Magyar Paizs, 1900 (1. évfolyam, 1-13. szám)

1900-11-01 / 5. szám

2 MAGTAR PAIZS 1900. november 15. hogy ^öntudatosan> vésse növendékei elméjébe ia tiszta magyar stílt», lelkébe lehelje «a nemzeti ízlést*, megismertesse a páratlanul magában alló, kiváló szépségű «hazai mintákat >, s a nőknél feltálalható leleményességgel tüntesse fel azoknak kaleidoszkopszerűleg feltűnő tulipános, csillagos, fenyűs, makkos, szarufás, rozmaringagas változatait. E magyarázatokba mélyedve ismertesse meg növendékeivel a szinek skáláját, a munka anyagát, vonzóan adja elő a magyar vászon előállítását, közbe a magyar * beszerzési forrásról» sem feledkezve meg, édes rábeszélő képességével, meggyőző szavaival növendékeink lelkére kösse mint «honleányi* kötelességet, mint * missziót*, hogy mindenben a « hazait* pártfogolják, vegyék mindig csak a «nemzetit», hogy így, a legutolsó fillér is magyar kézbe jusson! Ezen irányban kell a magyar anyanak a gyakorlat mezején is leanyaira hatni. így haladva tovább, eleinte észrevétlenül lopja szivébe a későbbi öntudatos nemzeti ízlést, mely szerint a jövő anya leendő otthonát rendezi, tűzhelyét alakítja, s melynek követése mellett biztosítja a csaladi élet kényelmeit, az élet zománczait. S a fent elmondottakkal szemben mégis mit látunk ? Azt, hogy oz iskoláinkban nincsen így, továbbá azt, hogy a közoktatásügy eme fényes korszakában akárhany, iskoláját végzett felsőbb leány, sőt diplomás tanítónő van, ki nem ismeri a magyar stílt, a magyar nemzeti ízlésről fogalma sincs, hogy tudná tehát megvédeni a hazait az idegen befolyástól; s így aztan mindig nagyobb alkalmazasnak örvend környezetében, az édes otthonban a külföldi és az idegen ! . . . S mi ennek az oka ? A tanítónők, az iskola ? Az, hogy közoktatásügyünk nem fordít kellő gondot sem a kézimunkánál, sem a rajzoktatásnál a nemzeti stíl megismertetésére, felölelésére ; mert a tanterv erősen megköveteli a «Wiener-Kreutzstich»-et, a «Holbeint», a ckülönféle applikácziókatí, «Klöplizést», spanyol és velenczei hímzéseket, de nem követelték meg tőlünk a nemzeti ízlést fejlesztő munkákat, pl. a kalotaszegi tudását, a magyar stílű minták bő változatainak alkalmazását. De ha a fent elmondottakat mellőzzük az iskolában, akkor nem lehet csodálkoznunk azon, ha az édes haza gyermekei nem ismerik a tiszta magyarságot lehelő munkát és mintát, nem ismerik a készítésével járó fáradságot, egy három millió korona értékben, sokan üddrágáljak, mellőzik; míg, ha azt dolgoznak, megkedvelnék, s felébredne bennök «a megbecsülés», felébredne a vágy, hogy egész otthonjukban meghonosuljon az. E hibában leledzik rajzoktatásunk is ! így állunk divatlapjainkkal is! Nem tudunk, nem ismerünk olyan magyar divatlapot, a mely rendszeresen közölne magyaros kézimunka-mintákat. Ebből a tarthatatlan, áldatlan állapotból ki kell emelkednünk, s a nemzeti stíl megismertetését, megkedveltetését, s a nemzeti ízlés fejlesztését kell iskoláink zászlóira írni, s növendékeink ismeretének, tudományának ezek legyenek betetőzői. Ezeket ismerje el főkötelességének minden magyar tanítónő. Esdve kérem kartársnőimet, térjünk a nemzeti stil és ízlés áldásos útjára, vezetve az ingadozókat, a sötétségben tévelygőket, az alvókat, és meg fog szűnni a panasz, hogy nehezen magyarosodunk, hogy ízlésünk romlik, s hogy nem pártoljuk a honi ipart! Ébredjünk föl tehát egyszer és mindenkorra, lépjünk erős akarattal, szilárd elhatarozással a «tettek mezejére!» Nagyhodjai Thamassy Ilona, szatmár-németii ev. ref. felsőbb leányiskolái tanítónő. Különfélék. November 1. este. «Kevély ember, miben kevélykedel ?» Gyere ki a temetőkertbe. Nézz széjjel. «VoItak sokkal jelesebbek*, mégis elnyelte őket a föld. S mi maradt utánuk ? Egy bús sóhajtás. «De szabad a holtnak