Magyar Hirnök, 1964. január-június (55. évfolyam, 1-26. szám)

1964-05-28 / 22. szám

SOUTH AMBOY — SOUTH RIVEH — MILLTOWN — EDISON BOUND BROOK — SOUTH PLAINFIELD — METUCHEN DUNELLEN — MANVILLE — FRANKLIN TOWNSHIP (Somerset) HUNGARIAN WEEKLY Merged with MAGYAR HÍRLAP beolvadt lap THE ONLY HUNGARIAN NEWSPAPER IN NEW BRUNSWICK AZ EGYEDÜLI MAGYAR ÚJSÁG NEW BRUNSWICKON VOL. 55. ÉVFOLYAM — No./l. SZÁM AKA 15c SINGLE COPY 15c • 53 inEW BRUNSWICK, N. J. Thursday, May 28, 1964. AZ AMERIKAI MAGYAR SZÖVETSÉG VEZETŐI A KÜLÜGYMINISZTÉRIUMBAN viselői köszönettel vették a memorandumot és Ígéretet tettek arra, hogy megfelelő helyre eljuttatják és mint a múltban, most is igyekeznek érvényt szerezni a memoran­dumban foglalt és az óhazai, valamint az amerikai magyar­ságot érintő kérdéseknek. Az AMSz Intéző Bizottsága ugyancsak köszönetét fejezte ki, hogy az értekezlet során kérdéseire választ kaphatott s kijelentette a magyarság vé­leményét az amerikai kor­mány felé. ségben Nyugat-Németország militarista körei Nyugat-Né. metországot és Nyugat-Ber­­lint a szocialista országok el­leni aknamunka európai köz­pontjává és a menekült fa­siszta elemek gyűjtőhelyévé tették. A NATO többoldalú atomhaderejének létrehozá­sa és Nyugat-Németország bevonása rendkívüli veszélyt jelentene a nemzetközi béké­re. Európa és a világ beké, jének megszilárdítása meg­követeli a nyugat-német re­vansista politika feladását és' a nyugat-német militaristák távoltartását az atomfegyver­kezéstől. A Magyar Népköz­­társaság a béke érdekében tett jelentős engedménynek tekinti Kelet-Nómetország készségét, hogy Nyugat-Ber­­lint önálló politikai egység­ként kezelje s számára a semleges szabad város státu­sát biztosítsa, bár jog sze­rint egész Berlin Kelet- Németország területéhez tar­tozik.” PARIS MÁR NEM AZ, AMI VOLT - MERT KILAKOLTATJÁK AVASART Ami Magyarországon a Vásárcsarnok, Amerikában a Market House, az Párisban Les Halles, magyarul: a csar­nokok. Illetőleg csak volt, mert kilakoltatják az egész nyílt meg, amikor a Capet család sarjai uralkodtak Franciaországban és az Ár­pád királyok Magyarorszá­gon. Királypártiak voltak akkor a mészárosok és a kadar-ulbricht ölelkezés Néger ifipap Ez idő szerint hatvannégy néger püspöke van a kato­likus egyháznak. Ezek közül egy bíboros és tiz érsek. A legtöbb néger püspök Kon­góban van — tizenegy. Utána következik Tanganyika nyolc püspökkel. Lelkészegyesületi gyűlés BRIDGEPORT, Conn— A Református Lelkészegyesü- I let keleti körzete május 25.én, I hétfőn itt tartja legközeleb­­jbi gyűlését, Dr. Böszörményi István elnök templománál. Dr. A. Carr, a Yale egye­­: tem tanára fog előadást tar- I tani. j A Keleti Körzet lelkipász­torai abban a szerencsés hely­zetben voltak ez utóbbi tiz hónap alatt, hogy elnökük mindig gondoskodott kitűnő előadókról, kiknek szava szel­­! lemi és lelki táplálék volt. A múlt év végén Dr. Kom­­íjáthy Aladár beszélt Kálvin ; Jánosnak a magyarországi reíormatussaggal való kap­csolatairól. Dr. Ronald Szán­tó Harrington, a N.Y. Com­munity Church lelkipászto­ra beszámolt erdélyi útjáról. Ugyanazon ut tapasztala­tairól számolt be Franklin C. Fry püpök is. Dr. Oscar Cullman baseli teológiai ta­nár beszélt a Vatikáni Zsi­nat első és második ülés­szakáról, miken ő maga is résztvett. Az április gyűlés meghallgatta Dr. Bütösi Já­nos és Nt. Csordás Gábor esperes két szemszögből elő­adott és megvilágított közös előadását, “Temetési gya­korlatunk kritikája”' címen. A keleti körzet lelkipász­torainak közössége megte­remtette azt, amit denominá­­ciós alapon évek hosszú so­rának igyekezete sem tudott elérni: lelki, baráti és szelle­mi egységet önmaguk között. WASHINGTON.