Magyar Paizs, 1901 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1901-03-14 / 11. szám

2 MAGTAR PAIZS 1901. márczius 14. zött a pad alatt, a/, egylet ügyészét Boschán Gyulát megbízta volt, hogy a kamatokkal 11 ezer koronára felrúgott összeget hivatalolosan hajtsa fel. Most jelenti az ügyész, hogy beperelte a vármegyét. — Néhány tagnak be nem hajtható tagilletményét törölték. A költségelőirányzatot a számvizsgáló bizottság megtette s azt javasolja, hogy jövőben a gazdaköröket kisebb mértékben legalább segélyezze az egylet, mit Koller István felszólalása után ugy tett magáévá a közgyűlés, hogy mig az egylet anyagi visszonyai annyira nem javulnak, lehetőleg a gazdaköröknek adandó segélyt csak kisebb mérvben szolgáltassa ki. — A jövő évi működés tervezetét a miniszter rendelete értelmében Gruner Lajos egyl. titkár nagy gonddal és részletességgel a mezőgazdaság minden ágat felölelő pontossággal állította össze, melyet a közgyűlés minden részében altalános helyeslései vett tudomásul. Koller István alelnök az alapszabályok 32.33 §-aihoz, oly értelmű módosítást nyújtott be, hogy a titkári állás ezentúl gazdasági képesítéshez legyen kötve. E módosításra a tagoknak szabályszerüleg elegendő száma nem volt jelen, s április 2-ikára tűzték ki az uj közgyűlést, tanácskozni azonban előre is tanácskoztak róla, elfogadva az indítványt, a titkárnak 1200 fit egyenes és 400 frt (3200 kor) — fizetéssel. A gazdák biztosító szövetkezetével az elnök személyesen megkötötte a szerződést, mely szerint a gazdasági egyesület a vármegye részére a főügynökséget elfogadja, minek fejében az általános kedvezményen kivül tüzeseteknél 6°/o> jégnél 6%-o'- ajánlj fel a kezelésért s ez összeget negyedévi 200 koronás részletekben a központ megküldi. Ha a °/o — nem érné el ez összeg magasságát, ekkor is fizeti az évi 800 koronát az emiitett részletekben. (Ez lenne a titkár számara az egy lettől mellékfizetés) Derék és hatalmas eszmével foglalkoztatta a közgyűlést egy darabig Fabiánits Gyula egyleti tag. Az egyletek sablon életét kárhoztatva tettre szeretné ébreszteni a gazd. egyesületet is. Beadványában a zalavármegyei gazdák szövetkezetét akarná felállíttatni a termények értékesítése ügyében. Minden gondolkodó embernek jól esett ez az inditvany. A felületesek mosolyoghatnak, kivált az olyan konservativek, akik nyugalmasan szeretik végig élni az apáinkról maradt gyülésezéseket, «elfogadtatik» <megszavaztatik», «jegyzőkönybe iratik» féle kényelemmel. Pedig hiába mosolyognak az urak. A tanácskozó termekbe uj fris levegőt kell beereszteni, gondolatot kell adni a tanácskozásnak s eszmét kell önteni a gondolatba, gyakorlati eszmét. Ilyen a Fabianits indítványa, melyet lentebb közlünk. A közgyűlés bizottságot küld ki e targyban az eszmecserére. Kérdés-formulákat is felállított az indítványozó, melyeket egyenként minden gazdához elküldenének vélemény-adásra. Az országos gazd. egyesület felhívására a kivándorlás ügyben azt mondja a közgyűlés, hogy megyénkben a kivándorlás még hála Istennek nincs napirenden. Erre nézve azonban jövőre felhívja az egylet a vándor tanitók figyelmét, hogy a népet világosítsák fel a kivándorlás szörnyű átkáról. Több apróbb egyleti ügyet végeztek még. Misefai Fabiánits Gyula inditványa a gazdasági egyesületben. 'lisztéit Közgyűlés ! Hogy Írásban és nem élőszóval adom elé és indokolom a mai közgyűlésen indítványomat, annak oka indítványom megszivelendő komolyságában rejlik, mert a szó bármily meggyőzőleg hat is az érzékre, — emberi természetünknél fogva azzal nem sokat törődünk, csakhamar napirendre térünk ; ezt óhajtanám elkerülni s ezért nyújtom be irásba indokolt indítványomat, mert ezzel maradandót akarok alkotni, hogy az állandóan gondolkozásban tartsa ugy ezt az egyesületet, mint annak minden egyes tagját és ez által, mégha indítványom ma nem is fogadtatnék el, azon erkölcsi elégtételem megmarad, hogy gazdatársaim gondolat-menetét