Magyar Hirnök, 1959. január-június (50. évfolyam, 1-26. szám)
1959-01-15 / 3. szám
4 MAGYAR HÍRNÖK 1959. JANUÁR 15 A FÁKLYA MÓRICZ ZSIGMOND REGÉNYE ő maga is megfiatalodva olvassa s olvassa a furcsa orációkat, amelyek egyesittik magukban a mai napilapoknak újságadó hireti, a tárcarovat szellemességét, a vezércikk politikai irányítását s mindent, amit ma íráson át nyer a közönség . . . Miklós újra meg újra fölkapta a ceruzát s tovább Írogatott egyegy megjegyzést, kritkát: — mikor a pap a legszigorúbb megrovást intézi a halgatósághoz, akkor is azt kell mondania, hogy a hallgatói kívánságára teszi: “és remélem, ha a ti jókedveteknek és engedelmességeteknek vidámitó szel rám fuval!...” ezzel elveszi azt a kedvetlen érzést, hogy itt most egy idegen ember megró: nem! helyettünk beszél. Mert a papnak azzal a kedves érzéssel kell szolgálnia, hogy az én lelkiismeretem szól általa: de az én lelkiismeretem akárhogy fel is van zúdulva ellenem, mégsem öl meg engem. Egy közönyös idegen hamarább kitekeri a nyakamat, mint én magam magamnak, akárhogy is fel vagyok háborodva magam ellen. A papnak mindig harmóniát kell hagynia a lelkekben. Csiklandozza pl. a lelkeket pl. az Istent támadók szavainak idézésével, hogy cáfolhassa. (Ver. 367). Ő nem támad. És nem véd. ő csak beszél: támad és véd. Dialektika: azt érezteti meg, hogy legjob úgy, ahogy van. A pap rendőr!!! A pap igen fontos szerv a közrendben : A pap sohasem dob be semmi bomlasztó csirát. A pap a kialakult állapotok konzervátora. * görcsös és darabos cserfa ütköző kemény kőszikla csendes rév-part életének bujdosó hajója tökéletes csendesség szemöldökösen cirkál, visgál hásártás kedvű, irakturás elmé-TELEVIZIÓKAT A CENTRAL TELEVISION AND APPLIANCES 81 FRENCH STREET cégnél szerezhet be igen Tel. Kilmer 5-7700 ZAVETZ IMRE tulajdonos jutányosán Javítások, jótállással VIRÁGOT virágházból Tegyen! LINCOLN GREENHOUSES Dover Ave. — Kilmer 5-7600 New Brunswick, N. J. Karl Neugebauer, túl. jü, szőrszálhasogató emberek minden dolgunk ágáról-bogára megy törzsökös eredet a nyalánk Éva anyánk incselkedő kígyó a keserű halál' a gondolkozás fékemlője (fékkelője, fékezője) e földi sátorozás mélységes sebek hová lett ez a drága tiszta nyelv, a frissen kaszált szénának ez az illatos petrencéje: valami kimondhatatlan bübáj van ebben a régi nyelvben, amely sohasem vénülhet el, mint a népnyelv: a mai beszéd már halva született, kikövült frázisokból áll . . . Ezeknek az agya még muzsikált a nyelven, friss futamokat hozott, a szavak életét bentről élte: mi kész sablonokkal dobjuk ki gondolatainkat. * A paunak nem szabad.egyik társadalmi osztályt sem favorizálni a másikkal szemben. A pap az urakat nem tanítja arra, hogy nyomja el a szegényeket, sem a szegényeket arra, hogy felszabadítsa magát az urak alól: a pap az a szelep, ameilyen a gőz fölöslege elpárolog. Az urakat arra oktassa, ne éljenek vissza hatalmukkal, a s egényeket, hogy tűrjenek . .. (Folytatjuk) A New Brunswick-i Első Magyar Református Egyház