Magyar Paizs, 1900 (1. évfolyam, 1-13. szám)

1900-10-25 / 4. szám

1900. október 25. MAG-TAR PAIZS 3 Az ingó nagytőke, vágy kapitalismus legnagyobb bűne, hogy egyesek kezében óriási vagyont akar összehalmozni, s így a nagy tömeget csak eszközül akarja -tekinteni. Kevés kézben csoportosít oly jövedelmet, melyből ezerek volnának képesek megélni. A gyárakban egyoldalúan kiképzi a munkásokat, később elvonja a munkaadást. A kisipart nagy termelésével agyon nyomja, idegen földön termelt, s feldolgozott anyagaival elárasztja az országot úgy annyira, hogy a törvényhozásnak kell gondoskodjék a vigéczek sáska hada ellen. így terjeszti az elégedetlenséget. Szülő anya a szoczializmusnak és a comminismusnak. Az ingó nagytőke ezen kizsákmányoló rendszere a nagy tömeggel meggytilölteti az egész társadalmi rendet. A gyengét az erősebbel szemben semmi védelemben nem részesíti, s így ez talan nem is ok nélkül tekinti az egész társadalmat ellenségének, mert látja, hogy az nem védi meg. Es talán igaza is van. Nem nézi a kapitalismus, hogy mi módon és eszközzel, csak gyűjti és halmozza kevesek kezében a milliókat. Felállította az arany borjut, hogy imádja szegény és gazdag egyaránt. így megmételyezte, s mételyezi az emberek szívét és lelkét. Bűnkovácsa lett a vallástalanságnak és erkölcstelenségnek ; ezzel egyidejűleg terjeszti a fényűzés minden ágát. így lett okozója a kapitalismus a tömeg nyomoranak, mely meleg agya lett a társadalmat felforgatni akaró törekvéseknek. Ugyancsak következményeiben egyik legsúlyosabb bűne a kapitálismusnak, hogy rendszeres és kellő fizetési eszközök hiányaban eladósította egyes államokban a városokat, községeket, egyeseket azon a czímen, hogy mindenütt és mindenfelé a haladás elmaradhatlanságát hazudtolta, a hiszékenyeket pedig fényes kilátásokkal elámítottá. Gondoskodott saját adómentességéről, a földet pedig megterhelte. Az állandó hadsereg békében és talpig fegyverben kell álljon, miben ismét a kapitalismusnak van nagy része, mert első sorban az ő vagyonat kell védelmezni. A kapitalismus eszelte ki a ma létező egyenes adók minden nemét; a határ vámokat, a fogyasztasi adókat, az illetékeket, a monopoliumokat, s ezekkel együtt a pénzügyi hivatalnokok hosszú légióját, nagy részt azért, hogy kölcsönadott összegeit, s azok kamatait kierőszakolhassa. Csaknem nyilvánosan befoly a választásokba, hogy azután annál könnyebben szavazhassa meg a pénzügyi kiadásokat, ha mindjárt összeroskadnak is a terhek alatt az állam fentartó tényezők. Munkaköréből kizárta az álló tőke termelő képessége nagyobbítását, sőt bilincsekben tartotta, hogy mennél jobban kihasználhassa. Elsőbben leigázta, azután koldussá tette betáblazásokkal. Kölcsönös támogatas és munka mellett virágzó gazdasági állapotokat hozhattak volna létre, de a hatalmi bírvágy nem engedte. Azonban ennek is van határa. Megbénult az állótőke munkaképessége, sorvadni kezdett az ingótőke. Most a gyengébb élni akar jogaival, az erősebb feljajdul. Ismétlődik a mese, mely szól a farkas é;; a bárányról. Akár bántottál, akár nem, az nekem mindegy — mondja az ingó nagytőke — megeszlelc. így tettem a múltban, miért ne tenném a jövőben is. Mit nekem vallas, erkölcs, hazafiság?! . . . Megteremtettem az általános stréberség versenyét, haladj ha tudsz! PéterfFy József. Dr. Ruzsicska Kálmán beszédéből. A nagykanizsai általános munkásképző egyesület zászlószentelő-iinnepélyt tartott, melyet megemlítettünk már, de szük terünk miatt az ünnepi beszédet teljes egészében nem közölhetjük. Pedig ezt a beszédet az általánosan ismert jó szónok dr. Ruzsicska Kálmán kir. tanácsos- tanfelügyelő tartotta. Gyönyörű beszédjéből csinálunk azonban egy kis szemelvényt, mely megannyi kis