Magyar Hirnök, 1967. január-június (58. évfolyam, 1-26. szám)

1967-03-02 / 9. szám

8. OLDAL

M*«YAR HÍRNÖK

Thursday, March 2, 1967

Hollywoodi aranyláz

Több mint száz évvel a nagy californiai aranyláz után most újra aranyláz tört ki ott, ezúttal a hollywoodi filmbirodalomban. Milliomosok és nagyvállalatok felfedezték, hogy a filmfőváros egy nagy aranybánya, a filmvállalatoknak nemcsak mesés jövédelmük van, hanem még mesésebb tartalékokkal rendelkeznek, amelyek sokáig a külvilág felé ismeretlenek maradtak. Ez a magyarázata annak, hogy körülbelül egy év óta marakodás folyik a filmnagyvállalatok részvénytöbbségének megszerzéséért. A Twentieth Century-Fox és Universal Pictures kivételével valamennyi filmvállalat ellen rohamot intéztek financiális érdekeltségek; vagy birtokba akarják venni, vagy saját vállalataikkal egyesíteni szeretnék MGM-et és a többi öt filmóriást.

Több oka van annak; hogy kívülállók szemet vetettek a hollywoodi filmvállalatokra. Hollywood jó pénzbefektetésnek ígérkezik, mivel jó a konjunktúra, dollármilliók ömlenek a kasszákba. Csábit az a felfedezés is, hogy a filmvállatoknak sok rejtett kincsük van: nagyértókü ingatlanok, amelyek az üzleti könyvekben nevetségesen csekély értékkel szerepelnek, mert az igazgatóságok éveken át éltek az adótörvény értékcsökkenési kedvezményével. (Amennyi értékcsökkenést az adóhivatal elismer, annyival kevesebb jövedelmi adót kell fizetni.) Egy példa: M'GM-nek van Culver City, Calif.-ban 182 akernyi ingatlana, amelynek értéke a könyvek szerint 2 millió dollár, valódi értékét azonban 27 millió dollárra becsülik. Akik most MGM-et hatalmukba szeretnék keríteni, úgy vélik.

hogy ezen az ingatlanon lehetne lakóházakat, irodaépületeket, shopping Centert építeni és ezzel a filmvállalat jövedelmét növelni.

A hollywoodi hódításra törekvő milliomosok és milliós vállalatok kiadós jelen és jövő jövedelmi forrásnak ismerték fel a sokáig vélt ellenséget, a televíziót. Hollywood regényének legérdekesebb fejezete ez. Amikor a TV betört az amerikai otthonokba, nagy volt az ijedelem Hollywoodban, attól tartottak, hogy az emberek, a családok a nappali szobában fognak zene, játék, drámák és vígjátékok mellett szórakozni és nem fognak mozi-belépőjegyeket venni, elsorvad a filmipar. Az aggodalom idővel alaptalannak bizonyult. Éppen az ellenkezője következett be annak, amitől féltek: ma a televízió gazdagítja a filmet. A TV vállalatok

óriási összegeket költenek filmek felvásárlására, ami nagy érdekük, mert egy-egy film, amelyet készen kapnak Hollywoodtól, betölt két és bárom program-órát, úgy hogy a TV vállalatnak nem kell ezeknek az óráknak betöltésére eredeti programszámot késziteni.

ABC—TV megvásárolta Columbia Picturestól a “Bridge on the River Kwai” cimü film bemutatási jogát 2 millió dollárért. A “Cleopatra” filmért Fox 5 millió dollárt kapott ABC-töl. De ez még nem minden. Ugyanazokat a filmeket amelyeknek bemutatási jogát a filmvállalat átengedi a nagy TV-hálózatoknak, eladhatja sok kis helyi állomásnak is az ország minden részében, igy tehát profitot profitra halmozhat a filmvállalat, a kamatok kamatoskamatainak módjára

