Magyar Hirnök, 1958. július-december (49. évfolyam, 27-52. szám)
1958-10-09 / 41. szám
6 MAGYAR HÍRNÖK 1958. OKTÓBER 9 A FÁKLYA MÓRICZ ZSIGMOND REGÉNYE A képviselő uc pedig folytatta valami csodálatos elokvenciával, amely túl mindenen még egyre jobban dolgozott általa: — Bomlasztó elem bujkál köz tünk . . . Évtizedek óta bujkál egyre erősebb a hatása, ma már fenyegőten bomlasztó a hatása. Ez a szellem a kozmopolita emlőkön táplálkozva elkezdte a hódítását a legalsó s legkönnye! ben mételyezhető rétegeknél s beférkőzött a magyar közék t minden nyitva hagyott zugába, rávetette magát a legalsó népre, a könnyen hivő tömeget hamis jelszavakkal hatalmába vette, elcsikarta a szellemi s anyagi javakat, elzsidósitotta az irodalmat, művészetet, a tudományt, leseperte róla a magyar faj ezredéves egyéniségét s rápiszkitotta a maga nemzetközi bélyegét ... S az egészben a tragikum az, hogy a nemzeti {ftamek ma többé nincs tábora. é^Pgyarország ebek harmincadjíVa jutott . . . Ennek az országiak urai voltak a mágnások, derfeka volt a köznemesség, kezelába a parasztság, ez nagyon szép rend volt. Erre most mi van? A Nemzeti Kaszinó maga áll be destructiv szerepre. A Tivadar pohárköszöntője a jogkiterjesztésre szól ... Az urak A New York 11-ik utcai Függ. Magyar Ref. Egyház hirei Templern: 206 E. ll-ifc utc Lelkész: Ladányi Zsigmuncl Címe: 337 E. 24th Street meg vannak őrülve . . . Nem tudják, hogy Magyarország egy nagy hitbizomány, amely rájuk szállt s nekik kell átadni épen és sértetlenül az utódoknok: s most az általános választójogról tartanak pohárköszöntőt a Nemzeti Kaszinóban ? , . . Felemelte a szemét, apró kék szemei rámeredtek Miklósra, idegenül s tétován: nem ismerte fel, látszott a papot, akit ma leütött, mint egy bakonyi betyár ... Az ittasság rohamosan uralkodott el rajta, az arca egész lila lett s egyre jobban csuklani. kezdett. — Egyetlen egy ember van ebben az országban, — mondta dadogva, — aki, akinek, akibe . . . csak az egy Tisza . . . Tisza István ... Az egyetlen férfi . . . Ő megmondta: ő előttem megmondta, hogy ő megadná az általános választójogot az oláhnak is, a rácnak is, a nemzetiségeknek: de a magyar parasztnak nem . .. Miklós egyre nagyobb megdöbbenéssel hallgatta a zavaros beszédet, vajjojn néni most jönnek-e ki az igazságok? A másik két ur összenézett s intetek egymásnak. — Le kell fektethi, — mondta a rendőrkapitány a lánynak, aki kivette a lavórt. A lány savanyúan, mérgesen, komiszul nézett vissza. — Cipeljék maguk, én nem fogom cipelni megint. (Folytatjuk) LABDARÚGÁS pus csak gyetlen labdát fogott a második 45 perc alatt. Farkas 40-méteres rúgása az ellenfél kapusa számára védhetetlennek bizonyult. Góllövők: Kolláth (2), Cselinácz (2) és Farkas. Most vasárnap .október 12- én a woodbridgei magyar csapat Asbury Parkban játszik. Herczeg János, titkár SZÜRETI zenés népünnepélyt, látványos és hangulatos magyar találkozó estélyt rendez október 18-án, szombaton este 8 órától a 206 E. 11-ik utcai teremben az egyház és a nőegylet. Fransko Lajos öt tagú cigányzenekara fogja szórakoztatni az érdemes egyházbarátokat' és a tagokat. A költségekre az adakozás $1.25. OKTÓBER 26-án, vasárnap d. . 