Magyar Katonaujság, 1942 (5. évfolyam, 4-28. szám)
1942-02-28 / 9. szám
6 OLDAL. MAGYAR KATONAUJSÁG 1942 FEBRUAR 28. Nemzetvédelmi feguzeteh Szeged honvédeinkért Szeged, a magyar feltámadás városa ismét megmutatta, hogy méltó erre a címre. A város népe a közelmúlt napokban is bebizonyította: ugyanolyan önzetlen szeretettel áll ma is honvédeink mögött, mint amilyen lelkesedéssel követte a Nemzeti Hadsereg katonáit. F. hó 5—20-ig rendezte a városi Vöröskereszt cigaretta-gyűjtését az arcvonalakon küzdő honvédek részére. A gyűjtés megszervezését és a gyűjtőmunka legnagyobb részét a Tanárképző Főiskola ifjúsága vállalta. Bebizonyította ezzel, hogy a nemzet értelmiségi fiatalsága bármilyen munkára kész, ha a magyar haderő nagy ügyéről van szó. Kétszáz főnyi iskolai leány- és férfihallgató járta állandóan a várost. Nagy odaadással álltak segítségükre a helyi Turul Bajtársi Egyesületek és cserkészcsapatok tagjai. A gyűjtés keretében, 15-én, vasárnap rendezték meg a „f üsttel en napo t“. A város különböző pontjain, forgalmasabb épületekben cigaretta-gyűjtő urnákat állítottak fel. Este pedig a mozikat, színházat és a különböző szórakozóhelyeket keresték fel a gyűjtők. A fiatal lányokat és ifjakat mindenütt nagy örömmel fogadták. Megtörtént az is, hogy a színházi előadás szünetében vitézi asszonyok, leányok, magasrangú katonatisztek feleségei vették át a gyűjtő-dobozokat. De kivette részét az önkéntes adakozásból az alsó- és felsőváros szegényebb néposztálya is. Az adományok még a gyűjtési határidőn túl is érkeznek. Eddig körülijeiül a következő adatok bizonyíthatják Szeged áldozatkészségét: 145.000 cigaretta, 2500 értékes könyv, 3.000 folyóirat, 4.000 P dohány-megváltásra felajánlott pénz, ezenkívül rengeteg használati, közszükségleti cikk, %élelmiszer és t.&l i ry.hap.emrC stb. A Tanárképző Főiskola alagsorában most serényen rendezik a hatalmas anyagot, hogy az összegyűlt ajándékok minél hamarabb honvédeinkhez kerüljenek, akik bizonyára megérzik ezekből az apróságokból azt a testvéri szeretetet, amellyel a messzi Haza népe küzdő honvédeink felé tekint. tlefhivatás ts iiguhörszeretff Életpályáján a világhír magasságáig emelkedett, köztiszteletben cs szeretetben álló közéleti férfiútól megkérdezték: hogyan, mi módon érte el Rzt, hogy nehéz élethivatását oly tökéletesen és szinte minden vállalkozásában sikerrel képes volt betölteni? Röviden csak annyit felelt: — Szeretni kell élethivatásunkat! Tehát ez a nagy kérdés titka... Szeretni kell azt az életpályát, amelyen élünk, amely kenyeret ad, szeretni kell ügykörünket és szeretni keli azt a munkát, amelynek elvégzésére vállalkoztunk. Csak a szeretettel végzett munka lehet tökéletes. Az ügykör szereidét, az életpálya szcrctctét mindenütt, ahol kiváló eredményeket érnek el. Aki hivatását kedveli és ügykörét szereti, annak nem fáradság, hanem igaz öröm a munka. Ennélfogva munkája végzésében lelkes, odaadó, fáradhatatlan, mert kedve telik munkájában, s azt előbb-utóbb a tökéletesség színvonalára emeli. Vannak emberek, kiket balsorsuk olyan életpályára kényszerített, melyet szeretni lehetetlenség. Ezek az emberek azonban — nem katonák. S ha katonák, akkor — nem magyarok. A magyar férfiú számára — főként napjainkban — a legszebb életpálya a katonapálya. Lássuk, miért. Az egyszerű földmívcs vagy iparos fiú, a mai ezer gonddal, nehéz testi munkával, vagy a még ennél is nehezebb munkanélküliséggel terhelt polgári életből, a nélkülözésekkel teljes jelenből és a bizonytalanságtól sötét jövő elől egy szép napon bevonul katonának. A gondoknak, a nélkülözéseknek ezzel a nappal egy csapásra végük szakad. Ezzel a nappal számára rendszeres, egészséges, férfias életmód kezdődik. Kötelesség, engedelmesség, fegyelem, napsugár, sport, egészség, derűs katonaélet... Ezek mind olyan dolgok, amelyekért minden egészséges gondolkozású ember lelkesedik. Majd