azon örök igazsagra irányítottam: «Segits önmagadon s Isten is megsegít.» Ugy hiszem, mindnyájan nagyon is érezzük nyomasztó súlyát gazdasági válságos viszonyainknak és ma már ott állunk, hogy tömörülve, vállvetve leszünk képesek elhárítani magunktól azon örvényt, melyet egyfelől magunk alkottunk magunk köré, másfelől pedig osztrák szomszédjaink irigysége ásott és ás lábaink alá azon problematikns jó akarattal, hogy gazdasági életünket ne kinos és hosszú vergődéssel, — hanem lehető gyorsan nyelje el az örvény. Zalavármegye földrajzi fekvésével azon szerencsés helyzetben van, hogy az őt körül övedző tartomanyok és országok, melyek Magyarország terményeire vannak első sorban utalva, oly közel vannak, hogy úgyszólván kézzel nyujthatjuk át nékik nyers terményeinket, s mégis mit tapasztalunk ? Azt, hogy mind ezen előny daczara gazdasági viszonyaink panganak és úgyszólván kegyelemre szoru'unk, hogy terményeinket minimalis árban elhelyezhessük! Hol van itt a hiba s mely okok idézik elő ezen abnormalis allapotot? Erre nagyon könnyű a felelet. A hiba első sorban tőlünk ered, mert nemcsak hogy egymást nem támogatjuk, hanem mint gazdák még azon együvé tartozó kapcsot is szétszabni iparkodunk, mely ha ugy társadalmilag, mint az agrár terén, minél szorosabban összefűz bennünket, annál erősebb ellentálló képességet fejthetünk ki minden eventualitással szemben s domináló állást foglalhatunk el, ellenben egyesleg egymás támogatása nélkül az anyagi viszonyok és egyéb körülmények következtében ki vagyunk szolgáltatva a merkantilismusnak, mely sajnos ma már nem a czélt tekinti, hanem az eszközt, melyet felhasznál saját molochjának megtömésére ! — Hogy mily visszaélések történnek, mily nyomasok alkalmaztatnak a kereskedelem részéről az egyes gazdákra, azt naponta észlelhetjük és tapasztalhatjuk; a jó Isten a megmondhatója menyi család könye tapad a kereskedők jSoII und haben» lapjain. S mi mind ezt közönynyel nézzük és «farniente» kényelemmel várjuk az időt, mikor kérlelhetetlenül merülünk a pauperismus örvényébe, magunkkal rántva ezeréves multunkat. Ma már a tisztességes verseny a kereskedelemben olyan mint a fehér holló. Eklatáns tényeket tudnék felhozni több oly esetre, mely banda szervezetre enged következtetni, s az ily szövetkezetek lelketlen merényletei ellenében védekezni egyes gazdáknak lehetetlen, csakis tömörülésben lel a gazda azon erőre, melylyel nehéz alapkövét rakhatja le jövő boldogulásának. Gazdasági egyesületünk, sajnos, már alakulásától kezdve nem tudott hivatásának magaslatára emelkedni, mert nem állított fel egy átgondolt és a gazdasagi életet gyakorlatilag szervező progammot, hanem meddő tárgyak lerajzolásával hosszu-hoszu jegyzőkönyvek vétettek fel, melyekben hiányoztak a gyakorlati elméletek, hiányozták azok a rugók, melyek a praktikus élet és gazdasagi szervezet fundamentumát lerakni és magasra tolni segítették: volna! s igy gazdasagi egyesületünk lethargikus álomba merült, melyből a hosszura nyújtott jegyzökönyvek rideg tartalma életre, munkásságra kelteni nem volt képes Ma egyesületünket kezdik ébresztgetni agilis elnökei, ambicziónált titkárja, de ugy látszik, hogy a hosszú évtizedek álma még ólomsulybüntet. Végrehajt. Liczitál. Utmunkára hajt. Adót szed. Foglal. Ujjonczoz. Falvainkban országszerte ebből áll a közhivatal ismertető jele. A hol középosztály van, ott a nép szerencsésebb. A közép birtok érdeke a nagy uradalommal és a hivatallal szemben, azonos a nép érdekével. Azt az óriási ürt, mely az állam hatalma és a nép gyöngesége között tátong, a középosztály van hivatva betölteni. És azt a másik árkot, mely a nagybirtok gazdasága és a nép szegénysége között fen áll, szintén a közép osztály hidalja át. E két nagy távolságot a nemes ember közvetíti. Itt is megfordul, ott is megfordul. A nagy úrral vadászik, a néppel dolgozik. Életének érintkezési pontjai vannak ezzel is, azzal is. Ez aztán sokat kiegyenlít. A