Magyar Paizs, 1901 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1901-08-29 / 35. szám

II. év. Zalaegerszeg, 1901. szeptember 19. 38. szám. MAGYAR PAIZS Egy évre 4 korona Fél évre 2 korona Negyed évre I korona Egyes szám 8 fillér. Szerkeszti és kiadja: BORBÉLY GYÖRGY. Hazai dolgok hirdetése féláron: egy oldal 20 K. Nyilttér sora I korona. Szerk. és kiadóhivatal: Wlassics-utcza 25. MEGJELENIK HETENKENT CSÜTÖRTÖKÖN ESTE. BARTHA MIKLÓS/) Olvassuk naponta gyönyörű irásod, S mint az éjszakát az ég tüzes villáma : Ugy világítja meg tétova lelkünket Tüzesen sugárzó honszerelmed lángja. Nyíltan és merészen hadi sorba állnak A te írásaid, e hős katonák ; Harczolnak miértünk, jogunkért, hazánkért, S tiszteltté teszik a magyart és hónát. Ki gyujtá szivedbe ezt a csodás lángot? Ki adott tolladnak bűbájos hatalmat? Nem kellene félnünk erőtől, ármánytól, Ha sok ilyen fia volna a magyarnak. De kevesen vagytok. Pedig e hazában Hány hirdeti büszkén, hogy csak ő — vezet. Hajh! sok itt a vezér s igy kapunk gyakorta Tiszta arany helyett csillogó rezet. Jellemed színarany, a te lelked gyémánt; Ragyogó és tiszta, mint az ég kék boltja ; Életed nyitott könyv, minden lapja tárva, Nincsen rajta árnyék, nincs egyetlen foltja: És mégis reád csap, és mégis megvérez A rágalom, ez a kóbor éj-madár: Fekete szárnyait feléd csattogatja, Közromlást szolgálva csak prédára vár. De te szembe nézesz ellenségeinkkel, Igaz szavad a gazt mindig porba verte. Győz nemzeti eszméd 1 . . . a te szavaidnak Visszhangja zendül most a hazaban szerte. S bármennyiszer csap rád s a honra rut ármány: Tollad lángpallosként sujt mindannyiszor. Mind magasbra szállasz honszerelmed szárnyán, Mert erőszak eszmék hősén nem tipor! Harangozhat e a tanitó? Harangozhat. Harangozhat a tanitó is, a püspök, is, ha kedvük tartja. De kötelezni a harangozásra sem a püspököt, sem a tanitót legalább is nem illik. — Minthogy nekik más természetű foglalkozásuk van, még pedig a lelkiekkel és szellemiekkel való foglalkozás. Tehát ennek a provincziának a határán kivül esik a harangozás. Iskolai év kezdetén vagyunk. Szentelhetünk tehát egy pár órát némi-nemü tanügyi társalgásnak is. Zalaszentbalázson az eltávozott helyébe új tanitót választottak a napokban s kötelességévé tették a harangozást is. S ez az, a mi tárgyát teheti egy kis tanügyi társalgásnak. Hát hiszen magában a harangozás nem lealacsonyitó foglalkozás. Sőt kellemes sport az — uri embernek. Testerősitő, mint a kapálás, favágás vagy fűrészelés; testügyesitő, mint az aratás, kaszálás, úszás és tornahintázás ; sőt érzékfejlesztő, mint a táncz, az ének s a füttyögetés; mert hangrythmus is van benne. — De bármilyen hasznos és mulatságos is a táncz: nem gyönyörűséges annak, a kit kényszerítenek rá. Sokan visszaemlékezhetünk gyermekkorunkra: mezitláb mászkáltunk a toronyban, szedtük a madárfészket, harangoztunk és libapásztoroskodtunk a falu végin •) A iBolond Istók*-\>(A Tettük ki. — s ráadásul — én legalább legboldogabb valék akkor a világon. Hanem azért ha most hajszolnának arra a boldogságra, ha most kötelezne hivatalos hatóságom, hogy hajtsam ki a libáját a mezőre : alázatos tisztelettel ugyan, de megtagadnám a szolgálatot. Nem lehet tehát helyeselni sem azt, hogy a tanitót kötelezik a harangozásra, sem azt, hogy a tanitó elvállalja a harangozást. Mert e tekintetben nincs különbség a libaőrzés és harangozás között. Gondolom, hogy mindakét tényező ellene mond ennek a véleménynek. A hatóság (községi? felekezeti? állami?) az mondja: ne elegyedjék bele az újság s a közhangulat, mert az náluk törvény, szokás, divat stb. A vállalkozó tanitó azt mondja, hogy először is neki ez privát gusztusa, de meg a kenyérért meg kell tennie. Meg kell hallgatni és tisztelni kell az ellenvéleményt, hogy minket is meghallgassanak. Nemcsak kivánja, de követeli ezt a felvilágosult szabadszellem. Sok magándolognak tetsző dolog nem magándolog. A zaJsa^entbalázsi harangozás is közös ügye a tanitóknak, az öszszes iskoláztatásnak. Az ország