Magyar Katonaujság, 1942 (5. évfolyam, 4-28. szám)
1942-03-21 / 12. szám
KPBTZ! ÉVFOLYAM ♦ 12. SZÁM 942 március 21. • Az élet kisebb-nagyobb áldozatok sorozata. A munka, a kötelességteljesítés, az életkörülmények naponta adódó száz és ezer apróbb-cseprőbb alakulása és változása úgy hozza magával, hogy le kell mondania az embernek egy szórakozásról, egy örömről, vagy pihenésről. A lemondások még nagyobbak, még gyakoriabbak lesznek, ha az egyén valami távolabbi cél elérése érdekében önként vállal áldozatot, hogy annak gyümölcsét majd később élvezhesse. Mindnyájunk életében lépten-nyomon előfordulnak az ilyen, kényszerű, és önként vállalt lemondások, illetve áldozatok. A nemzet egyénekből áll. A nemzet élete, az egyének élete, tehát a nemzeti célok elérése, a nemzetet alkotó egyénektől is okszerű lemondást, áldozatkészséget és egyetemes áldozatvállalást követel. A háború mindenkor a nemzet összességének legnagyobb erőpróbája. Különösen áll ez a mai idők korlátlan háborújára, ahol nincs a harctér és az anyaország egész területe között olyan különbség, mint amilyen azelőtt volt. A mai háború jellegzetessége a korlátoknélküliség. A mai háborúk erőkifejtése és területi kiterjedése messze felülmúlja a régi háborúkat, de egészen bizonyos, hogy a háborút követő béke is sokkal nagyobb eredményeket biztosít a győztesnek, mint az eddigiek. Magyarország saját létének és érdekeinek védelmezésére fogott fegyvert a bolsevizmus terjeszkedésének megakadályozására, Európa keleti kapujában állunk, így magyar sorssá vált, hogy a «keleti veszedelem» különböző álarc alatt megjelenő réme ellen fegyverrel a kézben teljésítsük őrtálló feladatunkat. Alijuk a vártát ott, messze kint, több ezer kilométerre határainktól, mert abban a szerencsés helyzetben lehetünk, hogy ott állíthattuk meg és küzdhetjük lé az ellenséget, így Hazánk területét a háború minden borzalmaitól megkímélhetjük. De idehaza is állni kell a harcot, azzal a veszedelemmel szemben, amely soha még ennyire nem veszélyeztette létében Hazánkat. Itthon a nemzet összességének kell szolgáltatnia a közös sors vállalásával azt a sziklaszilárd várat, amelynek méltán és nyugodtan vetheti neki vállát a tűzvonalban küzdő honvéd. Véget kell vetni az itthoni nagyhangúságnak, szószátyárkodásnak és panaszkodásnak, ha a magyar sors úgy hozza magával, hogy egyről s másról le is kell mondani. A lemondásokkor gondoljunk mindig arra, hogy az itthoniak lemondásai elenyészően csekélyek azokhoz képest, amit a tűzvonal katonáinak vállalni kell. Minden áldozatvállalás kicsiny, ha a célt — nemzetünk jövőjét — tartjuk szem előtt. Sokszor nehéz áldozatkésznek lenni és áldozatot vállalni, de jusson eszünkbe mindnyájunknak, hogy áldozat nélkül nem lehet eredményt felmutatni, mint ahogyan vetés nélkül nem lehet aratni. Minél nagyobb az áldozat, annál nagyobb az eredmény. Minél szentebb a cél, annál kevésbé lehet egy áldozat elviselése nehéz, vagy éppenséggel elviselhetetlen. MESSZE KINT ÉS ITTHON IS ÁLLNI KELL A HARCOT!
