Magyar Jövő - A Nemzeti Segély Lapja, 1947 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1947-07-01 / 6. szám

Akik már itth

Beszélgetés a hazaérkezett hadifoglyokkal

A múlt rendszerben, de különösen az utolsó évtizedek alatt megszoktuk, hogy ha hivatalos helyről jelentettek, vagy állítottak valamit, annak legfeljebb az ellenkezője vált valóvá.

A régi kormányoknak természetesen gondjuk volt arra is, hogy a magyar nép ne szerezzen tudomást arról, hogy van egy ország, akkor talán egyetlen a világon, amelynek diplomáciája 1917 óta azt cselekszi, amit mond, ahol nincsenek megszegett szerződések és nincsenek be nem tartott ígéretek. A fejlődés, a haladás, egyszóval a demokrácia ellenségei a ma gvar népnek ezt a tájékozatlanságát, ,a hivatalos kijelentések iránti bizalmlatlianságát igyekezett kihasználni a háború során és most a háború után is, amikor hadifoglyaink hazajövetetlével kapcsolatban a hazugságokat igyekeztek elhíresztelni fiaink szovjecunióbeli élményeiről, munkájáról és egészségi állapotáról.

Rákosi Mátyás miniszterelnökhely ettqs kérésére a szovjet kormány hozzájárult a hadifoglyok pzab'aidonbocsátásához. Beleegyező válaszuk és az első hadifogolyvonat útbaindnás’ai között alig néhány nap tel el és így a reakciónak az a hírverése, hogy fiaink nem jönnek haza, igen gyorsan felborult- Most tehát azokat igyekeznek nyugtalanítani, akiknek családtagjai még nem kerülhettek sorra-A ,.MAGYAR JÖVÖ“ munkatársai a Főváros különböző pontjain, egymást nem ismerő hadifoglyokat kérdeztek meg élményeikről és első hazai benyomásaikról:

Az iparos így látta

Csizmazia János pestújhelyi cipészsegéd (Bajcsy Zs.'u. 80.) június 26-án érkezett haza Oroszországból- A következőket meséli:

Csaknem 3 évig voltam hadi~ fogoly. Bizony ez idő alatt nem volt mindég rózsás helyzetünk. Ma már nem tudnám pontosan megmondani, mire panaszkodtunk, de a bizonytalanság érzése és főleg a honvágy nagyon megnehezítette sorsunkat. Sokáig nem volt állandó tartózkodási helyünk és ebből következett, hogy szállá' sunk nem volt otthonos, seholsem tudtunk berendezkedni.

Két esztendővel ezelőtt a 417. számú hadifogolytáborba kerültem, többszáz magyar hadifogoly társammal együtt. Itt voltunk végig. Újjáépítési munkáknál foglalkoztattak bennünket■ Ezt nemcsak mi hadifoglyok, hanem az orosz katonaság is végezte “velünk együttesen. Kezdetben a hangulatunk borús volt. Nem értettük az oroszok beszédét és nyers modoruk, hanghordozásuk mögött ellenséges érzületet sejtettünk.

Nagyban megváltozott helyzetünk és érzésünk, mikor kezdtük megérteni az orosz nyelvet. Sok esetben rájöttünk, hogy ezeknek a darabos embereknek nyersen hangzó szavai mögött a legbarátibb érzések rejtőznek. Persze voltak kivételek és ilyen volt Vasiliov, a szolgálatvezető őrmester- Ez az ember Ukrajnából származott, otthonát feldúlták, családját kiirtották a német brigantik és fasiszta bérenceik- Két kis gyermekét gyászolta.

Egy alkalommal az elég távol fekvő élelmezési raktárból valami szállítási nehézség miatt csak fele mennyiségű kenyeret kaptunk, mint amennyit igényeltünk. Hetenként kétszer kellett 75 kilométerre menni a munkahelyünktől kenyérért.

