Magyar Jövő - A Nemzeti Segély Lapja, 1947 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1947-07-01 / 6. szám
Mozaikok a gyűjtésről Folyik a gyűjtés a hazatérő hadifoglyok megsegítésére Budapest utcáin. A Nemzeti Segély és MNDSz asszonyai az ájult hőségben ülnek a piros ernyő alatt és időnkint kézbevéve a perselyt* gyűjtögetnek. Múlik az idő, az eredmény csekély. Egyszer harsány hang riasztja meg a hölgyeket: „Marika, Ms húgom, mi az ördög lelt; hogy ebben a hőségben az utcán üldögélsz? Én meg hiába csöngetek nálad.“ Marika meglepetten kapja fel a fejét, majd öleli, csókolja a nagy bajuszé, jól megtermett idegent. Marci bácsi, de jókor jött! Marci bácsi, az Isten küldte ide Veszprémből, jaj de jókor jött!" Marci bácsi örül a lelkes fogadtatásnak, de aztán gyanakodni kezd: „Mi ütött beléd, galambocskám, nem szoktál te ennyi örömet mutatni, csak nincs valami baj?“ „Dehogy van, Marci bácsi, dehogy van, gyűjtünk mi itt a hadifoglyok javára, .azért örülök, hogy jött, maga biztosan vesz tikettet tőlem — és már pityergőre áll a szája —, senkinek nem tudtam eladni még ebben a hőségben-“ S addig hízeleg, dorombol, míg Marci bácsi tárcájába nem nyúl és valóban kitesz az asztalra egy százast. Utána nagyot fuj, Marika, pedig boldog izgalommal cédulát ír a százashoz: Ezt egy rokonomtól kaptam, s úgy dobja be az urnába. A Halló-büffé előtt vékony kislány csörgeti perselyét; egy társaságot akaszt meg útjában és a társaság 3 tagja már nyúl is a zsebébe, csörren a pénz. A negyedik: — orosz főhadnagy — egy pillanatig értetlenül áll, aztán rövid kérdést tesz fel: mi? A kislány újból elmondja! hazatérő hadifoglyok támogatására kérek pár fillért, és segítségkérőn néz a három civilre• hiszen tudja, az orosz úgysem érti mit mond. De más a helyzet. Áá hadifoglyok, mondja és keresgél a zsebében, majd egy fényes öt fo rintost ejt a perselybe■ A starsi lityinantnak nem volt más aprópénze, vagy talán több szolidaritást vállalt mint sok honfitársunk. És még egy kis történet, ami a hangszóros villamossal áll kapcsolatban. A villamosban beszélő állandóan kifigyel az utcára és az utcai jelenségeik késedelem nélkül felhangzanak a nem kis hangerőspégű mikrofonon. Így halljuk egymásután: Kevés a tikettvásárló, több tikettet szeretnénk a járókelőkön látni, ne menjenek el a perselyek és urnák mellett részvétlenül, mlaijd az Apponyi-téren meglepetve halljuk a buzdítást. Vegyenek példát miniszterelnökünk feleségéről, aki már második napjai dolgozik a tűző napon, hogy a hadifoglyoknak segítséget nyújthasson a Nemzeti Segély és MNDSz. Dinnyés Lájosné a miniszterelnök felesége szorgalomból dicséretest kapott. Az ítélet órája Sokat dcitgozó embernek ritkán van ideje arra, hogy lim-lomjait rendezgesse. Most egy régebbi feljegyzésemet kellett előkeresnem és így akadt kezembe az alábbi pár sor, melyet 1946 elején jegyeztem fel. j * A politikai szabadság mellett■, teljes anyagi elesettségben vergődik ma a dolgozó nép. Gondoktól gyötört arcok uniformizálódtak, panaszkodó hangok kórusa hallatszik mindenfelől. Tán- sokaknak oka van a panaszra, de tudjuk az a helyzet, hogy jelenlegi nehézbégeink időlegesek, — a súlyosan beteg ország lábadozásának szimptomái. De vájjon arányban áll e sokak vádaiskodó panasza az éle!módjukkal'! Gyakran nemi Az igazi dolgozók nemesebbje, a gyárakban verejtékező fizikai munkás, a műszaki irodákban görnyedő értelmiségi, a magán és közhivatalok kistisztviselői rendszerint nem panaszkodjak, — pedig az éhség lassan megszokott dologgá válik közöttük. De sopánkodik a feketéző, a valutás, a nagykereskedő és általában oz egész reakciós réteg. Hallotta: Már megint drágább lett a vasúti Már megint raziát tartottak a Balatonon! Már megiiit emelkedett az adópengő és esett a dollár! . Szörnyűség! A könnyen panaszkodók és jogos bajait jajongó kisembernek pedig, szolgáljon okulásul az alábbi történet, melyet az élet, produkált, szószerint így ahogy leírom: megyek a Nagymező-utcában a Teréz-templommal szemben és azon tűnődöm mit tudnék a suszteromnak adni, hogy megsarkalja a cipőmet. A sarka