Magyar Katonaujság, 1942 (5. évfolyam, 4-28. szám)
1942-02-21 / 8. szám
Ö. OLDAL. MAGYAR KATÓN AU JSAG 1942 FEBRUÁR 21. A hős honvédbajtárs Mojzis Illés tüzérszakaszvezető 1941 júliusban a Sztálin-vonal előtti harcokban, mint gépkocsivezető, felderítő járőrt vitt Bolond terepjáró gépkocsijával. A járőr feladata vopt a harcoló német csapatok és az oldalt biztosító magyar egységek között az összeköttetést fenntartani és a hézagban felderíteni. A német csapatok körletébe értek már, amikor heves tüzérségi tűz, majd erős légitámadás érte a csapatokat és velük együtt Mojzis szakaszvezető gépkocsiját és a járőrt is. .Zúgva húzlak el az orosz bomba vetőgépek felettük és nyomukban robbanások hatalmas füstfelbője volt. Néhány másodperc múlva, alacsonyan repülő, vörös Rata gép szórja géppuskájából a tüzet. A terepjárót három lövés éri. De Mojzis szakaszvezető ügyesen kivonja magát és gépkocsiját az orosz megsemmisítő tűzből. Nem menekülésszer üen, hanem figyelve! Német katona baj társak súlyos sebesülten fekszenek a területen. Leállítja gépkocsiját, kiugrik, a sebesültekhez megy és az ellenséges tüzhatás a! nem törődve, a német sebesülteket gépkocsijába emeli, majd a terepjáró gépkocsi előnyeit kihasználva, ügyesen viszi hátra kocsiját a sebesültekkel a segélyhelyre. A súlyos sebesült német baj társak életét a gyors orvosi segítséggel megmenti. Azután visszafordul, s megy ismét bele a tűzbe, hogy teljesítse tovább a feladatát. A harc véresen dúl. Siker koronázza a német erők kitartását. Az egység parancsnoka a szövetséges magyar baj társnak bátor bajtársias cselekedetéért elismerését fejezi ki. Ma már Mojzis Illés tüzérszakaszvezető mellét a nősöknek kijáró kitüntetés, a német II. osztályú vaskereszt díszíti. Laskay Géza hdp. őrmester Rettenthetetlen bátorságról és példás akaraterőről tett tanúságot a szovjet-háború alatt Laikay Géza hadapródjelölt őrmester, egyik kerékpáros zászlóaljunk szakaszparancsnoka. 1941 szeptember 5-én a zaporozsjei sziget elhagyó akor, az ellenség közbeékelődése miatt, Laskay Géza tizenharmad magával a szigeten rekedt. Báláz ellenség minden oldalról körülzárta a kis honvédcsoportot, Laskay buzdító szavaira és rendületlen magatartásának hatása alatt ez másnap reggelig kitartott, miközben négy ellenséges támadást vert vissza. Másnap hajnalban, amikor Laskay hadapródjelölt látta, hogy saját csapat a szigeten már nincsen, csoportját rendkívüli ügyességgel súlyos helyzetéből kivonva, a sziget partjára vezette s nagy körültekintéssel megkezdte embereivel az átkelést. Ezt maga fedezte s utolsónak maradt a szigeten mindaddig, amíg embereinek javarészét biztonságban nem tudta. Ekkor maga is nekiindult és már csak úszva tudott átkelni a folyón. Lélekjelenlétének, valamint páratlanul ügyes vezetésének köszönhető, hogy a csoport minden veszteség nélkül érte el a zászlóalj új vedőállását. EMLÉKEZTETŐ a masryar katona dicaőaéereR napjaira 1915 február 22. A volt szatmári 12. honvéd gyalogezred a dcsi 32. honvéd gyalogezred részeivel együtt, többnapos heves harc után, kézitusábaii végleg visszaveri a támadó oroszokat, s nagyszámú foglyot és zsákmányt ejt. 1440 február 23-án Hunyadi Mátyás kirjlyank született Kolozsvárott, az ú. n. Övárban. A magyar katonakirályok egyik legkiválóbb alakja, kiről a külföldi történetírás is osztatlan lelkesedéssel és elismeréssel emlékezik meg. (A Magyar Katonaújság 1940-es évfolyamában részletesen írtunk róla.) 1434 február 24-cii Mátyás király serege Dávidházi István parancsnoksága -alatt az ausztriai Bruck városát hatheti ostrom után rohammal elfoglalta. 1707 február 25-én a dunántúli kuruc sereg gróf Rabutin császári tábornagy seregét Tapolcánál megáhította és Sümeg felé visszavonulásra kényszerítette. 