Vasiliov őrmester intézkedett. Ki kellett osztani a kenyeret az orosz katonák között, a magyarok három-négy napig kibírják kenyér nélkül is. Miután létszántunk kb. egyforma volt, ez annyit jelentett volna, hogy minden munkáskatonának egész kenyér jut, nekünk semmi.

A zászlós nem tartotta igazságosnak Vasiliov őrmester intézkeaeset és a szazuapurancsuoKnoz feueobezett. /i szazaaparancsnok a teLejonertesités után egy oraval megjelent a munKanet,yünk.ön. Maya elé hivatta Vasmov őrmestert és utasította, hogy a kenyeret egyenlő aranyban kell kiosztani a hadifoglyon és a katonák között.

Felrakták a sokszáz kenyeret az étkezőasztalokra,' ae mielőtt kiosztását megkezdhették volna, váratlanul megérkezett Androvics őrnagy, a táoor parancsnoka. A kény er kiosztás megállt-Rövidesen értesült, hogy mi történt. Maga elé hivatta Vasiliov őrmestert és mindenki előtt hangosan mondotta neki:

— Ezek az emberek a Szovjet Birodalom részére hasznos munkát vegeznek. Hadifoglyok, akikkel minden becsületes ember emberségesen köteles bánni. Proletárok, akik szabadságukat és otthonukat nélkülözik. Te most a kenyerüket is el akarod venni. Elrendelem, hogy az összes kenyerét a magyaroknak osszátok ki. Azt mondottad, hogy 3—4 napig meglehetnek kenyér nélkül? Ti, akik itthon éltek hazátok földjén, sokkal könnyebben nélkülözhetitek, mert nektek egyéb nem hiányzik.

Szégyelem,, Vasiliov, hogy te a szovjet hadsereg őrmestere vagy!

A kenyérkiosztás megtörtént„ Minden magyar hadifogoly egész kenyeret kapott. Egy percig öszszenéztünk, majd Zsoldos Pál hadifogoly zászlós elővette zsebkését, pontosan középen kettévágta kenyerét és visszatette az asztalra-Mindnyájan követtük példáját!

Az orosz katonák egy pillanatig meg voltak lepve, de azonnal mgértették baráti gesztusunkat, egyenként odamenteK az asztalhoz és elvették a fél kenyeret.

Androvics őrnagy odament Zsoldos zászlóshoz es szó nélkül kezet szorított vele.

Vasiliov őrmestert másnap leszerelték.

A földmíves meséli

Adjon Isten jó reggelt mindannyiunknak! Mondja örvendező hangon egy barnára sült fiatalember és latom, hogy alig fér a bőrében a hazaérkezés örömében. Mig megyünk a reggeliző helyre, sorban üdvözöl mindenkit. Gyors reggeli után magam is felkapaszkodom a Kelenföldre menő Nemzeti Segély teherautóra, egyik zökkenőnél megkérdem a nekem támaszt nyújtót:

— Maga földmíves?

— Az én.

— Fogságban mit dolgozott?

—■ Amire éppen szükség volt. A

mi lágerünk volt erdöírtásnál, építkezésnél, volt kolhozmunkán is. Azt szerettük a legjobban, mert hát a föld az csak föld marad■ l

— Sokat dolgoztak?

— Napi 8 órát. Ha többre volt szükség, a lágerparancsnok megszavaztatta a foglyokat■ Akarnctic-e tovább dolgozni?

— Milyen volt a koszt?

— 60 dkg. kenyér és háromszor naponta meleg étel. Ezt mindenki megkapta, de aki többet dolgozott, az a munkája után több kenyeret is kapott. Aki jó munkás volt és akart dolgozni, az egyet se kellett, hogy panaszkodjon. Ez tetszett nekem a legjobban— hogy munkája után becsülték meg az embert, akár orosz, akár hadifogoly volt. Sokat tanultam az elmúlt három évben.

— Hallott az itthoni földosztásról?

— Debrecenben mondta egy régi ismerősöm, hogy a hadifoglyok szármára is tartogatnak még földet. Bár én is kaphatnék.

— Szabad idejükben mit csinállak?