megérkezik az első csillag... és a reménység távolában nyomban feltűnik a — második... és a harmadik is. És az immár tisztessé emelkedett katona lelkében feldereng egy, a réginél szebb jelennel és biztosabb jövővel biztató életpálya, a hivatásos tiszthelyettes életpályának egyenes vonala. A katonai pálya a mnltban is a legszebb férfiéletpálya volt és a jövőben is az. marad, főként nékünk, magyaroknak. A katonai pályán szívvel és lélekkel könnyű a hivatásnak élni, mert a katonaélet férfi küzdelemre, vezetésre, parancsolásra teremtődött hajlamaival és alaptermészetével összhangban áll. ÍGY ÉL A CSENDŐR A közelmúlt napokban ünnepelték országszerte a csendőrség megalapításának napját. Ilyenkor mindig felvetődik a kérdés, hogyan él a csendőrség? Az egész ország területén elosztva, a csendőrörsök kötelékében teljesítik éjjel-nappal felelősségteljes szolgálatukat a csendőrök. A portyázó csendőrjárőr mindig úton van. Ha az Örs területén jó az úthálózat és nagy utat kell megtenniök a járőröknek, akkor kerékpáron róják az utakat. Ha a terep nehezebb, vagy úttalanná válik, akkor a lovas csendőrörs járőrei portyáznak. Ha folyó is van az Örs területén s feladatuk a túlsó partra hívja csendőreinl.et, akkor csónakba ülnek és átkelnek a folyón-Amikor a zord időjárás beköszönt a hegyes Kárpátalján és Erdély területén, a madár se jár a hideg, havas tetőkön, a csendőrjárőr akkor is ott van. Sítaljtat kötnek s úgy teljesítik portyázásukat. Az Örs területén idegen anélkül nem mozoghat, hogy a portyázó csendőrjárőr ne igazoltassa. Munkából jövő kocsi — ha idegen — a csendőröknek azonnal feltűnik. A járőr emberei a körletükben lakó embereket már arcról, viselkedésről mind ismerik. Az odatévedt idegen, vagy aki nem egyenes úton jár, ha nem tudja igazolni magát, az Örsre kerül. Az igazolás — mert sosem tudjuk, mi történik, nem igyekszik-e elmenekülni az igazoltatott — előírás szerint: előkészített fegyverrel történik. A lovasjárőr kézbentartott pisztollyal várja az igazoló választ. Nehéz és sokoldalú a portyázó szolgálat. Közben sokmindenre kell gondolnia a csendőrnek, a «csendőrtízparancsolat» értelmében, amely a következő: 1. Megemlékezzél arról, amivel Istenednek tartozol. 2. Én vagyok a Te Hazád: Nagymagyarország. 3. Hűséged, becsületed, vitézséged nem eladó. 4. Légy erkölcsös, józanéletű, engedelmes. 5. Tiszteld elöljáróidat, mint Atyádat, szeresd bajtársaidat, mint tenmagadat. 6. Tanulj és küzdj; a tudás második fegyvered. 7. Védd a másét; a magadét ne pazarold. 8. Mögötted a törvény; előtted is az legyen. 9. Igaztalanul ne vádolj; fegyvered ártatlant ne bántson. 10. A család szentély, ha magadnak nincs, őrsödben megtalálod. A tízparancsolat utolsó mondata kifejezi a szolgálat utáni életet, a pihenőt. Az «Örs család »-ban a maga tiszta, rendes körletében olvasással, tanulással, nemes szórakozásban töltik el szabad idejüket a csendőrök. nek, mint amilyen az valójában. Könnyen ismerünk félre hasznos dolgokat és elvetjük, azokat, mint haszontalant. Az ilyen tévedések okozzák nagy célok meghiúsulását. Sohasem utasítsunk el hát semmit magunktól pusztán azért, inert az kicsiny és jelentéktelen. Azt vizsgáljuk, hogy hasznos-e, és ha igen, haladéktalanul vegyük igénybe. A tökéletes alkotásnak az egészében a legkisebb dolognak is megbecsülhetetlen értéke és szerepe van. Csak az a teljes és tökéletes alkotás, amelyben minden megvan, amelyből semmi sem hiányzik. Arra kell tehát törekednünk, hogy ne hiába fáradjunk, hanem sikeresen és teljeset alkossunk. Ezt pedig csak akkor érjük el, ha művünknek mindent megadunk, ami nélkül az csonka lenne, mert a leghatalmasabb és legerősebb gépezet is működésképtelen, ha egyetlen kicsiny szög kiesett belőle, a legszebben megtervezett híd is leomlik, h a csak egyetlen gerendát is kihagy« Igen szükséges semmit meg nem vetni és egy dolgot is nem semminek tartani, csak az hasznos légyen.» (Z r íny i: Vitéz Hadnagy. 