Magyar Paizs, 1901 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1901-07-18 / 29. szám

II. év. Zalaegerszeg, 1901. junius 227. 25. szám. Egy évre 4 korona Fél évre 2 korona Negyed évre I korona Egyes szám 8 fillér. MAGYAR Hazai dolgok hirdetése féláron: egy oldal 20 K. Nyilttér sora I korona. Szerk. és kiadóhivatal: Wlassics-uteza 25. Szerkeszti és kiadja: BORBÉLY GYÖRGY. MEGJELENIK HETENKENT CSÜTÖRTÖKÖN ESTE. Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfizetés megújítása iránt lehetőleg gyorsan intézkedni szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldése fönakadást szenvedjen. Fordulat. A lapszerkesztés függőlegesen megengedtetett. Julius 13-án szóbelileg, 16-án Írásban is hivatalosan tudomásul vettem a következő tar talmu engedélyt. «A zalaegerszegi m. kir. állami főgymnázium igazgatósága. ad 223. 1901. Tekintetes Borbély György áll fSgymn. Tanár urnák Helyben. A székesfehérvári tankerület kir. főigazgatóságának f. évi julius hó 11-én 982. az. a. kelt leirata szerint a nagymélt. vallás- és közokt. minisztérium f. évi julins 6-án 2498. eln. sz. a. kelt m. rendeletével f. évi junius 15-én 1940. eln. sz. a. kelt rendeletét, melyben Öntől a lapszerkesztési engedély megvonatott, a változott körülményekre való tekintettel, egyelőre, további intézkedésig, felfüggesztette. Erről Önt tudomásul vétel végett értesítem. Zalaegerszeg, 1901. julius 13. Medgyesi Lajos, igazgató.» Tisztelettel es köszönettel veszem. A «Magyar Paizs* felelős szerkesztőségét tehát újra átveszem a fegyelmi vizsgalat bevégzéséig. Bizonyos vagyok azonban benne, hogy a sürgősen várt fegyelmi vizsgálat lejártakor sem fognak a lapszerkesztéstől eltiltani, minthogy a fegyelmi vizsgálatot igazságosnak tartom. Borbély György. A «Magyar Paizs», mert az nem talmi, s nevének meg is akar és meg is tud felelni: nem törött össze, mint sokan előre hitték, várták és remélték! Ennek szerkesztését — mint előre mondám vala — a fenti miniszteri rendelet alapján visszaadom Borbély Györgynek — csorbittatlanul. Viselje azt tartósan, egészséggel és dicsőséggel. Legyen továbbra is az, védő paizsa a magyarnak a magyarságban. Ezzel, vagy ezen. Zalaegerszegen, 1901. julius 14-én. Dr. Kele Antal. A köztisztviselők szolgálati szabályzata, ii. Az emberi lélek ugy megkívánja a szabadságot, mint az élő szervezet a napot. E nélkül nem élet az élet. Lelki szabadság nélkül az ember megelégedettnek nem ére

7'.."ti magát. Pedig az államnak nem lehet az az érdeke, hogy minél több elégedetlen, hanem, hogy minél több elégedett polgára legyen. A köztisztviselő, midőn szolgálatba lép, nem adja oda egyúttal hazafiságát, szabadságát, emberszeretét, lelkének meggyőződését és szivjóságát. Tőlük csak azt lehet megkövetelni, hogy állásuknak megfelelő szakképzettséggel birjanak, a reájuk bizottakat lelkiismeretes pontossággal és becsületességgel elvégezzék, s magán életük olyan legyen, hogy az, se az isteni, erkölcsi és polgári törvényeket, se a tisztviselői tekintélyt ne sértse Hogy a tisztviselőnek a hivatalban mi a joga és kötelessége, s magánéletében és szabad óráiban mit szabad és mint nem szabad tennie, minő viszonyban vannak a tisztviselők egymáshoz, s az egymástól való függőség mennyire terjedhet egy oly államban, mely czéljául tűzte ki az előrehaladást, a szabadságot, s polgárai jólétének előmozdítását, vagyis egy modern államban törvényileg és részletes szabatossággal kell rendezni, s ebben az informatióra és mínősitésre való eljárást is szabályozni, nehogy a tisztviselők nagy tömege egyesek önkényének, szeszélyének, s rossz indulatának legyen kitéve, s hogy ne történjék és ne történhessék senkivel méltánytalanság. Ne legyenek utalva a tisztviselők a folytonos