— Rész­leteiben is ismertettük a Legfelsőbb Biróság dönté-i sét, amely alkotmányellenes­nek nyilvánította és ezzel hatályon kívül helyezte az 1940 évi — csaknem negyed­századon át érvényben volt— törvényi rendelkezést, hogy a honosított állampolgár, ha három évnél tovább egyfoly­tában születése országában, vagy korábbi állampolgársá­ga országában tartózkodik, automatikusan elveszti ame­rikai állampolgárságát. En­nek az elvi döntésnek mesz­­szemenő következései lesz­nek. Ezrek, akik elvesztették amerikai állampolgárságukat most tartózkodási helyük US. konzulátusától kérhetnek amerikai útlevelet. Sokan 1940 óta meghaltak: ezek gyermekei automatikusan amerikai állampolgárok let­tek volna, de a törvény ed­digi alkalmazása folytán ettől a lehetőségtől elestek. Hon­­talanitottak gyermekei most folyamodhatnak a tőlük al­kotmányellenes törvény alap­ján megvont honosítási le­hetőségért. Változás lesz az útlevelek tartalmában is. Ma még az útlevelekben van egy figyel­meztetés a három éven túli külföldi tartózkodás követ­kezményére. Az ezután kiál­lításra kerülő útlevelekből ezt a figyelmeztetést törölni fogják, illetőleg később nyom­tatandó útlevelekben el­hagyják. Ezzel kapcsolatban emlí­tendő, hogy az amerikai út­levelek három évi érvényes­ségé éppen a külföldi tar­tózkodási korlátozásra vezet­hető vissza. Valószínű, hogy uj törvény az útleveleknek öt évre való kiállítását fogja előírni. A főbirósági döntést Doug­las bíró foglalta Írásba s abból idézzük a következő je­lentős megállapításokat: “Abból indulunk ki, hogy az ittszületett és a honosított állampolgárok jogai egyen­lő méltósággal bírnak és egybetartoznak. Csak egy különbség létezik az alkot­mány értelmében: az, hogy csakis születésüknél fogva amerikai állampolgárokat le­het az Egyesült Államok el­nökének megválasztani. . . El­vetendő az a feltevés, hogy a honosított állampolgárok cso­portja kevésbbé megbízha­tó és kevésbbé hü a nemzet­hez. Következésképpen a ho­­nositottakat a törvény nem kezelheti másképp, mint az ittszületett polgárokat. . . Az 1940 évi törvény a honosi­­tottakat másodosztályú állam­polgárokká degradálta és ez az alkotmánnyal nem egyez­tethető össze.” A főbirósági döntés pontot tett egy nagyon régi vitás kérdés végére. Először 1907- ben mondta ki a kongresszus, hogy: a honosított amerikai polgár, aki két vagy több évet tölt szülőhazájában, már ottani hosszú tartózko-Nagy Pál (112 Howell Sí., Trenton, N. J.) keresi öröklési ügyben Gégényi Millie-t. A házasságkötés Bridgeport, Cónn.­­ben volt 1921-ben. BUDAPEST.