Magyar Paizs, 1900 (1. évfolyam, 1-13. szám)

1900-10-25 / 4. szám

2 MAGTAR PAIZS 1900. október 11. tartanak, — a magyar pedig", ha az, vagy annak tartja magát, ne írjon héberül, s ne beszéljen németül, hacsak különösebb körülmény nem kényszeríti rá. Mert nézzük meg csak kérem: ha a disznósertehulladék kereskedőt nem kritizáljuk meg idegen beszédjéért, s az ő kedvéért elnevezzük a magyarországi városokat Fünfkircheneknek, Grosswardeinoknak, Szegedineknek, ha a vasutakon tót felírások lesznek, ha a szerződéseket héber nyelven szerkesztjük, ha a városokkal és a járásbíróságokkal német nyelven leveleznek a katonai hatóságok, ha az orfeumokban és színházakban Du Fischert énekelnek, ha a kereskedők németül alkusznak, s a járdán és a szalonban németül társalognak, s ha a német kisasszonyok csak német nyelvre tanítják gyermekeinket, mert egyebet nem tudnak, s ha ezek a gyermekek felnövekedvén, szintén németül locsognak a disznósertehulladék kereskedővel, sőt ennek a kedviért másokkal is, mert szentül meg lesznek győződve, hogy egy tapottat sem léphet az ember német nyelv nélkül, csak így kell beszélni, ha boldogulni, vagy egyáltalán élni akar az ember ezen a töldgolyobison: no, hát akkor Vörösmartyként csakugyan görcsöt kap a magyar szó, vagy, a mi mindegy, a magyar nemzet: összezsugorodik előbb a Kiskunságra, aztán jön egy német frájlájn, s onnan is kiveri, a disznósertehulladék kereskedő kedviért. Az ám. De akkor felesleges a szótárban még az a kis szócska is, hogy magyar. Ki kell dobni azt is onnan. . . . Csakhogy nem dobjuk ki. \ mint a lendvai albiró megmondta, hogy az ő hivatalában a magyarnyelv a hivatalos nyelv, ekképen lesznek még, a kik résen lesznek a Zrinyi földjén, s megmondják, hogy ne bántsd a magyart! Borbély György. Agrárismus, Kapitalismus. A gazdasági ellentétek hazankban — mondhatni — a végletekig kiélesedtek. Az ellentétek ezen nagy küzdelmében két nagy tábor áll egymással szembe. Az egyikazel nem pusztítható, de munkájában évtizedekre megzsibbasztható ingatlan nagy tőkének, a földnek áll szolgálatában, s ebben látja a gazdasági erő legnagyobb forrását. Ez az agrarismus. A másik a mozgatható nagy ingótőkének, a pénznek, s közvetve ennek útján a gyáraknak és értékpapíroknak akar mindenható uralmat biztosítani, s mindent ennek a szolgálataba hajtani. Ez a kapitalismus. Azonban bármennyire éles legyen is e küzdelem, az agrár irányzat azért mégsem mondható tőke ellenesnek, mert az agrár törekvések az egyéni tulajdon és vagyonszerzés alapján állanak. Tőke ellenes a szoczialismus, vagy ennek szélsősége a communismus, mely az egyenlő vagyonfelosztást, vagyis a közös vagyonkezelést követeli. Mégis a napi sajtó, országos vagy szűkebb körű szaktanácskozások, neves államférfiak stb. mint naponként láthatjuk, nem egyszer ama fölfogásnak adnak kifejezést, hogy az agrár törekvések tőke-ellenesek. Mások, az egyéni érdekellentétekre vezetik vissza semmi idealismus nélkül ama közgazdasági küzdelmet, s elvetik mindkettőt, mint a liberalismussal nem megegyezőt. Azonban ne törjünk pálezát egyik felett se addig, a míg vizsgálat tárgyává nem vettük azok lét alapját, megbízhatóságát, a nemzeti életre való kihatasát és jövő czéljait. . Európában az agrárismus alapjat 6,851.357 • kilométer, azaz 1.231 millió katasztralis hold termőföld képezi. Ily óriási terület tulajdonosai kell, hogy harezosai legyenek annak a földbirtoknak, mely sem tűzzel, sem vassal el nem pusztítható valódi vagyon. S ez a vagyon holdanként csak szaz forintjával számítva is, több mint 123.100 millió forintot képvisel. Ellenben ezzel szemben mi képezi Európában a kapitalismus alapjat. A magánosoknál és kincstárakban lévő ezüst és aranyon kívül a bankokban lévő fntegv 6-000 milliónyi forint. Ez az éreztömeg fogy, egyik országból a másikba vihető, elrejthető, vagy chemiai úton teljesen megsemmisíthető. További bazisa a kapitalismusnak a tűz és víz, az erőszak vagy véletlen által könnyen megsemmisíthető bankjegyek, váltók, pénztári jegyek, az 50.000 millió forintot meghaladó allamadóssagi kötvények, a sokféle részvény, váltó, adós-levél, elsőbbségi kötvény, társulati és magán adóslevelek stb. Valamennyi mind finom papirosból van készítve, sok czifrasaggal felékesítve, de alapjuk vagy közvetlen vagy közvetve ama hitel és bizalom, hogy a nép fizetési képessége fedezi. Ezek közül — aránylag a kevés jelzalagot kivéve — reális alappal egy sem bír. Ide sorozandók még a gyárak, melyeknek felszerelése és szilárdsága, hogy mit ér, egy szal gyújtó, vagy egy tojás nagyságú dinamit golyó megadja rá a feleletet. Nem szabad a számításból nagyon sok helyen még a vasutakat sem kihagyni, mivel egyes helyeken csak a kapitalismusnak hoznak hasznot. Erre talán azt mondják sokan, hogy ez általános, ez csak Európára vonatkozik a nélkül, hogy magyarorszagi viszonyainkra következtetést vonhatnánk belőle. Eássuk tehát hazai viszonyainkat. Vizsgáljuk, hogy vájjon van-e létjogosultsága a magyar agrárpolitikanak ? Igenis van, mert hazánkban a mívelés alatt álló terület több, mint huszonhét millió katasztj rális hold. Ez a terület Magyarország népességének 75°/

