Magyar Hirnök, 1964. január-június (55. évfolyam, 1-26. szám)

1964-05-21 / 21. szám

8. OLD Ali

MAGYAR ^TKVöK

SZERELEM

KIIAK.IAI

Irta: KERTÉSZ MIKLÓS

— Igen, de mindig kellene rájuk várakozni.

— Nagyobb baj az, — folytatta Lola, — hogy most már versenytársam is akadt.

— Hogy- hogy? — kérdezte Feri csodálkozva.

— Hah, az a kigyó! — kiáltott Soltész Feri. — Sejtettem, hogy ez lesz a vége. Jól láttam azonkat a világfájdalams pillantásokat, mikor arra az egy ügy ü grófra vetett. Hát hiszen nem is lenne igazi társalkodónő, ha nem használná fel a jó alkalmat és ki ne vetné hálóját a gróf után. No de túljárok majd az eszén. Csak tény tégy úgy, amint mondom. Igyekezzél elcsenni a kulcsot. De aztán, ha minden meg lesz, velem jösz-e?

— Veled, veled. Oh, amit ma hallottam, az arra mutat, hogy nekem amúgy is kifelé áll a rudam.

— Annál jobb, — ujjongott Feri és magához ölelte a leányt. — Oh, Lola, amióta ebben a szép környezetben vagy, azóta százszorta kívánatosabb lettél és százszorta jobban szeretlek — egy csókot, csak egyetlen egyet.

Lola nem tagadhatta meg kívánságát és keblére borult. A betörőkirály kárpótolni akarta magát az eddigi nélkülözésekért és oly hévvel csókolta Lolát, hogy ez majd beleszédült.

— Óh, milyen sokáig kellett nélkülöznöm ezt a boldogságot! — suttogta Feri szerelemittasan, — de most . . .

Lola intett neki.

— Pszt! valaki jön! Lépteket hallok mondta izgatottan.

A pavilion ajtaját valaki halkan kinyitotta.

— Feri, Feri — súgta Lola izgatottan. — Bocsáss el . . . az Istenért, hátha meglátnak . . .

Soltész azonban annyira benne volt és szenvedélye egész az őrültig úgy fel volt tüzelve, hogy képtelen volt clbocsájtani Lolát.

— Van itt valaki? — kérdezte ekkor egy hang. — Mi történik itt? Akárki legyen az, álljon elő. Szentiványi gróf nevében felszólitom, igazolja magát!

Lolát ájulás környékezte. Hangjáról megismerte Irmát, azt a nőt, aki neki az egész házban egyedüli ellensége, még pedig halálos ellensége, mától fogva pedig versenytársa is volt.

— Veszve vagyok, — mormogta Lola magában. — Bizonyosan meglátta, hogy idejöttem és utánam jött, ilyen módon kileste titkomat és le fog álcázni. Mit tegyek?

Soltész Feri végre feleszmélt és az éles hang hallatára halk szitokkal felszökött. Ebben a pillanatban előbukkant a felhők mögül a teli hold és sugarait az ablakon át a pavilion belsejébe szórva, egyszerre megvilágító azt! .

Irma a holdvilág mellett megpillantotta a bűnös párt. Rajta kapta a gróf kisasszonyt Soltész Feri parádés kocsissal. Nagyszerű földfedezés.

XXI. FEJEZET.

Lopott név

Talán két percig álltak egymással szemközt és egymásra bámultak anélkül, hogy csak egyikük is megtörte volna a csendet. Lola képtelen volt beszélni és megtörve rogyott a pamlagra és eltakarta arcát. Azt hitte, hogy, igy talán nem ismeri

Talán két percig álltak egymással szemközt és egymásra meg őt.

Irma a meglepetéstől szótlanul állott. Szemével mereven bámult a fiatal nőre, akiről álmában sem gondolta volna, hogy itt találja.

