Magyar Paizs, 1901 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1901-04-04 / 14. szám

2 MAGYAR FAIZS 1901. április 4. és cselédei előtt, mint a tisztaság, csín és tevékenység mintaképe jelenik meg s nem képzelhető, hogy ilyen asszonynak még a rendetlenségre hajló cseléd is, piszkosan, hanyagul merjen a szeme elé kerülni. Rendes, gondos asszony reggel intézkedik mindenről, kiadja parancsait s kinek-kinek külön megjelölve kötelességét és munkáját, naponta ellenőrzi a takarítást s egyéb házi munkákat. Gyakorlott szeme könnyen fel fogja ismerni az esetleges mulasztásokat vagy felületességeket. Minden kiadott parancsának teljesítéséről személyesen győződik meg s ügyel rá, hogy a reggeliző asztal a szokott jól szellőzött tiszta szobában, rendesen elkészítve várja az időközben megjelenő háziurat és a család többi tagjait. — Gyermekek, ha vanaak, azoknak mosdatását, öltöztetését sohasem bízza a cselédre, hanem elvégzi azt maga saját kezűleg; vagy ha mar nagyobbak és magok képesek magokat ellátni a szükségessel, még sem tiiri, hogy ellenőrző jelenléte nélkül meg:örténjék ez. A gyermekeknek is kötelességévé teszi, hogy rendesen felkészülve, vele együtt jelenjenek meg a reggelinél. És amilyen kedvező volt a kezdet, olyan kielégítővé alakul a háziasszony gondos őrködése és figyelme alatt a nap egész hátralévő folyamán at . . . A férj lelke mélyéből fakadó halajának azon megelégedett tudatával távozik a kedélyes kis családi körből, hogy : — ö boldog ember! Szivének egész háláját, elismerését és szeretetét azon lényre összepontositja, akit boldogsága szerzőjének kell vallania — Isten és ember előtt! Az otthon nyert kedves benyomások emléke kiséri lépten-nyomon, napi munkájának gyakran nyomasztó terhei és küzdelmeiben s erőt, kedvet adva kötelességeinek teljesítéséhez, nem engedi elcsüggedni ennek faradalmai között. Jól esik neki hazagondolni és oda visszasietni, mert : • Minden oly szép s igaz belül e kis körön, Gondolja képeit együtt bár, vagy külön.» Sok nőnek az a panasza, hogy férjének nincs bizalma gazdálkodási tehetségéhez s azért nem ad kezére több pénzt, mint amennyit a napi szükséglet megkíván. Igy aztán nincsen kedve, de alkalma sem a takarékossagra. — Bizalom, — persze — ki nem kényszeríthető. De lehet és ki is kell érdemelni azt. Ha a férj napról-napra tapasztalni s látni kénytelen, hogy keserves keresménye, amit kicsinyenként adogat ki a háztartás költségeire : — haszontalanul elpazarlódik, a beszerzett készlet rohamosan fogy vagy elkallódik, a maradékok elromlanak, az elkészített ételek élvezhetetlenek, itt is — ott is kárba vesz valami az asszony gondatlansága miatt; ha szükséges dolog helyett inyenczségek és fényűzési czikkek, drága pénzen rossz áruk szereztetnek be, — bútor, — ruhanemű és egyéb holmi nem részesül kellő kímélésben és gondozásban: —- mi természetesebb, mint, hogy — férjem uram bizalmatlanna, óvatossá lesz s nem tartja tanácsosnak, káposztáját a — kecskére bízni. Egy népies szólásmód azt allitja: «gondos kakas nem tud annyit összekaparni, hogy azt egy könnyelmű tyúk szélt ne rugdalhassa®. Minden rendes háztartásnak alap- és főfeltétele a számítás és könyvvezetés, mely nélkül rendezett vagyoni visszonyok és anyagi jólét el sem képzelhető. Ha még oly kevés is az, amivel a háziasszony költőpénz czimen rendelkezik : — a rend azt kivánja, hogy minden még oly csekély bevételt és kiadást is pontosan feljegyezzen, ha azt akarja, hogy vagyoni helyzetének tiszta áttekintésével bírjon s ugy önmagának, mint kereső férjének barmikor is számot tudjon adni róla. Sokan azt mondják, hogy ott, ahol igyis, — ugyís minden elfogy s megtakarításról