Magyar Hirnök, 1967. július-december (58. évfolyam, 27-52. szám)

1967-07-20 / 29. szám

8. OLDAL

MAGYAR HÍRNÖK

Thursday, July 20, 1967

A lÖVÖ FEGYVERE HANGTALAN PUSKA - PATRON NÉLKÜL

ROGERS, Ark. — Minden gyerek szeret puskával játszani és a legtöbben hozzá is jutnak ehhez a “férfias” örömhöz. A légpuskák egész sora kerül az áruházak polcaira, de még ma is a legnépszerűbb köztük a legalább 60-65 éves Daisy. A játékpuskáktól. Nem csupán összenyofegyver lesz, még hozzá nem csak vadászpuska, hanem katonai fegyver is.

Ez az uj légpuska eltér azonban a régi tipusu légpus Icáktól. Uem csupán összenyo mott, tehát sűrített levegővel működik, hanem van egy különleges haj tó-anyaga, de ez nem a puskapor! Úgy lehet, hogy a kitűnő német barát Schwartz Berchtold, korszakalkotó felfedezése, a puskapor hamarosan nyugdíjba

vonul. Kény szer-nyugdijba, mert az uj légpuska elveszi tőle a sok évszázados jobjját.

Az uj, szenzációs fegyvernek egy belga puska szakérő, vagy talán inkább: puska-bolond belga vegyészmérnök az atyja: Jules van Langenhoven.

Van Langenhoven több mint 15 évvel ezelőtt fogott a kísérleteibe, de ezek akkoriban még csak egy újabb, jobb robbanó anyagra korlátozódtak, ami a puskaport helyettesithetné. A kísérletek során felfedezett egy ilyen uj anyagot, amely a nitrocelluloze leszármazottja. De amikor ezt először alkalmazta egy puskában, kiderült, hogy nem egy uj robbanó anyagot fedezett fel, hanem egy egészen uj puskát. Ez a puska azóta a

legjobb utón halad a kizárólagos katonai fegyver irányában.

A 'kísérletekről tudomást szerzett a Daisy Co. elnöke, Cass Hough és azonnal Párisba repült, hogy a belga mérnökkel tárgyaljon. Parisban, egy lövöldében kipróbáltak egy uj tipusu légpuskát, amelyben az uj robbanó anyag szerepelt. A próba ki tűnőén bevált. Cass Hough boldogan rohant vissza a szál lodájába és Van Langenho ven társaságában a szobájá ban próbálta ki a fegyvert Egy vastag telefonkönyverakott a falhoz és abba lőtte bele a kéznél levő uj muni ciót. Utána megvizsgálta a telefonkönyvet és látta, hog\ a golyók áthatoltak rajta és a szoba falát is megrongálták. De még a legközelebbi szom szód sem tudott a kísérletről, mert az uj puska és robbanó szer teljesen hangtalanul mü ködött.

Ekkor nagyszabású ajánlatot tett a mérnöknek, felpakolta és magával vitte az arkansasi kis Rogers városkába, ahol a Daisy Co. telepe van.

Itt tovább folytak a kísérletek, de most már a fórra dalmi újítás vonalán. így kísérletezték ki az uj fegyvert, aminek széria-gyártását rövidesen megkezdik.

Milyen zz uj fegyver?

Az uj V-L fegyver (feltalálója nevének kezdőbetűiről nevezték el igy) teljesen hangtalan, nincs visszalökése és a goljó nincs patronba szorítva, hanem teljesen szabadon fekszik a puska csövében.

Ez úgy vált lehetőségessé. hogy Van Langenhoven az uj robbanó anyagból egy kis kúp alakú darabot tesz köz vetlen a gdyó mögé. Amikor a ravaszt neghuzza, egy igen erős rugó működésbe hoz egy egyszerű szerkezetet, amely összenyomja és ezzel 2000 F. fokra hevíti fel a közte és a robbanó anyag közti levegőt. Ez a forró levegő nem robbantja, hanem elégeti az uj “robbanó” anyagot, ami a go lyót kilöki a puska csövéből.