CBS—TV megvásárolt MGM- től 45 filmet, egyenként átlag 800,000 dollárért. És MGM-nek van a raktárában — amelynek film-könyvtár az elegánsabb neve — még 150

filmje, amelyeket eddig még seholsem mutattak be a televízión. Ezekben nagyon sok pénz van, financiális kifejezéssel élve. Köztük vannak nagysikerű (és nagyértókü) filmek, mint például “Ben Húr” és “Gone With the Wind”. MGM-nek már 10 millió dollárt ajánlott az egyik TV-vállalat a “Gone”-ért, de az még nem kapható, mert még mindig jól megy és jól fizet mozikban — 1939 óta! Minthogy a múlt évben MGM 195 filmje, egyenként átlag

800,000 dollárral számítva, 156 millió dollár jövedelmet holott, financiális szakértők 50 dollárra becsülik egy MGM részvény értékét, holott a tőzsdén 34 dollár körül mozog az ára. A két értékelés közti eltérésnek okát abban látják hogy a közönség, a tőzsdén spekuláló közönség, még nem fedezte fel a hollywoodi rejtett aranybányát: a televíziós értékesítés egyre jobb kilátásait. A filmipar jövő kilátásai rózsásak, mert a televíziónak átengedhető filmek száma

egyre csökken és gazdasági törvény az, hogy a csökkent kínálat emeli az árakat.

És emellett a filmválkuatok saját hagyományos üzlete —- a mozikban való bemutatás — is virágzik. Az amerikai mozi vállalatok a múlt évben 475 millió dollár bevételt értek el Amerikában és ugyancsak 375 millió dollárt külföldön Nem csoda, hogy bőven akadnak pénzemberek és vállalatok, amelyek mindenáron meg akarják kaparintani a hollywoodi filmnagyvállalatok ellenőrzését, vagyis a részvénytöbbség birtokában az elnöki és igazgatói állásokat. Ezek az állások nemcsak nagy jövedelemmel járnak, hanem — ezt gyanítják Hollywoodban — a hiúság is szerepet játszik. Nagyurak, akiknek mindenük van, csak mégegyvalamire áhítoznak: hogy az utcán,

amelyen Rolls-Royce kocsij okban hajtanak át, ujjal mutassanak rájuk az emberek, csodálattal, áhitatosan, irigykedve.

EZ SKÚT!

A skót elküldi a fiát a szomszédhoz, hogy kérje tőle kölcsön a fejszéjét. A fiú visszajön:

— Nem akarta ideadni.

Az apa átküldi öt a másik szomszédjához. A fiú onnan is visszajön:

— Nem adja.

Mikor már a hetedik helyről is üres kézzel tér vissza, aZ aim sóhajtva fordul feléje:

— Akkor nem marad más hátra, minthogy a saját fejszénkkel vágjuk a fát.

sjs »k V

Hir egy skót újságban;

“Tegnap este összeütközött két taxi. Harminc halott é3 számos sebesült.”

■i- -t* -i-Az esküvő után hazatérnek a fiatalok uj otthonukba. A férj egy doboz bonbont nyit fel és megkínálja vele hitvesét. Az asszonyka eszegeti a bonbont, de azután a férj megszólal:

— A többit pedig meghagyj uk a gyerekeknek . ..

(SÁVOSSÁ LEÓ:

HIRDESSÉTEK

HARANGOK

TÖRTÉNELMI REGÉNY

Jelige:

"Csak törpe nép felejthet ös nagyságot,

Csak eliásull kor hős elődöket.

A lelkes eljár ősei sirlakához,

S gyújt régi fénynél uj szövélnekel,

S ha a jelennek halványul sugára.

A régi fény ragyogjon fel honára!"

GARAY

I.

Ködtenger ült a Tettye felett. Az alkonyat komor csöndjét távoli fegyverdörejek szaggatták meg s a puskapor nyomasztó szaga telepedett a Mecsek mélán bűbájos völgy katlanaira. Pécsvárad felől éles szél himbált ösztövér fenyőóriást, a hegyek gerincéből kiemelkedő sziklatetőn. A Harsány-i hegy kopasz csúcsán koratéli hósüveg csillogott a Zengő mögül bujócskázva felvillannó telihold kacér fényében.