szó sem lehet : felesleges fáradtsag, minden krajczár felirásaval vesződni. De nincs igazuk. Mert : aki elmulaszt mindent feljegyezni (ami mogaban véve roppant csekély fáradtsag s a megszokás által egészen szükségessé válik az embernek) — az tudni fogja ugyan, hogy «volt» és <elfogyott>' — de nem azt, hogy takarékosan, okosan élt-e vagy feleslegesen költött-e ? javult-e vagy rosszabbodott-e vagyoni helyzete és ezen körülménynek a nem tudásában rejlik a családi és anyagi jólét lassan, de biztosan a tönk felé jutásának legnagyobb veszélye. A könyvvezetés a takarékossagnak az arkanuma. Higyjék el ! ha tegnapi kiadásainkat Írott számokban megörökítve látjuk szemeink elé meredni, jó figyelmeztetés lesz arra nézve, hogy ma szűkebb markunak kell lennünk s naponta valamely felesleges kiadást kerülve, hó végével már 1—2 forintos megtakarítást fog eredményezni, ami többször ismétlődve, számottevő összegecskét képvisel. Mily kevélyen számol be majd a ifényes eredméuynyeh férjének, aki a jó akaratot és buzgalmat méltányolva, kétsegtelenüi mindig növekedő szeretettel és bizalommal fogja nejét érte megjutalmazni. Jókai azt mondja valahol: cA férfi kedélye és egészsége mindig az asszonynak az érdeme ; ha egy férfi sokat keres, ha nagy jövödelme van : ebből még nem következik, hogy meg is fog gazdagodni. A vagyonosodásnak főeszközlője, aki megtakarít — a feleség. A vagyont nem tűzmentes szekrény .őrzi, — hanem tűzhely.» — — — — — — — — — A modern társadalom ferde nézetei és a kor szabadelvű gondolkozása megmételyezték az emberiség minden rétegét, ugy, hogy ma már az anyak alárendelt czélnak tartják megértetni leányaikkal, miszerint első és főkötelességuk, hogy szerető feleségek, gondos háziasszonyok és jó anyák legyenek. Ilyen vagy ehhez hasonló panaszokat olvasunk és hallunk lépten-nyomon, — de azért a nevelés terén a baj orvoslásával czélzó komoly törekvéseknek még eddig semmi nyoma sem mutatkozik. Sőt veszélyes módon terjedni látszanak a nő emancipatió ál-elvein alapuló nevelési rendszer hivei, akik a nő hivatásától mindinkább távolodva, a jogszerzés és nyilvános szereplésben, feltűnési viszketeg és zajos nagyratörésben keresik boldogulásuk czéljait. Innét van, hogy a férfiak mind nehezebben szánják rá magukat a házassagra s félvén a mai nők nagyratörő igényei és követeléseitől, elvesztették önbizalmukat abban, hogy csekély jövödelmük vagy kicsiny fizetésükből egy nőt, — esetleg több tagu családot eltartani tudjanak. Ez az oka, hogy nem tekintik a házasságot ama szent és ideális czélnak többé, melynek eszményképe serditette egykor az ifjút szerelme tárgyának kiérdemlésére és buzdította az élet czéljaiért való küzdelmeiben. Dédanyáink, akik nem ismertek szentebb Khazár földön, Irta : Bartha Miklós. XII. A bevándorlás. Mar irtam, hogy a khazárok tömeges bevándorlása 1868 ban kezdődött. A birtokrendezés és tagosítás akkor már be volt fejezve. Az uradalom már akkor levette volt lábáról a népet. A légyraj, ha nem is kadaverre, de erősen megsebzett organizmusra szallhatott. Az orosz kormányzat már akkor féktelenül nyomta a maga khazárjait. A galicziai kormányzat is fölébredt arra a tudatra, hogy a khazárt nem vallási szektának kell tekinteni, hanem anti-gazdasági elemnek. És nem az alapon kezdte kezelni. Ellenőrzés alá vette a kocsmát, a boltot, a hitelt, az üzérkedést. Szervezkedett társadalmilag, Védte a parasztot az élősdiektől. A hol csak lehetett, boykottálta a khazárt. Közvállalatban nem részesítette. Üzérkedésének a körmére nézett. Intézményeket alkotott a benszülöttek ellenállási képességének fokozására. Oroszország tehát üldözte őket, Galiczia pedig húzogatta