gyöngyszem. — Gyermekjáték nélkül lettem ifjú — így szól — a munka tett férfiúvá, s aggságomat is a munka költészete édesítse. — A munka nem a sors mostohasága, nem a szegénység csiiggedése, nem a gyöngeség j kécségbeesése, hanem egy öntudatos erő, mely helyet követel magának az erkölcsi világrendj ben . . . — Egyesek munkája forraszt követ-kőhöz a nemzeti dicsőség felépítésében . . . — Nagy igazság, hogy az egyéni lét boldogulásához mindenkinek csak annyi joga van a mennyivel beilleszkedhetik az általános társadalmi boldogulás világrendi szervezetébe . . . — Emez igazság szerint a munka az élet áldása, de ez igazság elaltatásával a munka az élet átka . . . — A ki dolgozik az imádkozik. A beszédben megszólította a szónok pallini Inkey Kálmánnét a zászlóanyát, s ismételte a példázatot, hogy annak az asszonynak van legszebb keze, a ki legtöbb jót tesz. Majd dr. gróf Jankovich László főispán felé fordulva mondá, hogy benne a demokratikus arisztokraták, s az arisztokratikus demokraták határvonalát nehéz volna meghúzni. Benne az állás magasságát, az előkelő név fényét csak egy ragyogja túl -— az egyéniség! A beszéd és az ünnepély egyaránt a munka diadalát jelentette. A nagyiparról. — A közönség hangnlata. — Kálmán királyunk meghagyta volt, hogy arról ne beszéljünk, a mi nincs. Nem kellene tehát beszélnünk sem az ördögökről, sem a magyar nagyiparról. Hanem azért beszélnek az ördögökről is, hát beszélhetünk egy kicsit a mi nagyiparunkról is, annyival inkább, mert egy-néhány nagyocska gyárunk mégis csak van már. De milyen semmi ez pl. az angol gyárakhoz képest. Vagy ne is menjünk olyan messze. Csak itt a jablunka soroson menjünk ki, s pár napi szekerezés után érünk egy kis mezővárost, a nevét elfelejtettem, nincs is nagy neve, a.z országútról 31 gyárkéményt számláltam meg benne. J ól v ci i', licIL i cXli g-t i í t y XICli-Liiilv io. hát kik állították fel ? Tudják önök mindnyájan. A pezsgőgyárat, az edénygyárat, a celluloze gyárat Schuller, Friedmann stb. nevű idegen országbői jött munkás urak csinálták. Egy-két magyar névnél többet nem találunk a gyárosok között. Persze erre azt felelik legtöbben, hogy könnyű az angolnak gyárat alapítani, mert gazdag, van tőkepéaze, van alapja stb. A magyarok szegények. Ördögadtát szegények! Nem szegények mindnyájan. Talán egyéb a baj. Az angol lord gyárat alapít és büszke rá, hogy a munka is nemesíti. Büszke rá, íogy nagyiparos. Az angol lord arra büszke, hogy sok juha van, de a magyar úr azzal főzi le a versenyben, hogy neki több cutyája van, mint juha az angolnak, s mi n;gy publikum édelgünk fajunk eme dicsőségéi. «Ez hát nemes büszkeségünk, melyről aniyiszor mesélünk.® Szegények vagyunl? A magyar úr elkölt 10—20—100 ezer kornát is, hogy Afrikában egy vadmacskát lőjjcn. A magyar úr megfordul évenként egysze magyar földi birtokán, s egy órai kocsikázsért külön szekérútat vágat a rozsföldjén, ha ezerekbe kerül is, mellyel kendergyárat, szövő-fonó iskolákat állíttathatna fel. A kisiparos, s több ilyen szegény ember nem állíthat fel gyáraat, de a gazdagoknál : ne beszéljetek, kérlek; .zegénységről. G. Valami. A «Magyar Paizs»-nz kötelessége számot adni, legalabb is hírt aii mindarról, a mi a magyar ipar pártolásársvonatkozik, ha tudomására jut efféléknek. A «Zalavármegyei Hiap» is irt egy <<Iparpártolasi mozgalmakról a legközelebbi számaban. A tárczaszerű csvegés a tárcza felett van komoly helyen. Résetesen azonban nem lehet vele foglalkozni, nrt igen hosszú is, de meg az összefüggést felte nehéz megtalálni. Hanem azért kirémlik, aiagy czikkből, hogy a «Z. H.» nerrí barátja .z iparpártolás mozgalmának. Béka-egérharnak tartja, Különös ! Ennek a hadviselésnek egyik vezére a «Z. H.» szerkesztője