1849 február 26-áii a szabadságharc egyik legnagyobb ütközete kezdődik Kápolna és Kál község mellett (Heves vm.). A kápolnai csata első napján Máriássy János alezredes honvédtüzérei a túlcrős császáriak tüzérségi tüzében és lovassági támadásával szemben is vitézül kitartanak. 1849 február 27 én 48-as honvédeink Dobra, Verpelét és Marossány mellett győzelmet aratnak a császáriakon. 1705 február 28. II. Rákóczi Ferenc bevonul Egerbe. .riM Keleti látomás Irta: Koréh Endre. A faluházának nagyterme szorongásig megtelt. Mindenki feszült érdeklődéssel várta, hogy Ajtonyi tanító, — aki most jött vissza a keleti frontról, — beszéltjén ottani élményeiről. A fiatal hadnagy-tanító arcán bizony meglátszott a halál mesgyéjén töltött félesztendő. Szeme mintha még ott révedezett volna a harcmezőkön. Néma csendben szólalt meg. — Rádió nem sugározza, hadijelentés nem mondja, hogy mióta csillag esik, föld reng és jött éve csodáknak, azóta napkelet déli fertályán csodá atos, halálontúli élet zsendiil. A csillagok mintha megannyi éber szemmé váltak volna. A Hadak útján fegyverek csillognak és távoli zúga3 sejteti, hogy ott szel lem lovasok végtelen serege vonul. . . Puszta földön, sík fenyéren. erdők sűrűjében kékes, kísérteties lángok villódzanak: a lidércfények. A néma föld is hangtalanul piheg. Porok elevenednek meg, szíveket remegtető szél fuvall a lapulva rejtőző harcosok felett. Mintha életre kelt volna az ősi múlt. . . — A Meoti kistenger tájain jártunk, — mondotta, — ha ugyan van igazi pihenő addig, míg valaki a hálál karjaiba nem ernyed. Borzongás futott végig rajtam, nem tudtam miért? Hirtelen »eszembe villant, milyen távlatok nyíltak meg előttünk, míg végigjártuk a honfoglalás útját. Láttam Moldvát, az egykori magyar település rónáit, ahol aztán jött-ment népségek közt morzsolódott a hajdani magyarság. Végigverekedtük Etelközt. Vérem lüktetésében éreztem a megelevenedő históriát s mintha a föld is delejes erővel vonzott volna. Hiszen mennyi ősmagyar vitéz pora szunnyad ott a televényföldben . . . Ott tanyázott bizony valaha kelet legékesebb száznyolc nemzetsége. Fölrévült előttem Julián barát ködös árnya is, aki errefelé kutatta, mint gyalogszeres apostol, az ősök nyomát. Mintha ősi varázslat ejtett volna meg, hiszen ott jártam, ahol valaha Hunor és Magyar együtt űzte a tündéri látomást, * a csodaszarvast és kémlelv e tápodták nyomtalan útját. . . Bizony testvéreim, úgy éreztem, megmozdultak a láthatatlan hantok. Vérem pezsdült, ereimben forróság keringett: ősi magyarok testevére vegyült a iöldbe s ezek most, hogy magyar vitézek járnak felettük, föléreznek. Láttam, mintegy ébren való álmodáshan a dali törzsek ifjúságát 50—50 jó vitézzel, mikor vadat űzni feljövénck bős fiai szép Enéhnek. Hunor, Magyar, két dalia, két egy testvér, Ménrót fiai. Szűz mezőkön, rengeteg erdők homályában, zöldelő, napsütötte tisztásokon át, mint a szélvész, rohantak, hogy beérjék a szökellő gímet. . . Hiába. Tovább, tovább a tévelyítő bus vadonban űzték, mint tövisét szél játéka, mint madarat az árnyéka. Hajuk lobogott utánuk, kacagányuik repdesett vállaikon, lovaik fújtattak a szédítő rohanás mámorában. Napkeltétől, hűs hajnal bíboroiodásától az alkony kékes homályáig űzték nap-nap után, de utol nem érhették, akár az ember a szíve szerinti ábrándot. Mindhiába, köd előtte, köd utána .. . Arra is jártunk, ahol a föld háta felomolván, sziksót izzad csupasz ormán, ahol a forrás vize nem iható s kénköves bűzt lebeí a tó. Így jártunk a rege földjén, ahol forrás keble olajt buzog s itt is, ott is égnek azok . . . Merengésemből suttogás rezzentett föl: közel volt a pokoli ellenség. Pár halkan kiadott parancs, aztán egyszerre megszólaltak az ágyúk, ropogva kelepeltek a fegyverek, robbantak a bombák, gránátok. Mintha a pokolból lángolt volna fel az ütközet... A támadók tűzzelvassal zúdították az