Magyar Hirnök, 1964. július-december (55. évfolyam, 27-53. szám)
1964-11-12 / 46. szám
8. OLDAL MÁGYÁ HÍRNÖK Thursday, Nov. 12, 1964 SZÓL A KAKAS MAR A népek százmilliói feszült érdeklődéssel kísérik az utób. 1 bi hónapok izgalmas politikai v i lágeseményeit. Akadnak, akik úgy tekintik Kruscsev süllyesztőbe zuhanását, mint a derült égből jövő villámcsapást. Tájékozatlan a világ, lemondondotte a Kreml ura, vagy kiebrudalták, mint érdemtelent ? Senki sem tudja, él-e a pár nappal ezelőtt óriási hatalmú diktátor, vagy eltették-e láb alól ? Természetes az is, hogy egyik ember a másiktól vár választ: mi következik most? Mit hoz a jövendő? Persze, mindez nem a mi gondunk, nem a mi dolgunk. Nem ettől fáj a mi fejünk. Majd elintézik a szovjet elvtársak a problémáikat egymás között és a kutya-macska barátság, Moszkva-Peking vonalán. A mi szemszögünkből e pillanatban tökéletesen mindegy, hogy él-e, vagy sem a proletár-főnök; házőrizetben tartják-e vagy számüzték-e, vagy netalán baby-sitteri uj állást vállalt az unokáinál a propaganda utjain, Irta: FÁBIÁN BÉLA jóságos nagypapának mutatkozó kitűnő szemfényvesztő. Magyar szemmel, magyar szívvel nézve az eseményeket mindez mellékes. Bizonyos, hogy üres ürügy annak han-1 gőz tatása, hogy Kruscsev lemondott, mert elmúlt 70 éves! és egészségi állapota nem kielégítő. A hires francia irót, Edmond Rostand-t idézem: nem azért virrad a hajnal, mert a kakas kukorékol, hanem a kakas kukorékol azért, mert pirkad a hajnal. Bizonyos, hogy nem a magas kor és a fáradt szív kergette ki a Kremlből a palota urát, hanem az a tény, hogy a régen esedékes döntő lépésre megérett a helyzet. Mi már hosszú hónapok előtt megírtuk a Népszavában hogy megingott a trón a vörös cár alatt. Ennek megálla- j pitásához nem kellett jó®te-j hetség. Történelmi szükségszerűség és a letagadhatatlan tények ereje parancsolta ki a főnököt a rezidencából. A legmagasabb székből va-' ló kitessékelést semmiesetre sem tekinthetjük meglepetésnek. Melyek azok a tények, amelyek ellenállhatatlan erővel megszülték e komoly következményeket ? Gondoljunk a poznani lázadásra, a keletnémet felkelésre és mindenek felett a magyar szabadságharcra. A magyar nép hősies harca földrengésszerű erővel alapjaiban rázta meg a gigantikus szovjet birodalmat. A magyar földre vezényelt vörös katonák látták egy maroknyi nép élet-halál küzdelmét a szabadságért. Megmámorosodtak és köztudomás szerint csapatostól álltak át tangjaikkal együtt a dicsőséges magyarok oldalára. Hiába rendelték vissza az öntudatra ébredt katonákat. Hiába váltották fel őket analfabéta mon: gólokkal. Hiába tiporták le a | szabadságharcot. A tényeket 1 többé titkolni, felejteni nem lehetett. . Az oknyomozó történelem fogja tanítani a kétségtelen összefüggést a mai események és aáldozatos magyar szabadságirc között. A többirab országban is erőre kapt a függetlenségi törekvés, vlegmozdult Csehország. Nltan ellenszegült a diktáto önkénnyel szemben a rorm kormányzat. Európa legrgyobb kommunita pártjai: arancia és az olasz, a tekintées Togliattival az élen dissztáns húrokat merészeltek ;ngetn i. Mindezthez a politikai bajokhoz hizájárult az, hogy mindenütt nép élelemhiányban szeroviett. Csődbe jutott a kazakszni szüzf öldek megművelnek reménye. Az aratás kasztrófális eredményt holt. Kényteltek voltak enyhienyhiteni terrort. Az enyhülés, olvais következtében rés nyílott a légmentesen el| zárt szovjet világban. Beáramlott a friss, a szabad levegő. A külföldről visszaérkezettek elmondták, hogy mit tapasztaltak Nyugaton. Elmon: dották, hogy