már annyira ferde, hogy fáj benne a lábam a talpáról pedig jobb nem is beszélni. Talán a dohányjegyemet. Úgy sem tudom kiváltani, meg árt is nekem a dohány_ zás. A cipőm és a tüdőm! Együtt koptunk el a háború és az üldöztetés nehéz esztendeiben. Hajaj! Mély sóhaj szakad ki belőlem, már kezdek sajnálkozni önmagam felett, mikor valami furcsa lá'vány fogja meg révedező tekintetemet. A túlsó sarkon egy ember jött. Jött?! Ez talán túlzás. Vonszolta magát. Égyik lába merev volt, de nem hordott sem mankót sem bo*ot. — nem hordhatott, mert két keze mént élettelen rongy lógott le vállairóh Hihetetlen energiával küzdötte előre magát, lépésről-lépésre egyetlen ép lábával. Ki lehet ez az ember? Bizonyára a háború vagy deportálás, Horthyék, Hitlerék, Szálasiék áldozata a nyíllal, horoggal elcsúfított kereszt élő megfeszítettje. Szinte hipnotizálton tartottam feléje. Vájjon fiatal ember e vagy idősebb? Közeledtem. Korombeli lehet, bár nehéz meghatározni, mert arcát is eltorzította egy hosszú csík, mély forradás. Olyan mint valami kegyetlen korbácsütés nyoma, mely soha az életben el nem múlik. Félarca merev, de másik fele gömbölyűre dudorodik, szája össze csücsörítve, — és hallod?... uramisten ez az ember fütyül! Tisztán és dallamosan száll ajkai közül a nóta: Katóka légy a ba . ... Katóka léay a ba.... Katóka légy a ba .. ■ Katóka légy Hallod embert A testi nyomorúságnak ebben a katasztrófájában a lélek énekelni tud! Mit szólsz hozzá te, aki az élet értéhét a cipőd sarkával és a burgonya árával méred? Mit szólsz te, akiben a betegséggé vált elégedetlenség akkor is éhségérzetet kelt, ha jóllaktál? Te már rég elfelejtettél fütyülni! , Most értem melléje! Meg kell keresnem emögött az eltorzított arc mögött az egykori embert, aki bizonyára délcegen és rugalmasan járt, vidám arccal és ragyogó szemekkel, hiszen lelke mélyén még most is ott dalol az életöröm-Vagy talán meghibbamt szegény? S ekkor rám nézett. Nyájasan és értelmesen megszólalt; nem lenne szíves kedves uram megmondani mennyi az idő? * Tizeiikét óra van te jó ember, illetve tizenkét óra lesz mindjárt, baj'ársam a szenvedésben és reményben. Mindjárt megüti a magasságban trónoló Igazság a gongot és ítéletet mond a világ felett. Most dől el, ki az. aki megtartásra érdemes és most hullik el a férgese. Mert el kell hullnia a kétkedőknek a reményteleneknek és a gáncsoskodóknak, — az élet kullancsainak — és le kell maradni a síránkozóknak. De megtartatnak a tiszták és bizakodók az erőslelkűek és hinnitudók, hogy megépítsék azt a világot, ahol nem lesznek rongya tépett emberi testek és éhségtől síró gyermekek. Nem kell hozzá semmi más csak erős jószándékú bizakodó lélek és dolgozni akarás. Boross László. A felgyújtott Ganzgyár munkáshősei között A iűz-vizsgálóbizottság éppen távozik, amikor a Nemzeti Segély zsákokba csomagolt ruhacsomagjaival megérkezünk. Az üzemi bizottság elnöke szívesen fogad bennünket, a munkálok percek' alatt ériesülnek az adomány megérkezéséről. A leégett műhely közelében rakjuk egy asztalra a ruhaneműt tartalmazó csomagokat és hamarosan együtt van a kártszenvedeít munkások tömege. Máté György, a Szabad Nép munkatársa rövid beszédben ismerteti a Szabad Nép gyűjtési akcióját, amelynek már kora reggel szép eredményei vannak. A munkások éltetik a munkás szolidaritást s amikor arról beszél, hogy a Kommunista Párt szövetkezete tíz rend ruhát és a Nemzeti Segély ötven vegye? ruhacsomagot küldött, a lelkesedés tetőpontra hág. Igazán izzóvá válik a hangulat, mikor Máté György a gyujtogatókvégrehajtását meg akarják hiúsítani, akik a munkásság nagy erőfeszítéseinek nagy eredményeit romba akarják dönteni. Az üzemi bizottság elnöke meghatottan mond köszönetét a Szabad Népnek a gyüj'és megindításáért, a Nemzeti Segélynek a gyors segítségért. Lakatos Miklós munkatárs a Nemzeti Segély nevében mond még néhány szót, azután a rögtönzött kis gyűlés szétoszlik. A hangulat azonban továbbra is forrponton marad. Ilyeneket hallok: nem bíróság kell azoknak, hanem ide küldjék ki őket, majd mi megadjuk nekik, ami nekik jár. Valóságos