Magyar Paizs, 1901 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1901-03-21 / 12. szám

1901. márczius 21. MAG TAR FAIZS 3 teremtette a nőket, hogy szelídítsék a férfiakat*, — de nem makacssággal és önfejüséggel, hanem kedves szelídséggel és okos engedékenységgel. Szelídség és engedékenység nem az erő és akarat hiánya, hanem az önuralomnak ama magas fokú erélye és fegyelme, mely még az esetleg elszenvedett igazságtalanságért is kárpótlást talál felemelő tudatában annak hogy : «a meggyőződés védelmében is féken tartva az indulat támadó szelét, — lefegyverző hatalmat gyakorolt másokra is» legyőzvén önszeretetének s hiúságának benső lázadását. Az önmegtagadásnak ezen magas foka oly erénye a mivelt lelkű nőnek, mely minden körülmények között meghozza illő jutalmát : tiszteletet, becsülést és elismerést, ugy a családban legközelebbi hozzátartozói, — minf minden más ember részéről is, aki vele érintkezik. Ne kicsinyeljük ama szerény hátáskört, mely az otthon szűk falai közé szorítva kicsinynek és korlátoltnak látszik ugyan, de valójaban egész kis világot jelent és messze kiható befolyást gyakorol nemcsak a családi körön belül élők sorsára, de általuk az egész társadalomra, annak modorára, jó Ízlésére, — a nép és nemzet erkölcse, jelleme, — életmódjára s az általános morál minőségére. Ha a férj legnagyobb örömét családja körében találja fel: a közéletben a legnagyobb tevékenységet fejtheti ki. Egész erővel, odaadással szolgálhatja a közérdeket és hazáját, — Ha az anya észszerűen neveli gyermekeit: testben-lélekben egészséges embereket, hasznos polgárokat ad a társadalomnak és befolyása az egész emberiségre nagyobb horderejű, mint az emanczipált álszabadság elveire alapított bármely más helyzetben. — Ha kicsiny háztartását gondosan vezeti, pénzügyeit okosan intézi: — nemcsak a maga és családja jólétét gyarapítja, de hozzá járul az állam és nemzet-gazdaság altalános felvirágoztatásához is, mert: kicsiny tényezők alkotják a nagy dolgokat. Mindehhez azomban kell, hogy a nőnek legyen helyes értelme, okos gondolkozása, minden jó és szép iránti szeretete, szilárd erkölcsi érzéke és erőteljesen kifejlődött józan nemzeti érzülete. A sziv és kedély miveltség, a gondolatok és érzelmek amaz emelkedettségét, sem tudomány, sem ismeret nem adhatja meg a nőnek, — ez az anyai nevelés feladata lehet csupán. «Az erkölcsi befolyásnak módja pedig nem a szó, hanem: — a példa. A kedély nyugalma, a lélek egyensúlya, a sziv emelkedettsége : ebben áll a hatás összes titka! S a nő, aki sohasem cselekszik olyant, amiért pirulni oka van: az jó anya s kifogástalanul fogja vezetni leányának nevelését.* Ugy van. — Anyja példáján lelkesülve a leány azon lesz, hogy megszerezze és gyakorolja az önmegtagadás főerényét alkotó finom változatait a női léleknek : a türelmet, szelídséget, engedékenységet, szerénységet s mindazt, amit anyjánál tisztelni, bámulni és imádni tanult. Tőle tanulja meg, hogy természetes körének határait senki sem, a nő pedig leg kevésbé sem lépheti át anélkül, hogy önmagával és a világgal meg ne hasonuljon s viszszatetszést ne keltsen ; mig ellenben mindig vonzó és tiszteletet parancsoló jelenség a nő, aki természetes hivatásának lelkiismeretes gyakorlásában örömöt, lelki gyönyört talál : cneki a ház nem fogház, gondjai nem bilincsek, melyeket csak szomorú kénytelenségből hord.» — Szívesen vesz részt ugyan a társadalmi mozgalmakban s a külvilág örömeiben, de jól esik visszasietnie otthonának meleg tűzhelyéhez, a családias körbe, melynek bizalmas meghittsége, édes békéje felér a világ összes örömeivel. (Folyt, köv.) GseVegés csarnoka. Gyopár és Pipitér meséje. — Reviczky Irmának. — A Kárpátoknak hófödött tetöjén Igy zokogott a Havasi Gyopár : • Mért is jössz hozzánk, aranyos verőfény, Nem változik át zölddé e kopár! Nem lesz e szikla ezive, lelke lágyabb, Nem ontja tőled köny-patakjait . . . A hő nem ébreszt benne semmi vágyat, Minden, de