Magyar Hirnök, 1959. július-december (50. évfolyam, 27-53. szám)

1959-12-17 / 51. szám

14 MAGYAR HÍRNÖK 1959. DECEMBER 17 Kommunista ön­cenzúra November 23-án számolt be a magyar ráió a magyar ügy tár­gyalásának kitűzéséről az Egye­sült Nemzetek közgyűlése előtt. A “Szülőföldünk” nevű hazacsa­­íogatási rövidhullám! rádió hosszú bezsámolókban tudósítot­ta erről a külföldön élő magya­rokat. A “Szülőföldünk” adá­sait Magyarországon nem lehet hallgatni. A belföldi hallgatóság számára a Kossuth adón keresz­tül közvetítették ezeket a beszá­molókat. A magyar hallgatóság által könnyen ellenőrizhető ha­zugságokat, vagy kényes kije­lentéseket azonban kivágták a Kossuth adón keresztül közvetí­tett adásból. Kihagyták Péter Jánosnak azt a kijelentését, hogy a legkényesebb kérdésekkel is a megbékélés szellemében kell foglalkozni. Kihagyták Péter Jánosnak azt a dicsekedését, mely szerint az Egyesült Nem­zetek tagállamainak polgárai, akik legutóbbi időben Magyar­­országon jártak tanúsíthatják, hogy a magyar nép sohasem élt jobb körülmények között, mint ma. Kihagyták az Egyesült Álla­mok delegációjának sajtónyilat­kozatából azt az idézetet, mely szerint “Magyarországon és Magyarországon kívül minden felelős embernek együtt kell dol­goznia velünk az Egyesült Nemzetek túlnyomó többsége ál­tal elfogadott határozatok vég­rehajtásának érdekében.” Kihagyták a New York Times november 15-iki számában meg­jelent Péter János idézetét, mely szerint a nyugati hatalmak el­határozták a vita kierőszakolá­sát a közgyűlés jelenlegi iilésza­­kán, de egyes nyugati hatalmak attól tartanak, hogyha az Egve.­­sült Államok, vagy más nyugati hatalmak kérnék a közgyűléstől a kérdés napirendre tűzését, ezt a hidegháború felújításának, a Camp David-i tanácskozásokból fakadó megjavult légkör meg­­mérgezésének lehetne tekinteni. A főpostamester figyelmeztetése Lopják a leveifetket a laká­sok postadobozaiból VEGYE HASZNÁT apróhirdetési rovatunknak. (Az első oldalon alul közöljük eze­ket) — Ha valamit el akar ad­ni, vagy venni akar, vagy bér­beadni valója, vagy bármilyen más hirdetnivalója van, hirdes­se lapunkban. Egyeszerü, pár­szavas apróhirdetés egyszeri közlésének ára $1.50, kétszer közölve $2.50, többször, $1.00 esetenként. (Mind a négy la­punkban az egységár $4.00, kétszer $7.00, többször $3.50 e-Arthur E. Summerfield fő­­póstamester Washingtonból fi­gyelmezteti a közönséget, hogy a leggyakrabban előforduló bűntény a postával szemben, hogy a lakásoknál lévő posta­dobozokból kilopják a levele­ket. David H. Stephens, főpos­­taellenőr jelentése szerint ta­valy julius elseje óta, idén jú­nius 30-ával lezárt pénzügyi évben 7,495 bűnügyi eljárást indított a posta lopás miatt és ugyanennyi egyént tartóztat­tak le, akik közül a bíróság 7,401 egyént börtönre Ítélt. Ez a körülmény mutatja, hogy mily alapos vizsgálatot tarta­nak a gyanúsítottak ügyében s mily hatásosan lépnek fel a bűnösök ellen. A postai vizsgálatok azt is mutatják, hogy mily sok eset­ben lopják el a lakások ajtajá­ban elhelyezett postaládákból, ahová a postás a leveleket te­szi, a postaküldeményeket, legtöbbször leveleket, melyek­ről azt hiszik, hogy azokban