Magyar Paizs, 1901 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1901-03-28 / 13. szám

II. év. Zalaegerszeg, 1801. márczius 21. 12. szám. Egy évre 4 korona Fél évre 2 korona Negyed évre I korona Egyes szám 8 fillér. MAGYAR PAIZS Hazai dolgok hirdetése féláron: egy oldal 20 K. Szerk. és kiadóhivatal: Wlassics-utcza 25. Szerkeszti és kiadja: BORBÉLY GYÖRGY. MEGJELENIK HETENKENT CSÜTÖRTÖKÖN ESTE. Pusztulunk! A nemzet-testnek fölöslege nincs soha és nem is lehet. Egy országban, egy birodalomban sem volt még arra eset, hogy a nép oly tulszaporodást mutasson, hogy beálljon a szükség a fölösleget valahogy eltávolitani. Mily abszurdum lenne elképzelni is egy modern államélet keretében, hogy egy nap azt mondanák: igen sokan vagyunk, hagyjátok el emberek a hazát, vándoroljatok más hazát keresni! Es ha abszurdum ez, minek nevezzük azt a tényt, azt a valóságot, hogy egy országból, melynek tizennyolcz millió lakossága közül husz-harminczezer vándorol idegen földre uj hazát keresni. A hol ez a tizennyolcz millió is azt mutatja, hogy nagyon kevesen vagyunk s nem tulszaporodásról beszélhetünk, hanem egész vidékek elnéptelenedéséről. A tizennyolcz millióból, alig kilencz millió a magyar elem, de a kivándorlók zöme, fájdalom, tulnyomólag az. Eddig csak a Felvidék, Erdély legszélsőbb része adta a kivándorláshoz a nagy számot, most már halljuk a dunántul tősgyekeres magyar vidéke is megindul az uj, ismeretlen haza felé ! Van-e nemzet a föld hátán, a melyik testéből kitéphetne évenként ilyen rettenetes nagy számot. Van annak a nemzetnek létjoga, a melyik igy engedi pazarolni népét? Hiszen odajutunk, mintha kiállanánk a határra, világgá kiáltva: Itt élt a magyar nép, gyáva volt, hitvány volt, eladta, elhagyta hazáját, vegyétek a magyar haza örökségét ! Házunk fedele előtt csóválja az égő fáklyát a sok ellenseg, várja a pillanatot a jól fiizetett ügynök mikor szörny rémképeiket megvalósítani eljön a pillanat: s azalatt a nép vándorol ki ezrével a hazából ! Kivándorol boldogulni, de nem a boldogságba ,hanem a nyomorba jut, beolvad az idegen tömegbe s utódai már ismerni sem fogják a magyar létezését. A nyomor hajtja talán a néptömeget erre az útra! Ezt nem mondhatjuk oly nagy határozottsággal, hiszen olyan vidékek is ontják a kivándorlókat, ahol a nyomorról szó sem lehet; de az ügynökök hazug meséit a jövő haza kincseiről többre becsülik, mint a haza földjéhez való ragaszkodást. S ugyan látnak-e mást az uri magyar középbirtokos osztálynál. Látják, hogy az egymásután mint válik meg az ősi birtoktól s mint ül abba az idegen elem — veteres migrate coloni! odáig juthatunk, hogy a mondásunk átváltozik : Magyarország nem volt, hanem lesz, de nem magyar! Ez többé nem frázis, hanem csak szürke számadat, amelyik czáfolhatlanul dörgi fülünkbe: kipusztul a magyar ! Pestmegye összes földbirtokának jelenleg már csak mintegy husz-harmincz százaléka van magyar birtokos kezében ! Nem mintha ezzel követ akarnánk dobni a nem magyar birtokos elemre, lehetnek még utódaik jó, igen jó magyarok, csak í feltüntetni akartuk azt a végtelen könynyelmüséget, ahogy a magyar a földjét odadobja az idegennek. Hová, mivé lett az a középosztály, mely annyi időn át védte, őrizte sikertelenül nemzeti mivoltunkat, mely a társadalom éltető ereje és oszlopa volt. Hová? Megfejti ezt a találó mondás, mit egy vidékejx hallottunk. Egy vidéki, tipikus zsentri panaszkodott barátjának, hogy nincs fiu gyermeke. Azt mondja neki barátja: «Örülj, nagyon örülj, hogy nincs fiad! Mire felnőne, te már úgyis elveszted egész vagyonodat, csak a buta gőgöt hagynád rá. A fiu nem tanuina, de négy lovon szeretne járni, mint tőled látta. Vagy sikkaszt, vagy váltót hamisit! Aztán főbe lőné magát! Örülj, hogy nincs fiad!> Ez a kitűnő torzképe annak az életnek, melynek utja az örvény felé halad! A kisbirtokos négyesen jár, fiának már pénze nincs, de diplomát sem szerez ! Hiszen ur! S végleg eltűnik az árral. mely magával ragadja őt. A nép, amely úgyis szegény, földhöz ragadt, mikor látja ezt, tanul-e belőle szeretetet a haza földje iránt! jaj annak a nemzetnek, amelyik fajában van megtámadva. Tegye tönkre ellenség, zsarnok, csapás, akármi, bukjék el harczok közepette: még mindig talpra tud állani, De az a nemzet, amelyiknek földjét népe otthagyja más ország földjéért, melynek uri, nemesi osztálya eldobja a birtokát könnyelműen magától ; annak a népnek utja lefelé vezet. S ezen törKhazár