A lényeg tehát az, hogy nincs robbanás, tehát nincsen hang és nincsen visszalökés serif és — ami talán mindnél fontosabb — nincsen kilőtt patron a puskacsőben, amit el kell távolítani, hogy újabb lövést adhassanak le. Ez a patron nélküli puska olyan óriási katonai előnyökkel rendelkezik az eddigi patronos puska fölött, hogy rövid időn belül teljesen kiszorítja a régi tipusu puskákat.

A jelenlegi fegyvernek egyik legnagyobb hibája éppen a használt patronok eltávolítása volt. Ez az eltá volitás lelassította a tüzelés ütemét, de még ennél is nagyobb hibaforrást tartalmazott: azt, hogy a fegyver

gyakran hasz nálhatatlanná vált a benne szorult üres töltényhüvelyek következtében. Az uj fegyver ezt a hibafor rást teljesen kiküszöböli mert nem használ patronokat. Emellett a fegyver tisztítása is szükségtelen, mert a nitrocelluloze tökéletesen elég és nem hagy nyomokat, mint a puskapor.

Ez az uj fegyver már eddig is eléri a régi fegyverek csősebességét, 3,000 lábot másodpercenként. De ezt a sebességet jóval növelni lehet, ami re máris jól sikerült kísérletek folynak.

Nem vitás tehát* hogy ez a patron nélküli, hangtalan és lökés-mentes fegyver a jövő fegyvere. Gyalogsági fegyver nők is messzemenően jobb, de különösen remekül használható tankokban, ahol a géppuskák tölténye gyorsan halmozódik fel olyan mennyiségben, hogy nem lehet tő lük mozogni. De még ennél is nagyobb a jelentősége repülőgépeknél, ahol a gyors fordulás és egyéb hirtelen manőverezés következtében olyan hatalmas gravitációs erők keletkeznek, amik megakadályozzák a kilőtt patronok ki ejtését és igy a gépfegyver

használathatatlanná válik.

A V-L puska annyi előnyt egyesit magában, hogy tökéletesítése hajszolt ütemben folyik és mihelyt az megtörténik, elfoglalja a maga méltó helyét az Egyesült Államok haderőjének fegyverei között.

Elcserélt gyerekek

TOKIO — Két japán házaspár kicserélte egymással négyéves kisfiúikat. Magyarázat: a gyerekeket annakidején a szülészeti klinikán véletlenül elcserélték és a tévedés most derült ki, egy vérvizsgálat következtében.

Bestiális vezető

IXMIQUILPAN, Mexico — A rendőrség egy férfi után nyomoz, aki autójával az egyik egyirányú közlekedésü utcában a helytelen irányban hajtott, halálra gázolt hat kisgyereket, azután pedig elszáguldott.

Az átkozott Katinszki végrendelet

Irta: GONDOS SÁNDOR

— Persze! A rendőrség dolga lenne! A rendőrség tartsa nyilván, hogy kié ez a borjú és kié amaz? Melyik kutyának hány kölyke volt és kitől volt? Nincs nekünk elég munkánk amugyis, hogy még a fiatalkori ballépéseket is nyilvántartsuk? Mi kutassuk ki, hogy a fiatal bányamérnök ur miért csavargóit éjfél utánig a ligeti sötét fasorban Prupácky asztalos lányával? Mi járjunk utána, hogy a hetyke tanitóné miért mondta urának, hogy Deésre megy beteg nagynéniéhez látogatóba, de ahelyett Szigeten csavargóit és ugyanekkor Miskolczy ügyvéd uramnak is zárva volt öt napig az irodája? De hiszen furcsa világ lenne akkor, ha a rendőrség számontartaná a fiatal urak viselt dolgait. Néha napján az öregekét is. Annyi botrány, annyi válás kerekednék iziben, hogy egyébre se telnék, csak ügyvédi költségekre. Azt mondom én nektek, urak, hogy hagyjatok békét a rendőrségnek.

