Kapiller Ferenc: „Szeretetből szenvedni” Kováts Ferenc gencsapáti káplán életáldozata - A Magyar Nyugat Történeti Kiskönyvtára 7. (Vasszilvágy, 2007)
ELSŐ RÉSZ
Kapiller Ferenc Hogy milyen testi (lelki?) bajokról (kísértésekről?) van szó, a „kihagyásos” írásból nem derül ki. A megválaszolhatatlan kérdések mellett az egyetlen bizonyosság Ferenc hite: az Úristen jelekkel adta tudtára, hogy fölajánlása meghallgatásra talált, s eredményes lesz.’3 E május végi bejegyzés után erre vonatkozó több utalással nem találkozunk a füzetben. Az ő részéről lezárult ez a történet; de Isten útjai kifiirkészhetetlenek. Nemény András jó megjelenésű, kiváló szellemi képességekkel rendelkező fiatalember volt, de lehettek megoldatlan problémái, amiket nem tudott magában földolgozni. 1951-ben szentelték föl, s Bérbaltavárra került káplánnak. Nagy hibája volt az alázatosság hiánya, a túlzott önteltség; püspökével szemben az engedetlenség. Egy alkalommal — talán bérmáláskor — Bérbaltaváron tartózkodott a püspök, s a fiatal káplán azzal botránkoztatta meg főpásztorát, hogy rá fog gyújtani egy szivarra. A tiltás ellenére „csak azért is” megtette, és nem kért bocsánatot. Kapcsolatba került egy szombathelyi tanítónővel; hamarosan kilépett, s másfél évvel a szentelés után megnősült. Püspökének is küldött meghívót az esküvőre. Rövid ideig tanítással próbálkozott — kevés sikerrel. A kilépéssel nagyon megváltozott. Munkahelyén, társaságban nagy hangon s durván az egyház ellen beszélt, pénteken tüntetőén húst evett. Nyilvánosan megtagadta hitét. De aki magát fölmagasztalja, azt utoléri Isten büntető keze: hamarosan súlyos beteg lett, s betegsége 1954-re végzetessé vált. Kurzustársai közül többen meglátogatták halálos ágyánál, s maga a püspök is elment hozzá. Megható lehetett, ahogy a magába szállt nagybeteg fogadta az Oltáriszentséggel érkező főpásztort: „Boldogabb ember vagyok, 30