Amerikában a legkisebb embernek is autója és hűtőszekrénye, televíziója, ! rádiója van. Elmondották, hogy a dolgozó munkás olcsón és rendesen öltözködik, j Ugyanazt a minőségű ciga; garettát szívja, ugyanolyan sört iszik, mint a milliomos. Mindezek után hiába harsogta Kruscsev, hogy 1970-re emelni fogja az életnívót és túl fogja szárnyalni az ameririkai bőséget. Elkésett, végzetesen elkésett. Ismétlem, nem meglepetés, hogy a történelmi szükségszerűség megbuktatta Kruscsevet. Ugyanez a történelmi szűk-! ségszerüség fogja meghozni a rabnépek számára a felszabadulást. Csupán idő kérdése. Ez bizonyos. Ellenkezik a történelmi fejlődéssel és az Isteni paranccsal, hogy az Isten képmására teremtett embert NEMZETKÖZI DIÁKLEVELEZÉS BUDAPEST — Kétszázezer magyar diák öt világrész fiataljaival levelez rendszeresen. Az UNESCO kezdemény ezéj sere létrejött a “testvérisko! la” mozgalom. Magyarország! ban is több tanintézetnek van I testvériskolája külföldön. A diákok levelekben, fényképes rabságban tartsák. Hittem és hiszem; hirdettem és hirdetem, hogy sokat szenvedett hazánk is felszabadul. A mostani világpolitikai események is ezt bizonyítják. Pirkad már. Nem lesz mindig éjszaka. Szól a kakas má r... beszámolókban kölcsönösen megismertetik távoli országokban iélő társaikkal hazájukat, kultúrájukat, iskolájukat, életüket. A nemzetközi diáklevelezés érdekes uj formája, a hangszalag-levél. írói í a megfelelő idegen nyelven i hangszalagra rögzített ismer| tető beszámolót küldenek a ; testvériskolának, egy-egy iskolai kulturális programról, ünnepi eseményről is. Itt vanna azok, akik 1957-ben Kruscsev eltávolításán dolgoztak.Balról jobbra: Molotov, Malenkov, Bulganin, Voroshilov, Kaganovich SZERELEM kefArjai Irta: KERTÉSZ MIKLÓS r {/•; .... V,.; '• t ','SJ Si Á ' Oi. ') ’ ‘ — Már meg fel kell vinni, — dörmögte kelletlenül a fütő. — Ezt bizony mindjárt megmondhatták volna, nem kellett volna előbb ide hozni. De mindenben igy van ez. Mindig, mást és mást gondolnak és nekünk emiatt mindent háromszor kell csinálni. Hej, csak ne lennék olyan szegény. — Hát bizony a szegény ember dolga csupán komédia — vélekedett az udvaros! — Ha nem lennék szegény ember, -én sem lennék itt. De amig itt vagyunk, addig úgy kell táncolnunk, ahogy a doktor fütyül. — Csak legalább valami jó italunk lenne, — sóhajtott a fütő. — A nagy munkától nagyon megszomjoztam. — Jön már a takarítónő — szólt most a másik. — Őnála talán lesz. A vén szatyor szereti ám a jó pálinkát, a bor már gyenge neki. Kótainé sietve jött. Nem sejtette, milyen parancsot adott ki időközben a doktor. — Itt vagyok már — mondta. — Ugye, nem kellett sokáig várnotok? Már most magam is sietni fogok, hogy a halottat végre valabára kivigyem a temető árkához. — De nem fogja kivinni — mondta a fütő. — Talán bizony te erre is váltakoznál? Ohó, ne gondold ám, hogy ezért kapsz valamit. — Én sem fogom kivinni. — Persze, hogy nem, hanem majd én, úgy mint rendesen. — Abból semmi sem lesz ?z egyszer. — Ugyan miért nem? — kérdezte Kótainé és már előre rémüldözni kezdett, mert sejtette, hogy valami veszély van készülőben. — Itt volt a doktor ur és megparancsolta, hogy a koporsót fel kell vinni a boncterembe. — Minek? — kérdezte a takarítónő elhülve. — Fel akarja boncolni a halottat. — Felboncolni? — kiáltott a takarítónő és hátratántorodott. Még jó volt, hogy rémült arcát nem láthatta a másik kettő a sötétségben. — Emberek, meg vagyok ti bolondulva? —i. kiáltotta. — Még sohasem volt eset, hogy a doktor valakit felboncolt volna. — Most az egyszer akarja. Azt