Magyar Paizs, 1901 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1901-04-04 / 14. szám

II. év. Zalaegerszeg. 1901. február 28. 14. szám. Egy évre 4 korona Fél évre 2 korona __Nejiyed.é.vre J korona íEgyes szám 8 fillér. > Hiri-r . - • : ^ H Ö v c • Qiy í

0 .u r\ /< á • • ' -tW MAGYAR PAIZS Hazai dolgok hirdetése féláron: egy oldal 20 K. Szerk.és kiadóhivatal: Wlassics-utcza 25. Szerkeszti és kiadja: BORBÉLY GYÖRGY. MEGJELENIK HETENKÉNT CSÜTÖRTÖKÖN ESTE. Feltámadás. «Mit keresitek a holtak közöt az élőt? Nincsen itt, mert feltámadott*. Nem látjátok, hogy tavasz van? Csak pár napig maradt a sirban, aztán kikelt onnan fénynyel, hatalommal és dicsőséggel. Csak néhány hónapig boritja jégkéreg a folyóvizeket; megoldódik a burkolat, a vizek rabbilincse, s mindenik csepp hangos csörömpöléssel hirdeti hogy ő feltámadott és él. Mert a szervetlen testeknek is van halálok és van életök. Halálok a nyugalom. Eletök a mozgás. Csak néhány hónapig zárja el kemény k éreg a föld vérkeringését; de tavaszszal megnyílik, mint a börtön ajtó; kikelnek a rab-virágok s hirdetik a szerves világ életét. Csak ideig-óráig lehet elfojtani az érzést, a gondolatot, a szót, az eszmét és az akaratot; megtolulva és megfeszülve mint az árviz áttöri a gátat, kiömlenek ezekis s zúgva hirdetik a gondolat szabadságát, életünknek mennyei jussát, az eszmék feltámadását, a lélek halhatatlanságát. Csak ideig-óráig, alig egy pár napig, valának kétségbe esve az emberek hitöket és reményöket vesztve, hogy meghalt az Idvezitő és sirba száll a megváltás ; két nap múlva már hinniök kellett, mert kénytelenek voltak hinni és tudni, hogy feltámadott a Megváltó. Él a szeretet tudománya és meghóditja a világot. Van feltámadása a természetnek szerves és szervetlen lényeiben, van feltámadása az embernek, egyeseknek és népeknek, van feltámadása a léleknek és a szellemnek. El lehet nyomni nemzetek szabadságát politikailag ; rá lehet nehezedni egyesekre és népekre, meg lehet nyűgözni, lehet fojtogatni, fullasztgatni a közgazdaság átkával — egy darabig. S eddig tart a halál. De fölkelnek a nemzetek s szétszakgatott kötelékeikből ostort fonnak ; megvilágosodik elméje az elnyomott szegény népnek s a közgazdaságnak rálehelt átkát elfújja, mint egy hitvány porszemet, mint a könnyű tollú pelyhet. Élni akar. S ez a föltámadás. A magyar nép sokszor volt már félhalott, tetszhalott, egyben, másban egész halott is, de mindanyiszor föltámadott. Most közgazdaságban tart a haldoklása, de még nem hunyta be egészen a szemét, sőt már kezdi jobban jobban kinyitni, a homály oszlik, a világosság terjed, a nap jő fel, világító és melegítő sugára ráhat, kezd ébredezni, a szemét dörzsöli, eszméletre és önérzetre ébred. A napnak egy—egy világító és me| legitő sugaraként hat áldólag a népre mostanság az ipar kereskedelmi és föld művelési kormány vezetője, Hegedűs Sándor és Darányi Ignácz. Tartsatok öszsze, ébredjetek és nyissátok ki a szemeteket — mondják ezek a vezérek. És kezd a nép szövetkezni megélhetésére, hogy a megélhetés alapja legyen a függetlenségének és tisztább szabadságának. Ebben a szövetkezésben van most a magyar népnek a föltámadása. Itt a tavasz a föltámadás ünnepével. Üdvözölni kell, és hinni kell benne. Legyen ez a föltámadás a második ezerévnek nagy tavasza, s a napnak nagy reggele. S ha a világ vándora romok és sírhalmok között kutatna a magyarra, mondhassuk neki: «Mit keresed a holtak közt az élőt ?» Nincsen itt a magyar nemzet, mert föltámadott. »Nőkről a nőknek." Irta: Németh Elekné — Andaházy Irene. (III. Folytatás.) Már maga a tudat, hogy az asszony ébren s talpon van, a cselédekre csodahatást gyakorol. Ki-ki kötelessége után lát s azon van,hogy minden kellő időben és sorrendben történjék : — egyúttal időt és anyagot megtakarítva. — Az asszony, midőn tisztán megmosakodva és fésülködve, egyszerű, de takarékos öltözetben reggel kilép hálószobájából, övéi Nagy Pénteken, Uram, Nagy Pénteken Esett az a szörnyűség velem. Erőtlen voltam, tőrbe csalt az ördög S én vétkezem. -— ó, bocsás meg könyörgök ! Ugy volt, betegen feküdt a fiam, Az uram is, én is, mindannyian. Pusztán lakunk, nagy messze-messze kint, Hová szemed is csak olykor tekint, Mert hogyha látta volna a bajunk', Hogy már maholnap mind éhen halunk: Uram ! kinek irgalma végtelen nagy, Aki örökön élő Szeretet vagy. Csodát mívelsz a kedvünkért, hiszen Mi is fiaid volnánk, ugy hiszem. De hát csodára hasztalan lesénk, S már-már betoppant a halál közénk, Mikor utolsó erőm összeszedtem S koldulni mentem, Uram, a nevedben. Jól láttad, ugy-e, hogy a rút fukarság Még te előtted is becsukja markát, Es dús javából, melyet néki adtál Sajnálva, szidva dobott kis falatnál Nem adna többet a te szent nevednek S te majd ezt százszorosan fizeted meg? A szégyen marta sovány képemet, Belül meg a forró láz égetett, S a dús javaknak morzsáit nevedben Meg-megköszönve házunkhoz czipeltem, Ettünk, de tudom, elfordult szemed, Hogy ne is lássa őket, s engemet, Mert bár fiaid volnánk, s emberek, De faltunk-mar tünk, mint az éh-ebek. Nos hát, mi mentve voltunk egy időre, De Pista, aki hatot tölt jövőre, Nagyon beteg volt, nem evett, nyögött, Nehéz álmokkal, lázzal küzködött. Mondta az apjuk: «Felkelnék, ha tudnék, Valami módon a városba jutnék, Hogy orvosságot hozhassak neki: Hátha szegény még kiheverheti, De hát a lábam /» . , . Hej, bizony a lába! Favágáskor a fejszét belevágta, No majd teremtek hát én és legottan Útnak eredtem. Be is vánszorogtam A városunkba, haj, de betegen Nagy-Pénteken, Uram, Nagy-Pénteken . . A doktor-irta szer kezembe' volt már. Jó lenne, hogyha visszavánszorognál! Szóltam magamhoz, de nagyon ehűltem. Templomba mentem és letérdepűltem, Vagy hát lerogytam, hogy mig pihenek', Hozzád, Uram, egy-két szót rebegek. Gyászolt az oltár, a gyertyák lobogtak, Megholt az Ur — az asszonyok zokogtak. Hogy nem jajgattam, nem sirtam velek, Hogy gondolatom haza tévedett, S itt is eszembe jutott gyermekem : Uram. bocsásd meg e vétket nekem ! De mikor a pap azt mondotta, hogy Böjtöljetek csak és zokogjatok, Szememből a könyzápor megeredt. Böjtöltünk-é már, Uram, eleget ? Kivánszorogtam. A templom üres lett. Megálltam egy nagy ház kapuja mellett És kőpadára leroskadt a testem