tanítósága szerves egészet alkot. Mintha egy test volna különböző tagokkal. Ha a balkéz nem tiszta, a jobbkezet is érdekli; ennek kell megmosnia amazt. Ha szervetlen egészet alkot, akkor is összefüggnek a tagok. Ha az egyik kerék döczczen, az egész gépezet munkájának a hátrányára van. Tisztelni kell a törvényt, a szokást, a rendeletet, a divatot. Még azt is, a melyik összekötötte az iskolai tanítással a harangozást. De minthogy azt is emberek csinálták, szabad az embereknek megváltoztatni ; sőt kötelességük megváltoztatni, ha szabad vizsgálódással az ellenkező jobbról győződnek meg, Egészen máskép tűnnék fel ez az eset, ha a szentbalázsi kötelezettség és vállalkozás egy új kornak a hajnalaként, az igazi szabadszellemnek előhirnökeként jelennék meg, mely azt mondaná, rontsuk le az előitéletet, mindenki egyenlően sepregeti az utczát, ha különben biblia magyarázó is. De ez a kor messze van, még Amerikán is tul, valahol a holdban. Hiába! ma még a közhangulatnak a szeme mésfis csak alsóbbrendű cselédségi, szolgai munkának tekinti a sepregetést is, a harangozást is ; az iskolatanitást pedig hála istennek ma már egy kissé magasabbrendü és életbevágóbb foglalkozásnak tekintjük, kell, hogy tekintsük. Csakhogy a zalaszentbalázsi eset nem ama képzelt jövőbeli kornak a hajnalaként, hanem a mult napoknak maradványos homályaként szerepel. Abból az időből való, mikor még nem értették az emberek, hogy a népnevelés a nemzeti életnek első feltétele s az ország épületének első legerősebb talpköve. Abból az időből való, mikor a tanitó hivatásául az írás-olvasásnak csupán gépies tanitását tartották, nem fontosabbnak a pásztor kürtölésénél s a harangkötél ránczigálásánál, melyre akármelyik bakter és szőlőpásztor is alkalmas. Ma már, hála istennek, legalább a gondolkozni tudó emberek tudják, hogy a tanitónak szélesebb körű a hivatása, hogy sem egy egyház, vagy egy udvar kösse le, s nemesebb a hivatása, hogysem a harangozás döntsön hivatala megnyerésénél. Tudniok kell az embereknek, hogy a tanitó nemcsak betűt tanit, hanem lelkeket irányit: gondolkozást fejleszt, érzést nemesit; embert formál a tudásra, a jóságra, a nemzeti karakterre. O vezet be minket mintegy kézen fogva az erény templomába, a nemzeti élet küzdelmes műhelyébe s az Isten házába is. Elég ez tőle. Adjuk a harangkötelet más embernek a kezébe. S a mai magyar tanítóság a mai felfogás szerinti hivatásának meg is felel általánosságban. Általánosságban világlátott, könyveket olvasott és iró, művészettel foglalkozó önérzetes tagokból álló testület. Nem találó módon áll felette az a hatóság, amelyik ezt az önérzetet csonkitani, vagy elnyomni akarja. Már pedig a harangoztatás inkább lenyomja, mint emeli a tekintélyt. Van é erre szükség? Van. Ha azt akarjuk, hogy uralkodjunk felette. Mert uralkodni csak gyávákon lehet. De azt kérdezi Petőfi, hogy cAz uralkodás ilyenek felett dicsőség?» «Ezt csak szégyelned kell ember.» Hiszen talán nem olyan nehéz megérteni a mai felvilágosult korszakban, hogy az embereken nem uralkodni kell, hanem vezetni kell az embereket. És az előlálló vezérek könnyen megérthetik, hogy annál nagyobb az ők dicsőségük, ha a vezetett tömeg müveit, önérzetes, erős emberekből áll. Mikor hozott szégyent a vitéz katona a hadvezérre ? Nem jó elv, hogy legyen sötétségben a tömeg, mert annál fényesebbnek tűnik fel a vezető; nem jó elv, hogy legyen szolga az alantos, mert annál nagyobb urnák látszik a felettes. Nem eltávolítani kell az embereket egymástól, — hanem közelebb hozni egymáshoz. Nem elválasztó falakat kell épiteni a sik mezőn, hanem összekötő hidat a folyóvizén át. Nem a mult századok sötétségébe kell nézni, hanem a jövő idők világosságába. Nem hátrafelé kell lépni, hanem előre. S egyáltalán az embereket nem vakon engedelmeskedő tömegre és meredten parancsoló alakokra — hanem ha már osztályozni kell, vitéz hadseregre és okos vezérekre kell osztályozni . . . Talán eltértem egy kissé? A harangozásról van szó. Ha a tanitónak kötelessége a harangozás, ez elég