minden meg van fagyva itt! Beh szép lehet a délibábbal ékes Puszták szabados sikja, Istenem ! Vigy el, verőfény, a Tisza vizéhez, Virágos partját, 6, hadd ismerem 1 Égessen össze nyári hév sugara : Hüs harmat-hullás majd fehérre mos. S feléledek a pacsirták dalára . . . O, vigy el engem, vigy el, aranyos !» Mikor a szikla kődbe burkolódzott, A napsugár felöleié Gyopárt, S mig fönt az árnyék füstölgött, borongott, Vele a fényes völgyben tova szállt. A Mátra alján járhattak, hogy a nap Fáradt sugarát visszahívatá. Gyopár hitte, hogy eljön érte holnap, S elbujt szegény egy vad bokor alá. Éjféli órán e szavakra rezzen : ««Oszszd meg velem egy éjre lakodat !•» S előtte állott vér-piros köpenyben A rét szerelme, Pipitér lovag. Gyopár elmondta, hogy a napsugárral Virágos rétre szökik, ott lakik . . . Pipitért a holdfény csalja magával, Hogy felvigye a messze havasig. Gyopár Pipitért inté a havastól : «Megfagysz te ottan, Pipitér lovag !» Az meg Gyopárnak mondta: ««Soh'se tapsolj I A kedved nálunk, meglásd, lelohad! A nap megéget, állat összegázol, Vihar kitépdel, lefojt a mocsár, Ezernyi férgek raja kél a várból, Hogy meggyilkolja gyökered, Gyopár 1 Lásd a nap nyilát én rám is dobálta, Hogy hulljanak le égő szirmaim A béka-nyálos, undok porba, sárba . . . Jobb lesz a bérezek havas ormain !»» Másnap a napfény nem jött el Gyopárért, A holdsugár is éjjel elmaradt . . . Siratta mindakettö a magáét A vad bokornak tüskéi alatt; Mert hát e bokor el volt rejtve mélyen, Hogy a sugár nem bújhatott oda És az a vége — tovább mért meséljem? — Hogy czéljaikhoz nem értek soha ! . . . Gyopárka folyton a síkságra bámult . . . Mig éjszakon a vén, ködös, elárvult Szirtek siratták lányukat nagyon, S omlott a' könnyű árja gazdagon . . . Pipitér lovag a magasba nézett . . . S mig sóhajtozta azt a messzi bérczet : A réten üres tanyája felett Sirt az öreg ní.p, hogy hát merre lett ? . . , Farkas Antal. Rousseau olvasásakor. (Itta: Baboss László.) Egy ember, a ki saját korában imádás tárgya ; egy ember a ki az emberiséget, az embert előbbre tette, többre becsülte, mint a polgárt; egy ember, aki felfogta, hogy a jogegyenlőség az a hatalom, mely kiegyenlíti a születés, vagyon s érzelem által adott különbségeket ; egy ember, a ki vétkeink s hibáink forrását, a természetes hajlamainkat megrontó társadalomnak tulajdonította, s ki merte mondani, hogy a legmagasztosabb eszmék Istentől, az észből erednek, azon észből, mely a kedély belső hangjára hallgat és a természetet vizsgálva teremti meg a sziv kultuszát, s a ki az embereket önállóságra, egyszerűségre akarta nevelni, tudva, hogy az boldog csak, a ki önmagában keres és találhat megnyugvást. Eszményeket állított fel magának, az emberről, a társadalomról, a nőről, a nevelésről, az államról, a népkormányzatról, s a typusokat elénk állítva kérdez meg bennünket, nem igy alkotta é meg mindezt a teremtő, nem igy bocsájtá é ki kezéből, nem ilyennek kellene é lenni az egésznek f És most mindez hogy elüt attól, a mivé Isten alkotta, az ember a társadalomban a nagyravágyás, kapzsiság, féltékenység rabja, s a restség találmányai: az irodalmi művészet élvezet he'yett, felfuvalkodott divat bolond vakbuzgó zsarnokká teszi, ha jólétre tesz szert, elnyomja a szegényt, visszaél a hatalommal, a tudományból, művészetből mesterséget csinál, a vagyont roszra, a szellemet az emberiség megrontására, a színházat, irodalmat, az erkölcsöket érzékei kabitására, élvezeteire, s a független észt nem a létezők megismerésére, Isten, világ, természet, s az emberiség- vizsgálatára, hanem a félrevezetés, ámításra, saját önző czéljaira, az emberiség sötétségben tartasára, butítására, s igy a haladás, a fejlődés, a nemes eszmék megakadályozására használja fel. A ki ily mélyen belátott kora egyéneibe, szivébe, lelkébe, a ki igy meglátta a kora és társadalma vétkeit, az már mondhatta: ne tanítsátok a gyermeket másra, mint Írásra, olvasásra, erkölcsre