Magyar Hirnök, 1970. július-december (61. évfolyam, 27-44. szám)
1970-09-17 / 38. szám
Thursday, Sept. 17. 1970 V \GYAR HÍRNÖK 9. oldal ANNA — Négy évi házasság után a múlt évben elváltam férjemtől. Jóképű, elegáns volt és jól keresett, az esküvő után azonban azonnal megváltozott. Goromba volt hozzám, nőket tartott, minden pénzt kártyára vitt, egyszer az ékszereimet is eladta. Nem bírtam tovább és elváltam, ö most azzal jött, hogy felejtsük el, ami volt és esküdjünk meg újra. Miss Homoki, mit gondol, hogy jó lehet egy második házasság? VÁLASZ — A töltöttkáposztáról azt tartják, minél többszrö melegítik fel, annál jobb. A töltöttkáposzta-hasonlat mellett azonban ott van a cigaretta-hasonlat. Ha cigarettára gyújtunk, az első szippantások nagyon izlenek, de ha a cigaretta kialszik és másodszor gyújtunk rá, keserű lesz tőle a szájunkize. Csak a saját Ízlése és nem utolsósorban a bátorsága döntheti el, hogy rágyujtson-e erre a kialudt házasság-cigarettára. * * * ORGONA VIRÁG — Kedves Erzsébet, szeretnék véleményt kérni. Egy éve vagyok férjnél. Házasságunkból egy 9 hónapos kislányunk van. Férjem az alkohol rabja, nem tud róla lemondani, pedig nagyon árt neki, reggel mindig felfordul a gyomra. Már többször megígérte, hogy jó lesz, de sajnos, mindig rosszabb, már kétszer meg is vert. Azt a kifogást mondja, hogy ez mind azért van, mert a kislányunk sir. Ö rontja el, mert állandóan tartja és tőlem is azt kívánja, hogy egy kézzel főzek, a másikkal tartsam a gyereket. Ami tőlem telhető, mindent megteszek. Nem nézem a magam kényelmét, reggel, ha evett, mindjárt megyek ki vele, sokszor csak délután eszek, hogy csak neki legyen jó. Mindent akkor végzek el, mikor alszik. Itt a környéken már többször hallottam. hogy milyen dolgos anya vagyok. A férjemnek ez mind nem elég. Semmiben sem segít, csak ül a televízió mellett, semmiről sem lehet vele beszélni. Már többször mondta, hogy az én édesanyám neki senki. Karácsony előtt beszélgettünk az ajándékozásról. Az ő szüleinek száz dollárt akart adni és az én anyámnak csak tizet. Nagyon fáj, miért tesz ilyen különbséget. Már többször megfogadtam, hogy elmegyek tőle. Hirdettem az újságban, munkát kerestem. Hat család hivott is, de akkor nem akarta, hogy elmenjek, megígérte, hogy jó lesz. Gondoltam, hogy talán igaz lesz, de két hét múlva folytatta a régit. Félek tőle, mert azt mondta, kidob az ablakon, vagy megmérgez, ha a gyereket elviszem tőle. Már egészen idegroncs vagyok, epegörcseim vannak, remeg a szemem, pedig csak 26 éves vagyok. Kérem, adjon felvilágosítást, hogy mit tegyek. VÁLASZ — Amilyen üde és vidám a jeligéje, olyan szomorú a levele. Igaz, hogy nagy a gondja, de azért ne veszítsen el minden reményt. Legjobb lenne, ha valóra váltaná tervét, hogy egy időre dolgozni megy egy családhoz. Ha egy darabig nem lesz otthon, a férje meggondolja magát és vissza fogja hívni. Akkor követelje tőle, hogy előbb tartson alkoholelvonó kúrát, az sokszor segít a bajon. Attól ne féljen, hogy az ablakon kidobással, megmérgezéssel fenyegetőzik. Csak a száját jártat ja. És előre mondja meg neki, hogy ha a munkahelyén a családnál háborgatni meri, a rendőrségtől kér védelmet. Figyelmébe ajánlom azonban, hogy mielőtt családhoz költözik dolgozni, beszélje meg ügyvéddel, mert a férje esetleg jogilag beleköthet abba, hogy a gyerekkel együtt elhagyta a közös lakást. Ha