Magyar Katonaujság, 1942 (5. évfolyam, 4-28. szám)
1942-03-28 / 13. szám
1942 MÁRCIUS 28. MAGYAR KATONAUJSAG 7. OLDAL. HÁROM PAPÁN RAOZ A VÉRESSZÁRNYÚ POSTAGALAMB Irta: Mizulani Maszaru. 1934-ben történt. Egy derűs őszi napon a mandzsuriai japán hadsereg egyik tisztje és körülbelül 60 főnyi legénysége, Szandóhakuka nevű helység jelé menetelt. 12 málhával megrakott ló is voít velük, s ugyancsak iparkodtak, hogy a kitűzött célt mielőbb elérjék. Egyszerre, mintha csak a föld alól bukkanlak volna elő, váratlanul megjelent mintegy 350—360 kínai bandita és elkezdett rájuk lövöldözni. A mieink megesküdtek, hogy utolsó leheletükig küzdeni jognak és halálraszánlan vették jel velük a harcot. Először viszsza is verték a banditák támadását, de mivel aztán mögöttük újabb rablócsapat tűnt jel, végül teljesen bekerítették és minden oldalról megrohanták őket. A katonák száma is csekély volt és lőszert is csalt korlátolt mennyiségben vittek magukkal. Ezért úgy látszott, hogy a mieink az utolsó szál emberig elpusztulnak. «Nincs más választásunk, minthogy pos.agaíambot küldünk az ezredünkhöz és gyorsan segítségül hívjuk őket», gondolta a jmstagalambokat gondozó Shókejó őrvezető. A süvítő golyózáporban írt egy. pár sort és a levelet beledugta a tábori postagalamb lábához erősített kis tokba. Aztán szabadon bocsátotta a galambot, de sajnos, nem csalt az elsőt, hanem az utána következőket is mind egymásután lelőtte az ellenség. Végül nem maradt más, csak az egyetlen <rCsendes 3268* elnevezésű galamb. *Ha léged is eltalálnak, végünk van! Nagyon kérlek, teljesítsd a kötelességedet! * Shókejó őrvezető megsímogatla a galamb fejét és aztán elengedte. Mivel ez volt a legutolsó galamb, a bajtársak is mind kérőleg néztek utána. A galamb felszállt, irányt választott és teljes erejéből mozgatva szárnyait, az ezred irányába repült. De jaj! Mégis csak hiába minden! Eltalálták a szárnyát és a galamb fájdalmasan vergődve, elkezdett lejeié zuhanni. Mindnyájan reményvesztetten bámultak rá. De nézd csak! Esés közben a galamb erőt vesz nmgán és újra jeljelé emelkedik. Legyőzve a fájdalmat, az ezred irányába fordul és szélsebesen elrepül. Hát nem megható-e ez a bátorság? Mindenki szeme önkénytelenül is könnybelábad, ahogy utána tekintenek. Nemsokára nagy sietve megérkezett az ezredtől a felmentő csapat. Egy-kettőre szétszórtéit az ellenséget és megmentették a mieinket a biztos haláltól. Mondani sem kell, hogy a postagalamb, bár a vér teljesen elöntötte, nagyszerűen véghezville a rábízott feladatot. *Köszönjük! Ezt igazán jól csináltad!* — fohászkodtak hozzá szívből a katonák. A BÁTOR TAKECHIGÓ-KDTYA Irta: N a k a d a Szenpó. Kobayashi japán őrvezető ellenséges területen mélyen előrenyomult, csapatától egy fontos levelet vitt a Shangliaiban állomásozó ezredéhez. Az ellenség golyóit kerülgetve, egy szántóföldön sietett át és csak a Takecliigó nevű tábori kutya volt vele. Takeehigó okos szemei minden irányban villogtak, ahogy a gazdájára vigyázva, előre szaladt. «Bum!» Kobayashi őrvezető arra gondolt, hogy vájjon a háta mögül jött-e ez a borzalmas dörrenés1, s hirtelen elbukott a kísértetiesen goinolygó füstfelhőben. Ellenséges löveg robbant és Kobayashi őrvezető lábát találta cl. Amikor Takeehigó meglátta, hogy a gazdája elesett, odaugrott hozzá, a fogai közé kapta véres katonaruháját és teljes