És nagy nekikeseredéssel tette hozzá:

— Hogy a magas égből szakadó mennydörgős mennykő

csapta volna agyon azt az átkozott Katinszkit csecsemő korában! ... , : *

A már szinte végzetesnek látszó, szörnyű tanácstalanságban csendes, lassú szóval szólalt meg a táblabiró:

— Te, doktor, él-e még az az uj ságiró, akivel tavaly olyan jól mulattunk, mikor Pesten jártunk és a Szikszakban vacsoráztunk?

— Él-e? Hogyne élne. Éppen a múlt héten kaptam tőle levelet, hogyha csakugyan vannak őzek a láposi erdőben, meg ha szivesen látnok, itt lenne az első hidegre.

Gyanakodva nézett a táblabÍróra:

— De mit akarsz te voltaképpen attól az ujságirótól? 'Dobbal verebet?

A táblabiró előbb friss sörök irányában intett a pincérnek, szivarján is talált valami igazítani valót, ami mind látható jele volt annak, hogy valami motoszkál fejében, csak azután mondotta:

— Úgy vélem, hogy az az újságíró a nekünk való ember. Mert látod, doktorom, az nemcsak újságot ir, hanem könyvet is. Regényt. Eddig kettőt. Olvastam mindkettőt és mondhatom, hogy nem rossz kis könyvek. Ha akarod, kölcsönadom neked, bár jobban tennéd, ha megvennéd. Jól esnék neki, ha látogatóba jönne és ott találná munkáit könyvespolcodon.

Könyvek vásárlása dolgában azonban az öreg doktor igaz magyarnak bizonyult. Mérges hangon dohogta:

— No bizony, még könyvet vegyek a vendég kedvéért. Ha a megyei főmérnök látogat meg, sextánst akasszak a falra. Ha felkeres a károlyi görög katolikus esperes, akkor ikont állittak a hálószekrényre. Mikor Teleky Jancsi gróf rándul be birtokáról, nem elég, hogy mind megissza muskotály boromat, de tetejébe trágyát hordassak az ablak alá, hogy ott érezze magát a birtokán. Hagyj nekem békét azzal a könyvásárlással.

A táblabiró élesebb hangon folytatta:

— Ne tüzelj, öreg! Neked is jól esik, ha hébe-korba saját kezed munkájával, felgyógyult betegeiddel találkozol, bár többször lehetne szerencséd hozzájuk, ha nem kerülnék anynyira a temetőt.

Óvatosságból nagy hirtelen koccintott a doktorral, majd békésebben tette hozzá:

— De hagyjuk ezt! Csak azt akartam mondani, hogy ez az újságíró volna az, aki segíthetne most rajtunk. Nekünk nincs időnk rá, hogy a dolgoknak utána járjunk. Ahogy én ismerem az újságírókat, a mi barátunk nem nyugodnék addig, amig Katinszki múltjának minden részletét ki nem kutatná. Ha meg egyszer kikutatta, akkor nem lármás újságcikket, hanem regényt Írna belőle. Ha le is leplezné a könyvben az igazságot, azt mondanák az emberek, hogy csak mese az egész. Ha rajtam múlnék, doktor, ha nem kínozna az irógörcs, amint tollat veszek kezembe, nyomban Írnék neki, hogy siessen közénk, mert nagyobb vad vár rá, mint holmi hitvány őzecske.

A könnyen lelkesülő orvos vidám mosolygással kiáltott fel:

— Fején találtad a szeget, komám! Bölcs biró vagy! Az az átkozott Katinszki csakugyan a mi újságíró barátunk fogára való végrendeletével. Hétrét görbüljek, ha még ma nem Írok neki. Itt lesz köztünk bizonyosan a hét végére, ha neszét veszi ennek a szokatlan dolognak. Nem tud majd az többé aludni, ha levelemet elolvassa és a dolgok mikéntjét megérti.

Ebben a pillanatban az István torony felől megszólalt a déli harangszó. A maradék sörök gyorsan megivódtak, az urak felkászálódtak, sietve indultak hazafelé, hogy a leves el ne hüljön. Az ám, mert annál fontosabb teendő nem lehet magyar földön.

Ment, mendegélt az öreg doktor is, görcsös botját suhintgatva, miközben félhalkan dörmögte önmagának:

— No, te átkozott Katinszki, nyakadon lesz az ördög hamarosan. Kiszed az téged még a sir mélyéből is.