— l(FEC) A magyarországi kommunis­­! ta párt központi bizottsága — meghívta a keletnémet kom. , munista állam vezetőségét ! “baráti” látogatásra; a kül­­j döttséget Wálter Ulbricht ve­­| zette, a legmakacsabb sztá­linista a szovjet táborban. A jkeletnémetek május 6-án ér­­keztek a fellobogózott Feri- I hegyi repülőtérre, ahol Ká­­j dár, Dobi, Kállai Gyula, a J szokásos társaság fogadta őket. Kádár üdvözlő beszédé­ben azt mondotta, hogy “ki­emelkedő jelentőségű politi­kai esemény” a látogatás,— amit Ulbricht megerősített: “Látogatásunk a Magyar Népköztársaságban hozzá­járul a népeink és államaink között meglévő testvéri köte­lékek további erősítéséhez, a béke és a szocializmus vi­lágnézeti győzelme javára.” A megbeszéléseket és ban­keteket gyár- és kolhozláto­gatások követték, a német küldöttség csoportokra oszol­va látogatta meg Győrt, Cse­pelt, a Hajdúságot, Debrecen városát. Majd nagygyűlés volt a Sportcsarnokban, és minden beszédben, felkö­szöntőben, nyilatkozatban azt hangsúlyozták ki.hogy meny­nyire azonos a két párt és -a két állam nézete minden kér­désben. A látogatás igazi cél­ját illetően csak találgatni le­het, mert a kelet-németek még a szovjet táborban is meglehetősen elszigeteltek, a csehek és a lengyelek elég­gé gyűlöli kőket, a romá­nok visszadobták a gyártmá­nyaikat, a bolgárok a Balkán felé orientálódnak, igy Ká­dár meghívását nem lehet másképp magyarázni, mint­hogy megint szivességet tett Kruscsevnek: Szeresse valaki a németeket is a táborban. . Ulbricht emlegette a német múltat, ami sok bajt okozott a szomszédaiknak, de fogad, kozott, hogy ők egészen má­sok. A kelet-német kommu­nista állam az első “béke-ál­lam”, amely békében akar élni szomszédaival, s csak az a kívánságuk, hogy végre kössenek békét velük. Szidta a nyugat-német “imperialis­tákat”, s amig Nyugat-Ber­­lint nem nyilvánítják sem­leges szabad városnak, s őket el nem ismerik, addig a má­sodik világháború maradvá­nyait nem lehet felszámolni. Eldicsekedett eredménye­ikkel: ma már többet ter­melnek, mint amennyit az egységes Németország 1936-1 ban termelt. Teljesen korsze­rű a tervezésük; a technoló­giájuk. és termelési szerve­zésük a legtökéletesebb. A hét napos látogatás végén — Ulbricht váratlanul kijelen­tette, hogy semmi kifogásuk j az ellen, ha Magyarország normalizálni kívánja a viszo.; nyát Nyugat-Németország-j gal,mert abból mindegyikük- j re csak jó származhat. Ma-1 gyarország kereskedelmi ki­­rendeltséget tart fenn Nyu­gat Németországban, amely! diplomáciai immunistást él­vez, hasonló nyugat-német szervezetet nyitottak meg Budapesten is. A kelet-német küldöttség elutazása előtt közös nyilat­kozatot írtak alá, amely új­ból kihangsúlyozza nézeteik azonosságát, a továbbiakban pedig igen erősen elkötelez­te Magyarországot Kelet-Né­­metország támogatására. . Követve azt a moszkvai vo­nalat, hogy a német kérdés legjobb megoldása, ha a há­rom Németország (Kelet-Né­­metország, Nyugat-Németor­szág és Nyugat-Berlin, mint szabad város) politikáját kö­vetik, a Kádár-kormányzat a német egység ellen foglalt ál­lást: “Hazánk támogatja a Né­met Demokratikus Köztársa­ság (Kelet-Németország) kor­mányának javaslatát a két német állam atomfegyver mentesítésére. Mindkét kül­döttség kötelességének tekin. ti a népek figyelmét felhívni, hogy Európa népeinek béké­jét fenyegeti a nyugatnémet revansista politika és atom­fegyverkezés. A nyugatnémet kormány az egyetlen Euró­pában, amely területi