Magyar Hirnök, 1969. január-június (60. évfolyam, 2-26. szám)

1969-03-13 / 11. szám

12. OLDAL MAGYAR HÍRNÖK Thursday. March 13. 1963 Hires kémek, kalandorok és bűnügyek FÉNYKÉP HELYETT RÖNTGENKÉP i FOLYTATÁS — A sérülések szövettani vizsgálata — kapcsolódott be a konzultációba a szövettani Szakértő — azt mutatja, hogy a meggyilkol­tat több órával a halál beállta után darabol­tak fel. A testrészeken olyan sérüléseket iiem észleltünk, amelyeket még életében sze­rezhetett volna. Az egyik orvosszakértő még valamit felfe­dezett a tetemen. . — Nem szabad figyelmen kivül hagyni Özeket a pontszerű elszineződéseket — muta­tott rá a comb külső részén a bői felületére. — Ezek az elváltozások kétségtelenül arra italnak, hogy az elhalt huzamosabb időn ke­resztül orvosi gyógykezelés alatt állott, és több alkalommal kapott injekciót. Az egyik pontszerű bevérzés körül alig tapintható cso­­fctósodás van. Itt kapta az utolsó injekciót. — Nem kétséges, hogy olajos antibioti­kum volt — mondta a gyógyszerészeti szak­értő, és Ígéretet tett, hogy a testszövetekben {aláiható anyagmaradványok alapján megkí­sérli az injekció anyagának megállapítását. — S milyen anyag szennyezhette be itt la. bőrt? — mutatott a zorvosszakértő a bőr­­félület egyik kétforintos nagyságú részére, égy szabad szemmel alig látható, szürkés szi­tui foltra. A bőrfelületről óvatosan eltávolított, por­szemeknél alig nagyobb szemcsék a vegyész inikroszkóppja alá kerültek. A mikroszkóp­lámpák erős fényében megvilágított pará­nyi testek a műszer látómezején hatalmas, fényes sziklák benyomását keltették. , — Valószínűleg kőszénszemcsék — foglal­ta össze a tájékoztató vizsgálat eredményét a szakértő. — Végleges véleményt a mikro- Lobbanáspont meghatározása után adhatunk! A szakértők megállapításait, ha személy 'szerint nem jelölték is meg az áldozat kilé­­tkt, a bűnügyi szakemberek nagyra értékel­ték. Már nem csupán egy nőt — az ötmillió magyar nő közül egyet —, hanem egy lénye­gesen szükebb csoport tagját kellett keresni. Az életkor, a testmagasság, a kövérkés ter­met, a jól ápoltság, az előzetes orvosi gyógy­kezelés — mind olyan sajátosság, amely lé­nyegesen szűkítette a keresett személyek kö­rét. A feladat igy sem volt sem egyszerű, sem könnyű. Fárasztó, hetekig tartó munka nél­kül nem is remélhette senki, hogy megálla­pítsák a gyilkosság áldozatául esett 30—50 év közötti, kövérkés, középtermetű nő kilé­tét. Áldozatjelölt pedig szép számmal akadt. Á hetekig tartó munka alatt gyakran gondol­ták a nyomozók, hogy közel állnak a véres dráma megoldásához. — Kora hajnalban nagy bőröönddel osont ki a házból Irhási Kálmán a IV. emelet 10- ből — mondotta jegyzőkönyvbe az egyik pes­ti ház házfelügyelője. — Másnap surolókefét és Hypót kért. A feleségét azóta sem láttuk. Irhási szerint nagynénikéjéhez utazott vidék­re. Az asszony azonban soha nem beszélt ar­ról, hogy vidékon rokonai élnének. — Kovácsék albérlőjét, Pomázi Károlynét már hetek óta nem láttuk. Kovács János ösz­­sze-vissza beszél, ha Pomáziné után érdeklő­dünk — hangzott egy másik bejelentés. Sem Irhásiné, sem Pomáziné nem esett bűncselekmény áldozatául. Az előbbi — állí­tása szerint — a titokzatos vidéki utazással ifjú férjét akarta megbüntetni éjszakai ki­maradásaiért. De Kovács János sem volt lu­­dal albérlője eltűnésében. Az asszony né­hány nap múlva egyben és jó egészségben tért vissza lakásába. A nyomozóknak tucatjával kellett az Ir­­hásinék, Pomázinék és már férjezett vagy hajadon társaik tartózkodási helyét megálla­pítaniuk. Valamennyien előkerültek az or­szág valamelyik zugából egy rokonnál, ba­rátnál vagy szeretőnél eltöltött kiruccanás után. Párkányi László négy héttel az első test­rész megtalálása után jelentkezett a budapes­ti rendőrség egyik hivatalában. Közölte, hogy sógornője, Térfi Viola 50 éves varrónő, bu­dapesti lakos