erejéből elkezdte ráneigálni. «Köszönöm, Takechigó! Én helyettem most te juttasd el az ezredhez baj nélkül ezt a levelet!» Kobayashi őrvezető még a sebét sem kötözte be, hanem gyorsan beledugta a levelet a Takeehigó nyakán levő bőrtokba, megsimogatta az állat fejét és a sebesülés okozta fájdalmán erőt véve, ráparancsolt a kutyára: «Indulj!» Takeehigó hangosan vakkantott egyet, aztán felkapta a gazdája sapkáját a földről és villámgyorsan elrohant. De csak alig 200 métert haladhatott, s egyszerre felbukott, mert a mellső lábát ellenséges golyó érte. Azonban Takeehigó nem vesztette el a bátorságát. Megrázta magát, újra a fogai közé kapta a gazdája sapkáját és most már három lábon ugrálva rohant tovább. Végül megérkezett az ezredhez s így nehéz kötelességét nagyszerűen teljesítette. A szájában hozott sapkából azt is megértették, hogy Kobayashi őrvezetö megsebesült és ezért az ezredbeli katonák szívből megcsodálták a bátor Takeehigó teljesítményét. TOGÓ TÁBORNAGY DIÓFÁI és a japán repülés diadala Irta: Grój Oga sahara Naganari tengernagy. Tokio közelében, a Tamagawa jolyó mellett volt Togo tábornagynak egy földje. A gesztenye- és szilvaja és a bambusz valóságos kis erdőt alkot, szemben j>edig tisztán látható a Fujiyama. Nagyon csendes, békés a táj. A tábornagy szabad idejében oda szokott járni; a fákat sajátkezüleg oltogatta, nyesegette. A szeder fákkal szegélyezett veteményes kertben is szeretett dolgozgatni, Délben az egyszerű kis jáházban szürcsölte a rosszminőségű teát, amit az öreg őr hozott. Jó étvággyal fogyasztotta hozzá az egyszerű rizsgombócot. Azt a kis faházat,, ahol Togo tábornagy szokott pihenni, a mai napig is úgy hagyták. Amikor a tábornagy halála után, elmentem oda, hogy a sírját meglátogassam, a kertjét is felkerestem. A tábornagyra emlékezve, fel- és alájártam a kertben, s egyszerre feltűnt, hogy a gesztenyefák között milyen sok a diófa. *Ügy látszik, errefelé mindig sok diófa volt* — gondoltam. Később a kertet bérlő Hosoi nevű embertől érdekes dolgot hallottam ezekre a diófákra vonatliozóan és akkor a derék tábornagyot nagyon megcsodáltam. Az ember a következőket mesélte: Togo tábornagy huszonöt évvel ezelőtt vásárolta a telket. Akkor sajátmaga vitt oda diófapalántákat és sajátkezüleg ültette el azokat. Alig hogy elültette a fákat, a környékbeli parasztokat így oktatta: «Ha a diófa megnő, repülőgépanyag lesz belőle. Éppen ezért nagy gondot fordítsatok rá, hogy annyi diófát ültesselek, amennyit csak lehetséges.* Abban az időben a repülőgép légcsavarjának készítéséhez nélkülözhetetlen volt a diófa. Még ma is, amikor már fémből készül a propeller, sokszor használják a diófából való légcsavart is. Togo tábornagy örömmel várta, hogy az elültetett diófacsemeték megnőjenek és valaluínyszor odament, boldogan mondogatta: *Ö, már ekkorára nőttek? Majd ezek is a Hazát fogják szolgálni! * Mert ha c.sa/c egyetlen fát ültetett is, a tábortuigy akkor is a Hazára gondolt. Abban az időben sehol a világon nem nagyon törődtek a repülőgépekliel. S így nem derék dolog volt-e, hogy ő mégis oly fontosnak tartotta a repülőgépet? Erre gondolva, hirtelen eszembe jutott, hogy a tábornagy egyszer ezeket mondta: «A jövő háborúban a repülőgép lesz a legfontosabb. Ma még a japáni repülőgépek sem valami kitűnőek, mert a japánoknak ellenszenves a repülés. Ha azonban