köve­telésekkel lép fel más álla­mokkal szemben. Az ameri­kai imperialistákkal szövet-Asszonyl keresünk, aki gond­iát viselné egy idősebb férfinek. Saját szoba, koszt és kevés fize­tés. Kellemes otthon. Hivja Mrs. Franks, 297-9095. hentesek és mészárosok, a zöldséges és a gyümölcsös kofák és királypártiak ma­radtak mindaddig, amig volt a franciáknak királyuk, vagy akár császárjuk. Csaknem nyolc évszázadon át minden újévkor Les Halles vásári né­pe virágcsokorral járult a felséges ur és a felséges asz­­szony elé. Történelmi eseményeknek is tanúja volt ez a vásárte­lep. Ott esett áldozatul gyil­kos merényletnek IV. Henri, a franciák egyik legnagyobb királya. Tüntetések, láza­dások színhelye volt az év­századok folyamán — legu­tóbb ott zajlott le a sok tün­tetés de Gaulle elnök ellen Algéria feladása miatt. vásártábort Rungis külvá­rosba. El kell takarodnia az útból, mert leküzdhetetlen forgalmi akadály lett az automobil korában. Három és fél éven át ta­nulmányozta a francia kor­mány, mitévő legyen ezzel a<2 épülethalmazzal, végül majdnem egyhangú halálos Ítélet hangzott el: Ki vele! El vele! 50 millió dollár költ­séggel kilakoltatják Párisból Les Hallest, “Páris Gyom­rát”, ahogy Zola elnevezte. Páris gyomrát, amely Fran­ciaország lakosságának egy­ötödrészét táplálja. Büszke, vagy legalábbis ez a 600 akeren elterülő, cigánytelepre emlékeztető nagyvásárcsarnok. 1137-ben Hurrá! NEW YORK__Leonard Ly-ons, a hires pletykarovatve­zető jelenti, hogy egy ismert ipari mágnásnak sikerült megoldani örökségi prob­lémáját: vagyonából 11 mil­lió dollárt kihelyezett egy Babama szigetre, ahol nincs hagyatéki adó, igy hát Mr. Sokszoros Milliomos gyer­mekei, amikor apjuk meghal, könnyebben fogják elviselni az árvaságot, mert egyet­len cent örökségi adót sem kell majd fizetniük. A baha­mai szigetlakók hálásak le­hetnek az Egyesült Államok­nak azért ,hogy “korlátlan lehetőségeket’' nyújtott an­nak a meggazdagodott pol­gárának. Szakszervezetiek heves támadása PHILADELPHIA, Pa. — építőipari munkások szak­­szervezetének mintegy 100 tagja megtámadott 12 olyan épületet, amelyet egy Roy Fuiman nevű építési vállalko­zó most renovál és újjáépít. A támadók botokkal és ka­lapácsokkal próbálták szét­rombolni az épületeket. Az építési vaállalkozó szerint az okozot tanyagi kár körülbelül 15,000 dollár. A támadó építőipari mun­kások néháy percnyi rombo­lás után távoztak. Letartózta­tás nem történt, mert a rend­őrség csak később érkezett a helyszínre, Fuiman pedig egyetlen támadót sem ismert fel. Az építőipari szakszervezet azt állítja, hogy Fuiman al­­kalmatottainak egyike sem szakszervezeti tag. Fuiman ezt elismerte, azonban kije­lentette: a nem szakszerveze­ti tagoknak is szakszervezeti munkabért fizet. dásával azt a szándékát nyil­vánítja, hogy nem tart to­vább igényt amerikai állam­­polgárságára. Későbbi tör­vény az idegenben tartózko­dásnak ilyen magyarzatát elvetette s az 1940 évi tör­vény pontokba foglalta az állampolgráság elvesztésé­nek okait, a 3 illetőleg az 5 évi távoliét automatikus következményeit. MALAYSIA ÜGYÉBEN KUALA LUMPUR, Malay­siái Köztársaság Abdul Rahman, miniszterelnök, haj­landó arra, hogy személye­sen találkozzék Indonézia és a Fülöp Szigetek