Magyar Paizs, 1900 (1. évfolyam, 1-13. szám)

1900-11-01 / 5. szám

I. év. Zalaegerszeg, 1900. november 1. m^ Mm flB ^mJ ^H V^B ^H • ^^B do

,9°

k ü ^

J

y B lüm B vT fik* M&m m^k I B |f| H || | H n | H ^ — Szerkeszti és kiadja: BORBÉLY GYÖRGY. MEGJELENIK HETENKÉNT CSÜTÖRTÖKÖN ESTE. Egy évre 4 korona Fél évre 2 korona Negyed évre I korona Egyes szám 8 fillér. Goiitra Vim mortis November 1. Valahogy csak együtt tartunk még e siető modern világban a jó öreg természettel : a halottak napját még az ősz végén tartjuk, mikor szokásos haldoklását végzi az erdő, mező . . . A mikor fogy a levél a fáról, hull a csillag a novemberi égről, s az egész világot az «őszi hullás fájó titka rezgi által>, akkor jutnak a megünneplés sorára azok, kik letűntek közülünk a földi színpadról, leestek az élet furcsa kötéltánczának vékony fonaláról. Lehullottak, de nem akarunk beleegyezni, hogy a semmiségbe hullottak. Tüntetünk most a mulandóság ellen élő virágokkal, visszasíró könyekkel, meg csinált virágokkai, obligát sírlátogatásokkal. Tavaszt varázslunk a temető fölé, koszorúk tavaszát, meg gyertyaláng-virágok tavaszát, ellentmondva a halálnak ! Erőszakoskodunk a mulandósággal szemben, mert ragaszkodunk az eltávozottakhoz, meg — szóljon hát önzésünk örök törvénye is — mert többet kivánunk magunknak, mint azt a kis exkurziót a semmiségből vissza a semmiségbe, a minek elnevezné az életet a materialis, megnyirbált életfelfogás. Vágyódunk a halhatatlanságra. Hogy halhatatlanok vagyunk, ne is bizonyítgassuk a filozofia hideg érveivel. Vannak más érvek is, meleg érvek: a vágyak is érvelnek. A halhatatlanságra való vágy ép úgy összefügg a halhatatlanság igazvoltával, mint az életösztön az élettel. Van még egy okunk döngetni a halálnak életzáró vasfüggönyét: szomjúhozzuk az igazságot, s ha a földön nem találjuk, elmegyünk érte a pokolba is, azaz a túlvilágra is. Meghosszabbítjuk az életet, elfogadjuk az isteni tanítást a túlvilági igazságszolgáltatásról. A legszebb, legkomolyabb művészi alkotás az a kép, melyen az élet folytatását festjük. Költői igazságszolgáltatás ugyancsak van benne. S óriási költő, az emberiség szelleme adja ezt az igazságszolgáltatást, nem a fényes művészi hazugság kultuszából, játszi alkotó ösztön kedvéért, hanem örök emberi szükségletből, istenség-oltotta ösztönből. A nép, az emberiség e legszélesebb, életadó rétege, hisz a túlvilágban. S a nép szava Isten szava. Me , bizony egy nagy franczia filozofus mor-jta nem régiben, hogy az élet igazsági'Manságaival, szenvedéseivel szemben mindnyájan csak ,nép' vagyunk. így hit a nép szava, mindnyájunk szava, Is^en szava, hogy legyen túlvilág, legyerí találkozás szeretteinkkel, s legfőbb szerettünkkel: az igazsággal! Az élet igazságtalanságai, szenvedései .. . Ezek serkentik a lelket az igazság felé és ingerlik alkotgató ösztönünket, művészi tevékenységünket, hogy ez formát adjon ama nagyszerű, ellenállhatatlan vágyunknak, hogy lesz még egyszer Egykor és most. Irta: Németh Elekné, Andaházy Irene. (Folytatás.) Tegyünk csak néhány szellemi pillanat felvételt egy a középosztályhoz tartozó család házánál lejátszódó vendégség alkalmával, de alkalmazzunk Röntgen sugarakat hozzá, hogy azok segítségével beláthassunk a körülöttünk történő dolgok és jelenetek velejéig, az emberek veséjéig és bevilágíthassunk a látszat és tettetés, a falak és zsebek, a lelkek és koponyák titkos világába ! Mert csak így ítélhetünk helyesen. Lássuk tehát, mit nyújt a pillanat? Megjelenve közhivatalnok ismerősünk lakásán, első benyomásunk valóban meglepő, a mennyiben alig ismerünk annak szokott szerény otthonára. Pazar fény, szembeszökő jólét, válogatott eleganczia, (igaz, hogy egy kissé színpadias jelleggel) de a hatás : — tökéletes. Az ember azt hinné, valamely dúsgazdag magánzónak úri kényelemmel berendezett házában van. Az X. sugarak azonban keresztül hatolnak a látszat sűrű redőzetén, s kíméletlenül feltárják előttünk a valót: A fenekestől felfordított lakásban kibérelt bútorokon ül az ember, kikölcsönzött edényről eszik, s a szomszéd házak ezüst kincseiben gyönyörködik a díszes vendégkoszorú. A háziúr kifogástalan szalon kabátban, melynek gomblyukából egy kis rendjel hirdeti viselőjének bokros érdemeit, nyugodt méltósággal csinálja a honneurőket, s míg jobbrabalra osztogatja a magasabb diplomáczia keretébe vágó bókokat, arczárói csakúgy fénylik az elragadó szívesség és ragyogó örömnyujtó lelkesedése. De ismerősünk koponyacsontja sem állhat ellent a veszélyes sugarak