2. Discursus.) Minden dologgal szemben valamilyen állást foglalunk, azt értékeljük és a szerint, hogy az szamunkra mit jelent, tartjuk fontosnak vagy jelentéktelennek. Az életben előforduló tényeket, eseményeket és dolgokat önmagunkkal hozzuk kapesolatba és a mi céljainkkal. Minden dolgot abból a szempontból vizsgálunk meg, hogy szükségünk van, vagy lehet-e arra, vagy nincs, hasznos-c az a mi számunkra. vagy káros. Életünk folyamán eszmékért dolgozunk és harcolunk, célokat akarunk elérni és megvalósítani. És eközben minden dolog egyformán liasznos vagy káros lehet a mi számunkra, hozzásegíthet tervünk megvalósításához, vagy eltávolíthat attól. Semmit sem szabad figyelmen kívül hagyni, amit céljaink érdekében hasznosíthatunk. Adjuk meg mindennek a maga helyét és értékét, nehogy elveszítsünk valamit is, amire pedig szükségünk lett volna. Amikor célt akarunk elérni, nem csak a célra kell nézni, hanem figyelni kell az eszközöket is, amelyekkel a célt legjobban elérhetjük. Minden célhoz meg kell keresni és meg kell találni a célhoz alkalmas eszközöket. Ebben nagy gondosságot kell kifejteni. Nem szabad semmit elmellőzni, amire szükségünk lehet. Semilycn mulasztással nem szabad a célt veszélyeztetni és eljátszani a sikert. Bármily jelentéktelen dolog is hasznos és üdvös lehet rétünk érdekéhen, semmit sem szabad oly kicsinynek tartani, hogy még csak figyelemre se méltassuk, mert gyakran kicsiny, látszólag jelentéktelen dolgok álta hiúsulnak meg, vagy válnak valóra nagy tervek és szándékok. Az emberi szem, az emberi elme és megfigyelés nem elég éles arra, hogy azonnal teljesen és híven meg tudja ítélni valamilyen dolog értékét és jelentőségét. Nagyon sokszor találunk valamit kisebb értékű-Honvédeink melegítőt osztanak ki Budapest utcáin a munkások között A PAPÁN V AMAT& K. Miura, a berlini japán nagykövetség titkára, igen érdekesen és büszke őszinteséggel írt a japán katona haláltmegvelő bátorságának indítóokairól. A japán hősi szellem a nyugat-japáni Saga vidéken keletkezett és a japán harcos erkölcsi tanát a következő alapelvre építette fel: <rHa az élet és halál között kell választanod, válaszd az utóbbit.» A modem japán lovagi kódexe a « Senjinkun» és ennek első szabálya így szól: «Élve ne viseld el a jogságbajulás szégyenét; így halálod után nem kell a vétkesség és hajokozás' rossz hírét hátrahagynod.» A japán katona a fogságbajutást már szégyennek tekinti. Inkább a halált választja. A japán katona fő elvei: «Akár a tengeren, hol a tengervíz mossa körül testemet, akár a szárazföldön, hol a hegyek moha lepi csontjaimat, mindenütt csak a nagy uralkodóért, a Tenno-ért akarok harcolni, magammal mit sem törődve.» Érdekes és jellemző a japán főparancsnok, Yamashito tábornoknak Szingapúr angol parancsnokával folytatott párbeszéde: Az első kérdés Yamashito tábornok részéről így hangzott: Vannak-e japán hadifoglyok? — Nincsenek, — volt az angol tábornok válasza. — Feltétlen megadást követelek, rövid választ: igen vagy nem! így történt Szingapúr teljes feladása és kb. 60.000 angol katona fogságbajutása. Ha összeadjuk az angolok és amerikaiak veszteségét, a háború kezdete, óta keleten, úgy kb. 140.000 ember a veszteség. A japánok veszteségéről nem tudunk biztosat, ök arról nem beszélnek, főcéljuk a teljes győzelem. A japánok ma hazájukért és Nagy-Ázsia minden népének szabadságáért harcolnak és a világnak alkalma van tapasztalni, hogy a japán Yamató-szellem nemcsak a feltételnélküli önfeláldozás csodáival, hanem az emberi érzés megindító eseteivel is büszkélkedhet. A japán lóereje a kitűnő katonaszellemen kívül a nagy szaporodás, a sok gyermek, a kifogástalan családi élet. Az egész japán nemzet egy nagy család, melynek feje a Tenno, a császár. Büszkék lehetünk távoli faj rokonainkra mi magyarok, kik szintén ősi katonanemzet vagyunk. (v. M. A.)