Ebben a pillanatban sem haragot, sem felháborodást vagy megvetést nem tudott érezni a leány iránt, aki ennyire meg tudót feledkezni magáról. Fájt neki a gondolat, hogy mit fog szólni a gróf, mennyire meg fogja sebeszni Géza szivét a hir, hogy leányát éjnek idején a félreeső kerti pavillonba találta a kocsissal.

De vájjon meg fogja-e tudni ezt a gróf?

Igen, meg kell tudnia, Irma bűnnek tartotta volna-ezt elhallatni.

Amit ő most látott, annak nem volt szabad titokban maradnia a gróf előtt fel kellett nyitni szemét, ha mindjárt Lola besúgónak tartaná is őt. Ez annyira fontos volt, hogy ennek már holnap meg kell történnie.

— Lola, — szólt Irma hideg szigorú hangon. — Jöjjön velem. Azt csak beláthatja, hogy itt egy percig sem maradhat tovább. Ittlétének okát meg kell magyaráznia, még pedig nem én előttem, hanem atyja előtt, akinek minden tettéről és minden lépéséről felelősséggel tartozik.

Lola felemelkedett, lábai azonban megtagadták a szolgálatot és támolygó léptekkel ment Irma felé, aki most bizonyára a legrosszabbra gondolt. Ekkor azonban a pavilion homályából hirtelen előtört Soltész Feri, megragadta karját és indulatosan magához rántotta őt.

— Arcátlan! — kiáltott rá Irma és haragtól szikrázó szemekkel mérte végig tetőtől talpig Soltész Ferit. — Azonnal bocsássa el a grófkisasszonyt. Hogy a kisasszony önmagáról megfeledkezve itt ebben a pavillonban összejött magával, ez olyan botlás, amelyet holnap már keserűen meg fog bánni.

— Jogom van rá! — kiáltott Feri.

— Ezek a jogok alighanem Csak képzeletében léteznek. A grófkisasszonyt nem önnek szánták. Azért hogy életét megmentette? Ez nem jogcim. Nem volt szép magától, hogy a gróf

ur bizálmával ilyen rutul visszaélve elcsavarta ennek a tapasztalatlan leánykának a fejét.

— Én is ember vagyok' — kiáltott Feri.

— Nem is azt Ítélem el, hogy mint alárendelt egyén, mint szolga, szemet mert vetni úrnőjére, hiszen a szerelemből egyetlen emberi szív sincs kizárva; de az a hitványság, az alávalóság az ön tettében, hogy ezt a fiatal tapasztalatlan leánykát atyjának háta mögött elcsábította. Nyomorult!

Soltész ebben a pillanatban nem is figyelt a korholó beszédre. Mit bánta ő a társalkodónőt? Karjaival átfogta Lolának karcsú derekát és fülébe súgta a remegő leánynak:

— Nem kell félni, kimentlek én téged.

— Kimenteni? — kérdezte Lola alig hallhatólag. — Ez most már lehetetlenség. Számunkra már nincs menekvés. Mire hajnalban fölkel a nap, én már megszűntem Szentiványi grófkisasszony lenni.

— De az leszel. Biztositlak erről. Csak bízzál bennem.

Ekkol hirtelen elbocsátotta Lolát és büszkén kiegyenesitva magát, határozott, sőt előkelő tartással Irma elé lépett.

Tisztelt kisasszony, — szólt olyan hangon, mely egy ügyes világfit árult el, — látom már, hogy kénytelen vagyok titkunkról föllebbenteni a fátyolt.

— Kérem, ne folytassa, — szólt közbe Irma. — Nem én vagyok bírája önöknek. Mindazt, amit most mentségül felhozhat, hagyja holnapra. Majd a gróf ur előtt elmondhatja.

— Oh nem kisasszony, — szólt Soltész Feri oly imponáló nyugalommal és biztossággal, mely nemcsak Lolát, hanem magát Irmát is meglepte. — A gróf úrral holnap egyáltalán semmit sem fogok közölni. Ő sohasem fogja megtudni a pavillonban történteket.