nép természetes védelmét találja föl benne. Bizalommal fordul hozzá. Ingyen tanácsot kap tőle. Sokszor segélyt is. Jó szót mindenkor. Elhagyatott emberre nézve nagy kincs a jó szó is. Ezen a vidéken nincs közép osztály. Kihez forduljon hát a nép ? Ahhoz, a ki bírságolja, végrehajtja, árverezi? Honnan tudná az a világtól elzárt nép, hogy a ki büntet, az simogatni is tud ? Mit reméljen attól, a kinek csak kezesulyát érezte ? Ügyvédhez menjen, pört indítson ? Hol a bélyegre való ? hol az előleg ? Még gondolatnak is kétségbeejtő, hogy ő szembeszálljon az uradalommal. A hangya harezot kezdjen a medvével! Kivel bizonyítja, hogy vetését szarvas legelte l e s krumpliját vadsertés túrta ki ? Tanuja nincs. Ő maga sem látta, hiszen ha ott lett volna, elűzte volna a vadat. Csak a pusztulás a bizonyíték és a nyom. Am a tehén nyoma is olyan, mint a szarvasé s a házi sertés is ugy túr, mint a vad. Az uradalomnak berendezett irodái vannak az ilyen pörök folytatására. A parasztnak nincs a jó Istenen kivül senkije. Ha pöröl, vesztes lesz, költsége lesz s az elpusztított gabona után elúszik a tehene is. De hát arra való a közigazgatás, hogy panaszt, pörrendszerü bizonyítást várjon ilyen általános, köztudomásu, elementáris bajok mel lett? Nincs szeme annak a szervezetnek? Nincsen szive, hogy meg nem dobban ? Nincsen szája, hogy föl nem kiált ? Nincs lelkiismerete, hogy furdalásától rettegjen ? Miért nem irtják a dúvadat hatóságilag ? Csakhogy ne hipokritáskodjanak. Ne limonádét használjanak irtószerül. Ne jelölgessék ki a hajtóvadászat területét, hogy onnan az udvari erdőszök, vadászok, kerülők előre elhajkorásszak a főmagasságu disznókat. Hanem tessék ezt a dolgot szigorúan venni, irgalmatlanul oda puskázni s egyszer valahára megmutatni, hogy a hivatalos Magyarország előtt értékeseb anyag az ember, mint a Schönborn uradalom vaddisznója. A szarvasokkal szemben pedig, miután a vadászati törvény csakugyan jobban védi őket mint az embert, tessék a károkat hivatalból fölvenni, a termőföldeken hivatalból ambulálni s a károk megtérítésére szorítani a hitbizományi. Egyszersmind tessék rákényszeríteni az uradalmat, hogy vadas kertjét — mert hiszen a vadaskert olyan erdőség, melynek főczélja a vadtenyésztés — kerítse be. Ez persze megdrágítja a vadászat mulatságát, de a ki kétszázezer holdat szánhat a vadaknak, az arra is költhet, hogy vadjai ne falják föl a szegény embernek gabonáját. A nagykárolyi uradalomban kilenczszáz hold erdő szintén szarvas tenyésztési czélokat szolgál. De ez is be van keritve erős drót kerteléssel. Az Eszterházy-uradalom erdője a Bakonyban szintén körül van kertelve Néhány nagy ur tul a Dunán évről-évre rendes, alkuszerint megállapított vadkárt fizet a községnek. A kikötött vadkár-dij községenkint két-három ezer forint. Ezt értem. Ez uri dolog. Megfizeti a saját mulatságát. Kedvtelésével nem sajtol könnyet a szegény nép szeméből. De bocsánatot kérek : az már barbár és kegyetlen időtöltés, hogy százötven község lakossága, a vadak miatt, megfosztassák tavasztól őszig az éjszakai nyugalomtól. Hogy jut ahhoz hetvenezer ember, hogy egyetlenegy igy ránehezedjék? Hogy vagyonkájának éjjeli őrzése miatt nappalra munkaképtelenné tétessék ? Néhány őrtűz közel esett az országuthoz. A föllobanó láng megvilágította a csoportot. Hóharmatos hideg éjszakak voltak már akkor azon a vidéken. Téli kabátban is faztam. Némelyik őrtanyán csak gyermekek üldögéltek. Egy kis földhányas némileg védte a tüzet is, az őröket is az éjszaki széltől. Másutt néhány szál deszka. A harmadiknál egy összetákolt lombsátor. Ott kuporogtak, dideregtek a tüz mellett. Vállukat gyapjas guba födte; különben mezitlább volt valamennyi, kivált a gyermek és az asszony nép. Egyik-másik tűzhelyre bögre van állítva. Krumpli főhetett benne, vagy aszalt vadalma. Nedves, félig rothadt szalmán guggoltak ; némelyik egy kövön, másik a földön. Kimondhatatlanul szánandó volt ez a kép.