földön. Irta : Bartha Miklós. XI. A khazárok. Zsidó mindig volt és mindig lesz; mindenütt volt és mindenütt lesz. Ég alatt és földszinén: nem jártam olyan vidéken, olyan országban, a hol zsidó ne lett volna. Havasok ormán, tengerek partján, bányák mélyében, — a hol munka van és munka nincs, oltalmazott helyen és veszélyes ponton, békében és háborúban, szántóföldön és gyárban, üzletekben és zsákhordásnál a kikötőkben — mindenütt van zsidó. De khazár nincs mindenütt. Khazár név alatt lengyelzsidót értek, Ezen általános nevet azért nem használom, mert a szerencsétlen lengyel nemzetet kimélni akarom, hogy neve ilyen összeköttetésben szerepeljen. És nem használom azért sem, mert a zsidó szó vallásfelekezeti fogalom. Már pedig óvakodni akarok annak a vádnak még a színétől is, mintha vallásfelekezeti szempontok vezetnének. Nem, mintha joga nem voJna az írónak a hitvallás befolyása és nevelő hatása alapján ítélni meg valamely népet. Tették ezt már igen sokan és teszik is. a nélkül, hogy szükségképpen elveszítenék a tárgyi igazság mérlegét. A krtitika jogköre kiterjed minden hitágazatra. Egy nép lelki állapotát, művelődési folyamát, jellemét alaposan megérteni nem is lehet, ha szemügyre nem vétetik azon befolyás, melyet rá a hitélet gyakorol. Az egyházi szervezet idegszálait a történelmi fejlődés mindenütt beleszőtte az állami szervezetbe. Ez alól nem képeznek kivételt sem a hinduk, sem a keresztények, sem a zsidók, sem a mohamedánok. A gondolat és a kutatás szabadságához tartozik tehát annak a vizsgálata, hogy az egyházi szervezet idegszálai miként működnek a családban, az iskolában, a jog életben, a politikai felfogásban és a közerkö'csben. De én mégis szigorúan tartózkodom a vallási szempontoktól. Mert azt tudnám indokolni, hogy a keresztény eszme pedagógiai hatása alatt az emberiség megjavult. De azt, hogy az erkölcsi és fizikai tisztátalanságnak az a mélységes foka, melybe a khazárok sülyedtek, a Mózes tanából eredne, vagy azzal bármi gyönge fonalon összeköthető volna, valójában nem tudnám indokolni. Ellenkezőleg azt látom, hogy a jótékonysági érzület egyetlen egyház kebelén sem melegebb, mint a Mózes egyházaban : a miből méltán következtethető, hogy a felebaráti szeretet elmélete a zsidó egyházban is élő törvény. Azt sem merném állítani, hogy a zsidóságnál észlelhető kozmopolitikus vonások vallási motívumokra volnának visszavezethetők; mert hiszen a Mózes tanaiban sokkal több a nemzeti elem, mint a keresztény tanokban. A mi pedig a családi élet bensőségét illeti, ez a zsidóknál mintaszerű. Ez azt jelenti, hogy ai emberi közösségnek legelső, legönzetlenebb és legerkölcsösebb formacziója iránt a zsidó hitélet épen olyan fogékony, mint a keresztény. A hűség kötelékére vonatkozó botlások individuális és faji természetűek s egyáltalában nem jelentik az egyházi törvények lazaságát. Ezek után nem tűröm, hogy bárki is holmi vallási türelmetlenséget lásson soraimban. Épen ezért nem is használom a zsidó szót azon nép megnevezésénél, a melyről irok. Még a látszatát is kerülni óhajtóm annak, mintha általánosítani akarnék. Megkülönböztetem a khazárt, a ki idegen, a zsidótól, a ki magyar és nem a zsidókról irok, hanem a khazárokról. Teszem pedig ezt, nem a szépítgetés, hanem az igazság okából. A szépítgetés ugy se tartozik se jó, se rossz szokásaim közé. Ezzel szemben a zsidóktól megkívánom, hogy ők se általánosítsanak. A khazárok dolgából ne csináljanak zsidó-kérdést. Ne védjék a bűnt, ha azt vallásfelekezetük valamelyik tagja követte el. Kancsal szemekkel ne nézzék azt az akcziót, mely benszülötteket akar kiragadni az idegen khazárok karmaiból. Felvidékünkre 1868-ban kezdtek a khazárok beözönleni. Azelőtt is szálingóztak, jöttek, mentek, meg is telepedtek. Egy Öreg khazár, a kit elvagyonosodása következtében »báró»-nak keresztelt el Zugó község vidéke, igy szólott hozzám : »Mi is benszülöttek vagyunk; Magyarország polgárai. Az állami védelmet mi is megérdemeljük.* — Mikor telepedett meg itt?— kérdezém. >Én? Én itt születtem ; apám is itt született, nagyapám ís«. — Van-e erről anyakönyvi bizonyíték ? »Az nincs. De jöjjön ki velem az ur a temetőbe ; ott megmutatom a sírköveket. Érnek azok annyit, mint az irás«. Ez a bizonyíték csakugyan erős. A ki a sírokat szólítja tanuságtételre, az már — gon dolám — összevan nőve ezzel a földdel,e földnek nagy és nemes érdekeivel. A fölébredt roi konszenv nem palástolható érzésével kérdeztem :