is, még pedig az iparpártoló egyesületnek az alelnöke. Most hát nehéz tudni, hogy innen generális é, vagy túl generális ? Igazán, rosszul esik, ha esetleg személyt is érint ez a kritika, de nagyobbnak tartom az iparpártolás mozgalmát, hogysem el ne szenvednék érte egy kis emberi kellemetlenséget. Az is meglehet, hogy a szerkesztő észrevétele nélkül jutott újságjába ez a czikk. Továbbá, egy helyt megint az tűnik ki, hogy mégis csak szereti az iparpartolás mozgalmát, mert fájlalja annak meddőségét. No, ezt már lehet érteni. De mégsem komolyan fájlalja, mert kárörvendve mondja egy kis gúnynyal, hogy a meddőségnél rosszabb eredményt ért el, mert nagy erőlködésében szült egy ridiculus must: a szövetkezetet. Ennek is tagja a «Z. H.» szerkesstője. No! ez nem baj. De itt meg kellett volna maradnia a gúnyolódás rangjánál. Nem, hanem igen fontos és komoly ellenfélnek nézi a nevetséges kis egeret, s elkeseredett harczba elegyedik vele. Ez már igazán érthetetlen. A szövetkezetre nézve már világosan kitűnik, hogy ezt rosszalja a czikk. Hanem engedje meg a czikk írója, s a Hirlap is, hogy erre nézve más embernek más véleménye és bizonyítása legyen. Ezt annyival inkább megengedheti, mert ő maga a «Z. H.» is ezelőtt néhány hónappal ez év január 27-én kiadott 4. számának vezérczikkében ugyancsak ajánlja a fogyasztási szövetkezeteket, ugyancsak ez a Hirlap, mely most elkeseredett harczba áll a fogyasztási szövetkezetekkel. Mindez még kicsi dolog. Sokkal nagyobb baj az, hogy micsoda okot tologat erőszakkal a piaezra ez a czikk a szövetkezet rosszalására. Azt mondja, hogy bizonyos foglalkozású csoportban, a kereskedőkben, s általán a társadalomban, viszályt, fajgyűlöletet stb. szül. Ez ellen hangosan tiltakozni kell minden épízlésű embernek, s tiltakozik a «M. P.» is, a magra nevében is, az iparvédő-egyesület nevében, s a szövetkezet nevében is. Egyes egyének természetét nem szabad általánosítani. Magvallom, a magánéletben lehetett hallani egyik-másik oldalról egy-egy hangot ilyen ellenszenvféléről, de a nyilvánosság előtt eddig nem hallottam ezt a hangot, s így csak a ki nem irt programmba lehetett felvenni az efféle gyanúsításokkal szemben való védekezést. Most hát nyilvánosan is kiírhatom, hogy igenis, a «M. P.» egyúttal azért is van, hogy a vélt és erőszakkal hirdetett társadalmi ellenszenvnek, viszálynak csitítására törekedjék észszel, okkal, nem bottal. Tenni is fogja ezt sorjában. S talán még a «Z. H.» czikkírója is meg fog idővel győződni, hogy az iparvédelem mozgalma is, a szövetkezeti mozgalom is csak védelem és nem támadás. Csak várja hát és kisérje figyelemmel a czikkíró a «M. P.» okadatolásait, az iparvédő egyesületnek és szövetkezetnek mozaik történetét. Addig pedig legyen figyelmes a saját tanácsára: «ne a frázis, ne a póz, ne az elhamarkodott ítélet és cselekvés legyen a döntő, hanem az érett tapasztalatokon nyugvó férfias elhatározás és cselekedet.» Borbély György. Különfélék. A hivatalos nyelv. A budapesti térparancsnokság egy ügyben csupán német nyelvű atiratott küldött az alsólendvai járásbíróságnak, mire a járásbíróság a következő végzést hozta: A budapesti térparancsnokságnak, mint hadbiróságnak 5381/GG, 28210/PC. sz. a. kelt német nyelvű átirata tárgyában. Végzés. A budapesti térparancsnokságnak 5381/GG. 28210,PC. sz. a. kelt német nyelvű átirata elintézetlenül vissza küldetik, mert : az 1868. LXIV. t.-cz, 13. §-a értelmében az államkormány által kinevezett biróságok hivatalos nyelve a magyar nyelv lévén, az ahoz intézett minden beadvány és megkeresés magyar nyelven irandó. A törvény ezen intézkedéseihez pedig ügy a polgári, mint a katonai hatóságok, tehát a budapesti térparancsnokság is alkalmazkodni tartozik.