mondta, hogy ki kell puhatolni a halál okát. — No, én jó mulaságot kivánok neki hozzá — mondta az udvaros. — Én ugyar. nem kérnék belőle. Még hat liter pálinkáért sem tenném, pedig most ugyancsak ihatnám. — De én is, — tette hozzá a f ütő sopánkodva. — Kedves Kótainé lelkem, hallja, nncs pálinkája? Magának mindig szokott lenni jó pálinkája. Pálinka? — gondóta magában Kótainé és egy mentő gondolat csirája kezdett gjökeret verni benne. — Hogy van-e pálinkám? Hát olyan nagyon ihatnátok? Nagyon, — bólintott fejével a fütő élénken. — A koporsót ide kihozni és most megint felvinni, nem csekélység. No jó — mondta a takarítónő. — Ha csak ez a baj, akkor ezen nagyon könnyen segíthetünk. Aranyos Kótainé, — hízelkedett neki a fütő és kormos kezével meg akarta cirógatni a takarítónőt, aki azonban a kitüntetés elől igen gyorsan hátrált. v Ugyan ne mókázzatok, — szólt közbe az udvaros. — Én inkább a pálinkát szeitném látni. — Én pedig inkább mginni, — tette hozzá a fütő. — Ezért pedig fel kő fáradnotok a kamrácskámba, — mondta Kótainé. — Ami egész fent van padláson? — kiáltotta a fütő. — Ott, ott. — felelte Ktainé. — A sarokban áll a palack. Talán másfél literes, vagy n. De nem afféle subapálinka, hanem kitűnő rosztopcsin. — Hü, eszem a zuzájá Kótainé! — kiáltotta nagy örömmel a füto. — Ezért a hatock emeletre is felmennék. És menynyi az a rosztopcsin? — Két liter, — mondtcbátran Kótainé. — Csak vigyázzatok, nehogy valamikép feldntsétek a sötétségben. — Ne féljen, Kótainé :lkem. Hát csakugyan két liter? — Talán több is, — szít biztosan a takarítónő. — Akkor megyek, — kiáltott a fütő örvendve. — Te talán maradhatnál a halottjniellett, udvaros. — Ohó, megyek én il — szólt az udvaros. — Vagyok én is olyan szomjas, mint te.! — Menjen, menjen, — súgta neki Kótainé. — Én addig vigyázok a halottra. — De el ne menjen un,! intette őt az udvaros. — A hátulsó kis ajtó nyitva van. Már előtt kinyitottam, mert azt hittük, hogy a koporsót szokás szerűt ki kell vinni. — Jó, jó, — mondta Kótainé. — Majd inkább bezárom. Csak legyen egészen nyupdi. De miért nem siet a fütő után? Ha maga is ott nem lesz, i kópé elsinkófázza a jó rosztopcsint. — Megyek, megyek -1 mondta az udvaros és sietve indult. — Nekem is hagyjanjc, — szólt utána a takarítónő. — Majd ha fagy, — ivormogta az udvaros. Ki tudja, vájjon kettőnknek elég lesz-e! Eltűntek a sötétségben. — Hála az égnek, — mormogt aa takarítónő nagy örömmel. — Csakhogy végre elmentek. És a kis ajtó is nyitva van. így már megélünk. Nyakába vette a targmca két rudjához kötött hevedert és elindult a hátulsó kis ajtó felé, mely a szabadba vezetett és csakugyan nyitva volt. Öt perc múlva már kint volt. És most sietve tilta a targoncát a közeli erdőbe. Tudta, hogy a két férfi csakhamar újra lent lesz az udvaron és még hozzá dühösek is lesznek, mert nem találták meg a rosztopcsint, melyre hosszú fogat csinált nekik. A fütő, aki már régóta állt Morvay doktor szolgálatában, rögtön gyanítani fogja, hogy itt valami készül és rögtön jelentést fog tenni urának, már csak bosszúból is, hogy felültették őt a pálinkával. Akkor aztán meg fog indulni a hajsza. Mert nem szenved kétséget, Morvay doktor mindent el fog követni, hogy őt kézrekeritse. Kótainé csakhamar elérte az erdőt. Itt nagyon nehéz volt súlyos terhével tolni a targoncát, de még nem állhatott meg. Még nem volt elég messzire az intézettől. Tehát egyre beljebb és beljebb hatolt a sűrűségbe. Némelykor egy percre megállott és hallgatózott. Az üldözők még nem jöttek. Legalább még semmi sem hallatszott. De a koporsóban is