11 órakor hálaadó ünnepi istentiszteletet és ujbori urvacsoravételt gyakorol a 11-ik utcai gyülekezet. Délután 4 órakor a gyülekezet résztvesz a Brick presbyterian templomban, a 91-ik utca és a Park Avenuen tartandó reformációi emlékünnepélyen. NOVEMBER 9-én, vasárnap az 1923-ban kezdődött magyar egyházi munka emlékezetére jubileumi bankettet ad az egyház. Evelyn Borofsky és Elsie Pollack adományoka t adtak az egyház megsegítésére. Szüreti bál Lindenhen A Lindeni Jótékonycélu Kerékasztal Társaság október 11- én, szombaton este 8 órai kezdettel Szűrei Bált rendez 431 Maple Ave., lindeni helyiségében, melyre lapunk utján is mindenkit meghívnak. Hidi és Kántör zenekara fog muzsikálni. Lesz szőlőlopás, polgári házasság és más szórakoztató mulatság. NEHÉZSÉGEK A KULTURÁLIS FRONTON A Kádár-Münnich rezsim nemrég nyilvánosságra hozott kultúrpolitikai “irányvonala” bevallja, hogy a legtöbb tanár és tanító nem marxista. A “Népszabadság” arról panaszkodik, hogy a főiskolai diákok között “kispolgári és nacionalista” irányzatok uralkodnak. A budapesti egyetemi hallagatóság közül a kommunista ifjúsági szövetségnek csak 800 tagot tudott összetoborozni. A brunswicki HAAC II. csapata 2 :l-re győzött a Jersey City-i Salerno S. C. csapata ellen a múlt vasárnap bajnoki mérkőzés keretében. A HAAC szépen kezd. Varga lövését a kapus nehezen védi. Az első félidő utolsó percében Salrno kapuba lő, Ugri kapusunk ment, de a labdát elvéti s az a kapufáról a hálóba repül. Második félidőben Hobor felszabadító rúgásból Kish a felső sarokba szúrja a labdát. Pár percre rá Gyöngyös beadja a labdát Radónak, aki nyugodtan a hálóba helyezi azt. (2:1) A HAAC I. csapata 4:0-ra győzött a Jersey City-i olaszok ellen a brunswicki pályán. Gólokat rúgták: Embler, Gajdos, Bodai és Töröcsik. Ez szintén bajnoki mérkőzés volt. Most vasárnap, október 12- én a HAAC II. csapata a newarki Italian-American S. C. csapata ellen játszik a brunswicki pályán. Mérkőzés kezdete d. u. 2:30. Kérjük a közönséget, jöjjenek ki minél többen a Buccleugh Parkba erre a mérkőzésre: A HAAC I. csapata a North Haledon S. C. csapata ellen játszik vasárnap, bajnoki mérkőzést a N. Haledon-i pályán. A HAAC I. ellenfele kemény dió lesz a magyarok számára, mert mérkőzést még nem veszített ez a csapat ebben a kupaversenyben. Mérkőzés kezdete 2:30. Az autóbusz a klubhelyiség elől délben 12-kor indul N. Haledonba. Jelentkezni lehet Kokácsi József intézőnél. (Tel. Kilmer 5-4335.) Mihelyt a nagy pálya készen lesz, a sportbarátokat tudatni fogjuk. A város emberei lázas munkával dolgoznak a pálya mielőbbi elkészítésén. Kopácsi József, intéző A woodbridgei Hungária 5:l-re győzött az Asbury Park S. C. csapata ellen a múlt vasárnap. Az első 10 percben az" ellenfél 11-esből vezető gólt szerzett. A magyar csapat az első félidőben erős széllel szemben küzdött s igy csak az utolsó percbzen sikerült egyenlíteni. A második félidőt teljesen az ellenfél térségében játszották le úgy, hogy a magyar ka AZ AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUS EGYESÜLET Mint Testvérsegito Intézmény, eddig KÉT MILLIÓ DOLLÁR KÖLCSÖNT ADOTT Egyházainak segítésére. MAGYAR REFORMÁTUS TEMPLOMOK ÉPÍTÉSÉRE. —- Mint Társadalom Biztosító Intézmény, nemcsak a LEGJOBB élet, baleset, kórházi és betegsegély BIZTOSÍTÁSOKAT NYÚJTJA 0-tól 55 éves korig, hanem BETHLEN OTTHONÁBAN gondoskodik tagsága árváiról és elesett öregeiről. A LEGJOBB ÉS LEGJUTÁNYOSABB BIZTOSÍTÁSI FORMÁK, E MELLETT KERESZTYÉNI ÉS IGAZ MAGYAR TESTVÉRI SEGÍTÉSÜNK IRÁNT ÉRDEKLŐDŐK, FORDULJANAK BIZALOMMAL A HELYBELI KÉPVISELŐKHÖZ, VAGY New Jersey államban működő, alábbi munkatársainkhoz: ALEXANDER CSÍK District Manager 93 Louis Street, NEW BRUNSWICK, N. J. Albert St. Miklossy, Section Manager 23 Evergreen Ave., Fords, N. J. CSIK SÁNDOR Kerületi szervező Phone: CHarter 9-6228 Phone: IIliierest 2-7384 Field Supervisor: PAUL ST. MIKLOSSY 0-95 — 34th St. Fairlawn, N. J. Phone: SWarthmore 6-2256 For Home Office Information — Write to: The Hungarian Reformed Federation of America “Kossuth House” 1801 “P” St. N. W. Washington 6, D. C. A “Fair Labor Act” 20-ik évfordulója Most mult húsz éve, hogy a “Fair Labor Standards Act” életbelépett. 1938 junius 25-én irta alá Roosevelt elnök ezt az alaptörvényt, mely minimális munkabért, maximális munkaórát és méltányos feltételeket biztosított az amerikai munkásnak. Amikor a Kongresszus a törvény előkészítésével . foglalkozott, sok vállalkozó a törvény elfogadása ellen nyilatkozott. Azzal rémitgettek, hogy ez a javaslat a munkásoknak anynyi előnyt biztosit, hogy azok megvalósítása a vállalatokat csődbe kergetné úgy, hogy azok kénytelenek lennének a munkaalkalmakat meg szüntetni. Azóta az amerikai ipar és kereskedelem elfogadta és jóváhagyta az elveket, amelyek méltányos feltételeket állapítanak meg a dolgozók részére. Mindkét politikai párt további reformokat iktatott céljai közé. A kérdés csak az, hogy mennyivel javítsák fel a törvényben leszegezett előnyöket. A javulásra, mely a munkások jólétében a törvény beiktatása óta előállott, fényt vet az a körülmény, hogy az 1938-iki törvény az államközi kereskedelemben és iparban alkalmazott munkás minimális órabérét 25 centben állapította meg. Ma $1 a biztosított minimális bér, de a munkásság $1.25-öt követel. Az azóta bekövetkezett általános drágulás ellenére is az emelkedés igen számottevő. Az 1938-iki törvény a heti maximális munkaórák számát 44-ben állapította meg, mig ma a munkásság heti 35 óránál többet nem kíván dolgozni. Ma több, mint 24 millió munkást karol fel a törvény, mig 1939-ben csak 9 millióra terjedt ki. A szakszervezetek még további 9 millió dolgozóra kívánják a törvény hatályát kiterjeszteni. Húsz évvel ezelőtt a minimális órabér kivívása egymillió munkásnak a helyzetét javította meg. Amikor előbb 40, majd 75 centre emelték ezt fel, mindig több munkásnak hozott jobb jövedelmet az újítás, mert ezek a törvény nélkül kevesebbet kerestek volna. Amikor pedig 1955-ben $l-re emelték fel az államközi kereskedelemben és iparban megengedett legalacsonyabb órabért, egyszerre kétmillió munkás kapott fizetésemelést. A minimális munkabéreket megállapító rendelkezés elsősorban a szervezetlen munkások sorsán segít, mert a szakszervezetekhez