Magyar Paizs, 1902 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1902-05-22 / 21. szám

III. év, Zalaegerszeg, 1902. május 22. 21. szám, Egy évre i korona. Fél évre 2 korona. Hegyed évre 1 kor. Egyes szám 8 fillér. Hazai dolgok hirde tése féláron: egy old. 20 K. Nyilttér sora 1 korona. Szerk. és kiadóhivatal: Wlassics-u. 25. Szerkeszti és kiadja: BORBÉLY GYÖRGY. MEG JELENIK H ZE T IE 3ST IC IÉ XT T CSÜTÖIRTÖIKlÖIINr ESTE ' . >•« —— 1 I öltöznek bujdosnak . . . Irta : Németh Elekné, Andaházy Irene. Költöznek, bujdosnak — egyre bujdosnak, édes hazánk fiai, a boldogulás és meggazdagodás ígéret-földére, — Amerika felé! — Egyenként, — csoportokban, — tömegesen, mint a vándormadarak . . . Csakhogy ezeknél természeti ösztön az, ami költözésre készteti ; eredeti szokás ; aztán visszajönek ; az embernél pedig beteges vagy legalább is abnornális álíapot, mely terjed, mint valami ádáz járvány és mindig több és több áldozatot szed. ínség, nyomor, elégületlenség a termő talaja és befészkeli magát a szegény nép megkínzott lelkébe. Igéző álmokat, csábos ábrándokat, fényes Ígéreteket tár a szűkölködő emberiséglelki szemei elé, behálózza édes reményekkel, elámítja csalóka kilátásokkal és a gazdagság délibábját varázsolja áldozatának vágyó lelkébe. Mindaddig unszolja, nógatja, csábítja ez a titkos bűverő, mig az ellenáilhallan vonzásnak engedve, önként. el nem indul a bizfos kárhozat telé. Olyan ez a betegség, mint a holdkórság, mint valami csendes őrület; — és a beszámilbatlanság ezen állapotában arra készteti az embert, hogy elszakadjon a haza szent földjétől, — hármas halma, tejjelmézzel folyó vizei, — kalászdus tájaitól; elszakadjon a régi dicsőségnek és gyásznak tereitől, a haza zengő nyelvétől, a nemzetcsalád kebelétől és elhagyjon rríindent, ami ezelőtt kedves, drága volt előtte itt: az ősi házat, telket, a kertet, udvart, hol békében élte napjait; megválva az ismert tájtól bucsut mondjon gyermekjátékai kedves színtereinek, ifjúsága boldog emlékeinek, elődei békén nyugvó porainak, — hogy a zoid idegenben, a ködös ismeretlenb en kárpótlást keressen — mindezekért ! . . . Mig tart a kóros izgalom hevélye: — tart az önámitás csábos álma is. A bujdosó lelke elölt a boldogulás és jólét lidérczfénye imbolyog, — csalfa világánál oly szépnek tűnik fel a jövő, oly vonzónak az az ismeretlen világ,melybe indulandó . . . E bolygó fényben — szerencsecsillagát; az ismeretlen világban, az óhajtott utópiát látja — és elvetve magától a meglévő kevés bizonyost a teljes bizonytalanéri, elhagyja hűtlenül, könnyelműen lakóföldjének hősi vértől megszentelt rögeit, békés tűzhelyét, szerető öveit: egy üres phantom, — egy álomlátomány csalképe miatt. Messze-messze vágyik, hogy ne lássa a nyomort, mely az örvény szélére sodorta immár sorsának részeseit és merészen nekivág a nagy útnak! Nem hallja a komoly intést: »A nagy világon e k

;vül nincsen számodra hely,« — nem érti meg saját szivének kinos vergődését, szeretteinek érte omló könynyeit, a titkos szózatot: »Szivet cseréljen, ki hazát cserél,« ntrn hallgat a vihar zugására, a lombok zizegésére, a habok csobogására, melyek egyre csak azt zugjákbugják: »Térj vissza a hármas halomhoz, világnak vándora!« Ott a határnál feljajdulnak a mesterségesen elnémított honszeretetnek panaszhangjai keblében, — felzudul a hűség, ragaszkodás és kegyelet elfojtott érzete, elfogja egy pillanatra még. a tétovázás és honfibú, hogy csak annál sürgetőbben keresztülharsogja rossz szellemének hangos parancsszava: — tovább, tovább! És halad a vándor a megkezdett uton a távolban intő czél felé, — minden lépésével, a gőzkocsi kerekének, a hajó csavaráriák minden fordulatával távolodva múltja emlékeitől és azoktól, kikhez a vér, a hála és tisztelet lánczával van fűzve; távolodva édes lakóföidétől, melynek oltalmában állt. béké^ .ijajiéka, nyugalmas otthona, melynek kalászt érlelő, gerezdtermő talajában volt biztos