hírei Rév. Rásky József, lelkész Tel. KI. 5-1058 22 Schuyler Street New Brunswick, N. J. Istentiszteletek: minden vasárnap délelőtt 10 órakor angol, 11 órakor magyar nyelven. Adjunk az orgona-alapra. Már $4,966 gyűlt eddig össze. Évi közgyűlésünk vasárnap, január 18-án lesz d. e. 10 órai kezdettel. Kérünk minden egyháztagot, legyen ott! Disznótoros vacsora keretében iktatjuk be az uj tisztikart február 1-én este 6:30 órai kezdettel. El ne felejtsük a Building Fundra $5-t befizetni. Minden tag köteles évente ennyit fizetni az épületek fenntartására. Minden szerdán d. e. 10-től Házat, vagy telket akar venni? Házat, vagy telket akar eladni? Üzletet akar cserélni? Mortgage pénzre van szüksége? Keresse fel, vagy telefonáljon erre a cimre: Helen B. Papp Real Estate Broker 13 EASTON AVENUE New Brunswick, N. J. TEL.: CHarter 7-0668 Este és vasárnap: CH 7-1040 Szeretet-csomagokban küldjön kelmét, ruha-anyagot! CSODA OLCSÓ ÁRON KAPJA NÁLUNK! Gyapjú kabát-anyag, 54” széles, $3.49 yardja, 45” széles nylon prints 69c yardja; — Gyapjú gabardine ruha-anyagok, fehér blúznak és hasonlóknak való finom kelmék olcsó áron. Jöjjön, győződjék meg róla. RICHARD’S Fabric Shop 67 Church St. Nyitva hétfő és csütörtök este is. New Brunswick, N. J. Tel. CH. 9-1093 d. u. 2-ig csigatésztát készítenek asszonyaink. Minél több segítséget kérünk, mert sok a rendelés. Minden szerdán este 7-kor serdülő-intermediate énekkarpróbák a 12-15 éveseknek. A Senior énekkar próbái és fél 8- kor. A Junior énekkari próbák minden szombat reggel 10-kor. Adjunk az orgona alapra — már $2,800 van! Hozzon virágot a templomba! Ha betege van, okvetlenül tudassa a lelkészt! SZERELTESSE ÁT Fűtőberendezését OLAJRA! Tétessen olaj égőt (Oil Burner) szén kazánjába vagy egy teljesen aj, moedrn olajkazánra cseréltesse ki a mostanit I KÉRJEN DÍJTALAN ÁRAJÁNLATOT 1 OLAJ FŰTŐBERENDEZÉST RÉSZLETFIZETÉSRE IS ADUNK! Bessenyei Albert Olaj fűtőberendezés és fűtőolaj szállító 5S6 Hamilton St. Tel. Kllmer 5-6453 Nyugati figyelő (Folyt, az 1-ső oldalról) végzett és felszentelt papja lett a pravoszláv vallásnak. Az 1917-es forradalom alatt csatlakozott a bolsevikiekhez. Az angol expediciós csapatok két Ízben fogták el s adták át a fehér oroszoknak. Azok azonban olyan jelentéktelennek tartották, hogy szabadon engedték. Nem gyaníthatták azt, hogy a furfangos örmény pap, a bolsi trágyadomb legtetejére küzdheti fel magát. Ez Sztálin alatt történt. Azóta sokan a fűbe haraptak, ő még mindig ott van. ő késztette Kruscsevet arra, hogy a sztálinizmus elleni nagy beszédet elmondja. Ma is elválhatatlanok. Nem véletlen az, hogy a kínai diktátor bukása után alig egy héttel Mikoyán amerikai vízumot kér: hogy “régi barátját,” az orosz követet meglátogassa. Valami fő a fazékban, hogy ennyire sietett Washingtonba a kremlim főkufár. Mert hogy alkudozni jött, arra mérget vehetünk. Mennyit ér nekünk Mao megbuktatása? (Mivel Mikoyán szerint mindennek ára van.) Nem hisszük, hogy Washington valamilyen árat fizetne