olyan csendes minden. Rózsika talán csak nem fűlt meg? Megkopogtatta a koporsót. — Rózsika — szólt halkan. — Él még? — Élek — válaszolta a leány gyönge hangon — De már nagyon szeretnék kiszabadulni. — Csak legyen még türelemmel. Már nem tart sokáig. A takarítónő most újra magára vette a hevedert és tovább tolta a targoncát tüskön bokron át. Homlokáról csurgóit a verejték. Végre azonban úgy belefáradt, hogy összeesett a targonca előtt. Percnyi pihenés utáh még messzebbre akarta tolni a koporsót, de már nem birta. Ereje tökéletesen elhagyta őt. Széttekintett. Az erdő elég sürü volt, ha jönnek is az üldözők, alig hihető, hogy mindjárt meglássák. A koporsó fedelét félretolta és Rózsika a koporsó két szélébe kapaszkodva, felült. Oh, milyen kéjjel szivta magába az üde levegőt. — Hol vagyunk? — kérdezte. — Az erdőben, galambom. Mindent hallottál? — Hallottam — felelte Rózsika. — Maga jól viselte magát, Kótainé. Nem csak a szabadságot, hanem életemet is magának köszönhetem. Ezek után Rózsika lefejtette fagáról a halotti leplet és kiszállott a koporsóból. Első dolga volt hálásan megszorítani Kótainé kezét. — Köszönöm, amit értem tett. Nem fogom elfelejteni. — A veszély még nem múlt el egészen — mondta a takarítónő zihálva. Gyorsan menekülnünk kell. A doktor kétségtelenül keresni fog bennünket. Csak legalább jó búvóhelyre találnánk. — Lármát hallok — szólt Rózsika egyszerre. — Már jönnek az üldözők — szepegett a takarítónő. —• Istenem, mi lesz most belőlünk? — Kutyaugatást is hallok — tette hozzá Rózsika. — Ezek az ő vérebei — mondta Kótainé. — Ezekkel kerestet bennünket Morvay, fussunk, ahogy csak bírunk! 31-IK FEJEZET A hajsza Rózsikét irtózattal töltötték el a takarítónő szavai. Egy percig megbüvölve a rémülettől, mozdulatlanul! állott. De csakhamar úgy futásnak eredt, hogy a már anélkül is fáradt takarítónő alig birta követni. A kutyák csaholása, mely eddig a távolból hallatszott, egyre jobban közeledett, közben az utánuk menő férfiak uszítása is hallatszott. Kótainé kétségbe volt esve. A menekülés első hevében megfeledkezett Morvay doktor vérebeiről. Arra számított, hogy a félig ittas férfiak, — mert estéiig szokás szerint mindenki leszopja magát, — nem látják meg őket a sötétségben. A vérebek azonban hamar rájuk akadnak. Oh, a doktor Morvay nagyon jól tudta, hogyan kell a szökevényeket gyorsan kézrekeriteni. Erre a célra a legjobb a véreb, mert mindjárt felveszi a szimatot és biztosan vezérli nyomról nyomra az üldözőket. Rózsika minden féléi mellett is örült szabadságnak. Szabadnak érezte magát, hosszú gyötrelmes fogság után végre ismét szabad levegőt szívhatott az Isten szabad ege alatt. Tüdeje kitágult az illatos erdei levegőtől, szeme gyönyörrel futotta be a nagy csillagos eget, melyet oly rég nem látott egész pompájában. Oh milyen drága kincs a szabadság. Milyen gonosz az, aki a lelket ártatlanul fosztja meg ettől a kincstől. Önkénytelenül eszébe jutott Aladár, aki ettől megfosztva, egy sötét cella mélyén a csillagos égtől még annyit sem lát, mint ő eddig. — Meg leszel mentve Aladár, most már bizonyosan megmentelek, — mormogta maga elé. Ebben a pillanatban megfeledkezett az üldözőkről, akik pedig egyre jobban közelitettek. A szabadság gyönyörétől megittasulva, minden más nyomorúságról megfeledkezett. A kutyák eszeveszett csaholásá azonban emlékezetébe hozta válságos helyzetét. Vájjon azért nyerte vissza az imádott szabadságot, hogy azt egy félóra múlva már újból elveszítse?' Alig hogy kiszabadult, már ismét visszaessék annak a förtelmes embernek kezébe? (Folytatjuk)