készpénz vagy csekk van. Egyének és sokszor csopor­tok rendszeresen egy egész ut­cakörzetben, szomszédságok­ban végig feltörik a postadobo­zokat, ugyanúgy bérházakban, ahol egy helyen vannak együtt az összes postadobozok, fel­törik azokat s kiraboljáák tar­talmukat. Azok, akik rendszeresen kapnak postán csekket, mint például a nyugdíjasok, a leg­gyakrabban esnek áldozatul, mert a csekket ellopják, az aláírást meghamisítják és a csekket beváltják. A meglo­pott egyének végül, de leg­többször sok huza-vona után más csekket kapnak. Sajnos a kereskedők sok esetben nem váltják be kellő elővigyázattal a csekkeket s ez megkönnyíti a tolvajok mun­káját. Csak olyanoktól sza­badna csekket elfogadni, akit személyesen is ismer az üzlet­ember. Sok postacsalást követnek el csoda orvossággal fogyókúrára alkalmasnak mondott gyógy­szerekkel, melyeket postán, rendszerint utánvétellel, vagy a pénz előzetes beküldésével rendelnek a léprecsalt embe­rek s azért legtöbbször értékte­len folyadékot, vagy pirulákat kapnak. Sokszor közönséges színezett viz, vagy só az ilyen csodaorvosságnak nevezett va­lami. Ugyancsak megnövekedett az erkölcstelen lapok és ké­pek postai küldése. A posta az ilyen küldemények ügyében azonnal és a legerélyesebb vizsgálatot indítja s lesújt a bűnösökre. A közönség az ilyen bűnese­tekben segíthet a postának az­zal, hogy a helyi postamester­nek bejelenti az ügyet, aki je­lentést tesz azután Washing­tonban a főposta ellenőrnek, aki azonnal megindítja a vizs­gálatot s eljár a postacsaló vagy erkölcstelen képeket, la­pokat forgalomba hozó egyén vagy cég ellen. HORTHY MIKLÓS “Emlékeim’' Ára 5.00 Dollár MAGYAR HÍRNÖK KÖNYVESBOLTJA (Foreign Book Shop) 216 Somerset Street New Brunswick, N. J-Magyar mozi vasár­nap Brunswickon New Brunswickon, a Ma­gyar Amerikai Atléta Klub uj székházában (198 Somerset St.) minden vasárnap d. u. 5 órától folytatólagosan lesz ezentúl magyar mozielőadás. A new brunswícki és környéki magyarságnak régen hiányzott már ez az évtizedeken át meg­szokott vasárnap délutáni Vagy esti szórakozás: szebbnél­szebb magyar filmek élvezete. Aki néhány kellemes órát akar eltölteni vasárnap délután vagy este, menjen el az Atlé­tákhoz ! Nyugtával dicsérd a napot, Előfizetési nyugtával — a lapot! WASS ALBERT I I egyik legsikerültebb írása I “ADJÁTOK VISSZA A HEGYEIMET!” Ára $2.50 fűzve Még csak néhány példány van belőle ! MAGYAR HÍRNÖK KÖNYVESBOLTJA ’ 216 SOMERSET STREET NEW BRUNSWICK, N. J. w i E KELLEMES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET ff g. ÉS BOLDOG ÚJÉVET KÍVÁN § § AZ ÖSSZMAGYARSÁGNAK | LÉVAY ANTAL I I Rutgers Shoe Repair | W cipőjavitó üzem tulajdonosa M W 104 EASTON AVE. NEW BRUNSWICK, N.J. M fi , . „ I |j| Orthopédiai cipők szakembere KELLEMES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET ÉS BOLDOG UJ ÉVET KÍVÁN Kish Károly ELECTRICIAN — VILLANY-SZERELŐ 60 Lincoln Ave. Highland Park, N. J. j|| Tel. CH. 9-6082 8 § KELLEMES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET ÉS BOLDOG UJ ÉVET KÍVÁN A MAGYARSÁGNAK AMERICAN KITCHEN by ROYAL 85 FRENCH ST. NEW BRUNSWICK, N. J. Tel. CH 9-4151 Modern konyhaberendezések szaküzlete x