0-át, vagyis 3/4"

ed részét látja ei foglalkozással, kenyérrel és ruházattal. Ez képezi az államfentarlás legbiztosabb és legnagyobb jövedelmét. Ezzel szemben a lakosságnak csak 1/

6-a. az, mely nem a földből meríti megélhetési feltételeit. Tehát Magyarország első sorban földmívelő állam, s így közgazdasaganak egyes ágai közül ez képezi ama gerinczet, melyen a többi felépül, s mely ha elég szilárd: munka és erőképes a többi tag is, de ha nem, akkor beteg az egész organismus. Védeni a földbirtokkal o o az országot, s ezzel együtt a nemzetet a kapitalismusnak alább felsorolando bűnei ellen, nemcsak, hogy nem jogos, hanem egyenes kötelessége, nemcsak a földbirtokosoknak, hanem minden magyar embernek. Hisz védelme tárgyát ezeréves multunk véráztatott mezeje képezi, melynek felvirágoztatasa népességünk 3/

4-ed részének közvetlen boldogulása. Daczara ezen nemes czélú munkajanak, mégis a nagytőke, s az ehhez álló körök állandó tamadásban részesítik. És ha mégis akad egyegy nevesebb, a közjót szívén viselő egyéniség, s az agrartörekvések előtt meghajtja zászlóját, azt üldözik, s a legkíméletlenebb bánásmódban részesítik, mint tettek, s teszik az első gazdával, amaz ismeretes párizsi beszéde miatt. Ezt a zsarnokságot, az ilyen méltatlan üldözéseket, csak ama nagy erő képes megtörni, mely az agrárismusban rejlik. Miután kimutattam, hogy az agrárismus vagy kapitalismus közül melyik bír akár hazánkban, akár Európában targyilagos alappal, rátérek ezeknek munkájára és tarsadalmi törekvéseire úgy, mint azt nap-nap után észlelhetjük. libamáj-pástétomokkal és drága tengeri halconservekkel és nem ittunk franczia pezsgőt, 1 idegbénító absinthet és angol Sherry-t hozzá, [ mesterségesen nevelve magunkban a spleent és szeszélyeket: sokkal kedélyesebb emberek voltunk! Ezelőtt sok ember öregedett és halt meg a nélkül, hogy valaha osztrigát látott, vagy rajnai lazaezot evett volna. Ma már a gyermek is külömbséget tud tenni az asztracháni és hamburgi caviár között és ismeri a roqueforti sajt előnyeit a chester-éi mellett. Az anyagi inyenezségek utáni ezen rajongással pedig a szellemi pikantériák iránti előszeretet is befészkeli magát a máskor oly tisztességkedvelő természetünkbe. Élő példa erre azon elvitázhatlan körülmény, hogy míg ezelőtt egy Kisfaludy, Kemény, Jósika és Eötvös erkölcsnemesítő müveiben gyönyörködni, a «Bánk-bán» előadásán lelkesülni tudtunk, ma «Ne\v-York szépe» és «Osztrigás Miczi»-féle darabokat látogatunk és franczia sikamlósságokban és undorító nuditásokban keresünk szellemi táplálékot érzékeink részére. De seholsem oly szembeszökő a ma és az egykor közötti eltérés, mint épen társadalmi viszonyaink fejleményeiben és a mindenre kiterjedő divat túlzásaiban. Tekintsünk lelki szemeinkkel csak egy-két évtizeddel vissza az elmúlt idők távolába. Jó szüleink vagy idősbb hozzátartozóink elbeszélése szerint, némelyikünk tán még saját emlékei nyomán is, felidézheti ama kedélyes élőképeket a közelmúltnak társadalmi világából, a mikor valamely jó ismerősünk