nincs pénze ügyvédre, ingyenes tasácsot kérhet a helyi családbiróságon vagy a Legal Aid Society nevű szervezet legközelebbi irodájában, a cimét megtalálja a telefonkönyvben. Úgy vélem, hogy minden rossznak az alkohol az alapja. Ha erről leszoktatja, talán más ember lesz belőle és rendbejöhet a házasságuk. * * * VITA JELIGE — Kedves Homoki Erzsébet, egy családi vitában kérem döntését. A helyzet a következő. Üzletember vagyok, megszoktam a pénzügyeket pontosan kezelni, mert ez az üzleti élet alapja. Nemrégen nősültem, jó férj vagyok, azt akarom, hogy a feleségemnek mindene meglegyen. Megbszéltem vele, hogy minden hónapban odaadom a háztartási pénz és hozzá még egy összeget, amiből rendezheti a saját privát szükségleteit, zsebpénzt, az öltözködést. Tudom, hogy MAGYAROK A NAGYVILÁGBAN AUSZTRÁLIA! " MAGYAROK KÖZÖTT Irta: SZÁNTÓ MIKLÓS “És milyen volt Melbourne?” — kérdezte tőlem nemrég egy ismerősöm. “Fogalmam sincs!” — feleltem őszintén. “Közel egy hetet töltöttem Melbourneben, de a várost nem láttam: eltakarták előlem a magyarok.” Bácskai Jánoséknál találkoztam a Hungarian Welfare Club tagjainak egy csoportjával. Ez az egyesület lelkesen indult, aztán megtorpant, most mintha uj fellendülés küszöbén állna. A beszélgetések feltárták nemcsak a hullámzó teljesítmény okait, hanem bepillantást engedtek az emigránsélet mély rétegeibe is. A klub tagjainak többsége 1956-ban hagyta el Magyarországot. Ahány ember, annyiféle körülmény játszott szerepet a tömeges futásban, melynek lendülete egy távoli világrész partjaiig vitte őket. Ausztráliában reméltek uj életet kezdeni, megtalálni az Ígéret földjét. A túlzott vágyak, a nagy remények nem váltak valóra, legtöbbjüknek nem sikerült a vagyonszerzés. Egy részüket előbb körüludvarolták, felhasználták, aztán számukra megbízhatatlanként, kivetették, majd üldözték a profi-politikusok. A csalódások, a nyomás különféle formái, a bizonytalanság szorongásai érlelték meg — ahogy ez az emigráció története során újra meg újra megesett — egy kölcsönös segélyegylet létrehozásának gondolatát. Biztosítani kellett a klub magyar jellegét, de kérdéses volt, milyen kulturális tartalommal működjenek. Az egyesület megtorpant. A tagság közben megtanulta a nyelvet, megszokta az uj viszonyokat, megteremtette egzisztenciáját: kezdtek épülni a családi házak. Az emberek éveken át inkább krtjeiket művelték, mint a magyar közéletet. A magyar közélet szereplői ismerik egymást, találkoznak a rendezvényeken. Egy-egy egyesület tagsága önmagában — mint közönség — kicsi, nem lenne képes, eltartani klubját. Rászorulnak a kölcsönös látogatásokra. Ugyanakkor élesen meghúzott határok között él mindegyik vezetőség, folyamatosan alakuló és bomló véd- és dacszövetségekkel. Szembeszállnak, vitatkoznak. A személyes rokonszenv és ellenszenv kapcsolatok hálójában él és sokszor vergődik ez a magyar emigrációs társadalom. PÁRBESZÉD A TEMPLOMBAN (Átmeneti helyzet. A régi templomot eladták, az újat nemrég vették. Most javítgatják, készülnek az avatásra. Jól felszerelt templom, van harangja és szép orgonája. A pap felesége játszik az orgonán. A templom melletti épületekkel együtt valóságos “művelődési központ”.) A főtisztelendő: A kertben álló melléképületben lesz az öregek otthona. Ötven személyes otthonra volna szükségünk e pillanatban, de sajegyik hónapban több kell ruhára, cipőre, másik