— Minden vasárnap hangversenyt rendeztünk és újságunk is volt. magyar nyelven■

Megérkeztünk Kelenföldre, .a hadifoglyok leugrálnak az autóról és a hadifogoly-szolgálat aszszonyai mondják az induló vonatokat, siettetik a felszállókat. Látom az én új barátomat várakozó hozzátartozók között és hallom egy szürkeruhás úriember száji ból:

— Nem bántották magukat?

— Emberszámba vettek bennünket, hát nem is nyúltak hozzánk. Csak akkor mérgesedtek meg, ha látták, egymás közt civedunk . • . — már indul is.

Utána kiabálok:

— Elfelejtettünk elbúcsúzni, pedig sok szerencsét akarok magának kívánni itthoni életéhez és szeretném tudni, hogy hova megy és mi a neve.

— Csülök Ferenc vagyok, Veszprémharsányból. Megyek haza csaladomhoz és kérem magukat, folytassák így tovább munkájukat, ahogyan én ma tapasztaltam.

Egy asszony beszél. . .

Ilona néni ... Így hívjuk őt, pecug azic hiszem, negyvenedik evei, is ang to untra be. maoa, az iiyemajta asszony, aki eie.eben kémény munaavai kereste a Kenyeret s akinek a kocenyebe három gyerek kapaszkodni, s aki immáron ömdik eve várja vissza az urát, az ilyen asszony hamar öregszik. Ilona nem, mmina varázslat simította voma ki redős homlokát, gond barázdálta arcát, Hona most visszaíiataiodott- Boldogan járja a szomszédokat és mosolya szinte besugározza az egész udvarit:

— Hazajött a Ferim!

Egész csődület támad körülötte, magam is közelebb lépek. Megkérdem:

— Egészségesen jött haza az ura?

— Hát fáradt. Megviselte az út, meg az epeueáes. |,igy mondja: „epekedés azzal a s^ep, magvas magyarsággal, -amellyel már csak falun, meg itt-oitt, a munkásnegyedekben beszélnek.)

Újra én kérdezek:

— Aztán mit mesél, bántották-e?

— Jól tetszik kérdezni, mert én is eziránt faggattam folyton, Sokan teteduruzsolták a fülemet, hogy úgy bánnák velük, mint hotmi bonöntoueiekket, ha lankad a munkajUK, ostorral hajijak őket, éietuk meg nem igen auud mint nyers répa, meg nssz-rossz gyökér. Hát el tetszik kepzemi, milyen aggódással vártám.

— És meggyőződött róla, hogy hazugság volt a sok mendemonda?

— Meg. Nem mondom, sovány a Feri, ae jó erőben van és alig várjahogy újra munkához lásson, meruiogy epüietasztaios, aztán látja, mennyi tennivaló akadna itt a házak körül. Tessek elhinni, hiába mondja a szóbeszéd, hogy „hosszú haj, rövid ész“, minket asszonyokat nagyon nehéz becsapni- Mesélhetne nekem a Fen akármit, látom én a kedvéről, hogy jó egészségben van, hogy nem változott meg benne semmi, legfeljebb csak az a különbség, hogy 5 esztendővel öregebb lett...

— Mesélt-e az orosz asszonyok ról?i

Ilona néni hamiskásan moso lyog:

— Faggattam én is, dehát csak azt mesélte, hogy amerre ők jártak, igen kiritkult a férfilakosság, mivel fegyvert fogott minden épkézláb ember, vagy a gyárakban szorgoskodtak s így a mezei munkát legnagyobb részt asszonyok végezték. Feri azt mondjcy úgy belemelegedtek a munkába, hogy még a legnehezebb zsákolást is bírták, ami pedig férfiembernek is megerőltető■ De a gyerekek is hamar beletanultak a dologba. Ott sürögték-forogtak kinn a földeken. A kisebbje csak játszott, mókázott, de amelyik elérte az iskoláskort, az igyekezett segíteni az anyjának. Szorgalmas emberek. Emlékszem, a háború idején

3