Magyar Paizs, 1901 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1901-06-06 / 23. szám

II. év. Zalaegerszeg, 1901. április 25. 17. szám. Egy évre 4 korona Fél evre 2 korona Negyed évre I korona Egy es szám 3 fillér. Hazai dolgok hirdetése féláron : egy oldal 20 K. Nyilttér sora I korona. Szerk.és kiadóhivatal: Wlassics-utcza 25. Szerkeszti és kiadja: BORBÉLY GYÖRGY. MEGJELENIK HETENKENT CSÜTÖRTÖKÖN ESTE. Fák, madarak, gyermekek. Gyönyörű látvány az erdő a fák lombsátorainak özönével ! Nincs oly egykedvű ember, a ki a rekkenő hőség eiől menekülendő, egy dús lombozatú fa árnyában tagadná annak jótékony hatását, de olyan egykedvű ember sincs, a ki a szigorú télben a kandallóban pattogva égő fa jótékony hatása alatt a fa életéről ne gondolkodnék. Kit nem lelkesít egy szép gyümölcsfa látása, ha tavaszszal virággal, őszszel pirosló gyümölcscsel van tele? Mégis vannak ellenségei az erdei fáknak épen ugy, mint a gyümölcsfáknak, de vannak jóbarátai is; nem eszes lények ugyan, de akárhány embercsemete van, kikből egy tuczat sem tesz egész életében az emberiségnek annyi hasznot, mennyit egy parányi madár. Igaz, hogy a madár nem azon czéllal gondozza, tisztogatja a fákat, hogy evvel az Isten képére teremtett embernek használjon, hanem hajtja őt létfentartási ösztöne. Isten az ő minden teremtményének rendeltetését véghetetlen bölcseséggel hozta rendszerbe. Szemléljünk eg\ kicsit. Legtökéletesebb teremtmény kétségkívül az ember s mint legtökéletesebb és legkedvesebb teremtménynek czéljaira teremtettek az állatok, növények és ásványok. Sok szegény ember van, aki — sőt tudok vidéket, a hol a nép gyermeke már juliustól októberig — kenyeret nem eszik, mert nincs, hanem él a fának terméséből. Állatok is vannak rendeltetve táplálásunkra, ám nem a parányi czinke, vagy pinty; hisz ezekből 50 sem elég jóllakásra egy rendes gyomrú embernek. A kis éneklő madarak megmutatják rendeltetésüket, csak figyelemmel kell kisérni. Ugyebár félünk a hatóság szigorúságától, hogy a tavasz közeledtével nem hernyózás miatt kemény büntetéssel sujt. A kis madár erről nem tud semmit, hanem a gyufaszál vastagságú ágra is reászál!, hogy a nap melege által kiköltött hernyókat összeszedje, s igy a kertész munkáját megkönnyítse. Hisz nincs oly tökéletes kerti eszköz, melylyel egy nagyobbacska gyümölcsfát meg lehetne a hernyótól alaposan tisztogatni, de a kis madarat megbírja egy levél is, mert a Teremtő olyan testalkatot adott neki, mely a fák hernyózására alkalmatossá teszi. Számtalan légiót lehetne alakítani az olyan emberekből, kik a teremtett világ elrendezését nem akarják megérteni s azt hiszik, mivel a madárnak husa van, tehát azt okvetlen enni kell. A pinty, kakuk és egyéb éneklő madarak táplálékául a hernyók vannak, de nincsenek a madarak az emberek táplálékául rendelve. Az emberek közuCt azonban sok falánk van, a ki szeretné megenni a körtét is, meg a fáját tisztító madarat is. Idősebbek tudhatjuk, hogy fára már nehezen tudunk mászni, azért a falánk kioktatja fiát: «Fiam, szedj madarakat, mert addig nem szabad fürödni, mig madárhust nem ettünk.» — Kecsegteti gyermekét egyfelől az előtte kedves dolaggal a mászással és pecsenyével, ellenkezés esetén pedig a gyermek előtt szintén alig várt élvezet megvonásával fenyegeti. A gyermek - tehá^TjT^íi^ a madarakat s ?f3eklődik, hallgasson meg egy az erdőn kóborló gyermek-csapatot ; először mikor hallja a kérdést — <mit tudsz ?> — még azt gondolná, hogy valami studiumról van szó, — de elképed a feleleten: «En pintyőkéket.! «En fődikalapácsokat.» «En fülemiléket.» Ha még csak a «tudás»-nál maradnának, hanem ez már annyit jelent, hogy a tudott kis madárfiókákat annak idején bekebelezik. A madár ösztönénél fogva oly helyen fészkel, hol a fiókák elhordásának veszélyétől nem kell tartania, de mikor látjuk és halljuk, hogy a legmesszebb és legsűrűbb erdőben is csatangolnak madarászó gyermekek: csoda.e, ha kertjeinkben elvétve gyönyörködhetünk a fülemile s egyéb éneklők víg csattogásában ? Csoda-e, ha ott nem fészkelnek s igy nincs közelben madárcsalád, mely naponkint ezrével pusztítja a hernyót ? Szomorkodunk fáink pusztulásán, mert hiszen hernyóztunk, de ki tudna a magas fának legmesszebb kinyúló ágára kimenni, hogy a hernyó fészket leszedje, pedig lám onnét szaporodtak el. Fáinkra évrőlévre különböző élősdiek telepesznek, mert minket büntetni kell, hogy a hernyó