Magyar Paizs, 1901 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1901-03-21 / 12. szám

4 MAGYAR PAIZS 1901. márczius 14. Irma kifogyhatatlan jó kedvű csevegésével,. s Jékey Aladár és Farkas Antal bizonyára nem versfaragók, magas szinvonalon álló komoly irodalmi tehetségek s a vidéki lapok közül a «Magyar Paizs»-on kívül más nem igen dicsekedhetik velők. Ők költeményt irnak. Én prózát irtam a közönséghez. Rendeljék meg a «Magyar Paizs»-t minél többen. Csupán négy korona az ára egész évre. Szerkesztő-kiadó. A < Magyar Paizs» szerkesztősége az ipartestületekhez a következő levelet intézte: Mélyen tisztelt Elnökség! A magyar ipar fellendítésére indult emez új korszakban első volt a < MAGYAR PAIZS» heti lap, melyet a honi iparnak s általában a magyar szellemnek erősítésére kezdtem szerkeszteni. Első fontosabb lépésem az volt, hogy szerezzük meg, a mi eddig teljesen hiányzott a magyar ipar terén. Költészete nem volt a magyar iparnak ezer éven át. Holott ipar van ezer év óta, s nem is olyan gyenge, mint a hogy mostanság mondogatni szoktuk. A <Magyar Paizs> pályázatot hirdetett egy költeményre, a magyar ipart dicsőítő indulóra. Farkas Antal verse nyerte el a két drb 20—20 koronás arany pályadíjat. E hatalmas költeménynél jobbat, gyönyörűbbet képzelni sem lehet. Egyik elsőrendű megyénk kir. tanfelügyelője rendeletileg tanittatja iskoláiban a gyermekekkel. Méltó is arra. Gondoltam, hogy akikhez a «Magyar Paizs* el nem jut, azoknak is hozzáférhetővé teszem ezt az erőteljes, vérdús költeményt, melyben a magyar nemzeti géniusznak a tüze lobog, mely a sok százados magyar iparnak egyetlen költészete. Hozzáférhetővé teszem első sorban az iparos embereknek, még pedig egyenként két fillér árért. Hogy zengjen hegyen-völgyön a magyar iparos induló dala. Tisztelettel elküldök 50—50 példányt az egyes ipartestületekhez. Szíveskedjenek a tagok között kiosztani s az érte járó 100 fillért, vagyis egy koronát elküldeni a «Magyar Paizs» szerkesztőjéhez Zalaegerszegre. -— A pénzt a költségek levonása után a < Magyar iparvédő-egyesület> részére adjuk. Ha nem szándékoznak az indulót kiosztani, kegyeskedjenek visszaküldeni, hogy máshol értékesítsük; ha pedig több példányra lesz szükség, méltóztassanak rendelni még. Zalaegerszeg, 1901. márczius. Kiváló tisztelettel stb. Szerkesztő. Nőkről a nőknek." Irta : Németh Elekné Andaházy Irene. A társadalmi és családi élet terén mutatkozó szamtalan félszegségnek és zavaroknak egyik sarkalatos oka, a mai leánynevelés ferde irányában keresendő. A nevelési irány összes törekvései ugyanis manap csak a szellem kiképzésében, az ildom és külső máz tetszetős látszatában összpontosulnak, a sziv és kedély mívelésére csekély, vagy épen semmi gondot sem fordítva. Pedig, mit ér a szellem hideg fénye, csillogása az érzelem éltető melege nélkül ? . . . Elhűl a sziv, megfagy a kedély és sivár jégmezővé változik a lélek a szellemi magaslatok dermesztő regióiban. De ahol az érzés bensősége, a kedély gyengédsége, a sziv jósága terjeszti melegének éltető és teremtő erejét : ott a lélekben az öröm illatos virágait fakasztja, a boldogság édes gyümölcsét érleli a megelégedés enyhe klímája. Néhány évtized óta egyre sűrűbben hangzik a panasz, hogy a modern paedagogia elvei oly irányba terelik a leányok nevelését, hogy azok tulajdonképeni rendeltetésüket, mint feleségek, háziasszonyok és anyák nem képesek kellően betölteni. A tapasztalatok és életből merített példák elég s! inosan bizonyítják ezt, szamtalan esetben egyedül a nőre haritva a családok életében lejátszódó tragédiákért