Magyar Hirnök, 1955. július-december (46. évfolyam, 27-52. szám)

1955-08-11 / 32. szám

6 MAGYAR HÍRNÖK 1955. AUGUSZTUS 11. KÉRDÉSEK ÉS FELELETEK Külföldiek Cimbejelentése Kérdés;, Nemrégiben érkez­tem Amerikába. Itt többek közt arra is figyelmeztettek, hogy lakcímemet be kell jelentenem a hatóságoknál, egyik barátom szerint 10, a másik szerint 30 napon belül. Mi az igazság? Felelet: Ha az a mai cime, amit a vizumkérvényben jelölt meg, nem kell a lakóhelyét be­jelenteni egész 1956. januárjá­ig. Ha másutt lakik, a beköltö­zéstől számított 10 napon belül köteles azt a postahivatalban kapható AR-11 számú űrlapon bejelenteni. Ez a cimbejelenté­­si kötelezettség minden lakás­­változásra is vonatkozik, amig csak nem lesz polgárrá. A janu­ár 1-én az országban tartózkodó külföldi január hónapban is­mét köteles a címét közölni a legközelebbi postahivatalban kapható űrlapon. Amikor valaki évközben először érkezik az or­szágba, a legközelebbi januárig ne jelentkezzék, ha cime nem változott meg. Végül az esetben, ha január 1-én ideiglenesen tá­vol van a rendes lakóhelyétől, visszatérte után 10 napon belül Az orvosi tudomány elismeri a méhfullánk mérgének hatását rheumatikus esetekben. A “MUSCULAID” egyedüli olyan bedörzsölő módszer, mely méh­­fullánkmérget tartalmaz. Fájda­lom nélkül enyhitőleg hat. Rheu­ma, Arthritis, Viszketegség, Csípő és Derékfájás, Visszértágulás, Görcs, Hülés stb. eseteiben, NE SZENVEDJEN. Kérjen Ingyenes bővebb értesítést. Cim: JOHN TÓTH, 143 Hillcre.t Road, South Bend 17, Indiana. POLÁNSZKY BÉLA magyar hentes és mészáros üzletében naponta friss húsok, óhazai módra készült kolbász­áru, friss i* füstölt sonka, sza­lonna New Brunswick Provision Co. 75 French St. Tel. Kilmer 5-1815 köteles á fenti* űrlapot benyúj­tani. Házastársak Honosítása Kérdés: Két évvel ezelőtt be­vándorlóként érkeztem Ameri­kába. Tavaly amerikai lányt vettem nőül. Mikor folyamod­hatom honosításért? Felelet: Amerikai polgár, vagy polgárnő házastársa, akit állandó tartózkodásra engedtek be, három évi ittlakás után fo­­lyamodhatik honosításért, ha legalább három éve együtt élt e házastársával és az Egyesült Ál­lamokban legalább másfél évig fizikailag jelen volt. Minthogy egy éve múlt, hogy önök meges­küdtek, mostantól számított két év múltán folyamodhatik pol­­gárpapirért. Feltéve természe­tesen, hogy addig folytonosan együttélt amerikai feleségével és nem hagyta el az országot; másfél évnél hosszabb időre. ,,f Külföldi Családtagok utáni | Adókedvezmény Kérdés: Amikor az Egyesült Államokba sikerült bejutnom, nem tudtam feleségemet és gyermekeimet magammal hozni. Amerikai jövedelmi adó vallo­másomban feltüntethetem-e ő­­eket, mint eltartott családtago­kat? Felelet: Nejét bejelentheti, de ő érte csaktegy személyre szó­ló adókedvezményt kaphat (one exemption), még ha 65 éven felüli vagy világtalan volna is, — ha nem amerikai polgárnő. Gyermekei után csak abban az esetben igényelhet adókedvez­ményt, ($600. személyenként) ha Kanadában, Mexikóban, a Canal Zone-ban vagy Panama Köztársaságban laknak. Ha bevándorlási, honosítási JULIUS BORBÉLY ÜZLET 240 Somerset St. közel a Louis Streethez