lincshangulat vett erőt a munkásokon, de nem is csodálatos. Az ő lelkesedésük, az ő munkájuk eredménye ment tönkre itt. Valamenynyien a rajzokról beszélnek. Az 1 = 1 métékű rajzok meg sablonok elvesztését sajnálják. Egy fiatal, derékig meztelen munkás elkeseredve mondja: Munkaversenyben álltunk a ner belül. biztosan elsők ról beszél. Egyhangúan halált követelnek azokra, akik a 3 éves térvhéziparon lettünk volna, most már persze kiesünk■ Az elkeseredés, ami átfűti, hangját, kétségtelenül szívből jövó és őszinte. Közben megérkezett az ebéd és felállnak a kondér körül, akkor derül M, hogy alig páran tudják átvenni az ebédet, mgrfc csajka, kanál, mindenfajta felszerelés odaégett. Lassan előkerülnek azok is, akik egész éjjel dolgoztak a mentésnél, akik kisebb-nagyobb sérülésekéi is szenvedtek. Németh Zsiga bácsi, míg harcolt a kompresszor-ház szíjainak megmentéséért, saját ruháit nem tudta megmenteni. Az a fontos, mondja, hogy megy az üzem. Veres Isvián fiatal munkás. Németh Zsiga utasítására szintén a szíjakért harcolt a tűzzel. Zsiga bácsi azt mondta, hogy ha lehet, egészbe hpzzam a szíjakat, de nem volt idő a szerelésre, egyet tudtam csak egészbe kihozni. Á többit, mert újból visszament, már darabokban vágta le, így in már csak a szellőző ablakon tudott kiugrani, mert minden lángolt. Az ablakon kívül a lángok belekaptak a karjába, lábába. „Fontos, hogy az üzem megy.‘‘ Veres Zsigmond egész éjjel oltott, oltás után a helyreállításnál dolgozott, mikor azt kérdezzük, a ruháival mi lett? Odaégett, válaszolja és egyenesen méltatlankodó a hangja: „A gép vtolt az első“. A két karja, a háta, a nyaka tele van égéri sebekkel. Égő zsarátnokok zuhantak rá, de ő állta a harcot a gépért. Arnold Sándor kőműves meséli, hogy munkájuk közben, amit ők négyen Kázmér József üzemvezetővel az élen végeztek, két helyen is beomlott a fal, hol ő került életveszélybe a leomló törmelékek között, hol Kázmér Józsefet kellett elrántania1, egy Városi tűzoltót súlyosan meg is sebesített a leomló fal. Háromszor öltöztek át oltás közben, hol lángot kapott a ruhájuk, hol csurom vizesek lettek a mentő vízsugaraktól. Kázmér József üzemvezető nem hajlandó magáról beszélni, mindig másokat tol az előtérbe, azt szerényen elismeri, hogy ő szervezte meg a mentési és helyreállítási munkálatokat, de a többiektől halljuk, hogy példamutatóan harcolt és dolgozott, hogy a tűz M- pattanása óta egy percig sem pihent, hogy az életét minden percben kfez volt feláldozni a kompresszorház megmentéséért. A kompresszorház az egész üzem tüdeje, a szíve és idegrendszere egyben, ba az elpusztul, egyetlen üzem sem tud tovább dolgozni. A rajzok nem pótolhatatlanok, bár rettenetes nagy kár azokért isi, mondja Kázmér József, de a kompresszorház nélkül nincs szegecselés, nincs vágás, fúrás, tömöríté?, faragás. Az üzem megbénult volna, ha Kázmér József művezető négy társának a segítségével nem vállalkozik erre a veszélyes és önfeláldozó munkára. Reggel kilenckor már valamennyi üzem munkába állhatott és fáradságukon keresztül is érzik a j°g°3 büszkeség a hangjukon. Huszonhét munkás tegnap dél óta egyfolytában dolgozik a Ganz hajógyárban- Tüzet olt és helyreállít, nem Mmélve sem értékeit, sem éle- • tét. Valamennyien azt állítják, hogy ilyen gyors tűz csak bűnös kezek munkájának eredménye lehet. Egyhangúan mondják, hogy alighogy észrevették a kiszívárgó, keskeny füstcsíkot, már lángolt is az épület. Adják a mi kezünkbe a bűnösöket, követelik és reméljük, hogy a követelés a bíróságnál olyan visszhangra fog találni, hogv a nép ellenségeinek nem lesz többé kedve szabotázs zsal, gyűj fogadással szembeszállni a munkásság akaratával. A látogatás végén megnézzük a kompresszosházat, a tövig égett hajóműhely szomszédságában a gépek újból símán és zajtalanul járnak, igaz, hogy tető nincs felettük. A tető leégett, de a gépek a munkások áldozatkészségéből épek maradtak es szolgálják tovább az üzemet és szol gálni kívánják a hároméves tervet, a magyar nép boldogabb jövőjét. Erdős Magda 2 Emlékezés az inflációra, panaszkodőkra és hősökre