* 1

Mi azonban, magyar toliforgatók, akiknél az ebéd gyakran a tegnapi vacsora volt, ne siessünk hazafeléi Ránk úgyse vár ott terített asztal. Inkább mutassuk be az uj szereplőt és egyben sózzuk rá a további munkát. A többit hadd mesélje a vendégségbe hivott újságíró.

A KOPÓ FELVESZI A NYOMOT

A nagyvárosi újságíró, aki mögött ott áll a hatalmas napilap széleskörű olvasótábora, nagy ur a maga szemétdombján is, de még nagyobb lesz akkor, ha a vidéki kisvárosba kerül. A jámbor “falusi nép” kíváncsian bámulja, egymásnak mutogatja az utcán, szinte tisztelettel suttogja felőle:

— Veszedelmes ember ez! Mikor tollához nyúl, kezében tartja az egész ország fülét. Ettől még a miniszterek is félnek.

Vidéki városkában tárva-nyitva áll a nagyvárosi újságíró előtt minden ajtó. Ebédre és vacsorára hívogatják, úri kaszinóba csalogatják, tejjel-mézzel traktálják, bár a gézengúz inkább a borokat kóstolgatja. No, ez nem csoda, hiszen magyar vérből való. Felbukkanására még a kisvárosi kávéház rendje is megváltozik. A cigány a nagyvárosi újságíró fülébe huzza a legjobb nótákat. Elárulja, hogy fővárosi kávéházba vágyakozik a bitang. A százszorszép Doroghyné is a nagyvárosi újságíró felé kacsintgat a cukrászdában. Talán bizony fővárosi színpad felé vágyakozik?

— Hiába, — állapítja meg a bölcselkedő észjárású Bencsik tanár, aki állandóan tolja a szelet a szép Doroghyné szoknyája körül, — az újságíró a világ harangjának nyelve és attól a hosszú nyelvtől mindenki fél.

Ezt hangosan mondja, mert a mélyen gondolkodó Bencsik tanár olyan ember, aki a maga szórakozottságában mindig hangosan gondolkozik. Íme, most is olyan hangosan beszélt, hogy a harapós megjegyzést meghallotta a nagyvárosi újságíró és amint várni lehetett, élesen vágta vissza:

— A rossz nyelvektől nem kellene félnünk, igen tisztelt tanár uram. Azok sohase ártanának senkinek, ha nem lennének jó fülek.

Verzár Bandi, a helyi lapocska szerkesztője, aki állandóan ott sürög-forog és sütkérezik a nagyvárosi kenyerestárs árnyékában, előkapja jegyzőkönyvét és lázas szorgalommal irdogál, miközben lelkesen kiabálja:

— Pompás visszavágás volt, kedves kartársam! Rég hallottam szellemesebbet. Rossz nyelvek — jó fülek! Csoda ötlet. Nyomdafesték alá való. Ha nem veszed rossz néven, legközelebbi lapszámomban közszájra adom a gondolatot.

A nagyvárosi újságíró leereszkedőleg legyint kezével, mintha oda se neki ilyen egy-két apró ötlet, d^ titokban ismétli agyában a gondolatot, hogy legközelebbi regényébe beleszőj je. Mert a mi újságírónk olyan ember ám, aki regényeketa is ir és titokban a drámai színpad felől álmodozik. Magyar földön különben is csak átmeneti állomás az újságírás az irodalmi mezők felé.

De voltaképen ki is ez a mi újságírónk?

A mi emberünk különös pályát taposott fiatal élete során. A jámbor üidékről került egészen ifjú korában, csupasz arcú jogász-gyereknek a nagyvárosba és a mindennapos kenyér gondja, meg kalandos vére hajszolta arra, hogy a nagy napilapok szerkesztőségeinek ajtain kopogtasson. A jó szerencse nyomán járhatott, mert éppen a legnagyobb, vagy legalább is a legtekintélyesebb napilap főszerkesztőjének szeme akadt meg rajta. Szigorú tekintettel mérte végig tetőtől-talpig a jelentkezőt és úgy mordult rá, mintha azon nyomban darabokra harapná: , . j.