a bolsi pápai trón körüli marakodásért. A Somerset Utcai Magyar Református Egyház hírei Közli: Kosa András, lelkész KÖZGYŰLÉSÜNK másodszor is elfogadta az építési tervezetet, amit a múlt esztendei közgyűlés helyben hagyott. Az egyház presbitériuma, valamint építő bizottsága meg van bízva a tervek elkészítésével s a munka megkezdésével. A tervezett gyülekezeti ház alkalmat ad az egyház összes testületéinek arra, hogy szélesebb körben végezhesse áldásos munkáját az egyház életén belül. Múlt esztendőben megkereszteltünk egyházunkban 18 gyermeket; eskettünk 8 párt; temettünk 21 testvért. Egyházunk bevétele a múlt évi áthozattal együtt: $49,- 511.89. Kiadásunk $36,282.11 volt. Áthozat az uj esztendőre: $13,229.78. Bankokban letétben az építési alapon jelenleg: $28,645.61. Az 1958-ik év elején egyházunkhoz 643 cs., illetve egyén tartozott. Évközben felvettünk, vagy visszahelyeztünk 42 cs. illetve egyént. Törültünk egyháztagjaink sorából 18 cs. illetve egyént. Egyháztagságunk jelenleg 656 cs., illetve egyénből áll. A közgyűlés a következőket választotta meg két évre elöljáróknak : Köblös Mihály gond'nok, Gereben János algondnok, Filep Lajos algondnok, Kosa Imre jegyző. Presbiterek: Tóbiás Vilmos, Sándor Gergely, Sándor István, Kertész Miklós, Tóth Lajos, Puskás Ferenc, Puskás István, Peti Mihály, Tóth István, Kiss Lajos, Győrfy Imre. A következőknek még egy esztendő van hátra: Horváth Sándor pénztárnok, Kovács István, Gáli Mihály, Körmöndy József, Lőrincz Gusztáv, Szekeres Kálmán, Puskás Gusztáv, Burján Károly, Lőrincz István, Kára Péter. Közgyűlés megválasztotta az épitő bizottságot is. A presbitérium tagjai mellett a következők fognak még az építés, illetve tervezgetés terén részt venni: Huszár Mihály, Varga Tamás, Matusz Sándor, Kosa I. Árpád, Bessenyei Albert, Dr. Rácz György, Katkó Lajos, Helmecy Gyula, Bartha'Jánosné, Diehl Andrásné, Sándor Istvánné, Nt. Kosa Andrásné, Körmöndi Eszter, Kormány András. Gyülekezeti vacsorát tart az egyház vasárnap, január 25-én este, amikor a Nőegylet finom és ízletes csirke vacsorát fog felszolgálni. Ezen a vacsorán mutatjuk be a presbitérium tagjait a gyülekezetnek és adnak számot a különböző testületek a múlt évi munkájukról. Nagy Magyar Nóta-Est Csongrádi Barát Sándor “101 válogatott magyar nótaest” elnevezéssel nagyszabású műsoros táncmulatságot rendez január 25-én, vasárnap a Highland Park-i Temple Hallban (409 Raritan Ave.). Aki végigolvassa a szereplőket, az már el is határozna, hogy ott lesz, oly nagyszerűnek és rendkívülinek Ígérkezik ez az est. Fellépnek: Surányi Rudi, a budapesti rádió egykori közkedvelt prímása és kitűnő, igen népszerű cigányzenekara, Halmai Imre, Budapest egyik legjobb komikusa, Hajdú Teri magyar nóta énekesnő, a Fővárosi Operettszinház volt tagja, Csongrádi Barát Sándor, a magyar rádió közkedvelt énekese, az amerikai magyarság kedvence, Timár Mária, a győri szinház énekese, Hasba Gábriella budapesti jazz-zongorista, Kapin Aranka amerikai magyar táncos és