hónapban kevesebb és ha beosztja, egész évben mindenre jut belőle. Én mindig kérdezem, mire mennyit költött ebből a pénzből, nehogy elszámitsa magát és rosszul ossza be a pénzt. A feleségem ezért megsértődött és azt mondja, hogy ő nem kisgyerek, ha én egyszer odaadtam neki á pénzt, akkor ő úgy osztja be, ahogyan akarja, ahogyan jónak látja. Ebből van a vita és én szeretném tudni a véleményét. VÁLASZ — Maga Jó férjnek tartja magát és az is akar maradni. A jó férj akkor éri el az idomitás legmagasabb fokát, ha a feleségének magáncélra odaadott pénzt úgy tekinti, mint a bankhivatalnok az ügyfél pénzét: nem kérdezi tőle, hogy mire költi el a bankban felvett összeget. nos, legfeljebb 18—20 idős honfitársat helyezhetünk el csupán. Miért kerülnek az otthonokba? A gyerekek kihozatják a szülőket, aztán kiderül, hogy kölcsönösen mást vártak. A fiatalok úgy emlékeznek szüleikre, ahogy elváltak tőlük. Dolgos, egészséges, munkáképes embereket várnak, és törődött öregemberek érkeznek. Jönnek a csalódások, a civódások, és végül a megoldás: az öregek otthona. Mi segítünk abban, hogy a •nyugdijat megkapják és igyekszünk biztosítani kiérdemelt nyugalmukat. Az újságíró: Az ausztráliai magyar emigráció magyarságtudatának fenntartását szükségesnek és lehetségesnek látja-e? A főtisztelendő: Ebben a tekintetben kedvezőbb a helyzet, mint pár évvel ezelőtt. Erősödik a magyarság megtartásása iránti érdeklődés. Amikor két évvel ezelőtt azt a kérdést tettem fel a fiataloknak, hogy a konfirmációt angolul vagy magyarul kivánják-e, a túlnyomó többség az angolt választotta; az idén pedig nőtt azoknak a száma, akik magyarul kérik. A mi egyházközségünk tagjainak zöme iparos ember. A “beolvadni vagy magyarnak megmaradni” dilemmája tekintetében háromféle álláspont vitázik a hívek között. Vannak az úgynevezett beolvadók, akik azt mondják, vegyük tudomásul a realitásokat, szakítsunk meg minden magyar kapcsolatot és fogadjuk el teljesen az újat nyelvben, kultúrában és egyházilag. A második csoportot talán úgy jellemezhetném, hogy ők a “dacosok”. Szerintük az itteni élettel semmi közösséget sem szabad tartani. Nem hajlandók beszélni angolul. A harmadik csoport: a mérsékeltek. Szerintem is ez az utóbbi csoport gondolkodik helyesen. Ausztrál állampolgárok vagyunk, végleg letelepedtünk, hálát érzünk uj hazánk iránt. De a bőrünkből nem bújhatunk ki, magyarok vagyunk. A magyarságunkat szeretnénk megtartani életünk végéig. Ehhez, ha szabad, igy mondom, kétoldalú nyitottság szükséges, azaz nem szabad magunkat elzárni Ausztráliától és fenn kell tartanunk minden lehetséges kapcsolatot szülőföldünkkel. Ami pedig a második és harmadik generációt illeti, sok múlik a szülőkön és a gyermekeken. Ezért tartunk fenn évek óta vasárnapi iskolát is. Volna ezzel kapcsolatban az otthoniakhoz egy kérésem és javaslatom: készíteni kellene olyan hangszalagot, amely a vasárnapi iskolába járó gyermekek részére tartalmaz dalokat, mesét, mondókét, táncos játékot. Ez nagyon segítené a pedagógusok munkáját. H-UJJ-O-R m » SÜRGŐS A főnök megáll a tisztviselő asztala előtt, nézi, amint az ifjú az asztalra borultan alszik. Felkölti. — Ne haragudjon, hogy zavarom. Semmi pénzért nem keltettem volna fel édes álmából, ha a dolog, amit közölni kívánok, nem olyan sürgős. Azt akarom közölni magával, hogy el van bocsátva. HOMOKI ERZSÉBE1 LELKI KLINIKÁJA