ki a gyékényt lábaik alól. Amott maradásuk nem volt, itt pedig az élet-feltételeket vonták meg tőlük, Mit volt mit tenni: jobb hazát kerestek, Alkalmas talajnak Románia mutatkozott és hazánk. De Románia elzárta kapuit előlük. Kivált, mióta felszabadult a török uralom alól, oly makacsságot tudott ez iranyban kifejteni, hogy elhatározásán még a berlini kongresszus akarata is hajótörést szenvedett. Maradt bevándorlási talajnak Magyarország. Kiváló terrenum minda/.ok számara, kik a szabadsaggal vissza akarnak élni. Mert nálunk minden meg van engedve, mihelyt a vétek magara öltheti a szabadsag palástját. Más népeknél a szabadság a nemzeti izmok kifejtésére szolgál. Tehát erőforrás. Nálunk a szabadság: gyöngeség. Mások okosan ragaszkodnak a szabadsághoz ; mi majom szeretettel viseltetünk iránta. Magunkat nem féltjük semmitől. A szabadsagot féltjük mindentől. Korlátot ki mert volna emelni a bevándorlásnak? Hiszen gyér népségünk szaporodik csak, ha bejönnek. Az uzsorát sem korlátozta akkor semmi. Vezéreink a szabadság elméletének védpaizsa alá helyezték az uzsorát. Liberalizmusunk irtózott attól a gondolattól, hogy a forgalom szabadságát bármily enyhe uzsora-törvénynyel meggátolja. Összefügg ezzel a felfogással, hogy a csalás és hamisítás mai napig is csak magánvadra üldöztetik. Összefügg a földbirtoknak közönséges áruvá minősítése és ekként való szertelen mozgósítása. Összefügg a végrehajtásoknak és árverezéseknek az az istentelensége, melylyel a legnagyobb érték is potom áron csavarható ki a tulajdonos kezéből. Ehhez tartozik az a megfoghatatlan hanyagság is, hogy a birtok-minimum meghatározása, az otthon biztosítása és a váltóképesség megszorítása érdekében egyetlen komoly lépés sem történik. Az ilyen, liberálisnak nevezett, de voltaképen ostoba, mert a védekezés lehetőségét nélkülöző irányzat apróra megművelt talaj a khazár gazdasági rendszer számára, Hová mentek volna hát, ha nem Magyarországba ? Hiszen itt megvolt szántva, be volt vetve, el volt boronálva számukra a termő föld. Itt csak aratás várt reájuk. Neki mehettek bátran az életnek, kaszaval, sarlóval, akár arató géppel is. Mukájukban nem akadályozta sem a törvény, sem az ember, Élvezhették a szabadságot és letarolhatták a mezőt minden akadaly nélkül. Még honossági törvényük sem volt. A zsidóemanczipácziót egyhangú lelkesedéssel mondta ki a törvényhozás. Andrássy gróf híres szálló igéje; «az a bajunk, hogy nincs elég zsidónk* — mindenüvé elröpült. Szánakozva néztük azokat a középkorban sinlődő helyeket, a hol nincs zsidó. Zsidó és vasút kellett mindenkinek, hogy pezsgésbe jöjjön a forgalom. Mivel pedig a khazár is zsidóhitü volt, ennélfogva nem törődött senki a khazár-bevandorlással. Ha pedig valamelyik «Pesti Hirnök» vagy «Magyar Állam* féle lap aggodalmaskodni merészelt volna: ugyancsak lett volna hadd-el-hadd. A liberális közvélemény keményen a fejéhez csapkodta volna a humanizmust, a jogegyenlőséget, a vallás-türelmet és a czivilizáczónak minden értékes szavát. Tehát jöttek. Senki sem kédezte, honnan, miért? Mit hoztak, miből akarnak megélni, mi a szándékuk, mi a foglalkozásuk ? De nem is használt volna az efféle kérdés semmit. Mert igy felelnek vala: jöttünk, mivel uzsoráskodni akarunk. A hatóság nem felelhette volna, hogy az nem szabad. És jöttek. A hátukon batyuval, a kezükben hamis mérleggel, a hordójukban mérgezett pálinkával. Jöttek azzal a kereszténygyülölettel, melyet lelkükben az orosz üldözés megérlelt. Azzal az üzleti élelmeséggel, melyet bennük a századok kifejtettek. Azzal a felfogással, A „Magyar Paizs" előfizető-gyűjtői öt előfizető után egy tisztelet példányt igényelhetnek, '^pfi