as • 6 I t £ H hi I n IS a a as i Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Uj Évet kíván HEINRICH & KRAUSZER, Inc. Carlings Beer és Rad Cap Ale szállítók 811 Georges Rr. New Brunswick, N. J. Tel. KI. 5 0255 I 2 KELLEMES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET ÉS BOLDOG UJ ÉVET KÍVÁN AZ ÖSSZMAGYARSÁGNAK UR ISTVÁN I butorhuzatck és függönyök készítője I 32 ALBANY ST. NEW BRUNSWICK, N. J. Ti Tel. Kilmer 5-3616 KELLEMES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET ÉS I BOLDOG UJ ÉVET KÍVÁN jj I JOSEPH MAIM0NE & SON \ Összekevert, öntésre kész cementtel járdák, kocsiutak kiöntője 192 French St. New Brunswick, N. J. I I Tel. CH. 9-1037 I f § g,g^,g’gMS^’grgtg’gtS^g^’g^^-g^ig<g;gig’g>g>gig>g'g’S’.gigt<;!gtg>g>g’g»g;g‘g»g’g>g’.g-.S'g<g'g!g 5,€’g,g’g’g'gtg’gIg'g'g’gíg>«’gíg’€'glg>g,g’S!glg-!€>í:»«>g'«,g!g,etg!€«g!g''S!g'g!€>C'g'g’g>€>g'g’g(g,g^C'€ KELLEMES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET ÉS BOLDOG UJ ÉVET KÍVÁN ! The STYLE SHOP Női ruhák, kabátok, kosztümök, szoknyák, kötött áruk 30 Paterson Street New Brunswick, N. J. Tel. Kilmer 5-6088 | igíg’g'g-ígfcsgígígígígfg'gígígíg-lgsgsgígsgígsgígügíg'gigísigiglgtgígígsgigígígígsc^íg^íg^gígígisíglgíc 5'g’g^-g<g,g’g'«’€tc,g,gtg'g,g,«-g’g’g'rsT-s,g:ET,g,gT!«;|g!s'g,rg,g,«'g'g’g'€’g‘g'.g'c'g'g'g'g’í,g'g KELLEMES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET ÉS BOLDOG UJ ÉVET KÍVÁN I I | Peoples Memorial Monument Co. | French & Oxford St.s New Brunswick, N. J. « I Tel. CHarter 9-3303 ft % « KELLEMES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET ÉS BOLDOG UJ ÉVET KÍVÁN 1 MOTOR PARTS & MACHINE C0. 1 227 French St. New Brunswick, N. J. | k CHarter 9-1314 a l i I Vj| KELLEMES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET f ÉS BOLDOG UJ ÉVET KÍVÁN' ' § AZ ÖSSZMAGYARSÁGNAK | MIDDLESEX i FURNITURE CO. f % Magyar Bútoráruház jk § 181 NEILSON ST. NEW BRUNSWICK«! W Tel. CHarter 7-5250 || IFJ. LEFKOVITS JÓZSEF, tulajdonos W Magyar üzletember aki magyar 0. szívvel üdvözli honfitársait M CtaTiAr **.?.«* *<«?-** Y~ Yx . 2 r/v* • • -TWÍW« «• •Zy&.Vsf'm I » ^Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Uj Évetp ^ kíván az összmagyarságnak || MR. és MRS. PAUL EGRESI 'Ű I _a_ ■ V I I GARDEN SPOT | ^ magyar vendégfogadó |jj '$1 tulajdonosai 0 ■Síi '0, 647 Somerset St. New Brunswick, N. J. 0 i? wm vám vám &m vám vám vám vám vám vám vám tárni tgtetg»«'g«'g!g'gíg'€tg«^«ígtgtgtg*g'€*S«gt':’'g!€,g'«‘g'«t£5a;C’g,€«g!C!g«?g5€<g?g'C!g^tg!g'CSg>g!g^ K <5 KELLEMES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET ÉS | BOLDOG UJ ÉVET KÍVÁN A 1 CREAM-0-LAND DAIRY I 1 A LEGJOBB TEJ — FAGYLALT $ ÉS TEJTERMÉKEK I M , « 680 Somerset St. New Brunswick, N. J. § | Phone: Charter 7-1414 tgtgtg’g’g8gtg>P8tgtgt.Stttgtg»g'git;tgKlgtgtgtg!g^»gg8gagtg;g’gtg'g-gtg>gtS!gtCig»gigt68gtggtgtglgtg!é !6!gtgigSCg!g*g;gi2>g!gtCegiCt€^«^gfSC*€!gtgtt'glgig-<.-c-g!® í-g^ig^W'gtgtgfgigtttgfglgitgigsiw » S KELLEMES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET ÉS BOLDOG UJ ÉVET KÍVÁN 1 AZ ÖSSZMAGYARSÁGNAK | KAY’S Floor Covering Store § 103 FRENCH ST. NEW BRUNSWICK, N. J. Tel. Kilmer 5-5628 »S'iSi3'.rBi2i3saaSiSi5',aa35í5'SsmSsS.2<a2iaSv3sS;S.S,3s255s3i3!S;aa3tSi9sa2ía;3.S®iSi3!S'iSiaS-8jsa»»»!