Kapiller Ferenc: „Szeretetből szenvedni” Kováts Ferenc gencsapáti káplán életáldozata - A Magyar Nyugat Történeti Kiskönyvtára 7. (Vasszilvágy, 2007)

MÁSODIK RÉSZ

Kapiller Ferenc

pomnak középpontja, fénypontja. S nem lehet többé, hogy emberi tekintetek, antipátia befolyásolják kápolnai tartózkodásomat; í hogy a legszentebb cselekmények közt is lekössenek. —Jézusért és Neki akarok mindent, amit bírok, átadni. Őbenne, Ővele, Óáltala. így akarok készülni első' szentmisémre.

Nem szabad, hogy lekösse gondolatvilágomat, erőimet az újmise. Megteszek mindent, amit kívánnak tőlem — hisz ez a nap nem az enyém lesz hogy örömet szerezzek. De ne kössön le. Lelkemet csak a szentelési újmise — papi életem első lépése foglalkoztathatja. Minél szentebbül érjek el a szentelési oltár lépcsőjéhez: ettől függ elsősorban, hogy későbbi papi életem milyen fokban lesz tiszta, hű és szent. ” (ápr. 9.)

„Az én földi életemben nincs öröm. Még a legszentebb mennyei dolgok is — amennyiben a földiekkel vannak kapcsolatban — szenvedést okoznak. Ezért nem tud külsőleg is örömmel eltölteni a szentáldozás: a külső körülmények annyira lefoglalnak, és annyira megkínoznak, hogy a belső gyönyört, lelki örömöt egészen elnyomják. S ezért félek az ordinációmtól, újmisémtől: azokat is ennyire befolyásolják a külsőségek; lelkem szárnyalását, szabadságát a Szentlélek úristenben ott is le fogja húzni a földi” (máj. 21.)

„Képtelen vagyok még mindig beleélnem magam, mi is fog velem történni. Egyszerre végtelen magas fokra lépek, ontológiáikig leszek több, mint eddig. — Papság, krisztusi papság. Mivel érdemeltem ki én ezt? Semmiféle érdem részemről nincs. Egész eddigi életem nem volt más, mint vonakodás Isten akarata teljesítésétől. Mindent elkövettem, hogy még csírájában megöljem magamban a hivatás kegyelmét. — S az Úr válasza ez! ’ Dicsérjétek az urat, mert jó, mert irgalma örökkévaló.

Hiszem, Deus est caritas. ' (...)

52