mostan-Szellemi próbatételnek is lehetne nevezni azt a pályázatot, amelyet a magyar katonai játékfilmek megalkotásáért tett közzé ez év január 24-én a Vitézi Rend Zrínyi Csoportjainak központi vezetősége, a honvédelmi miniszter úr és a honvéd vezérkar főnöke megbízásából. A pályázati hirdetmény első pontja tudtul adta, hogy az egész filmalkotásnak azt a hősi szellemet kell tartalmaznia, amely híven tükrözi az összefogó nemzeti érzést, a magyarság történelmi elhivatottságában való hitet, a harcos kiizdenivágyást, a fegyelem erejét, a Hazáért az életet is boldogan áldozó önzetlen hazafiságot, a vitézi magatartást, a bajtársiasságot, röviden a magyar katonaeszmény lényegét. Hatalmas számbeli eredmény Március 20-án zárult a pályázat, tehát alia két hónapi időtartam állt rendelkezésre azok számára, akik a felhívás alapján és annak szellemében be akartak állni a magyar hősi eszmény szellemi szolgálatába. Bár aránylag rövid volt az idő és nehéz a követelmény, a pályázat számbeli eredménye minden várakozást felülmúl. Négyszázötven beérkezett filmpályázat hatalmas anyaga tornyosul a bíráló bizottság asztalain. A bíráló bizottság lesz hivatott annak mérlegelésére. hogy a pályázatai: mennyiben ütik meg a mértéket, s hogy közülük melyek alkalmasait arra, hogy belőlük forgatókönyvet készítsenek, s a forgatókönyv alapján megvalósulhasson a hősi eszmény szol"á’a<ában álló, új, értékes, magyar katonai játék film, amelyet a mai idők magyar társadalma tudatosan is szükségesnek tart s amelynek megvalósulását széles néprétegek — a nemzeti lélek megnyilatkozásaképpen — ösztönösen várják és áhítják. Négyszázötven pályázó Jóslásokba nem lehet bocsátkozni abban a tekintetben, hogy a pályázatok közül hányból lesz film. Ezt a kérdést megoldás felé juttatja a bizottság bírálata. Annyi azonban bizonyos, hogy négyszázötven olyan író és irodalmi hajlamú személy szerepel a pályázók együttesében, aki nemcsak áhítja, de akarja és cselekvőén szolgálja is mindazt, ami magyar, s ami a magyar katonai gondolatot, a hősi eszményt, önzetlen hazafiasságot, vitézi magatartást erősítheti. Ez a pályázat szellemi próbatétel volt arra nézve, hogy mennyiben itatták át a magvar irodalmi és társadalmi életet azok a gondolatok és törekvések, amelyeket a Vitézi Rend Zrínyi tói fogva minden erőnket erre fordítjuk, Japán a legerősebb lesz a világon. Próbáljátok csak meg, mert biztosan úgy lesz!* Akkor azt gondoltam, hogy a tábornagy rendítívül merész dolgot mondott, ő pedig így folytatta: «A légigyakorlatokat nemcsak jó időben, hanem viharban, erős szélben, sűrű ködben is gyakran kell végeztetni és a vezetők képességét a lehető legmagasabb fokra kell fejleszteni. * Togo tábornagy gyalcran ismételgette ezt a tengerészeti vezérkar előtt is. Mivel pedig a tengerészeire fordított legnagyobb gondot, attól az időtől kezdve teljes erejével támogatta a tengeri légi haderő fejlesztését. A tengeri légi flotta óriási teljesítményeit a mostani kínai háborúban bizonyára mindannyian ismerik. 