kenyere. De hatalmába ejtette őt is az uralkodó betegség, gyötri a pénzvágy sorvasztja az aranyláz, epeszti a szerencsevadászat szenvedélye, ingerli a yankee-dohar-ok csengése és szük lett neki azóta a szerény hajlék, unotíá a békés nyugalom, terhes és kelletlen a munka! — Hozzájárul még esetleg egy pár rossz esztendő vagy elemi csapás, adósság és executió, hogy meglegyen » kellő hangulat cosmopolitikus eszmék befogadására. Ezenfelül előzékeny ügynökök és közvetítők utján onnan »tulról« serényen érkeznek a biztató liirek, kedvező ajánlatok és csábitó Ígéretek, hogy szinte bámulatos az a készség, melylyel egyengetik a kivándorlottak útjait odaát, — színié hihetetlen, mennyi kincs és szerencse látszik heverni ott parlagon, — várva a kezet, mely utána nyui! S mig máshol annyi az alkalom és Iehetség a meggazdagodás- és vagyonszerzésre, mig máshol bőségben és feleslegben duskálkodhatik az emberiség,—addig otthon, nehéz a megélhetés, nagy a nyomor, fájó a szükség és munkátlanság; de legfájóbb a szorgalom és tisztes munka eredményébe helyezett bizalom, — az önerőbe vetett hit hiánya! Ahol pedig önbizalom nincs, ott nincs életrevalóság sem. A lélek elveszti ellentálló képességét a sors küzdelmeivel szemben 's azokba, mint változhatatlanba belenyugodni nem tud. Nem ismeri el, hogy harcz nélkül nincs diadal, — munka nélkül — siker és amilyen sérelmesnek tartja magára nézve az életnek reá kimért szenvedéseit, úgy az elvett áldásokért — mert azokat, mint neki megjáró illetményeket követelni szokta — hálát 's örömöt érezni sem képes. Magukkal és a dolgok rendjével meghasonlott ezen elégületlenek lekében önző érdekeik mellett egyéb nemesebb intentióknak helye sem lehet. Minden szép, nemes és nagy eszme csak üres közönvnyel találkozik ottan és az emberi érzelmek legmagasztosabb, legszentebb lángolása — a hazaszeretet — ismeretlen előttük. Hiába keresnők ott a szeretetnek amaz édes, nemes hevületeit, melyekben annyi csodálatos titkos erő van; azt a szeretetet, mely a történelem legragyogóbb jeleneteit, legdicsőbb alakjait hozta létre; melynek lelkesítő tüze a harcz viharába 's onnét győzelemre vagy halálba viszi a lelkes ifjul; hősi önfeláldozásra képesiti a gyenge nőt; a magasztos eszme melletti küzdelemben aczéiozza a férfi testi és szellemi erejét és melynek villanyozó hatása alatt az évek súlyától görnyedő agg is gyorsulni érzi szive verését . . . Ahol ellenben közöny önzés tölti be az üres lelkeket; — hol nem ismerik a hazaszeretetben rejlő örömök becsét, nem az ebből eredő fájdalmak keserveit; hol a legmagasztosabb eszméért való lelkesedés forró pezsgésre nem buzdítja az erekben keringő vér -minden cseppjét: — ott csak egy fogalom szent és sérthetetlen, — az imádott »Én«; — csak egy jelszó érvényesül : ubi bene, ibi patria! Silánylelkü ember biz az, ki saját élhetetlenségét, munkakerülését és szorgalomhiányát a megélhetési viszonyok nehézségeinek tulajdonítva, sorsának rosszra fordulását a fenálló rend,- és államintézmények hibájául rójja fel, hogy önmaga és mások előtt némi mentő ürügye legyen, — magát viszont a haza iránti hűség és ragaszkodás kötelezettségei alól íeloldaj. Mit neki a haza szent fogalma! fogja vándorbotját, szedi sátorfáját és űj, jobb hazát keresve vakon indul a nagy világnak, mert még él benne a hit, hogy elvesztett önbizalmát visszaszerzi ott a tengeren tul, hol két keze munkáját jobban honorálják, mint az elhagyott otthonban . . De üt az ébredés órája és az első keserves kijózanodást a csalódások egész sorozata szokta követni. — Ismeretlen ország, idegen emberek, szokatlan égalj fogadja a bujdosót a távol idegenben : érthetetlen nyelvek zűrzavar hangjai ütik meg füleit, — más szokások, erkölcsök,, más viseletek ötlenek szemébe ; de még a természet és növények, az égbolt csillagai is ismeretlenek előtte. Ha megszólítja a mellette elmenőket, — nem értik meg; ha kereset után lát: fájó megaláztatás az