és állandó meghunyászkodásra, «7.olgaisá'»ra, hízelgésre s fölebbvalóik állandó tömjénezésére. Érezze magát minden hivatalnok jól és szabadon hivatalában, legyen ez a hivatalos állás akár kicsiny, akár nagy, abban a tudatban, hogy az állami gépezetnek egyik ép oly fontos és szükséges alkatrésze, mint a másik. Létesüljön és érvényesüljön a tisztviAratás. (Ezt a kedvas és szomorú verset az *Ellenzck>-bth\ vágtam ki). Nehéz munka terén A szegény izzadott, Mosolygó remények Szórták el a magot. Ott volt szive mélyén, Ha a mag csírázott S mosolyogva nézte Amikor virágzott. A szegény szándékát Boldog Isten birja. Mit vár a munkától : Toll azt le nem írja. Egész életének Ez a legszebb álma. Az élettől többet Ugyan, mért is várna? Remél, hisz a munkás Méltó a bérére. Nó, de a sors reá Súlyos csapást mére : Csenevész a vetés — Silány aratáson, A könyező népnek Mély fájdalmát látom. Kevés lett a kenyér. Megszűkült az élet. Működni kezdenek Már az adó prések. Dobolnak . . . Szivembe Vág a nehéz hangja. Szomorúan kérdem : Lesz-e ki meghallja fl £ Fülei Sz. Lajos. Khazár földön. Irta : Bartha Miklós. XXIII. A kigyó elnyeli a békát. Kóborlásaim közben egy alkalommal gyalogosan jártam meg Bálványos várát, melyben az Árpádok koronáját Apor vajda rejtegette egykoron, s mely vár innen-onnan ötszáz év óta fekszik romokban. A törmelék között rozmaring szálra akadtam. Azon a helyen lehetett valaha az Apor kisasszonyok virágos kertje. A várból átmentem a torjai Büdöshöz, onnan a Holt-tóhoz és a Szentanna tavához. Az ősbükkösben, a Holt-tó és a Szentanna tó között valami gyermeksirás féle vonta magára figyelmünket. Megállottunk, körülnéztünk, halgatóztunk. A visitás ismétlődött. Karatnai székely vezetőnk, amolyan erdőlő és pásztorkodó ember, azt mondta, hogy az nem gyermek nyávogás, hanem kigyó szivja be a kecskebékát, s a béka sir olyan keservesen. Ezt a dolgot mindenáron meg akartam látni. Társaim kinevettek. Mit látsz rajta ? Régen volt. Iskolás fiuk voltunk. Engem selyem-gyermeknek hívtak és kényeztettek a nagyobbak. A ki leginkább kényeztetett, most ott porladozik az angyalost temetőben. Hírlapíró lett volt belőle és képviselő. Aztán hazament parasztnak. Megfogta az ekeszarvát, a kapanyelét, s vállára vette a köblös zsákot. Újság nem járt a házához. Napi munkája után, ha ellátta a marhákat, olvasott egy-két órát. De csak két könyvet. A bibliát és a Kossuth iratait. Szellemi életének ez volt a Mindensége. Ugy hiszem nem is kell ennél több. Ez a barátom pártomra kelt. Hagyjátok, hadd nézze meg azt a kígyót s azzal leheveredett egy bükk tövében. Vele a többi is. Én a székelylyel cserkészni indultam a hang után. A székely biztosra ment. Nagy erdőben a fák miatt igen zavaros a hanghullám. Nem onnan jön, a merről hallatszik. De a székely ismerte a hang tekervényes útját. Nyílegyenesen vezetett egy levágott fához. Ott kell lenni, suttogta halkan. Nagyon szeret a kidöntött fán nyújtózkodni. Onnan szokta meglesni a prédát. A béka csak a földön «netez* (vigyáz, figyel) s nem is alítja (sejti), hogy a veszedelem a fáról csap reá. Nesztelenül lopóztunk a fához s csakugyan ott volt a kigyó a törzsön. A békának csak a feje és a két első lába volt kint. Testének többi része már el volt nyelve. A kigyó nyaka és törzsének eleje fel volt puffadva, mint valami daganat. A ragadozó ugy el volt foglalva zsákmányával, hogy nem vett minket észre, Igy aztán színről szinre láthattam azt a kínos és ocsmány tüneményt, a mint az áldozat kegyetlen végzetességgel tűnik el a martalócz torkában, a nélkül, hogy a panaszos síráson kivül, az élethez való jogát egyetlen mozdulattal is védelmezné. Martalékát elevenen nyelte el a bestia. Mai számunk 12 oldalra terjed.