— Ah, ön tehát abban a hitben ringatja magát, hogy én az itt látottakat a gróf ur előtt elfogom hallani? — kérdezte Irma felháborodva. — Nos, ön nagyon téved. Én igenis beszélni fogok, mert ez kötelességem.

— És ugyan mit fog a gróf úrral közölni? — vetette ellen Feri. — Talán azt, hogy leányát, a grófkisasszonyt a parádés kocsis karjaiban találta? Mm! Ez nem is lenne éppen valami uj. Grófi családokban akárhány ilyen eset volt már. No de ha ezt megtenné, akkor ön hazugságot mondana.

— Hazugságot? — kérdezte Irma mély felháborodással. — Ön már most hazugsággal mer engem vádolni? Tagadni merészeli, hogy átölelve tartották egymást, midőn váratlanul beléptem? De ha ön mint férfi, el is akarná tagadni azt a hallatlan botlást, melynek itt szemtanúja voltam, de egy Szentiványi Lola grófkisasszony nem lesz oly elvetemült, hogy a hazugság bélyegét merje rám süttni. Lesz bátorsága bevallani az igazat.

— Meg is fogja tenni, — felelte Soltész Feri szilárd hangen. —- Ezt én is elvárom menyasszonyomtól,

— Menyasszonyától? — kérdezte Réday Irma, csaknem rémülten. — Ember, elment az esze, hogy ily szót mer használni? Ehhez vakmerőség keli.

— A dolog egészen természetes, —- vetette ellen Soltész Feri bámulatos hidegvérrel, — Ő valóban menyasszonyom, de nem most lett az, nem is tegnap vagy talán három hét előtt. Én még Párisban jegyeztem el őt magamnak!

— Párisban? — ismételte Irma egyre növekedő idegeskedéssel. — Tehát már idejövetele előtt ismerte őt?

— Minden bizonnyal. De már most tegyünk félre minden titkolódzást és játszunk nyílt kártyával, — folytatta Soltész Feri olyan hangon, mely még a legigazabb embernek is dicséretére vált volna. — A véletlen úgy hozta magával, hogy ön meglepett bénnünket — nos, akkor hát be is fogjuk önt avatni titkunkba.

Lola várakozásteljes pillantást vetett Ferire, miután nem tudta elképzelni, mit akar mondani. De titokban bámulta őt és egészen érthetőnek találta, hogy szerelmes lett beléje. Bámulatos hidegvér és találékonyság volt a fickóban.

Soltész Feri pillanatnyi szünet után közelebb lépett Rédey Irmához és igazi gavallér módján folytatta:

— Tudja meg tehát, hogy tulajdonképpen nem vagyok az, akinek én itt kiadtam magam. Soha életemben más lovakat nem hajtottam, mint tulajdon paripáimat. Mert én is ép oly született mágnás vagyok mint Szentiványi Géza gróf, mert igazi nevem: Földváry Aladár gróf.

Könnyen meg lehet magyarázni, hogy a vakmerő fickó a veszély pillanatában miért választottta éppen ezt a nevet. Akkor éjjel, midán betört a tébolydába, beszélni hallott Földváry Aladárról, sőt a sötétségben maga Morvay doktor is egy percig annak tartotta őt. így hát hamarjában ezt a nevet vette fel, mert tudta, hogy az igazi Földváry Aladár nem egyhamar fog kiszbadulni az intézetből.

Irma megdöbbent és alig tudott magához térni a meglepetéstől. Hiszen ez valóságos regényes történet volt, melynek egyik csattanós fejezete most lejátszódott előtte. Ha ez a férfi, akinek karja között Lolát találta, nemes ember, sőt gróf, tehát egyenrangú ember, akkor a dolog körülbelül rendben van és neki nem áll jogában titkukat Szentiványi gróf előtt feltárni és ezzel megszűnt kötelességnek lenni a grófot a ma éjjel látottakról értesíteni.