való felelősség terhét. Mennyivel kevesebb szerencsétlenséget, zavart és boldogtalanságot ismernénk akkor, hogyha a fiatal leánykák sziv- és kedélymivelésére, szellemi és lelki tehetségeik fejlesztésére ugy az anyak, mint a tanitók és iskolák részéről a kellő gond volna forditva, ha a nevelésnél a valódi nőiséget alkotó erények : háziasság, tisztaság, szemérem, hűség, szelídség, mély kedély és vallásos lelkület apolásara fektetnék a fősúlyt és az anyák azon lennének, hogy leányaikból első sorban ügyes háziasszonyokat és leendő jó feleségeket neveljenek. — Ahelyett azonban még gyermekkorukban tele tömik fejecskéiket mindenféle tudománynyal, amit a legtöbbnek agya megemészteni sem tud; — tanítják mindenféle nyelvekre, zenére, tánczra, sportüzésre és az előnyös öltözködés ügyes fogásaira, hogy tudjon a leány csillogni ismereteivel és az idegen nyelveken való gyakorlott társalgásával; — tudjon hatni külső megjelenésével és cschikesen» mozogni a salonok sima parkettjén. Az aztán mellékes, hogy háziasszonyi leendő tisztjei — és kötelességeiről csak felületesen és könnyelműen gondolkodik, hogy a háziasság és takarékosság, rend és csín fogalmai csak üres szavak, amelyeket minduntalan ajkain hordoz ugyan, de komoly értelmüket a gyakorlatban nem ismeri. A mai nevelési rendszer emancipationális törekvései egyenesen a nőiség rovására történnek, amennyiben czéljaik odairányulnak, hogy a nő a férfiúval egyenrangúnak és egyenjogunak ismertessék el. Ámbár, mint az emberek mindnyájan egy és ugyanazon magasztos czélra vagyunk teremtve, a nő szellemi képessége — még aránylag kisebb agy velőmennyisége mellett is — sok esetben a férfiéval egyenrangúnak bizonyul ugyan és a tökéletességre való törekvés nemküiómbség nélkül mindenkinek egyaránt lehetséges : — mégis a természet megváltozhatlan alaptörvénye szerint az erkölcsi becsnek és szépségnek más alakban kell nyilvánulni a férfiúnál és más alakban a nőnél, aki már gyenge physicai és physiologiai alkotásánál, természetes rendeltetése, -— egész lénye — és lelkületénél fogva az élet szűkebb körébe, eszményiebb világába és a családi tűzhely oltalmába tartozik, melynek természetes és hozzaméltó körén belül van az ő birodalma, királysága, — egész világa. Itt, e szük körben, a családban iparkodjanak a nők megillető méltóságteljes helyüket elfoglalni, mert csak itt érhetik el ama nagy és igaz boldogságot, melyet a szeretet, tisztelet őszintesége és melege nyújthat, amelylyel őt mint szelid, gondos feleséget, szorgalmas háziasszonyt és jó anyát övéi és a házi népe körülveszi. Ne kívánjon a nő több lenni, mint a haz asszonya, aki őrködő gondosságát, figyelmét mindenre kiterjeszti, ismereteit, tapasztalatait, Ízlését a mindennapi élet ténykedései és intézkedései közben is érvényesítheti ugyan, de ne kívánjon azért kormányozni, uralkodni, vezényelni és autonomiát gyakorolni, mert: életközösség, egyenjogúság és kölcsönösség a házas élet békéjének első és főfeltétele és nem illő, hogy (amint az irás mondja) «a nő a férfiú fegyverét viselje,* — Jellemző erre i Voltaire azon mondása, hogy «az Isten azért merőben a vaksorsra bízni. Nem lehet ttirni, hogy ilyen nagy terület ne az embert szolgálja, hanem a vadállományt. A földbirtok a haza testének egyrésze, mely nem vonhatja ki magát a nemzeti közös vérkeringés életrendszeréből. Mihelyt idegen czélokat szolgál egy latifundium : annyi, mintha megcsonkíttatnék a haza testi épsége. A birtok egyesek tulajdona : de az egész terület a haza tulajdona. Épen ezért az ország szuverén jogkörébe tartozik ugy szabályozni a