tartozók bére ennél magasabb. A gyári munkás átlagos bére ma 2 dollárnál is több. Mégis a szakszervezetek küzdöttek legelsősorban a minimális bérek felemelése érdekében, valahányszor a többtermelés vagy az általános drágulás a felemelést indokolta. A mozgató rugó azonban nem csupán az emberbaráti szeretet. A munkásságnak az a meggyőződése, hogy a közön-Az orvosi tudomány elismeri a méhfullánk mérgének hatását rheumatikus esetekben. A “MUSCULAID” egyedüli olyan bedörzsölő módszer, mely méhfullánkmérget tartalmaz. Fájdalom nélkül enyhicőleg hat. Rheuma, Arthritis, Víszketegség, Csipő és Derékfájás, Visszértágulás, Görcs, Hülés stb. eseceiben. NE SZENVEDJEN. Kérjen Ingyené, bővebb értesítést. Cim: JOHN TÓTH, 143 Hitleréit Road, South Bend 17, Indiana. ség vásárló erejének emelkedését általános gazdasági fellendülés követi és a minimális bér emelése a legszegényebb osztályt is olyan helyzetbe juttatja, hogy alapszükségleteit méltányosan elégítheti ki. A törvény betartásáért a munkaügyi minisztérium felelős, bár minden alkalmazottnak joga van a vállalkozót perelni, ha a törvényt megszegi. A vállalkozók azonban tiszteletben tartják a törvényt; mégis tény az, hogy az elmúlt 20 év leforgása alatt több mint négymillió munkásnak 175 millió dollárnál többet fizettek ki hátralékos és pótlólagos bérek fejében. A Fair Labor Standards Act további vívmánya a gyermekmunka eltörlése. Ma 16 évnél idősebbnek kell lennie annak, aki munkát vállal. Olyan iparban, amely egészségügyi kockázattal jár, 18 év a minimális életkor. De olyan alkalmaztatást, amely csak kisebb munkaidőt kíván és sem egészségét, sem tanulási lehetőséget nem befolyásolja hátrányosan, már 14 éven felüli gyermek is vállalhat. COMMON COUNCIL Franklin Benjámin: a feltaláló Kossuth bélyeg és boritékgyüjtők figyelmébe! Az Amerikai Magyar Szövetség ezúton kéri mindazok szives türelmét, akik Kossuth bélyegeiket még nem kapták meg Washingtonból. Az elsőnapos felülbélyegzésre olyan hatalmas menyiségü igénylés érkezett ugyanis a központi titkársághoz, amit csak önkéntes munkaerő igénybevételével tudnak feldolgozni. Igyekeznek azonban a legrövidebb időn belül mindenhova eljuttatni felülbélyegzett emlékboritékaikat és ezúton is kérik mindazokat, akik a nagy tolongás folytán esetleg nem kaptak angyalos címert, szíveskedjenek visszaküldeni borítékaikat, ha azoknak pótlásához ragaszkodnak. Ugyancsak közli a Szövetség, hogy a Kossuth diszboritékok példátlan népszerűségére való tekintettel, azokból újabb nyomást /eszközölnek. Mindenki, aki tagja az AMSznak, önköltségi áron borítékonként 5 centért szerezheti be szükségletét. Cim: American-Hungarian Federation, R St., NW, Washington 9, D. C. “Találmányaim hasznát sohasem fordítottam a saját céljaimra; elvem az, hogy miután mások találmányból mindenki hasznot húz, a saját leleményeségét és «ötleteit mindenki a nemzet javára ajánlja fel.” Franklin Benjámin szavai ezek, aki először bizonyította be, hogy a világosszinü anyagok visszaverik, a sötétszinüek magukbaszivják a nap melegét. Száz év kellett hozzá, hogy a világ e felismerésnek gyakorlati jelentőségét méltányolni tudja. Ez a rendkívüli férfi egyesítette magában a tudásvágy, kézügyesség, kitartás, szorgalom, takarékosság és nagylelkűség kiváló erényeit. Ezért van az, hogy a tudomány vívmányait a társadalom javára kívánta fordítani. Huszonegyéves korában nyomdavállalatba kezdett, amellyel nagy vagyont szerzett.