irradiácziójának, s így csakhamar tudomásunkra jut, hogy az alatt, míg szeretetreméltóságának teljes erőkifejtésével a charmant házigazdát adja, s arczvonásai csak úgy csikorognak a kényszeredett nyájasságtól, addig nehéz gondok ülik a lelkét és titokban számítgatja, vájjon hány hónapi szűkvilágot kellend most elszenvednie úgy neki, mint családjának, míg a fizetéselőleg és nyomasztó hitelműveletek segítségével keservesen kiállított mai fény és pompa ára lassan-lassan levásik ? . . . És azok a fatális sugarak rátaláltak íróasztalának egy rejtett fiókjában rendjellel jutalmazott érdemeinek valódi commentárjára, eladósodott hivatalfőnöke azon kisebb-nagyobb értékű váltóinak képében, melyeken saját szerényneve aláírásával szerepelhetni a méltóságos úr barátságos és megtisztelő bizalmának elég erős bizonyítéka volt arra nézve, hogy ismerősünk azokat annak idejében saját vagyona árán kiváltva, a «legdrágább emlékei» gyanánt most is őrizhesse. A «közügyek terén szerzett érdemek elismeréseül* nyert ezen kicsiny, soktól irigylett érdemjel tehát nem más, mint egy drága pénzbe, tengernyi gondba kerülő magán hála olcsó köszönete. A háziasszony hosszú uszályos selyemruhájában, összes ékszereinek csillogásában bármely vendéghölgyével vetekedhetik elegánczia tekintetében, a mi nyilván kizárja a házias foglalkozás fogalmát. Megjelenésében nem is emlékeztet semmi sem a házias nőre, a ki: valahol odaát jobban is! Lesz találkozó helyünk azokkal, kiknek az esztendő egy napját szenteljük most. A többi napot pedig szenteljük az — élőknek . . . K. L. A hölgyek sorompóba lépnek. El kell ismernünk, hogy a világ vezetésében nagy szerepe van a hölgyeknek. A «Magyar Paizs' irányában, a magyar karakter védelmesésében senki olyan nagy hatással nem tud dolgozni, mint a magyar no, a legnagyobb nevelő, kivált, ha az egyúttal anya és iskolatanító is. Egy mázas műveltségű, lelkes magyar nótanító, a •MAGYA^ORSZAG* munkatársa ír egy csikket * Ébredezünk* czímen. Méltó az odaadó megfigyelésre. Ébredezünk. Évek hosszú során osztrák mámor tartott fogva bennünket. Talán álmunkban vétkeztünk annyit szegény magyar iparunk ellen ! Nyiltan, bűnbánóan ismerjük be vétkeinket: hogy nekünk hosszú idő óta csak «az idegen>, a «külföldi», kellett, annak tömjéneztünk, annak hódoltunk ! Ez őszinte vallomás után térjünk a javulás útjára, de őszintén s igazán : nem szavakkal, de tettel! S e hazafias munkából vegyük ki mi nők is részünket : A mi feladatunk abban áll,hogy növendékeinkben felkeltsük az . érzéket a magyar irárt, s neveljük bennük a magyar géniusz szellemét, hogy minden munka, mely egy honleány kezét hagyja el, magán viselje a magyar jelleget. így plántálhatunk magyar műízlést az iparba, s így ápolhatjuk a szeretetet minden igazán magyar produktum iránt. Es e szent feladat a magyar anyáké és a magyar tanítónőké. Az iskolában kell kezdenünk. A kézimunkát és a rajzot vezető tanítónőtől elvárhatjuk, «keres gyapjat és lent és az ő kezeit veti a fonókerékre. De anná 1 bámulatosabb praeczisítással és természetességei kopirozza a főrangú ház előkelő asszonyát, a mint szabatos, könnyű modorában társalog és mozog vendégei között és elfoglalja helyét a dúsgazdagon ezüsttel és kristálylyal megrakott asztalfőn. Csupa kedvesség, jó kedv és etiquette — ! holott azon aggódik (talán ?) magában, hogy a cselédszobába számkiüzött gyermekek nem követnek-e el valami végzetes csinyt, és a fogadott kifőzőnők az éléskamrájának szentelyében szabadon garázdálkodva, drága élelmi kincseiből vájjon melyiket sarczolják meg, vagy tüntetik el egészen, a : «kellett, tehát elfogyott® ürügye alatt. Majd meg azon nyugtalankodik titokban, hogy a feltálalt drága halkocsonya vetekedhetik-e átlátszóságra nézve főispánék múltkori fáczános aspick-éval és a felszolgáló hivatalszolga, mint pseudolakáj nehéz szerepét ügyesen fogja-e érvényre hozni, s lesz-e neki elég m. kir. tapintata arra nézve, hogy a tálat előbb X birónéhez vigye, a ki született bárónő — (!) nem pedig Y mérnök nejéhez, a ki tudvalevőleg csak egy szegény tanár leánya és egyszerű nevelőnő volt . . .! S míg a fényben uszó lakás ajtói tárvanyítva állanak a hullámzó vendégsereg túlnagy tömegének, addig a folyosó végén lévő, gőzzel és meleggel telt rekedt udvari szobácskában a közönséges berendezésű bútorok és tárgyak kusza halmaza között a ház nagyreményű csemetéi — magukra hagyva — valóságos pandaemoniumot inscenálnak indián fegyvertánczot járva és czirkuszi equilibrista mutatványokat produkálva az egymásra halmozott