megtanítja a jó példa, földrajzra az utazás, vallásra a természet, jóságra a sziv. A szenteskedés eszközeit, a templomba járást, az alamizsna osztást, bátran eltörölhette ő, a ki oly embert képez fiából, a kit mindenben a lelkiismeret, józan ész és tiszta sziv vezet. Ilyen embernek, a ki vallastant, bibliát, szertartást nem magolt, hanem a ki a szabad természetben, a csillagok járásán, a földgömb forgásán, a levelek hullásán látta az alkotó kezét megjelenni, s ön maga jött rá, hogy e világot egy szellemmel kellett megmozdítani, kell fentartani, ezt a kételyek, a töprengések se fogják zavarni, s a számos hitezikkely dogma nem zavarja meg eszét, s nem lesz vallástalan, szabadon nevelődve, ismerve a bünt, a rosszat, a jót, önmaga valasztva, mivel tilalva nincs előtte, nem vágyik a rossz után. Lidércz után nem fut, mert értelme felébresztésekor már kibontakozott teste-lelke bilincseiből, fel kél benne a tudvágy, s magától indul, mert a szükség viszi az igazság keresésére, a jó megtevésére, s a rossz elkerülésére ; ennek nem kell mutogatni sem a büntetést, hogy megfélemlítsük, sem a jutalmat, hogy vonzóvá tegyük a törekvést a jóra. Eddig a nyilvános és házi nevelésben a kényszerítés, a büntetés játszotta a főszerepet, a gyermek oly viaszból volt, melyből mindent faraghatott, a rendszert csak erőszakolni kellett, tanult nyelvet, gramatikát, de azt a mi gyakorlati és praktikus, édes keveset. Rousseau szerint a jó nevelés súlypontja nem a fejlődés mesterséges korlátozásában, fattyuhajtások nyesegetésében, kényszerben, büntetés és jutalomban, a könyvben és betűben (a keserűség ez okozóiban) rejlik, hanem a természtes hajlamok előmozdításában. Természetesség és szabadság a két sarktengelye elveinek, s az alapja a családi nevelés. Szülői szeretet a gyermekek, s gyermeki szeretet a szülők iránt : ez képezi az igazi családi fészket, a melyből helyes testi nevelés, s az érzelem fokról-fokra való helyes és lassú fejlesztése által az ifjú elsajátítja a helyes nyelvtani, éitelmi s erkölcsi fogalmakat. Ámde mindig előbbre való lesz a sziv képzése, mint az érzelem müvelése. De Rousseau tanaival, s reformjaival nemcsak oda czélzott, hogy az egyént, a társadalmat felszabadítsa a mult hagyományai terhei és nyűgei alól, hogy megsemmisítse a fejlődés akadályait, függetlenítse az embert, s az emberi szellemet előítélet, dogma, kaszturalom bilincsei alól és cselekvési szabadságot biztosítson neki minden téren; nemcsak oda törekedett, hogy közvetlen okait, a királyságot, nemességet, papságot megdöntse, de megvizsgálta a mélyen fekvő okokat is, melyekből a bajok származtak, s gyógyszert keresett arra a bajra, a mely ha csak a felületről tekintetik s orvosoltatik, több bajt szül, mintha nem is gyógyittatik. Ő szerinte újra kell nevelni az embert, egyszerűnek, természetesnek, erkölcsösnek, s vallásosnak, s ezekkel kell alapítani társadalmat s államot, ha a tarsadalmi erő a közérdek szervesen, együttesen fejlődik, sem az egyes, sem az osztály nem nyomja el egymást, nem bontja fel a társadalmi köteléket a több jogért, hanem a közszabadság égisze alatt, az egyház tekintélye a vallásban, az ipar és kereskedelem virágzása a szabadversenyben, a vagyon megosztása a munkás kezében a társaslét alapfeltételeit, az érdeket, az önzést testvériesen kiegyeztetni majd a közjóval, s az erkölcsi érzést ápolva, oly intézkedéseket alkot, a melyek az egyesek, osztályok élethalálharczát, a kizsákmányolást, a zsarnokságot megszüntetik és az emberi szellem rossz aránya által létrehozott álmüveltség helyébe, mely csak bajt, romlást, erkölcsi durvaságot termett, egy jobb létet teremt meg. Vájjon munkája egy pap hitvallomása, nem a gondolatszabadság hirnöke-e, s értekezése a társadalmi egyenlőtlenség okaival, nem a vélemény szabadság nyilvánulása-e ? Regénye az uj Heloiz, nem az a könyv-é, melyből a szenvedélyek megzabolását tanuljuk, s a kötelességérzet szent-tanát, mely