Soltész Feri jól látta szavainak hatását és mosolyogva folytatta:

— Lola kisasszonnyal Párisban ismerkedtem meg. Ott nőtt fel egy öreg ember felügyelete alatt, aki leckeórákat adott az ott tartózkodó magyaroknak, többek között nekem is. Lolát megszerettem és ő is engem. Ámde előre lehetett látni, hogy atyám, az őseire büszke Földváry gróf, soha sem adta volna beleegyezését frigyünkhöz. A büszke főur hallani sem akart arról, hogy olyan leányt vegyek feleségül és vezessek őseim kastélyába, kinek sem vagyona, sem hazája, de még neve sincsen. Ekkor jött a nagy fordulat. Dubay Rózsika egy éjelen át Szentiványi grófkisasszonnyá változott át és ide hozták őt. Ekkor aztán határoznunk kellett. Hogy utaink ketté váljanak, az most kevésbé volt lehetséges, mint valaha. Másrészt tudtam

azt is, hogy Szentiványi gróf nem könnyen fog megválni leányától, akit oly hosszú időn át fájdalmasan nélkülözött. Hogy Lola közelében lehessek, ezt a szerepet választottam, miután lovakhoz kitünően értek. Ebben újólag kedvezett a szerencse; a véletlen úgy hozta magával, hogy jó szolgálatot tehetem a grófnak, aki ezáltal indittatva érezte magát elfogadni a parádés kocsisságra vonatkozó ajánlatomat. De most már csak néhány rövid hónapig fog tartani ez a játék. Óriási léptekkel közeledik az időpont, melyben nyíltan odaállok a gróf elé és kérni fogom leánya kezét. Nem kétlem, hogy örömmel bele fog egyezni, mert a Földváry-nemzetség ősiség és előkelőség tekintetében az ország legelsőivel bátran kiállja a versenyt Azt hiszem, magyarázatnak ennyi elég. És most, Rédey Irma kiasasszony, ha az lenne a célja, hogy szivünk frigyét idő előtt megrónia, akkor menjen a grófhoz s mondjon el neki mindent.

— Isten ments! — kiáltott Irma. — Világért sem fogom ezt megtenni. Eszem ágában sincs tönkretenni boldogságukat. Én istenem, hisz . . . azonban hirtelen abbahagyta és feléje nyújtotta kezét.

— Gróf ur, adja kezét és szavát, hogy Lola kisasszonynyal szemben nemes emberhez illően fog cselekedni.

•— Erre esküszöm — kiáltotta Soltész Feri, mialatt titokban diadalmaskodó pillantást vetett Lolára. — És most még egy kérésem lenne önhöz, Irma kisasszony, megengedi-e, hogy tovább játszhassam a kocsis szerepét vagy pedig kidob innét?

— Nem, nem, — nevetett Irma, — Nem fogom kidobni. Megengedem, hogy maradjon. Isten látja lelkem, nem tehetek máskép. És ha vétkezem az által, hogy a titkot tudva eltakarom és nem közlöm a gróffal, holott voltaképpen neki kellene elsősorban erről tudomással bírnia — akkor én is vétkeztem, de szeretetből.

A nemes szivü leány most Lolához közelitett és mindkét kezét kiterjesztve mondta:

— Bocsásson meg Lola, ha az imént fájdalmas okoztam önnek. Nem tudtam, hogy ilyen nemes férfire esett a választása.

Lola átengedte kezét, melyet a hiszékeny Irma melegen megszorított. Majd homlokon csókolta a szép csalónőt és úgy súgta neki:

. — Tartsa mindig szem előtt, Lola, hogy oly férfiúnak a

leánya, kinek neve tisztán és fényesen ragyog és a legszebb hangzással bir az egész országban. De talán fölösleges is ez a figyelmeztetés — ö'n tudja, mivel tartozik állásának és a névnem, melyet atyjától kapott.

