Magyar Katonaujság, 1942 (5. évfolyam, 4-28. szám)
1942-02-28 / 9. szám
Ara 10 fillér. 1942 FEBRUAR 19. A magyar történelmi dátumoknak feljegyzéseinkben és szívünkben őrzött sora eggyel gyarapodott: az 1942 február 19-re egybehívott Országgyűlés vitéz nagybányai Horthy Istvánt Magyarország kormányzóhelyettesévé választotta. A történelmi esemény az Országgyűlés együttes ülésén, 203 felsőházi tag és 280 országgyűlési képviselő j elenlétében, _ egyhangú faözjelkiáliással, az egybegyűltek szűnni ttem akUTO, lelked élfen- ' zése közepette történt, s vált nemzeti közakarattá. Minden magyar katona hódolattal és tisztelettel veszi tudomásul a nemzeti közhatározatot, s igaz örömmel köszönti az ország Főméltóságú Kormányzóhelyettes Urát. Örömünknek több oka van. Ezek az okok sorjában így következnek: EGYSÉG Örülünk, mert nagy és nehéz időkben, az öt világrész népeit és társadalmi intézményeit rázó, nagyerejű viharok közepette egységet tudott mutatni és egységes határozatra tudott jutni ősi, történelmi nemzetünk ma élő, érett nemzedéke. Külsőséges pompájában és belső lényegében azonos volt ez az egységes akaratmegnyilvánulás azzal a dicsőséges elhatározással, amely pontosan huszonkét esztendővel ezelőtt, 1920 március 1-én történt. Akkor a magyar Nemzetgyűlés egységes közakarattal választotta az ország Főméltóságú Kormányzó Urává vitéz nagybányai Horthy Miklóst, a nemzeti hadsereg Fővezérét. Két évtized leforgása alatt jól láthatta minden magyar, milyen eredményekre jutott, mennyire épült, fejlődött, erősödött népünk, nemzetünk, országunk, annak az öncélú és független nemzeti életnek az útján, amely az erős és történelmi Magyarország boldogabb jelene és jövendője felé vezet tovább bennünket. Az eredményeket, bölcs és erős vezetés mellett az egység tette lehetővé. Ugyanez az egység nyilvánult meg a Kormányzóhelyettes Űr őföméltósága megválasztásánál. Ha így és ilyen egységgel folytatjuk, akkor a magyar faji, népi, nemzeti akarat diadalmaskodik és miénk a jövő! AZ ESZMÉNY örülünk, mert nagy fontosságú nemzeti elhatározásainknál mindenkor a legjobb példára, mindig az Eszményre gondolunk. Az á gondolat és érzés vezet ilyenkor bennünket, hogy akit választunk, olyan legyen, mint akit áhítunk! A mai magyar nemzedék, bár súlyos és megpróbáltatásos időben, de olyan szerencsésnek és boldognak mondhatja magát, hogy az Árpád-házi időkhöz visszaszálló érzésvilágunk mértéke szerint áhított Vezér és Nemzeti Eszménykép, töretlen alkotóerő-Nagybányai vitéz Horthy István, Magyarország főméltóságú Kormányzóhelyettese, akit magas méltóságába február 19-én egyhangú közfelkiáltással választott meg az Országgyűlés, ben és egészségben, Legfőbb Hadurunk magas és fennkölt Személyében — itt áll az élünkön! Velünk van. Bölcsességével és bátorságával mutatja az utat. Csoda-e, ha törhetetlenül bízunk a vér szerint való Fiában? Valóság-e, hogy akit választottunk, olyan, mint akit áhítunk?! A VÁLASZTOTT örülünk, mert a Kormányzóhelyettes Úr Őföméltósága fiatalon, harmincnyolc éves korában, de bőséges kormányzati és életlátással, kiemelkedő személyi értékekkel és tulajdonságokkal, a katonai és polgári arcvonal nehéz és megpróbáltatásos pontjain hősiesen vállalt és betöltött nagyértékű magatartás és munka tapasztalataival foglalja el és tölti be azt a magas helyet, amelyet számára a nemzet bizalma kijelölt. Bárhová kérte az élet Horthy Istvánt, ö ott erős, kiváló magyar férfiú volt. A haditengerészeti akadémia ifjú növendéke, a kiváló repülőtiszt, az elmélyülten kutató és dolgozó, tudós mérnökember, a nemzeti repülés ügyeinek megalapozója, a társadalmi szervező és irányító munka harcosa, s a legnagyobb és legfontosabb állami üzemnek, az Államvasutaknak az elnöke, véges-végig, egészen a kormányzóhelyettesi főméltóságig —- ugyanannak a férfiúnak az értékes életpályáját mutatják. Azét a férfiúét, aki méltó és hivatott arra, hogy helyettese legyen Főméltóságú atyjának. * Ilyen egység mellett, ilyen Vezérekkel az élünkön, diadalmasan nézünk szembe minden veszéllyel, amely nemzetünket, népünket, Hazánkat fenyegethetné. Elsősorban azzal az időszerű veszéllyel, amely országunkat a vörös bolsevizmus alakjában fenyegette és fenyegeti. Éppen hétszáz esztendeje annak, hogy északkelet felől Batu kán tatár hordái reánk zúdultak, siralomvölggyé tették országunkat, lemészárolták népünket. Akkor nem voltunk egységesek, emiatt gyengék voltunk, elbuktunk. Ma egységesek, erősek vagyunk, s így győzni fogunk!