egy óra naponkénti Egy est évenként. Szentek napján kikelnek a sírból a holtaknak szellemei, s bolyongva járjak be a temetőkertet, kimegyünk mi is, s beszélgetünk velők. Megszólítjuk szeretteinket, kedvesünket, barátunkat. «Mit álmodal a föld alatt, az első éjszaka. ?» Azt feleli mindenit';, hogy nyugalmas a föld éjszakája, de hideg. Fáradtság és gyötrelem van itt fenn a földön, de néha örömarban is pezseg ám a vér. Megszólítjuk az igazsagot osztó ítélőbirót, a hadverő hőst, a nemzeti hősöket, a vértanúkat, a mézesszavú dalnokot, a költőt, s az erény apostolát. Nós fértek é azon a kis helyen nagy emberek ? Nem itt van a mi hazánk földi barátom, feleli mindenik. Csak, a mikor sötét van a földön, mi akkor vagyunk a föld alatt, máskor ott láthatsz minket is magatok között és felettetek; ott láthatsz fényben az igazságosztásnál, a tudomány világában, a vallas terjesztésénél, a szabadságháborúkban, az erény diadalánál, ott van a mi lelkünk a ti lelketekben, tibennetek folytatjuk az életet, hatva, alkotva, gyarapítva örökkön örökké . . Kioltjuk a gyertyák lángját, s hazajövünk. Zalaegerszeg város képviselőtestülete tegnap közgyűlést tartott Várhidy Lajos polgármester elnökletével. Megszavazták a költségvetést elfogadván a számadásokat. Kun Vilmos zalaegerszegi főgimnáziumi hittanár a vallásos és erkölcsös élet ápolására egy íKatholikus legényegylet* megalapításán fáradozik már néhány hét óta. Fáradozását siker kiséri. Már október 28-án nagy érdekeltség mellett népes alakuló gyűlést tartott, s eddig 61 rendes és 11 pártoló tagja van az egyletnek. Az alapszapály helybenhagyását várják most már nemsokára. Az egylet czéljának főbb pontjai azok, hogy a becsületes, erkölcsös keresztényi vallásos életet becsepegtessék az emberek szívébe korán ifjanta, hogy vallásos, derék, igazságos munkásai legyenek a magyar társadalomnek, a keresztény egyháznak és szegény hazánknak. Életének 20-ik évében . . . «A földhöz minket baj, s öröm kötöz, óhajtjuk és rettegjük a halalt. Te túl vagy már. > Elvitted magaddal egy húsz éves életnek a tavaszát, s itt hagytad helyette szülőidnek és testvéreidnek az őszt. «Nemcsak magad menél : elvitted a szülők vidámságát, szép reményeiknek gazdag bimbóját* . . . Siposs Mariskát, egy 20 éves életnek a tavaszi virágját törte le az őszi szél október 28-an, s elvitte Siposs János polgártársunk családjának gyászos fájdalmára. Az ifjú leányt október 3Ö-án temették el nagy részvét mellett. Tanítók gyűlése. A zalaegerszegi általános tanító-teslület zalaegerszegi járásköre Zalaegerszegen tartja meg őszi közgyűlését november 7-én, az elemi iskola tantermében. Minta tanítást és felolvasást tartanak : Makara Mária, Glazer Gyula, Kászli András, Horváth János, Péterffy József. — A szombathelyegyházmegyei r. lcath. tanító-testület zalaegerszegi esperesi köre pedig november 8-án d. e. tartja rendes őszigyűlését Andráshidán Kilár Károly söjtöri tanító elnökletével. Szerepelnek : Ujlaky Ferencz, Virágh Irén, s az elnök. A fejedelmi áldozatért, melyet gróf Pálffy János tett a középosztály mentéseért mintszekrények és asztalok tetején. A vaskályhában izzik a szén, s az asztalom bűzlik, serczeg egy égő petróleumlámpa. Aközvetlenül mellette álló pamlag egyik szegletébe simulva pedig egy baba-arczú kedves kis gyermek-leányka aluszsza békében, nyugodtan az ártatlanság boldog álmait . . . ... Jó, hogy az Istennek egy külön e czélra kirendelt angyala őrködik a gyemekek felett! — — A vendégek pedig, a mint a vendéglátóház küszöbét elhagyják, mindjárt széltébenhosszában tüzetes tárgyalás alá veszik az élvezett szellemi és testi gyönyörök egész sorozatát, s bizony szerencse! hogy a sokat fáradott, áldozott, s eredményükkel önelégült háziakat jótékony védelmébe veszik a ház mélyen