fészket ieléből-harmadából leszedjük, de biztatjuk, vagy nem szólunk, ha fiunk leszedi a madárfészket. Igy csontosodik az emberbe a kimondhatatlan hasznot hajtó éneklő madarak iránti kíméletlenség. Csak példának hozom fel, hogy volt Khazár földön. Irta : Bartha Miklós. XVIII. Juh és ökör. Kutyát a rutén portákon nem láttam. Ez itt már fényűzés. A kutya eledelét elfogyasztja az ember. Pedig volna őrizni valója. Jóféle mezőségi kuvaszok hamarább elűznék a vadat a vetésről, mint az őrtüzek Juhot sem láttam. Mármarosban még van juh. Még. Vájjon meddig tart ? De Beregben már nincs. A rónasági részen lehet ; bizonyára van is. Talán nemes birka is van. De a hegyvidéken már raczka sincs. Egyik-másik eresz alatt osztováta maradványokat vettem észre. Hányódó vetéllőt, csörlő ládát, guzsaj pálczát, orsó karikát. Roncsok a vagyoni hajótörésből. Mikor kérdeztem, hogy hol a többi darab, az öreg asszony zokogásban tört ki. Igy nézhet a szülő meghalt gyermeke könyvének széttépét lapjaira. Nincs juh. A Kárpát-lakónál ez a legborzasztóbb valóság. A hol juh van, ott tej, turó, sajt, orda, savó van. Es gyapjú. Tehát élelem és ruházat. Aztán bárány. Tehát adóra való. Aztán trágya. Tehát termékenyítő erő. Hegyvidékeinken a juh egy egész mindenség. Szerény igényű és nagy hasznú állat. Kibírja a legzordabb időjárást. Pajtára nincs szüksége. Minden fűszálát értékesít. Jámbor, ragaszkodó, erkölcsös. Sokszor azt hiszem, hogy talán még vallása is van. Hiszen nincs olyan jó barátja a szegény embernek, mint a juh. Mindenéi neki adja s vajmi keveset kér tőle. A hol nincs juh : ott már nem a vég kezdetéről, hanem a vég legvégéről beszélhetünk. Ha nincs juh, akkor semmi sincs. Mert a hegyvidéki ember, akár oláh, akar székely, akár tót, legutoljára a juhától válik meg. A czimeres ökröt fölváltja a buta, (székely elnevezése a kurta szarvú, apró, sötét szürke kaukázusi szarvasmarhának) a butát a tehén, a tehenet a ló, a lovat a sertés. Itt egy darab időre megáll az allati értékek lefokozásában mutatkozó vagyoni sülyedés. Sor kerül a holt leitarra, aztán a kenderföldre, később a parafernumra. De a juhot még mindig tartjak. Helyes gazdasági érzéket mutat a hegyi nép, mikor legszivósabban a juhhoz ragaszkodik. Tíz darab juh megél nyáron két hold legelőn és télen tizenkét mázsa takarmányon. Ez a táplálék a hegyvidéken tizenhat forint kiadásnak felel meg. Ezzel szemben tiz juhnak a hozama piaczi árak szerint a gyapjú után nyolcz, a bárány után tizennyolez, a turó utan harminezhat, az orda után négy forint. Csakhogy a család nem viszi ám piaezra ezeket a termékeket, hanem maga fogyasztja el. Pénzt csak a bárányból csinál. Ez annyit jelent, hogy turó van a háznál egész éven at. Orda és savó egész nyáron. A család tehát allandóan el van látva egy fontos és egészséges tápszerrel. Nagyobb súlyt fektetek a gyapjúra. A mosással, fésüléssel, fonással, szövéssel eltelnek az őszi esték és a téli napok. A fehérnép nem ül dologtalanul. A szövetből kikerül a guba, a szokmany, a zeke, a nadrag, a szoknya, a kötény, a bocskor szijj, az ágytakaró, a polcrócz, a tarisznya. Csíkban, Gyergyóban még gyeplőt is fonnak a gyapjúból. A Kárpátokban télen át térdig érő gyapju-harisnyát visel bocskorában az asszonynép. A gyapjúnak ez a házi feldolgozása általános szokás. Fonni, szőni, varrni kivétel nélkül minden székely és minden oláh asszony tud. Ez a házi ipar mérhetetlen gazdasági és erkölcsi kincset rejt magában. Ezzel az asszony is családfentartóvá válik. Kilép negatív szerepköréből az alkotás terére. Nemcsak kotyvaszt, hanem termel. Nemcsak gyermeket produkál, hanem gazdasági értékeket is. Nemcsak gondviselője, de szaporitója a vagyonnak. Az asszony szocziális becse ezzel megkétszereződik. A székely nemcsak ösztönből házasodik, hanem azért is, hogy munkaképességét emelje s életterheit megkönnyítse. Ruházati czikkekért a külföldre vándorló milliókat milliókkal tetézné hazánk, ha a gyapjúnak ez a házi feldolgozása nem volna. A hol juh nincs, ott egy nagyfontosságú közgazdasagi tényező hiányzik. A beregi ruténnek immár nincs iuha. Az az állitásom, hogy a hegyvidéki nép legkésőbb válik meg a juhától, itt nem nyer igazolást. Mert a ruthén az ökréhez inkább ragaszkodik. De merem mondani, hogy ez a körülmény a rutén gazdasági ösztön fogyatékosságai bizonyítja. A rutén az ökrét szereti. Juhán már túladott. Tehén és sertésállományának is meg-