Székely László: Emlékezés Mikes János gróf szombathelyi megyéspüspökről - A Magyar Nyugat Történeti Kiskönyvtára 11. (Vasszilvágy, 2009)

Emlékezés Mikes János gróf szombathelyi megyéspüspökről

A szülői otthon gáttá a betegeket, senki kérelmét nem utasította vissza, se­gített, ahol tudott. Kissé elébe vágunk a dolgoknak, de el kell mondanunk a grófné egyéniségéről, amit halála után egy meg nem ne­vezett unokája megírt, és „Zur Erinnerung an meine Grossmutter, gest. 13. Dez. 1921. ”42 43 címen a szombathelyi Martineumbarí3 megjelentetett. Elmondja róla, hogy nagyon értett a művészetekhez, a zenéhez. „Ritka élvezet volt a nagymamával csodálni meg egy festményt, hallgatni meg egy zenedarabot, olvasni el egy könyvet. ”A sors minden csapását méltósággal, nagy lélek­kel viselte el. „El volt zárva minden rossznak, alantasnak. ” Leány korában is jó volt, nagytehetségű, szép, szeretetre­méltó. Öregkorában is úgy ismerték, mint ritka szép és ideális női lelket. „Szép nemes matróna volt, szeme tiszta, fiatalos, csupa lélek. Szép volt egyenes testtartása, pompás ezüst hajkoronája, kedves, jóságos keze. Rajta minden kie­gyensúlyozott volt, olyan fennkölt és jó, nem volt rajta semmi kicsinyes, semmi öreges, semmi fáradt. ” „Legragyogóbbak voltak azok az órák, amelyeket vele egye­dül töltöttünk. Mily le bilincseidén tudott elbeszélni! A legegy­szerűbb eset is színes lett és érdekes az ö eló'adásában. Atlebegett az életen, mint napos fényjelenség, idegen minden földi rossztól és alantastól. Fénysáv járt utána, amerre elhaladt, örömet és szeretetet hagyott hátra azok szívében, akikkel találkozott. ” „Jóságban, szeretetben, jótékonyságban és érdekes élmé­nyekben gazdag élete előttünk pergett le, és csak tisztelet és 42 1921. december 13-án elhunyt nagymamám emlékére. 43 Mikes János kezdeményezésére 1914. április 8-án megalakult a Szombathelyi Martineum Részvénytársaság. 1918 júliusában az Egyházmegyei Alap tulajdonában lévő nyomdát a Martineum Rt. megvásárolta, és így szolgáltatása nyomdaipari tevé­kenységgel bővült. 31

Next

/
Thumbnails
Contents