hallgató falai — — — Tekintsünk meg továbbá egyet azon jelenben divatba jött társas összejövetelek közül, melyek ífliegende thee», «fif-o-clock», «jour» és fogadó napok elnevezés alatt lábra kaptak, és ezek életünk társadalmi örömeire jellemző világot vetnek. Elnevezéseik exotikusak és idegen hangzásuak. Lényegük chablonszerű. Elég ezek közül résztvennünk egyen is, hogy tájékozódhassunk. Tehát először is azon értesítést vesszük, hogy X Y-ék a hét valamely napjának délután 5 órájától kezdve «otthon> vannak; a mi magában véve tulajdonképen nem is meglepő körülmény, de miután elegáns kártyán külön tudatják velünk, tán mégis valami nevezetes dolgot jelent. Minden modern nevelésű ember azonban kiért belőle körülbelül ilyenformát : <rEkkor vagy akkor meglátogathatsz, máskor ne zavarj!» Helyes. Ennek van értelme és e mellett legalább is őszinte kijelentés ! Mert lehetnek a hét minden más napján olyan elodázhatlan kötelességeink és teendőink, a melyeknek teljesítése reánk vagy másokra nézve fontos és szükséges. Pedig, ha vendégünk jön, időnket és személyünket neki szentelve, élvezni óhajtjuk kedves jelenlétét zavaró körülmény vagy gondolat nélkül. Eddig helyeslendő ezen franczia szokás utánzása. Nem hívunk meg senkit, csak jelezzük, hogy szívesen látjuk. Ha az illetőnek hangulata és kedve van hozzá: eljön, felkeres. Egyetértés és közös akarat szüli a jó barátságot. De a kivitel ellen méltán kifogást lehetne | emelni. Menjünk el X Y-ék «jour»-jára és lássunk magunk. Már a vendégszerető ház kapujánál szokatlan élénkség mutatkozik. Kocsik robognak innen-onnan és állnak meg a ház bejáratánál. Egész sor elegánsan öltözött ember tódul a fényesen kivilágított előcsarnokba. Az előszobában tolongás, bundák és téli kabátok halmaza, mint egy báli garderobe-ban.'Üres fogas után nézünk, hogy kabátunkat biztonságba helyezhessük; egyszerre csak érezzük, hogy valaki hátulról galléron ragad és lehúzza rólunk a felöltőt. Vissza nézve látjuk még, hogy az inas, vagy a szobaleány volt, a ki viszi is már, s gondatlanul a többi ruhák halmazára dobja drága felöltőnket, melytől egyúttal búcsút is vehetünk egyelőre, mert bizonyos, hogy a nélkül, vagy idegen kabátban fogunk ma hazatérni. De nem ér rá itt senkisem ilyen lappaliákon töprenkedni. Lázas sietség minden arezon, minden mozdulatban, mintha tűzet oltani mennének az emberek. — Az ár ragad, s mi uszunk vele. Kitárul a fogadó terem ajtaja előttünk, s az' első benyomás, melyet ott nyerünk az, mintha egy tetőpontját elért vásár sokadalmába pottyantunk volna: csupa izgő-mozgó alak, fülbántó hangzavar, pazar színvegyület és idegbénító illat-egyveleg, mely megüti az ember egész idegrendszerét . . . A mint első megdöbbenésünkből felocsúdtunk, annak tudatára ébredünk, hogy, mint jónevelésű emberek a háziakat, kiknek látogatására jöttünk tulajdonképen, üdvözölni kellene. De ezt könnyebb gondolni, mint keresztül vinni. A háziasszony, a ki nem tesz egyebet, mint üdvözli- a megjelenteket és búcsúzik az elmenőktől, élő fallal látszik körülvéve lenni, s így egyelőre nem juthatunk szándékunk keresztülviteléhez. A tömeg előttünk és körülöttünk folyton hullámzik a túlfűtött kicsiny szobák tropikus légkörében csak a nyíló és záró ajtók közelében ennyhül némileg ez a bibliai tüzes kemencze hőmérséklete, s holnap bizonyos a — fogfájás! A hölgyek kalaposan, kesztyűsen, elegáns utczai toilettben, fiatal leánykák izzó arczczal, férfiak izzadtságtól fénylő homlokkal és megtörött inggallérral valami nyugtalan, sietős és felületes szakgatott modorban közlekednek, társalognak egymással, hogy a figyelő egy kinematograf gyorsan egymást követő képeit véli maga előtt láthatni. És ebben a nagy tömegben alig láthatunk ismerőst, s ha látunk is véletlenül egyet, annak