1938 augusztus 14-én este óta, Nanking és a többi városok ostrománál, a rettenetes viharokon áttörő, távoli tengereket átrepülő, az ellenséget teljesen megsemmisítő repülőgépek ereje és bátorsága az egész világot megdöbbentette. Az elért, újabb, kiváló eredményekről ugyancsali tud mindenki. Ugyan, miért is lettek a japáni repülőgépek ilyen félelmetesek? Azért, mert Togo tábornagy kívánsága szerint, kezdettől fogva, az életüket is kockára dobva, nagy hévvel és kitartással gyakorlatozlak. Múlt évben, a tábornagy halálának évfordulóján felkerestem a Tamaboclii-ban levő sírját. A japáni repülőgépek teljesítményeiről eddig megjelent cikkeket kivágtam az újságokból és a tábornagy sírjára helyeztem. «Kegyelmes uram! Ahogy Excellenciád megjósolta, a japáni repülőgépek óriási munkát végeznek. Ezt a tényt az újságok pontosan leírják, amit tisztelettel jelentek!* így szólván, lassan feltekintettem. «Jól van! Azt üzenem, hogy ezután is álljatok helyt, derekasan!* Mintim csak ezt hallottam volna! És amidőn úgy éreztem, hogy a szemem előtt megjelenik a tábornagy mosolygó arca, örömömben kicsordultak a könnyeim. Japánból fordította Fekete Gabriella. Csoportja immár hatodik esztendeje, minden rendelkezésre álló módon és eszközzel szolgál. A próbára érkezett válasz: igenlő. E gondolatokat és törekvéseket mind többen és egyre jobban megértik. Most négyszázötven pályázó tett bizonyságot arról, ami a lelkében, testében, agyában, izmaiban él. S ezek csak a filmírók voltak. De ők a legjobb jel és bizonyság a mellett, hogy a magyar idők teljesedésében folyvást nagyobb tömeggel kerekednek fel a cselekvő hívők, s menetelnek az élen az erős magyar jövő felé. Zrínyi munkaest a Vitézi Rend házban A Vitézi Rend Zrínyi Csoportjai központi vezetőségének irodalmi, valamint ének- és zeneművészeti szakosztálya március 25-én, szerdán tartotta, nagy érdeklődés mellett, a Vitézi Rendház dísztermében Zrínyi-estjét. A műsor első részében Dienes Andor százados tartott érdekes előadást *A filmhuszár nyomában * címmel. Előadá-ában a magyar katonai játékfilm kérdését boncolgatta. Rámutatott a filmből kiáradó, óriási nevelőerőre, kiváltkép a katonafilmre, mint modern époszra, amelyben zsúfoltság és patetikus íz nélkül helyet kaphat minden nemzeti erény. Megemlékezett a német katonafilmekről, amelyek valóban a német nemzet filmjei, mert súlyos mondanivalók alapján készülnek és így nem is járatják le a német katona magasztos alakját. Hasonló részletességgel ismertette az olasz, angol, francia, orosz és japán filmgyártást, majd részletesen tárgyalta a matyr.r fi'mgyártás kérdéseit. Élénk színekkel festette a filmhuszár közismert figuráját és bemutatta az egyes, úgynevezett, magyar katonafilmeket, rámutatott azok hibáira. Végül utalt a Vitézi Rend Zrínyi Csoportja által kiírt filmpályázatra, mely hivatva lesz létrehozni az igazi magyar katonafilmet. Ez a film majd bemutatja: hogyan kell ápolni a hősi kultuszt és végre majd megjelenik a vásznon a magyar katona igazi arca. Dienes Andor nagy tetszéssel fogadott előadása után a Zrínyi Csoport költőinek újabb verseit szavalták, majd «A magyar dal a katonaeszmény szolgálatában* címmel Mészáros Pál nyugalmazott királyi járásbírósági elnök tartott előadást. Érdekes mondanivalóiban felvonultatta a nevesebb magyar dalszerzőket, akik valamilyen szerzeményükkel a katonaeszmény szolgálatába állottak. Előadását hangulatos énekszámok illusztrálták, Horváth István finom zongorakíséretével. A műsorszámok után értékes hozzászólások gazdagították a magasszínvonalú est élményeit. Négyszázötven pályázat érkezett a magyar katonai játékfilmre A hősi eszmény szolgálata él a magyar szívekben
