Kapiller Ferenc: „Szeretetből szenvedni” Kováts Ferenc gencsapáti káplán életáldozata - A Magyar Nyugat Történeti Kiskönyvtára 7. (Vasszilvágy, 2007)
MÁSODIK RÉSZ
Knpiller Ferenc küldötte, akire Isten a természetfeletti élet szolgálatát bízta, akkor szívem forró vágyával így imádkoztam: »Uram, add, hogy amit őszinte szívvel vállaltam, töretlen lélekkel megvalósíthassam, valóra válthassam...«” A szentmise végeztével a plébánia kertjében köszöntötték a neo-presbitert az elsőáldozó korú gyermekekkel. A fényképek tanúsítják, hogy milyen emelkedett-bensőséges hangulatban történt az ünneplés: ahogy figyelmes szeretettel állják körül a családtagok, rokonok, paptestvérek; ahogy a szülők megáldják fiukat; s ahogy ő átéli a megszentelt perceket. A köszöntés után újra a szülői házban: ünnepi ebéd a déli nagyszobában; ott, ahol kis fali tartón régtől fogva állt Krisztus és Mária szobra. A nyár folyamán, amikor még nem volt végleges állomáshelye, több faluba is hívták misézni; így eljutott Vátra és Búcsúszentlászlóra. Diszpozícióként fölmerült Püspökmolnári és Kőszeg neve; végül a püspök augusztus 14-i levelében tudatta döntését: „Miután a papi rend kegyelmét elnyerted és teológiai tanulmányaidat befejezted, lelki és szellemi felkészültséggel küldelek az Úr szőlőjébe, hogy Herold József esp. plébános (...) mellett Gencsapátin mint káplán működjél.” A hírre az idős esperes — Ferenc nagybátyja — egy levelezőlapon köszöntötte „az egész örvendező háznép nevében””': „Hiszem, hogy Jó Szüleid is örülnek, és testvéreid is, hogy keresztapád mellé kerülsz. Annak idején én is nagybátyám5, mellett kezdtem papi pályafutásomat, s életemnek kedves hónapjai voltak azok.” A családban talán Ferenc volt az egyetlen, aki nem örült ennek a kinevezésnek. Nem tartotta szerencsésnek a rokoni kapcsolatokkal terhelt állapotot, de elsősorban a 58