A táj lapályán vadászkastély állt sziklaomladékok összevisszaságának keretében, ahogyan a föld háborgó mélyének ereje gördítette le azokat a közeli hegyekről. Jövő-menő szekerek zörejét, nyüzsgést, emberzsivajt, lovak nyerítését, bivalyok bődülését tulkiáító parancsok hangjai töltötték be az épület tágas udvarát. Gyomtalanitott és keményre döngölt részén hosszú sorokban hevertették le a pitymallattól alkonyaiig tartó vadászat gazdag zsákmányát a hajtők. Gondosan kipányvázták a csimpaszkodó bogáncstól, tüskéslevelü beléndektől, apró gallyak kusza sűrűjétől megtisztított keritő-hálókat. A vadászlovak már ropogtatták a szecskázott zabos-bükkönyt az alsó istállóban, a vizslák abbahagyták a fülsiketítő csaholásukat és mohó gyönyörrel nyúzták, szaggatták, tépázták az eléjük dobált vérszagu húscafatokat.

Az ország déli végeit évről-évre merészebben dúlják, háborgatják muzulmán seregek, de a grófok, bárók, főrangú földesurak vadászatokra sereglenek a somogyi, baranyai, szerémségi erdőrengeteg vadakban bővelkedő paradicsomaiba. Az őshazából hozott szenvedély ez, évszázadok előtti, amely a Meotis partjának göhejes ingoványain hajszolta fehér szarvast űző eleiket: Hunort és Mogort. Visegrádon, Csepelszigeten, Tatán, Isaszegen, Pilisen verődnek népes menetté a Vértesbe, Bakonyba, Mátrába törtető urak vadászseregei. Maga a király is többnyire velük van.

Ezen az őszön harmadik hete tartott már a Szent Imre napjával kezdődő vadászat a Mecsek álmosan nyújtózó hegyláncolatában. Puffogtak a vadászpuskák, száguldoztak a vadüző lovasok és bekötött fejű, vérszomjas sólymok százai röppentek fel kesztyűs kezekről. A hajtok, vizslák rengeteg őzet, szarvast, rókát, vaddisznót vertek fel sürü cserjebozótok rejtekéből . és különösen kitettek magukért a vadászmadarak. A kabasólymok, karvalyok halomszámra fogdosták össze a szirtityukokat, foglyokat, fürjeket; a vándorsólymok, a fácánok, récék közt végeztek szörnyű pusztítást; a kerecsesólymok darvakat, túzokokat, hattyúkat, prémbundás antilopokat, a szirtisasok pedig dánvadakat, őzeket, icskéket, rókákat, farkasokat és medvéket tereltek puskacső elé. Csodálatos látvány volt, amint e vadászmadarak villámgyors zuhanással csaptak a sebzetten menekülő, kínjukban fel-felüvöltő medvékre és szemkápráztató ügyességgel kényszeritették azokat a pázsitos tisztásra, hol aztán a hajtők lovashajszájának szűkülő gyűrűjéből, vadfogóhálók kelepcéjében találták magukat hamarosan.

A vadászó urak már a kastély felé nyargaltak, amikor a hajtok egy csoportja kopjával, szablyával és hosszú bárddal verdeste agyon a Dráva iszaplatyakjába szorult vadakat.

— Szégyeljétek magatokat! — rontott rájuk Cseke Dénes, a királyi solymárok hadnagya. Tekintete villámokat szórt. — A vadász ne úgy ölje meg a védtelenné vált vaddisznót, medvét, farkast, mint a dögnek való felfegyverzett törököt. Ezek az erdei vadak Mohamed pogány sisere hadához képest emberséges véget érdemlő nemes ellenfelek. Az istentagadó kontyosokat irtsátok igy! Az emberhajcsár rablógyilkosokat.

Arra a szörnyű éjszakára gondolt, amikor a törökök vérgőzös gyűlölettel csaptak le Rácsa meg Fejérkő békés paraszti kunyhóira. Negyvennégy családapát fűztek rabláncra és vittek magukkal a Száva túlsó partjára. Aztán lóhoz kötötten hurcolták őket örök ragságot jelentő tömlöceikbe. A határszéleken örökös a rettegés és halálfélelem. Senki sem tudja, mikor ébred arra, hogy lángtenger mardosásától recseg-ropog feje fölött a felgyújtott otthon nádteteje, mikor inditják el nehéz bilincsben, ütlegek között, emberrel kereskedő basák meg bégek rabszolgapiacára. Tüzzel-vassal dúlják, pusztítják a magyar falvakat.