énekesnő és Andrássy Lili, a N. Y. Metropolitan Opera táncosnője. Belépőjegy előre váltva $1.50, a helyszínen $1.70. Jegyek elővételben kaphatók a Magyar Hírnök irodájában, a Hajdu-Schmidt üzletbén, a Magyar Étteremben, a Broadway Cafeban, Biró Péter és Fiai irodájában New Brunswickon, valamint a Temple Hall gondnokánál Highland Parkon. Kitűnő alkalom! Aki szőnyeget akar vásárolni, most nagyszerű alkalma van: New Brunswickon, a Weave Shop szőnyeggyári üzlet (168 Commercial Ave.) nagy januári kiárusítást rendez s nemcsak az árakat szállította le országos hirü szőnyeg gyártmányokon, de a faltól-falig lefektetést, valamint az alátét szőnyeget teljesen díjtalanul adják minden szőnyeggel. Az üzlet magyar szakembere telefonhívásra kimegy a házhoz bárhová, mintákat visz, árakkal szolgál, minden kötelezettség nélkül! Akinek tehát szőnyegre van szüksége s jól akarja venni, ne mulassza el ezt az álkaimat. HA AZT AKARJA, hogy vállalkozása sikerüljön, hirdessen a mi lapunkban! Repülő-jegyek bárhová Hajó-jegyek, Pénzküldés Mindenfajta biztosítás Real Estate ügyek Okmányok, iratok közjegyzői elkészítése 30 év óta szolgáljuk a magyarságot Jövedelmi adó-ivek szakszerű kitöltése THE KOSA AGENCY 18 French Street New Brunswick, N. J. Tel. CHarter 9-6100 LABDARÚGÁS A new brunswicki HAAC I. csapata 4:1 arányban győzött múlt vasárnap Elizabethen, az ottani Ukrán csapat ellen. A magyar csapat erős széllel szemben kezdi a játékot s az ukránok már az első percben megszerzikt a vezető gólt. Ez azonban felvillanyozza a magyarokat, akik egyik támadást a másik után vezetik le az ellenfél kapujához. Egyik rúgás a nagy széllel szemben nem sikerült a kapura, mire az ukránok rohannak le veszélyesen a magyar oldalra, itt azonban a magyarok védelme biztosan veri vissza őket. A 30-ik percben Kocsist elvágják a 16-óson belül s a biró 11-est Ítél, amiből Kocsis gyönyörű felsősarokba lőtt gólt csinál. Félidő 1:1. A második félidőben a HAAC széllel játszik és nagy fölénybe kerül. A 10-ik percben Mészáros megindul, kicselezi az ellenfél fedezetét és 20 méterről gólt lő. A magyar csapat tovább támad és Sipos a 20-ik percben egyedül viszi a lapdát s helyezi az ellenfél kapujába. (3:1) A 25-ik percben Embler beadásából Göth a mérkőzés legszebb gólját fejeli és beállítja a végeredményt. Ezután a magyar csapat kissé lelassul. A 40-ik percben az ellenfél kapura lő, a labda Berki kezét érinti és a biró 11-est Ítél ellenünk, amit Borsos bravúrosan véd. A HAAC II. a brunswicki pályán játszott a Vistula ellen. 3:2 arányban győzött. Góllövők: Eszlári (2), Varga Károly. Most vasárnap, január 18- án a HAAC I. Brunswickon játszik 2:30 kezdettel a Kearny Scotts-Americans ellen a Municipal Stádiumban (Codwise Ave. és 10-ik utca). A HAAC II. vasárnap Hackensackon pátszik a St. Francis csapat ellen. Indulás 12:30-kor a 185 French St. alatti Uptown Hoteltől. Kérjük a sportkedvelő magyarságot, hogy minél nagyobb számban jöjjenek el ezekre az érdekesnek ígérkező mérkőzésekre! Koszorúk, csokrok, vágott