— Mit akarsz te, kölyök?

A fiú azonban nem ijedt meg a nyers hangtól. A kemény rivalás mögött ösztönszerüleg megérezte a valóságot, hogy ez a visszautasító ridegség csak malaclopó köpenyeg, amely mögött érző szivü jóság védekezik, hogy fel ne ismerjék és ki ne használják. A legtöbb igazán nagy szerkesztő olyan volt, mint a vaj, könnyen olvadó, kérésnek engedő, emberi gond látására érezve könnyező. Ezt a gyengeségüket takargatták volna nyers modorral, távoltartó gőgösséggel, ami talán sikerül is, ha a tóga alól ki nem villan a lóláb. Ha a szemek nem hazudtolják meg az ajkakat.

A fiatal jogászgyerek nem vesződött azzal, hogy az elébe terülő élet gondjaival való vesződség felől beszéljen. Megmondta őszintén:

— Újságíró akarok lenni.

A főszerkesztő összeráncolta, homlokát, nagyot horkant és szigorúan dörmögte:

— Ahán! Újságíró akarsz lenni? Miért nem vasúti raktáros vagy Csanádi püspök? Miért éppen újságíró?

A legény ke megfelelt a kérdésre:

— Mert annak születtem.

A mesterséges jégpáncél, amit a hires szerkesztő olyan gonddal, de olyan meddőn ápolt szive körül, erre a mondásra nyomban elolvadt. Felállott ültéből, a fiúhoz lépett, vállon ragadta, megforgatta, felemelgette, kétszer-háromszor megbubolta, miközben egyre melegedő szeretettel dörmögte:

— Mit csináljak veled, te kölyök? Magas székbe ültesselek, hogy elérd az Íróasztalt? Állkendőt kössek nyakadba és üvegből etesselek? Tejbe kását főzessek részedre? Ki hiszi el rólad ezzel a gyerekpofával, hogy újságíró vagy? Kinevetnek miattad majd bennünket, hogy óvodát nyitottunk.

Hátbaütötte a fiút, megsimogatta gyerekes arcát, de azért jóval halkabb hangon csak kimondta a nagy szót:

— Legyen neked, kölyök, ahogy te akarod! Itt, a másik szobában, van úgyis egy üres asztal. Annál elférsz, de jól viseld magad, ne lábatlankodj sokat az öregek körül. Ne felejtő el soha, hogy kés, villa, olló nem gyerek kezébe való. Orrodat kabátod ujjába ne töröld. Használj zsebkendőt. Ha bajod van, ne sírj mindjárt. De ne is légy szemtelen. Vigyázz arra, hogy embernek bizonyulj.

Közben már tuszkolta is a fiút az üres Íróasztal felé, de aztán eszébe jutott valami és egészen halkan kérdezte:

— Van-e pénzed elsejéig, mert mi csak akkor fizetünk.

A szerkesztőség legújabb és legifjabb pótléka megmondta

az igazat:

— A szobám ki van fizetve elsejéig és azonfelül van még öt forintom.

A félelmetes hatalomnak látszó szerkesztő összeszoritotta ajkait és fütyörészve szörnyüködött:

— öt forintod van? Öt egész forintod? Húsz napra? Mit akarsz te azzal a temérdek pénzzel? Le akarod pipálni a Rotschildokat? Bankot akarsz nyitni? At akarod venni az uj államadósságot? Hát idehallgass, te kölyök! Amig elsejét érjük, addig kapsz minden délután tőlem két kerek forintot. Abból úgy gazdálkodj, hogy necsak vacsora, de reggeli és ebéd is teljék belőle. Elsején pedig kapsz majd a kiadóhivataltól, igen ... de azt csak hagyd rám, hogy mennyit kapsz. Ellenben elsejéig én adom neked tulajdon zsebemből azokat a bizonyos két forintokat. Ezüstben, nem papírban. Ha azonban te valaha valakinek elmondod ezeket a forintokat, ha nem kötsz kapicányt nyelvedre . . . csak annyit mondok . . . csak annyit mondok . . .

(Folytatjuk)