— Az erdei vadnak adjuk meg a golyó tiszteletét, de a sunyi, lesipuskás, orozva gyilkoló emberi vadakat hasíthatjátok szablyával, fokossal, szekercével, bárddal és kopjával, ha szembe kerültök velük.

Nagyot fújt és az arcokba nézett keményen, hogy tekintetével vésse szivükbe Allah félelmetes népével szemben érzett izzó gyűlöletét.

— így lesz? — kérdezte.

— így, hadnagy ur! — morajlott a fogadalomszerü válasz.

Elégedetten bólintott. Aztán megsarkantyuzta fekete ménjét és nekivágott az évszázados tölgy óriások övezetében épült vadászkastélyhoz vezető útnak.

Az emeletes tömörfalu épület ablakain már messziről feléje vili ództak a zsalugáterek résein kiszüremkedő fények. A vacsorázó társaság tivornyájának moraja is hallatszott már.

A nagyebédlőben és két másik teremben, a földesur Gyertyánffy százötven főnyi vendégserege ülte körül az asztalokat.

Az istállók, pajták, kocsiszínek és a cselédségi kalyibák zsúfolásig megteltek a solymászók, lovasok, agarászok és botoshajtók népes seregével. Az egyik pajtában a hajdúk mutatványos táncát gyönyörködték meg a máj orbeliek. Ezek a hajdúk nemrég idecsángolt, földhözragadt szegény parasztok, zsellérek, marha-, kecske, és barompásztorok, kondások, akik megtagadták a földesúri adók beszolgáltatását. Közülük sokan vádolhatok azzal, hogy legyilkolták az adóbehajtókat. Földbevájt mezei kunyhókban laknak és görcsös fütykös a fegyverük. A puszta létért küzdő martalócok, haramiák, morlákok és uszkókok. Életük olcsó prédája a sorsnak, ezért maguk is kegyetlen fenegyerekek. Zsigmond király idején vállaltak először zsoldos szolgálatot, nem egy kellemetlenséget idézve elő fékezhetetlen vadságukkal. A király haragját is kihívták maguk ellen, amikor a csehföldről származó, töviseslelkü kapitányukat karóba húzták és tüzes páncélsisakot nyomtak a fejébe. Olyanok, mint a barnamedve. Vígak, pajzánok és könynyen táncraperdülők, ha nem bántják őket, de a legparányibb sérelemért felborzolódnak indulataik és koponyákat hasítanak. “Korpázd a bestyét!” csatakiáltással rohannak az ellenségre, vagdalják, aprítják a harcban.

A kastélyban véget ért a lakoma és sűrűn emelt serlegek mecseki italától mámorosodé hangulatban fel-felcsattant a hahota. Megpendültek a cimbalmosok, hegedűsök hangszerei és csárdásra szólították a fiatalokat.

A főnemesek, grófok és bárók kisebb csoportja a könyvtárszobába vonult. Az ország ügyes-bajos dolgait hánytorgatták. Kerevetek mélyébe heveredve bíráltak, szapultak, tüskésen emlegettek barátot, ellenséget és könyörtelen Ítéleteket hoztak mindazokról, akiknek a véleménye eltért az övéktől.

Rozgonyi István, temesi főispán, elunta a komor szót és félig lehunyt szemhéja alá rejtett mosollyal tekintett a többiek felé:

— Tudjátok-e azt, hogy a Korán mely okból rendeli el, hogy minden töröknek naponta tizenhatszor kell mosakodnia?

— Mert olyan szennyesek.

— Mert a bőrükhöz tapadt a rengeteg kiontott vér.

— Egyszerűen azért, hogy naponta legalább egyszer megmosakodjanak.

A megragadott kupák, serlegek fölött kiböffent a megvető röhej. A muslin katonák szennyesek maradnak testükben, bármenny iszor tisztálkodjanak meg lelkűkben is, bármennyiszer emeljék fohászkodó arcukat Mekka felé.

— Hát arról hallottak-e kegyelmetek — folytatta Rozgonyi, — hogy II. Mohamed követet küldött Szentgyörgyiékhez azzal a megbízatással, hogy Öccse számára megkérje Borbála kezét?