Tisztaság, figyelmes, pontos kiszolgálás. Női, férfi, gyer­mek hajvágás, beretválás. Fej és arcbőrmaszálás, haj­festés, shampoo. Urbán Gyula Hazai elismert borbély és fodrász mester (A Magyar Hírnök irodája mellett) New Brunswick legnagyobb és legjobb magyar bútorüzlete MIDDLESEX FURNITURE CO 181-183 NEILSON ST. New Brunswick, N. J. a Paterson St. kezdeténél LEFKOWITS JÓZSEF, tulajdonos • Finom minőségű bútorok áruháza 1921-óta vagy az újonnan érkezetteket érintő bármily (adó, társadalmi biztosítási, stb.) kérdésben megbízható felvilágosítást sze­retne kapni, írjon, akár magya­rul is a Common Council' for American Unity címére, 20 West 40 «Street, New York 18, N/ Y., amely intézet a legna­gyobb készséggel és díjtalanul útbaigazítja. KEDDEN ESTE van nálunk a lapzárta. A szerdán beérkezett híreket és közleményeket már csak a következő heti számban hozhatjuk. Keretes hirdeté­seket szerda estig telefonon is elfogadunk A New York 11-ik utcai Függ. Magyar Ref. Egyház hírei Lelkész: Ladányi Zsigmond Cime: 337 E. ‘Mth Street Templom: 206 E. 11-tfc utca Telefon: MU 6-4889 Augusztus 14-én, vasárnap d. 11 órakor az aratás és az uj kenyér áldásaiért ünnepi is­tentiszteletet és urvacsoravételt gyakorol a 11-ik utcai gyüleke­zet. Aug. 28-án, vasárnap az as­­toriai Bohemian Parkban zenés kerti ünnepélyt és pikniket tart az egyház és a nőegylet. Augusztus 7-ikén d. e. 10 órai kezdettel tanácsgyülést tartott a gyülekezet. Aug. 12-ikén, pénte­ken 8 órakor bűnbánati és urva­­csoráhozkészitő istentiszteletet tart az egyház. Köröskényi Elek gyülekezeti tagot orvosai sike­rült operáció után a 76 • streeti Madison Avenue-i. kórházban gyógykezelik. Vitale-né Győző Katalin két hónapi tartózkodás­ra Kubába utazott és onnan üd­vözli new yorki ismerőseit. Mrs. Mary Chomos és Magito Anná­tól értékes sorsolási tárgyakat kapott a gyülekezet. Dr. Simon a Transglobus csomag és pénz­küldő vállalat tulajdonosa rá­diósistentiszteletre nagyobb ado­mányt adott a 11-ik utcai egy­háznak. Angyalokkal Atyafiságban (TE, BERKENYE) Regény — Irta: GÁRDONYI GÉZA S olyan hangon mondta ezt a szót: szerelem, mintha azt mondta volna szentség. Czeisler kiverte a hamut a pi­pájából és hunyorgott. — Samu is éppen igy beszélt. A pásti kávéházban ültünk, a Zrínyiben. Igen finom urak kö­zött. Hát jó, — mondtam neki. Itt áll két üres szék. Az egyikre ráültettem a te Schwartz Záli­­dat, a másikra ráteszek harminc szép ezres bankót. Szeretném én azt látni, hogy melyikre nézel te szerelmetesebb szemmel. Kityó otthagyta. Az apja csak vacsorára érke­zett haza. A szomszéd faluban járt. Már a tavaszon hallotta, hogy gőzzel csépelnek ott. Se­hogy sem hitte. Végre aratás u­­tán hire járt, hogy valóságos igaz a gőzcséplő. Csodájára jár­tak. ő is megnézte. Egész este arról beszélt. Az volt azon a tá­jon az első cséplőgép. Számolt, számitgatta a, fiával is, hogy mennyibe kerül a gép? S mennyit lehet vele megtakarí­tani? — A hét csillagát! — mondta az asztalra csapva, — csak most tudom, mekkora a károm. A ló­val való . nyomtatás: mintha harminzezer forintnak a kamat­ja veszne kárba minden eszten­dőben. “Harmincezer forint,” — mormogta