- Negyvenkétéves korában, már visszavonult a magánvállalkozástól, hogy attól kezdve csak a közérdeket szolgálja. Ez az idő összeesik amerikai nemzetünk születésének korszakával. Tudományos megállapításai és felfedezései megkönnyítették $és gazdagították minden későbbi generáció életét. A villámhárítót is ő találta fel úgy, hogy bebizonyította a selymes anyagok összedörzsöléséből keletkezett energia és az égiháboruk által kiváltott villamos áram közötti összefüggést. Vihar idején felengedte játéksárkányát a levegőbe, és onnan a villamosságot a földbe vezetve, megindította a villamos energiának az emberiség javára való kihasználását. ő jött arra a gondolatra, hogy épületeket megóvjon a villámcsapás veszedelmétől. Kidolgozta az elszigetelt és a földbevezetett fémszalagból álló “készüléket,” amelyet magasabb házakra szerelt fel. 1752ben történt ez és rövid idő alatt az egész világon elterjedt a villámhárító alkalmazása anélkül, hogy Franklin ezért ellenértéket kért volna. 1776-ban, amikor az Amerikai Egyesült Államok kivívta a függetlenséget, őt küldték ki nagykövetként Franciaországba, ahol az európai tudós társaságokkal közvetlenül lépett érintkezésbe. Az első hidrogénléggömb felbocsátásánál is közreműködött, amikor is naplójába a következő emlékezetes szavakat iktatta be: .“A légi , jármüvek általános használata meg fogja győzni a legmakacsabb diktátort is a háborúk hiábavalóságáról, mert erőszakosan szerzett birtokait megvédeni képtelen lesz. UJ TETOZES Házfedelek, kémények, lépcsők átépítése, vizes pincék szigetelése, épület és bádogos munkák TÓTH és LÁNGH óhazai mesteremberek 142 PATERSON ST. NEW BRUNSWICK, N. J. Tel. CH 6-1090 KITŰNŐ FÜTŐ OLAJAT rendelésre pontoson házhoz szállít a Varga Oil Co. TEL. CHarter 7-1320 FRANKLIN PARK, N. J. Varga Gyula, tulajdonos Jelinek Ferenc HAZAI HENTES ÉS MÉSZÁROS FRISSVÁGASU HÚSOK, SAJÁT KESZ1TMÉNYÜ FELVÁGOTTAK RAKTARA 169 FRENCH STREET NEW BRUNSWICK, N. J. Telefon: Kilmer 5-5156 Nyugtával dicsérd a napot, Előfizetési nyugtával — a lapot' JULIUS BORBÉLY ÜZLET 240 Somerset St. közel a Louis Streethez Tisztaság, figyelmes, pontos kiszolgálás. Női, férfi, gyermek hajvágás, beretyálás. Fej és arcbőrmaszálás, bajfestés, shampoo. Urbán Gyula Hazai elismert borbély és fodrász mester SCHWARTZ—79 FRENCH STREET A MAGYAROK BÚTORÜZLETE A MAGYAR NEGYEDBEN Áraink mindég a legolcsóbbak a városban akár készpénzzel akár lefizetésre vásárol SCHWARTZ FURNITURE CO. 79 FRENCH ST. — a Scott St. sarkán New Brunswick, N. J. Tel. K1 5-6385 Fát, deszkát, építőanyagokat magyar cégtől, mérsékelt áron, pontos kiszolgálás mellett szerezhet be ! ROLFE Mindenféle Építőanyag a pincétől a padlásig A Mi Hírnevünk a Jobb Otthonok Legszilárdabb Fundámentuma. TELEFON CHarter 7-8300 Building Materials Company M) Jersey Ave. New Brunswick, N. J Id. Lefkovits József, túl.