— És Márton István mi választ adott? — kérdezte Maróthi László.

— Kikosarazta.

— Ezt merte? . . . Bátor, öreg legény.

— Persze, nem amúgy hebehurgyán, hanem ügyes diplomáciával. Azt üzente nagy hálálkodások közepette a szultánnak, hogy Borbála még csak fejlődésbe induló tizenötesztendős leányka és legalább három évet kell még töltenie pártában. Mondanom sem kell, Szentgyörgyiéknek eszük ágában Sincs ebből a gyönyörű gyöngyvirágból anatóliai hercegnőt csinálni. Magyar lány legyen égy muzulmán asszonya? Azt már nem! Még ha maga a nagyhatalmú szultán lenne is a kérő.

— Bővén van annak asszonya, akit ölelgethet — szólt közbe némi irigykedéssel Tarczali Menyhért, torontáli megyebiró. — Négyszáz napon át, akár minden éjjel mást. Kereken négyszáz hölgyet öltöztethet, vetkőztethet a háremében.

— Felszegi Elek székely nemesnek nemrégiben sikerült hazaszöknie a török herceg udvarából — beszélt tovább Rozgonyi. — Ez a vitéz Felszegi még Rigómezőnél esett a törökök fogságába és négy évét töltött lakájként a hercegi palotában. Tőle hallottam egy érdekes történetet.

— Halljuk hát! ha olyan érdekes — biztatták innen is, onnan is a főispánt.

A herceg nagybátyja, a perzsa sah, rettenetesen csúnya ember. De sem nem buta, se nem beképzelt, ugyannyira, hogy maga is tudatában van rútságának. Éppen ezért azt parancsolta, hogy minden tükröt távolitsanak el a palotájából. Nem kivánta látni önmagát. A testőrség emirje gondosan ügyelt a parancs végrehajtására és az álomszép pálmapalota legrejtettebb zugában sem lehetett találni egyetlen tükröt sem. Tiz év telt el igy, miglen a sah születésnapját ünnepelték, amely egybeesett trónralépése évfordulójával meg a Bajram áldozati , ünneppel. Ez alkalomból Ethiopia királya ékkövekkel rakott gyönyörű aranyszelencét küldött a sahnak. Az örömmel nézegette kivül-bévül a becses ajándékot, miglen a tükörfényes fedőlapon megpillantotta birbircses, fekélyekkel borított arcát. Elszörnyedt önmagától. Hangosan felzokogott és megtépte díszes köntösét. Az udvari nép meg a testőrök, látva a sah bánatát, együttérző fájdalmuk kifejezéseképpen, maguk is sirásra zenditettek muzulmán szokás szerint. Jajveszékelt, zokogott az egész palota. A sah, miután magához tért, azt az utasítást adta, hogy kincstára serlegszekrényének legmélyére rejtsék az aranyszelencét, nehogy mégegyszer megpillanthassa tükörképét. Az udvaroncok elcsendesültek, a palota megnyugodott, csak az egyik testőr bőgött továbbra is keservesen.

— Hagyd már abba! — rivallt rá a sah.

De a testőr csak zokogott.

— Miért bőgsz tulajdonképpen? — kérdezte a sah.

— Felséges és leghatalmasabb uram, könnyű neked abbahagynod a sirást, amikor tiz év óta most először láttad meg tükörképedet, de hogyne sírnék én, aki tiz éve naponta látlak és látni foglak, amig élsz.

—- És te elhiszed ezt a mesét? — nevetett kelletlen udvariaskodással Maróthi.-— Még a nagyapámtól hallottam ezt a történetet — ékelődött egy nyegle modorú, fiatal báró.

— Akár igy, akár úgy, annyit mégis megér ez a história, hogy igyunk rá — szólt a házigazda és az egri bikavérrel töltött kupák meg kelyhek összekoccantak.

Mert mindenre inni kell: királyra, asszonyra, háziúrra, sikeres vadászatra . . .

— De vájjon miért nem tisztelt meg minket magas jelenlétével fölséges királyunk? — érdeklődött Tamási László. — Hiszen úgy ígérte, hogy velünk lesz.

(Folytatjuk)