Többet nem tudott beszélni, kisietett a pavillonból, mert az ő szive is csordultig volt.

Önkénytelenül eszébe jutott mindaz, ami egy óra előtt a zongoraszobában történt.

Alig merte volna hinni, hogy ilyen hamar teljesedésbe menjen az a szép álom, melyet röviddel előbb Géza gróf karjaiban álmodott és teljesithetetlennek tartott.

Ha Földváry Aladár gróf feleségül veszi Lolát, akkor egy nagy lépéssel közelebb jut a nagy célhoz, mely vágyainak netovábbja volt. Az orvosok állítása szerint a szegény őrült sem élhet már sokáig, napjai meg voltak számlálva és ha örök álomra hunyja szemeit akkor Géza gróf minden bizonnyal nejévé teszi őt.

Ah, nem is a rangot és az állást nézte ő, mely ezzel a házassággal biztosítva lenne számára; nem a vagyon lebegett . szemei előtt, melyben része lenne, ő szerette a grófot, lelkének minden erejéből, szerett őt azzal a szent gerjedelemmel és mély áhítattal, melyre csak egy romlatlan asszonyi lélek képes. Szerette őt az első szerelem mély tüzével, mely olyan tiszta volt, mint az arany és minden utógondolattól mentes.

Mialatt andalogva végigment a kerten és a terraszra vivő lépcsőhöz ért, felpillantva egy titokzatos alakot pillantott meg.

Halk kiáltás tört ki ijedtében ajkán, mert egy idegen állott előtte, hosszú köpenybe burkolva.

Egyébként magas és szigorú megjelenés volt. Majdnem övig érő, szürke hullámos szakáll övezte körül arcát, egész külseje előkelőségre mutatott, mely tiszteletet parancsolt.

— Talán megijesztettem a kisasszonyt? — kérdezte az

öreg ur és megemelte kalapját Irma előtt. - Belátom, hogy szokatlan időt választottam látogatásomra, de most érkeztem meg és nem várhatok reggelig, mert igen fontos ügyben jövök és okvetlenül beszélnem kell Szentiványi Géza gróf úrral, kihez néhány év előtt szoros barátság fűzött. Mivel az egész kastélyban egy lélekre sem bukkantam, végre kijutottam a terraszra és nem tudva, hogy mitévő legyek. De a véletlen utamba vezette önt. Kérem, lenne szives engem bejelenteni a gróf urnák, aki kétségkívül még fenn van. .

Irma, aki első látásra megijedt az idegentől, gyorsan öszszeszedte magát. Az előkelő, gavalléros modor, mellyel az öieg ur beszélt, azonnal nyilvánvalóvá tette, hogy arisztokratával, van dolga.

— Igaza van uram, — felelte Irma. — Szentiványi gróf ilyenkor még dolgozószobájában szokott időzni és ha ön mint mondja, jóbarátainak Szabad tudnom nevét?

_Ah, bocsánat, hogy már eddig is be nem mutattam magam, — felelt az öreg ur udvariasan. — Nevem Földváry gróf.

De most térjünk vissza a kerti pavillonba a másik kettőhöz,akik ott maradtak. Mikor Irma távozott, Lola, aki eddig csak nagy erőfeszítéssel tarhatta magát, a pamlag sarkába rogyott. Arca olyan fehér lett, mint a fal, fogai úgy vacogtak mintha hideg rázta volna.

Soltész Feri ledobta magát előtte és átkarolta térdeit.

— Lola, egyetlen Lolám! — kiáltott kitörő szenvedéllyel.

__Miért remegsz? A veszély elmúlt — a förgeteg elvonult

és továbbra is megmaradsz Szentiványi grófkisasszonynak.

— Oh Feri, — felelte Lola és az előtte térdelőnek a vállára tette kezeit — veszedelmes játékot játszol — oly nevet vettél fel, melynek viselője még él és egyszerre csak felbukkanhat. , .

(Folytatjuk)

Thursday, May 21, 1964.