elnökével, hogy megbeszélje a malay­­siai kérdést. HÁZTETŐ készítése, uj és ja­vítás; pala, zsindely és kátrány, vagy melegtető. Kémény, csator­na, lefolyó és újfajta lelő-világi­­ió és szellőző ablakok készítését olcsón vállalom. Lehet részletre is. Ádam Tuszinger. Hivja este 7- 10-ig CH 7-5522! WASHINGTON — Az Ame­rikai Magyar Szövetség Inté­ző Bizottsága május 12-én az Egyesült Államok és Magyar­­ország kapcsolatainak rende­zését hirüladó sajtóközlemé­nyek ügyében megjelent a külügyminisztériumban és Dean Rusk külügyminiszter nek címzett memorandumot gyújtott át az illetékeseknek A memorandum hivatkozik ás amerikai sajtó híreire és hangsúlyozza, hogy az AMSz, mint az amerikai magyarság csucsszervezete, mind az óha­zái, mind az Egyesült Álla­mokban élő magyarszármazá­­su polgárok érdekeinek szem előtt tartásával, állást kíván foglalni az ügyben. Kiemeli, hogy a kapcsolatok rendezése a Kádár-rezsim életbevágó ér­deke. Éppen ezért kéri az il­letékes kormányszerveket, hogy a következő engedmé­nyektől tegye függővé a kap­csolatok rendezését: 1. A szovjet megszálló csa­patok hagyják el Magyaror­szág területét. 2. Az utolsó évtizedek tö­meges meneküléseinek követ­keztében elszakadt családok egyesítésének érdekében a családtagjaikhoz kivándorol­ni óhajtó magyar állampolgá­roknak korlátozások nélkül adják meg ezt a lehetőséget. 3. A különféle címek alatt még mindig börtönben síny­lődő szabadságharcosoknak adjanak teljes amnesztiát. 4. Mindszenty bíborost re­habilitálják. 5. Szállítsák le elfogadható színvonalra a Magyarország­ra küldött ajándékcsomagok­ra kivetett felháborítóan ma­gas vámokat, illetve az IKKA csomagok hallatlanul magas árait. 6. Nyújtsanak egyéni kár­térítést a magyarszármazásu amerikai polgárok Magyaror­szágon elkobzott, illetve álla­mosított javaiért. Az AMSz a jelenlegi hely­zetet és a tárgyalásoknak egyelőre csak a kapcsolatok rendezésére irányuló célkitű­zését figyelembevéve a felso­rolt pontokban látja a most elérhető engedményeket. A küldöttség ugyanakkor felhívta a külügyminiszté­rium figyelmét arra, hogy a clevelandi Plain Dealerben megjelent rövid szerkesztősé­­gi hir szerint az amerikai-magyar tárgyaláso­kon felmerül a Szent Korona visszaszolgáltatásának ügye is. A külügyminisztérium kép­viselői hangsúlyozták, hogy ez a pont az újság privát vé­leménye, a külügyminiszté­rium a tárgyalásokkal kapcso­latosan semmiféle nyilatkoza­tot nem tett, igy ez a hir me­rő találgatás következménye. Az Egyesült Államok ezügy­­ben 1951-ben nyilvánosan ki­fejtette véleményét, mely sze­rint a Szent Korona a magyar nemzet tulajdona és az idő nem alkalmas arra, hogy a magyar nemzet részére vissza szolgáltathassák. Az Egyesült Államok kormányának állás­pontja azóta mit sem válto­zott és 1951 óta a magyaror­szági. rezsim sem hozta elő ismét a Szent Korona ügyét. A külügyminisztérium kép-ÉPITŐ ÉS ASZTALOS. Házak építését és régi építmények javí­tását, átalakítását vállalja. Épít­kezési kölcsönöket elintéz: Fenyő József. Telefon: CH 7-8484. A HONOSÍTOTT állampolgárok A Pennsylvania Railroad két tehervonata egymásnak rohant. Keresik a három elpusztult vasutas holttestét. A személyzet másik három tagja megsebesült.

Next

/
Thumbnails
Contents