*si2iiai»!aSí&a3íSiSi3iai3s3i3!Sssis<2ia3iSs3t3íaí5SiS«aa»-ass83sa3i3iSs3íSsSi3!SiSia« KELLEMES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET ÉS | BOLDOG UJ ÉVET KÍVÁN I \ LINCOLN CAFE TRASKI BÉLA, tulajdonos 210 Hamilton St. New Brunswick, N. J. g Tel. CH 7-9477 1 ■ 1 > __ _ _ ■ g Palackozott italokat díjtalanul házhoz szállítunk :tgígtgtgigtgtgtgtg!g-Cg'g-,.g,g»gtg»g»g»g!g'giglgjgtgtgtgtg!gtgtg<(gH’g'g>g-g‘g?g^tg>.S!g’g‘g!g^lgtg'g;; ■tgtstg-rgwtgtg’gtg'g'gtgtgtgtg'g-ístgtgtg'gtg'gtgígtgígigtgtg'gtgtgtgíg-gigügtgtgtgictg^tctg’gtgtcff^ KELLEMES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET ÉS BOLDOG UJ ÉVET KÍVÁN RUTGERS TILE j Kerámia, Aluminium, Plasztikus anyagok — Zuhanyozó ajtók -— ^ ! Fürdőkád elkülönitők eladása és beszerelése Ü j 99 Harvey St.—CH. 7-4505 New Brunswick, N.J. |; A. DURIS, tulajdonos |j gigtgigig’g!g^;g<g::g-e-R*i;’g;gtgs:g!g‘s^!fe^:5g^w;’g?g!9:sgg^!gtgig!g>gig!g|g^g^sg!g^ig’g^ig8g^ | !Í55fgW^ÍÍ£KVCS;:'g;rgS.:gf€::gígi'gig!g^©g»j?.f4'glstg-g!€!C!gig--g'g!g«!g<gWJf!g!g'g!g‘€!g-| KELLEMES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET ÉS BOLDOG UJ ÉVET KÍVÁN | | WILLIAM TÖREKI j autó-javitó műhely tulajdonos 530 Hamilton St. New Brunswick, N. J. Tel. KI. 5-3725 wüietei^^gücíímyeíeSíísEStcgigiSiSígeeiejgistgegjgie'eig’gieig’g’sigteigsgee'ie'S«« Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog uj évet kiván az összmagyarságnak | NAGY’S Auto Body Shop | 361 Somerset St. New Brunswick, N. J. I Tel. CH. 7-0236 | hi Auto body és fender javítások, festési munkák magyar szakemberei J lgi«WWC!g^W-i«ic^Ä‘S«iC«i«*S!gig'g,g!€'g*g*<,S^,-S«!S'g,g‘.S'eig5g«C^iC»g!g!g'gt€.'€-g« BOLDOG ÜNNEPEKET ! 1 I | Hamilton Hardware & Paint Store | § Festékek és vasáruk nagy választékban. Házához, mindenféle Í felszerelést nálunk jutányos árakon kaphat, pontos és előzé­keny kiszolgálásban részesül ^ j ha 598 Hamilton St. Tel. Kílmer 5-0220 New Brunswick, N. J. ^ I íi i8!iuS!assa»staa^3'i2!3íatSí§!S®3!&iSiSs§'iSi5sS!aat»<S!SiSi3r2sss3s§iS®iaai3i2iSí2iiass2íS)ahaa I KELLEMES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET ÉS BOLDOG UJ ÉVET KÍVÁN AZ ÖSSZMAGYARSÁGNAK J. SCHWARTZ “Finom bútorok árusitója 1904-óta” 288 Memorial Parkway New Brunswick, N. J. — Tel. Kilmer 5-0200 — KELLEMES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET ÉS BOLDOG UJ ÉVET KÍVÁN AZ ÖSSZMAGYARSÁGNAK KOHUT SHEET METAL C0„ Inc. 191 Hamilton Street New Brunswick, N. J. Tel. CHarter 7-5378 KELLEMES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET ÉS BOLDOG UJ ÉVET KÍVÁN I Ibrányi S. Eleanor | electrolisis szőrtelenitő specialista 98 French St. New Brunswick, N. J. Tel. CHarter 7-7739 | ai3aaaaa^aatS8-5ia3igi».3iaiatS»s»asst8iSsatgrasaü>tsa>»8a>»i88aa}ai3iai3i»i^2i5saaataia %»S0aai3a@)3ia)fi3)as»»ft*asa«3>»)3i9t»i9sadiat>tKK»a!9atSi»tai9iS»si»taiaiStn«S!ftS39i3i*» I 9 KELLEMES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET ÉS BOLDOG UJ ÉVET KÍVÁN 1 Kral Hardware Co. I § y 104 French St. New Brunswick, N. J. | Tel.: Kllmer 5-1804 |

Next

/
Thumbnails
Contents