és cserepes virágok minden alkalomra FRANKLIN FLOWER SHOP magyar virágüzlet 93 FRANKLIN AVENUE New Brunswick, N. J. Tel. Kllmer 5-4234 I. Simko A Sons A New York 11-ik utcai Függ. Magyai Ref. Egyház hírei Templom: 206 E. W-ik utca Lelkész: Ladányi Zsigmond Cime: 337 E. 24th Street GYÜLEKEZETI ÉLET — Kolozsy Imréné és fia Jimmy, özv. Lemkó Ferencné, Almássy Balogh Dezsőék, Antal Sándorék 10th St., Fiedler Julia, Krasnonis Mária; M. R. Pinsésh Béláné, Gyurecskó Andrásnétól ünnepi adományokat és tagságidijakat kapott a Ilik utcai egyház. Világos John és neje Kolozsy Ilonka örömmel jelentik egyházunkon keresztül is leánygyermekük születését. A vasárnap 11 órakor kezdődő istentiszteletek előtt és után az iskoláskorúak részére a - lelkipásztor vallásoktatást ad. Január hónapban Fieldler Julia, Csizmadia 1st-Magyar mozielőadás Fordson MINDEN SZERDÁN D. U 2 ÓRÁTÓL A Fords Playhouse minden héten szerdán délután 2 órától folytatólagosan magyar mozielőadást tart. Igazán jó magyar filmek kerülnek bemutatásra. A jövő szerdán, január 21-én az “Utolsó Dal” és a “Süt a Nap” c. nagysikerű filmeket mutatja be a fordsi magyar mozi. HAPPINESS 38 ALBANY ST. New Brunswick, N. J. (2 blocknyira a George St.-től) SPECIALIZÁLUNK EXTRA MÉRETEKBEN nagy alakúak számára NŐI FÉRFI Alsónemüek Alsónemüek Ruhák Ingek Kötények Nadrágok Hálóingek Övék Alsószoknyák Pizsamák Brazirok, stb. FUrdőköpenyek vánék, Tovay Mihályék, F. Elizabeth Brooklyn, Kapcsa Mary, Martin Konrádné, Ramp Jánosné és Buday Gézáné, Carteret, emlékére és nevében 31 dollárt küldtünk be a rádiós istentiszteletek fenntartására. Milár Gyula és neje Floridából visszajöttek Astoria lakóhelyükre. Csomagjait közvetlen innen küldheti Európába u. s. FIÓK-POSTA HIVATAL a Township Pharmacy gyógyszertárban 712 HAMILTON ST. NEW BRUNSWICK, N. J. Tel. Kllmer 5-8800 Nagy parkolóhely a közelben! Eredeti óhazai MAGYAR HERENDI PORCELÁN Hamutartók, vázák, cigaretta-dobozok, szobrok, cukorkatartók, stb. nagy választékban. DEC. 1-TÖL KARÁCSONYIG MINDEN ESTE NYITVA 9-IG POLANSKY’S HOUSE OF IMPORTS 89 French Street New Brunswick, N. J. POLANSZKY FERENC tulajdonos KITŰNŐ FÜTŐ OLAJAT rendelésre pontosan házhoz szállít a Varga Oil Co. TEL. CHarter 7-1320 FRANKLIN PARK, N. J. Varga Gyula, tulajdonos Jelinek Ferenc ÓHAZAI HENTES ÉS MÉSZÁROS FR1SSVÁGÁSU HÚSOK, SAJÁT KÉSZITMÉNYÜ N FELVÁGOTTAK RAKTÁRA 169 French Street New Brunswick, N. J. Telefon: Kllmer 5-5156 UJ CÍM: 74 CARROL PLACE A MAGYAROK BÚTORÜZLETE A MAGYAR NEGYEDBEN Áraink mindég a legolcsóbbak a városban akár készpénzzel akár lefizetésre vásárol SCHWARTZ FURNITURE CO. 74 CARROL PLACE New Brunswick, N. J. Tel. KI 5-6385 Fát, deszkát, építőanyagokat magyar cégtől, mérsékelt áron, pontos kiszolgálás mellett szerezhet be ROLFE Mindenféle Építőanyag a pincétől a padlásig A Mi Hírnevűn^ a Jobb Otthonok Legszilárdabb Fundámentuma. TELEFON CHarter 7-8300 Building Materials Company 40 Jersey Ave. New Brunswick, N. J. Id. Lefkovits József, túl.