földnek, mint a megélhetés ős kútfejének nagy kérdéseit, hogy az ne legyen elvonható természetes rendeltetésétől. Miben áll ez a természetes rendeltetés ? Abban, hogy kenyeret adjon a rajta levő népességnek. Ez a kenyér nemcsak a búzában jut kifejezésre, hanem a föld minden termékében. Nem lehet tehát megengedni, hogy nagy területek, minden gazdasági czél nélkül, meddőn heverjenek. Mi lenne, ha minden nagyúr, minden püspök, minden káptalan egyszerre parlagon hagyná a földjét és megszüntetne minden gazdasági üzemet ? Itt értem a probléma csúcsához. Az egyik kérdés ez: ha egyik tulajdonos kisajátittatik, miért ne a többi is? A másik ez: ha egyiknek szabad a birtokát haszon nélkül hevertetni, miért ne valamennyinek? Amaz a jog kérdése. Ez a közérdek kérdése. A végső következtetést egyik sem állja ki. De erre nincs is szükség. Mert mundus se expediet. Az élet olyan talányokat is megold, a mire az elmélet képtelen Gondoskodva van. hogy a fa ne nőjjön az égig. Nem kell tartani sem valamennyinek a kisajátításától, sem valamennyinek a meddőségétől. Amazt meggátolja az allami jogrend: emezt meggátolja a tulajdonosok érdeke. De a konkrét esetben: vagy-vagy. Vagy más gazdasági rendszer a Schönborn hitbizományban, vagy állami beavatkozás. Mert egy népet sem a végpusztűlásnak kitenni nem lehet, sem arra kényszeríteni, hogy egytől-egyig kivándoroljon. Később látni fogjuk, hogy az uradalom nem olyan merev most, mint a milyennek látszott a hegyvidéki akczió előtt. Érzéketlensége a a nép iránt most mar nem olyan szembeötlő. Tisztikara kezd meghonosodni. A Munkácson lakó alkamazottak olvadoznak belé a magyar társaséletbe. Gyermekeik magyar nevelésben részesülnek. Egészben véve előbb-utóbb a magyar intelligencziát fogják szaporítani. A bizomány nem zárkózik el a kapaczitáczió elől, Összeköttetést tart fenn a kormány kirendeltségével. Meghallgatja a panaszokat s olykor orvoslást is nyújt. Ultima ratiora tehát nincs szükség. És ebben szörnyű vad rejlik a multakra nézve, Látható, hogy az uradalom kezelhető lett volna. A sorvasztó betegség évtizedek óta tart. E nép pusztulása a birtokrendezéssel kezdődött és a khazár uralommal fejeztetett be. Nem titkos betegség volt ez, mely elrejtőzve emésztette a szervezetet. Egész mivolta látható volt mindjárt az első évben. Hiszen Egán meglátta egy pár hét alatt. Hol volt hát az állami és vármegyei alkalmazottak szeme, hogy azonnal meg nem látták? Hol volt a lelkiismeretük, hogy föl nem jajdultak ? Hol volt a becsületük, hogy nem cselekedtek ? a birtokrendezés és az erdő üzem hiánya mindjárt a kezdet kezdetén megpecsételte a nép sorsát. Tudni való volt, hogy a következés általános pauperizmns lesz. De ki gondolt a néppel? Ki érezte meg szenvedéseit ? Volt-e csak egyetlen egy is, a ki Schönborn grófot felvilágosította volna a helyzetről ? Volt-e, a ki népmentő gondolatokkal foglalkozott ? Volt-e, a ki fölterjesztést tett volna a kormánynak a biztosan megjósolható nyomorról ? Senki sem volt. Hát mit csináltak ? Feladatukról ugyan mit hisznek? Életmódnak nézik a hivatalt és semmi másnak? Vállunak, mint az ökör? Igenis, az uradalmat súlyos felelősség terheli. De mit mondjak arról a magyar tisztikarról, mely lomhán és esztelenül nézte, tűrte a nép rohamosan fokozodó pusztulását ? Sokan közülök immár nyugdíjba mentek, sokan sírba szállottak. De akár a föld felett, akár a föld alatt, érdemelnek-e nyugalmat ezek a mihasznák ? Én, a ki láttam azt a nyomort, mely tétlenségük miatt bekövetkezett: ime megháborítom nyugalmukat és sárt dobok emlékezetükre ! (Folyt, köv.)