. Mormoló hangon egy imába kezdtem, Mert a toronyban delet kelepeltek. Harangjaid tán mind Rómába mentek. Imámat éppen hogy elvégezém, Egy úri kis lány toppantott elém. Nem is leány volt, nem jár olyan itt len, Uram, én legszebb angyalodnak hittem ! Láttam, hogy hosszú szárnya van neki S ruhája selyme közt rejtegeti. Fehér kezében arany tál vagyon Pompás étellel rakva gazdagon. Kalács, piros bor kötényét dagasztja 5 olyan szelíden suttogja az ajka : Egyél jó asszony, Atyám küldi neked, Látván erőtlen voltod?, szenvedésed'. Atyád? Uram, rád gondoltam legott S mohón befaltam az ajándékot. Eltűnt az angyal. Erőm visszatért, S hálát rebegtem csodatettedért. De hogy szemem a ruhámra tekintett: Mindent elárult ez az egy tekintet / Ó, angyalodnak képében elém Az ördög állt, megejtett, s én evém. Ettem, Uram, ó szörnyű kárhozat! — Zsírost a böjtben, mert a foltokat Ruhámon hagyta átkos étele . , . Bár mentve lett a Pista élete. De én a foltot lelkemre vettem. Égesd le, Uram, tisztító tüzedben, Ne Legyen soha Húsvét énnekem Csak böjtöm, Uram, és Nagy-Péntekem ! . . FARKAS ANTAL Pártoljuk a versenyképes hazai ipart és termelést és a „Magyar Paizs"-t. Mai számunk 10 oldalra terjed.