acélesőt. Megvallom, megszédültem. Mintha azt súgta volna valaki a fülembe: innen soha vissza nem térhetsz a hazádba. Itt porladsz el, ahol valaha selyem vojlt a fű, édeis a víz és fa odrából csöpögött’ a víz;. Itt, a doni vadon közelében, a süppedékes mély tavak szigetén. Otthoni föld ez neked, és a te pored az ősök hamvaival vegyül el . . . Esti homályban is tartóJt a harc. A fényszórók, mint ezüst ostorok pásztázták a mezőket, amelyeken árkon, bokron, vizen át kúsztak, görögtek; a pokol vöröscsillagos szörnyei. — Iíigyék el, ami akkor történt, .nem álom, de valóság. Megelevenedett a Hadak útja; jött-jött sebesen, csillogóan Csaba királyfi serege . . . Az acélszörnyek alatt megmozdult a foki. Láthatatlan hantok emelkedtek s az ősök pora szállt föl a feltúrt földből. Csontok megelevenedtek, életre, talpra szökkentek, hogy megvédjék a késői magyar unokákat. A repülő szörnyek közt láthatatlan turulok ívelve szálldostak... Es íme, a bombák záporában megtorpantak a közeledő harckocsik'. Láncos kerekeik ősrégi sírköveket túrtak ki. A nehéz, iromba kövek a láncos talpak közé akadtak. A láncok csigolyái csikorogva roppantak, a szabaddá vált kerekek pedig egy helyben forogtak. Aztán félredültek a mozgó erődök. Á magyar turulok, ezek az ércből való gépmadarak lángban, tűzben csaptak le. Velőt hasogató robaj és dörgés közt lobbantak lángra a harckocsik, aratott a hí Háj és a v örösök tűzben, vérben hanyatlottak a halálba . . . Ajtonyi fáradtan simította végig az élet-halál mesgyéjén barázdált homlokát, aztán újra ércesen csendült a hangja. — Igen, az ördögi támadók vonalára hirtelen kelt szélben suhantak Csaba vitézei. A tűz, vas és vér harcába belevegyült az égi seregek, a síri árnyak tusakodása. Harcoltak a lidércfényben viliódzó lelkek is . . . A vörösök megremegtek, karjaikat mintha halálkezek fagyossága dermesztette volna meg. A závárok megbénultak, a golyók megakadtak a csövekben. Ekkor ajkainkon fölcsattant a keleti csatakiáltás: huj, huj, hajrá! Aztán mindent elsöprő lendülettel, fékezhetetlen rohammal rontottunk előre. * — Hajnalra csendes lett a harcmező. Reggel láttuk, hogy a megbénult vörös harckocsik kerekei közé szorulva, mint a vadkan-agyarak állottak ki a kiforgatott sírkövek. Egyiken, másikon láthatóan feketéllett az ősi rovásírás. . . Akik ott voltunk, valljuk, hogy az égi sereg együtt viaskodott és győzött az élő sereggel, a huszadik század honvédéivel! . . . — Testvéreim, tudom, hogy majd újra száll az ének szájról-szájra és, ha a kobzok újra megpendülnek, űj regét hoznak elő a száznyolc nemzetség ivadékainak keleti, hősi harcairól, csodálatos diadalmairól.. . A lélekben megrendült hallgatóság talpra ugrott és százak ajkáról Hangzott el a hívő szó: — Ámen! \ Vitézi Rend Zrínyi Csoportja közreműködésével szerkeszti: vitéz Rózsás József alezredes. V kiadásért és szerkesztésért felelős: vitéz Mezey Dénes. Kiadja a VITÉZI REND ZRÍNYI CSOPORTJA MUNKATÁRSAINAK IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI SZÖVETKEZETE Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VIII-, Reviczkvutea 4/b. — Távbeszélő szám: 143—448. Megjelenik hetenként. — Előfizetési ára: negyedévre 1.30 P, félévre 2.50 P, egy évre 5.— P. Jogi személyeknek (vállalatoknak) évi 36 P. A lap a 22.220. sz. postatakarékpénztári csekkszámlára (bianco-csekklapon) történő előzetes befizetés útján rendelhető meg. Csak válaszbélyeggel és megcímzett borítékkal ellátón levelekre válaszolunk. — Kéziratokat nem őrzőnk meg és nem adunk vissza. Az egyes szerzők (cikkírók, rajzolók és fényképészek) nevét általában nem közöljük, de a magunk számára és hivatalos használatra nyilvántartjuk. Közleményeink utánnyomását csakis a forrás pontos megnevezésével engedjük meg. Stádium Saitóvállalat Rt.. Budaoest. V.. HonváR-ntca 10 — FpIpIA«: Györv Aladár ieazeat<s