okt. 3-án, reggel eltűnt laká­sából. Párkányi bejelentése sem érdemelt volna több figyelmet, mint más hasonló tartalmú, eredménytelennek bizonyult közlés, ha a be­jelentő nem tesz fel egy jelentéktelennek tű­nő kérdést is: — Sógornőm eltűnését Erdei Lajos nem jelentette be? — Érdekes, nekem azt mondta, hogy meg­tette a bejelentést — fűzte hozzá Párkányi a tagadó válaszra. Térfi Viola lakásán zárt ajtó fogadta a nyo­mozókat. — Mát hetek óta nem láttuk Violát — kö­zölte az egyik szomszéd —, Erdei szerint el­ment egy tűzoltóval. — Viola elutazása előtt nagy veszekedés volt a lakásban — mondotta az egy emelettel lejjebb levő lakás bérlője. — Hajnalban a fér­jem nagy kiabálásra és dübörgésre ébredt. Erdei másnap be is jött bocsánatot kérni. Térfi Viola lakásába aznap nem tért visz­­sza senki, este hatóságilag felnyittatták. Üres, tökéletes rendben és tisztán tartott lakás fogadta a nyomozókat. Dulakodásnak, vérnek nyoma sem volt a kicsiny, szobából, konyhából, fürdőszobából álló lakásban. Térfi Violának és Erdei Lajosnak, a bérlők­nek is nyomuk veszett. A szomszédok, ismerősök és rokonok vallo­másából érdekes kép bontakozott ki a nyo­mozók előtt. Térfi Viola varrónő volt, hosz­szu ideig egy belvárosi ruhaszalon tulajdo­nosa. Az 50-es évek elején a kisipart korlá­tozó intézkedések és meggyengült egész­ségi állapota miatt iparengedélyét visszaad­ta, és egy vállalatnál helyezkedett el varró­nőként. Jövedelmét úgy egészítette ki, hogy albérlőt tartott. Soha nem volt férjnél, de 50. éve felé közeledve felébredt benne a férj­hez menés vágya. Ez a szinte rögeszmeszerü makacssággal jelentkező érzés arra ösztönöz­te, hogy kudarcokkal sem törődve keresse a férfiak társaságát. Erdei Lajos albérlője volt. A férfi vála­szolt Térfi Viola hirdetésére, kivette a szo­bát, és kényszerű megszakításoktól eltekint­ve, több mint egy évig állt fenn köztük az “albérleti jogviszony” — és a bizalmas kap­csolat. Ez a végén odáig fejlődött, hogy Er­dei Lajos Violával együtt felkereste a nő ro­konait, és bejelentette, hogy összeházasod­nak. Az egyik rokon annyira megörült a jó hímek, hogy egy gyűrűvel ajándékozta meg az “ifjú” jegyespárt. Viola bátyja, római ka­tolikus pap, használt reverendát adott nekik, hogy a vőlegény, a szabó, készítse el az eskü­vői kosztümöt. Nagy volt a család meglepetése, amidőn ok­tóber 3-án, egy nappal a közös látogatás után, Erdei egyedül kereste fel menyasszonya nő­vérét és sógorát, Párkányiékat. — Viola elment. Itthagyott — panaszolta letérten. — Nem tudom, hova mehetett. Haj­nalban jött érte egy tűzoltó, és együtt mentek el. A rokonok kérdéseire elmesélte, hogy haj­nalban bekopogott hozzájuk egy tűzoltó, a jelek szerint a nő régi ismerőse. Kihívta Vio­lát a lakásból, majd az asszony visszaszaladt, felöltözött, és egy kis csomaggal a kezében el­ment. Ő nem akarta engedni, dulakodni kez­dett a tűzoltóval, be is húzott neki néhányat, de közben Viola is neki támadt, megkarmolta a kezét, és igy kénytelen volt a tűzoltó és Viola távozását végignézni. Néhány nap múlva Párkányiék levelet kaptak. A kezdetleges Írással megcímzett bo­rítékot Miskolcon adták fel. Feladóját, bizo­nyos Triznyánét Párkányiék nem ismerték. A levél Violáról adott hirt: Igen tisztelt Párkányi Ur! Október 9-én találkoztam Csehszlovákiá­ban húgával, akit borotvapenge-csempészé­sen elfogtak. Kérem adjon be a Külügymi­nisztériumba egy kérvényt, hogy ne büntes­sék meg. Viola pénzeit Erdei inkasszálja, ön pedig lássa el a lakás felügyeletét. Egyébként egy-két hét múlva Pestre megyek, majd ak­kor bővebben tájékoztatom. Párkányiék nem értették a levelet, hiszen nem tudtak arról, hogy rokonuk ilyen csem­­pészutra készült volna. A levél után két nap­pal Erdei ismét jelentkezett, és hagy érdéks lődéssel hallgatta meg Triznyáné levelét. (Folytatjuk.)

Next

/
Thumbnails
Contents