadályozni, ^thelyezVe. (Töredékek egy tiszti asszony naplójából.) Irta: Reviczky Irma. I. A beomlott kut. Egész sor uri palota fölött, törött kősziklán teiiil ei a nevezetes vár, mely egykor erős fészke volt a Mátyus föld hatalmas urának, a hírneves Csák Máténak. És e váirom alatt volta laktanya is, melyben esküvőnk után laktunk. Férjem gallérjának piios hajtókáját akkoriban még csak eg,y csillag diszité, — a második csillaga, — legalább ugy mondta — én voltam. Végtére azonban megunja az embei a csillagokat is — ós ezért megtörtént, hogy az uram estenden benézett bébe-korba a tiszti kaszinóba, — én pediglen ez alatt oda álltam a nagy erkély ablakunkhoz — mely a várra nyílt —és lestem a holdat, néztem miként játszik bújósdit a sziklabérczen álló várrom boltíves ablak üvegeiben, kísértetiesen megvilágítva az omladozó várfalakat és a sötétben kimagasló bástyákat. E hírneves vár egykor dísze volt az egész Vágvölgynek, — de egy óriási tűzvész elpusztította s az időtől fogva nem támadt föl többé hamvaiból. Az idő vasfoga évről-évre mely nyomokat vág a kemény sziklafalakba, a hatalmas bástyák pusztulnak, még csak a hires „szerelem kútja" és a várhegy legmagasabb fokán kiemelkedő torony menekedtek a teljes enyészettől. Éidekes szerelmi história fűződik a kúthoz és ettől maradt rá az elnevezés, hogy „szerelem kútja." — Omár, a daliás ifjú, három évig emberfölötti kitartással ásta e mély kutat a leányért, kit forrón, hiven, igazán szeretett. Szegény Omár hiven szerette Jatimit és mikor Zápolya ehabolta a szép leányt és Trencsón várába hozta magával, a híisége3 ifjú utána jött meszi földről ós mesés kincseket ígért a szerette leányért. Omár kész volt minden áldozatra azért, a kit oly nagyon szeretett . . . Hasztalan! Kincsekre nem volt szüksége Zápolyának, hanem egy más, egy rettenetes föltételt szabott az ifjú elé. — Ha kutat törsz a sziklába, melynek oly bő vize legyen, hogy a várőrsóg ne szenvedjen többé hiányt, akkor vissza adom kedvesedet. És az ifjú neki fogott a kútnak és törte, törte a sziklát szakadatlanul. Száz ölre vagy még többre haladt Omár, — mikor a föld gyomrából kifakadt az első csöpp viz, melyet hatalmass vízsugár követett. Zápolya szavát tartotta és Omár magával vihette kedvesét, sőt magyar szokásként nemcsak megvendégelte, hanem egész az ország határáig kísértette katonáival. E hires kut vizéhez többé nem lehet hozzáférni. Mert egy égés következtében néhány gerenda szakadt béta a fedélzetről és nem találkozott, a ki kitakarítsa. Azért mégis fennen hirdeti az utókornak a hü szerelem diadalát. A vártorony most is födve van ócska fazsindelylyel. Rozoga falépcső vezet fel, melynek legmagasabb fokán, néhány esztendő előtt, egy boldogtalan szerelmespár elemésztette magát .. . El is temették a torony aljában — egy közös airba. Kereszt azonban nem jelöli az elhagyatott sirdombot, de minden tavaszszal kivirit e helyen egy vadrózsabokor ós reá hullatja hulló leveleit. Csalogány dala nem zeng e botorban soha, — a hová csak elvétve tévedt egy-egy nap—vagy holdsugár. De ha leszállt az est homáiya, visitó éjjeli madarak szárnyra kelve, benépesítik a romokat ós köiülröpdösik a magányos sirdombot; is . . . Be szép volt a várrom, midőn a hold ezüst párákba burkolta omladozó falait! És én képzeletemben a holdsugárba fürösztött bástyákat a Trittjoff — monda alakjával népesitém be . . . Sötét zöld fenyvesek segélyezték a kék csillagos eget és Vágfolyó kacskaringós, holdfürösztött ezüst szalagja vigig húzódott a vadvirágon rétek, az arany kalászos mezők mellett, egy-egy falut elkerülve, melyből csak a templom tornya magaslott ki a holdfényben. Két nagy vashid, mint egy-egy hatalmas csat az ezüst szalagos övön, két helyen is átfogta a szilaj folyót, melynek kavicsos partszélein magasi a lobbanó tüzet raktak a tutajoEok, e mellett bánatos ritmusi dallamra gyújtva s harangszerű mély hangjukat felém hozta a balzsamos nyári szellő lágy fuvalma. És e hanghullám volt az egyetlen nesz, a mely megtörte az ég titokzatos csöndjét ... — Egyszerre csak fölsivitott távolban a gőzmozdony sipja és a völgyben visszahangzott a vonat dübörgése. Eszeveszett gyorsasággal robogott be az Expresz Orient, a tüzesszemti