házánál vendégség lévén, a kedves háziasszony takaros kék honi ruhában, fehér kötényben és magasra feltűrt ujjakkal maga sürgött-forgott a tűzhely körül, honnét, a konyha melegétől és az őszinte örömtől kipirult orczákkal sietett a ház tornáczára, szívélyes Isten hozottat mondani minden érkező vendégnek. A pitvarban már jött eléjük a házi úr is, horgolt pörge kis sapkával a fején, a longissimával bal kezében, s míg jobb karjával keblére ölelve a megérkezett jó barátot, gavallér módjára illemtudóan kezet csókolt a kedves hugomasszonynak, a ki viszont ezért karját az övébe öltve, engedte magát a szobába vezettetni, mire a háziaszszony ép úgy tett kedves ura-barátjával, s szépen párosan vonultak be a régi, kedélyesen bútorozott ebédlőbe, melynek közepén álló hatalmas tölgyfaasztala mellett már a háziak szülői és nagyszülői sok jó napot töltöttek egykoron kedves vendégeik vidám körében, s a szegletben álló tölgyfatokos régi ingaóra több nemzedéknek verte el már első és utolsó óráját . . . Altalános öröm fogadja az újonnan érkezőket odabent, a hol «még az idegen is rögtön kellemesen érzi magát». Az ebédlőben a férfiak pipálva beszélgetnek, politizálnak, a mellette lévő vszépn szopában asszonyok-leányok csevegnek egyről-másról, valami hasznos kézi munkával elfoglalva; a benyílóban pedig a gyermeksereg mulat egész lelki odaadással : fababákkal, fakardokkal és apró olcsó cserép edénykével, a miket a «kis Jézuska» karácsonykor hozott. Átadva az újonérkezőket a már együttlévő vendégkoszorúnak, a háziasszony ismét siet csábos illatokat terjesztő lábosai és fazekai közé, mert itt az asztalterítés ideje és a házi rend úgy kívánja, hogy pont déli harangszó idejében a leves az asztalon párologjon. De ott is párolgott ám, mikor a levesnótát elhúzták a hófehér sávolyos abroszszal leterített, de minden egyéb felesleges parádét nélkülöző asztalon. Egyszerű, de ízletes, jó magyaros eledelek kerültek a fesztelenül mulató és az evéshez derekasan hozzálátó vendégek elé, s ízlett is közbe és utána az a régi jó muskatály. A szívélyes házigazdák közbe-közbe mégis nyájasan noszogatták a tartózkodóbbakat: «ugyan egyék édes asszony-öcsém, igyék kedves urambátyám !» s rangkülömbség nélkül egyforma figyelemmel, szívességgel bántak bármelyik vendégökkel, hiszen, mind becsületes, tisztességes, jó nevelésű ember ült az asztaluk mellett, csupa jóbarát és őszinte jóakaró, a ki az élvezett vendégszeretetet méltányolni, s igaz szívből viszonozni szokta. Vidám adomák és élezelődések, melyeknek meghallgatása miatt a fiatal leány arcza sem vállt pirosabbra, pipaszó, társas játék és ártatlan szórakozás mellett, míg csak a pihenés vágya, vagy a kötelesség szava el nem szólította a kedves család köréből, együtt maradt a kedélyes társaság. így volt ez hajdan a házi istenek, a magyar penátok és lárok védelmének arany korszakában ! Ma már idegen isteneket imádunk, s a renegát társadalom látképe az idegenszerűnek és külföldiesnek exotico-maniacus keresésében teljesen megváltozott. (Folyt, köv.)