Kapiller Ferenc: „Szeretetből szenvedni” Kováts Ferenc gencsapáti káplán életáldozata - A Magyar Nyugat Történeti Kiskönyvtára 7. (Vasszilvágy, 2007)
MÁSODIK RÉSZ
Szerétéiből szenvedni Jóisten akaratát látta ebben is, s eszerint iparkodott teljesíteni kötelességét.88 Az első hetekben a falu részéről tapasztalt ellenérzések is megnehezítették a kezdő káplán beilleszkedését, munkáját. A Historia Domusban a legelső vasárnapról (szept. 2.) a következő bejegyzést találjuk: „A 8 órai szentmise prédikációjában mutatkoztam be. A templom tömve. Mindenki akarta látni azt a fiatal papot, »aki miatt a régi káplánnak el kellett menni. «,8S »Bizonyosan nem tud prédikálni, hiszen újmisés.« — »Gyengekezű lesz, nem fog tudni bánni a gyerekekkel, túlságosan fiatal« stb. vélemények járták a falut. Szentmisémen nyolc fiú minisztrált, azóta is számuk növekvő'. — A hívekhez próbáltam szeretettel beszélni, de keményen. A püspöknek tartozó engedelmességről. “ A képviselő-testület tagjai az ismerkedés alkalmával őt kérték meg, hogy vállalja át az adószedés terhét. — "Kifejeztem, hogy nem találom ideális megoldásnak, de ha az egyházközség érdeke úgy kívánja, megteszem. “ „Szeptember utolsó vasárnapján kezdte meg az új káplán a hátralékos adók beszedését. Egyébként is, a személy elleni ellenállás is nagy volt — az adóbehajtási minőség pedig egyáltalán nem növelte népszerűségét. Egész működését bénítólag beA primicián, 1956. június 24-én, a zalaegerszegi ferences templomban. Mellette Bolváry Pál pálos szerzetes, kézvezető 59