Pityó még álmában is. Hogy véletlenül az apja is harmincezer forintot említett, Pityó fejébe igen beleállt ez a summa. Reggel még világosabban lát­­ta, hogy balgaság Júliával fog­lalkoznia. Amelyik asszony har­mincezer forintot visz a házhoz, annyi, mintha olyan fát ültetne az udvarára, amelyik minden évben két-három ezer morintot terem. Amelyik asszony meg semmit se visz a házhoz, annyi, mintha harmincezer forint adósságot vinne. oda, amelynek évről-évre meg kell fizetnie a kamatj át. Könnyű zekét vett fel, s ki-Fát, deszkát, építőanyagokat magyar cégtől, mérsékelt áron, pontos kiszolgálás mel lett szerezhet be ! ROLFE Mindenféle Építőanyag a pincétől a padlásig A Mi Hírne­vünk a Jobb Otthonok Legszilárdabb Fundámen­­tuma. TELEFON CHarter 7-8300 Building Materials Company 40 Jersey Ave. New Brunswick, N. J. Id. Lefkovits József, túl. ment az apja gazdaságába, hogy segitsen. Magának segit, ha az apjának segit, noha a két nénje is osztozik majd az örökségen. Dehát azok is dolgoznak. Az egyik ugyan férjhez ment már, dehát az is dolgozott, amig ott­hon voltak. Az utón Attilával találkozott. Lovagolt a fiú minden reggel egy órát. — Attila, — szólította meg Pityó, — tisztelem a kedves aty­ját, mondja meg neki, hogy nem lehet vállalkoznom a tisztázás­ra: illik, hogy legalább igy nya­­rankint rankint könnyítsék apá­mon : sok ilyenkor a dolga. 3. Azokban a napokban nem ta­lálta helyét. Pláne Elek napján, hogy egy-remásra érkeztek a hintók s egy banda cigány a vá­rosból. Fülöp nem tartott névnapot negyvennyolc óta. Ha érkeztek is vendégek, csendes vacsorával ünnepeltek. S éjfélre már min­denki hazatakarodott. Abban az évben azonban már más nap járt az égen Magyaror­szág fölött. A kétfejű sast cű­­darui megtépázták Solferinonál. Bécsből kibocsátották az első galambot, amely zöld gallyal szállt át az országon. S követke­zett az országgyűlés egybehivá­­sa: magyar ruha, vidámság, bi­zalom a magyarok Istenében. A kastélyban megzendült a muzsika. A kertben vidám zaj gás. Itt-ott egy fehér ruha, rózsa­szín ruha, kék ruha a park zöld­jében. Pityó nem nézte őket. A szi­vét minden hang tőrként járta át. Julia táncol. Kivel táncol? D e miért fáj ez nekem? S mégis fáj. Nem tudta, hogy a tánc fáj-e neki, vagy hogy őt meg nem hiv­­ták? Névnapra nem szoktak hí­vogatni; dé abban az évben hívo­gattak. Neki nem szóltak. De­hogy is szólhattak volna! Kisietett a házból, szinte fu­tott a faluba, a régi barátjához, a rektorhoz. Félóra nem telt be­lé, hintó állt meg a rektor-ház előtt, s Attila robbant be az aj­tón. (Folytatjuk) AZ ELNÖK UJ ATOM-TERVE “Az atomerő korszaka ipari és közgazdasági kihatásaiban kevésbé fog hasonlítani a gőzerő korszakához, mint a rakétarepü­lés a sárkányeregetéshez!” E szavakat Eisenhower elnök mondotta junius 12-én a penn­sylvaniai állami egyetem meg­nyitó ünnepélyén. Az elnök u­­gyanakkor körvonalozta uj ter­vét, melyet az atomenergia bé­kés célokra való felhasználására a kongresszus elé terjesztett. A tervet az Egyesült Nemzetek e célra megválasztandó bizottsága vinné keresztül, amelynek meg­alakítását az elnök már 1953. decemberében kérte az Egyesült Nemzetk közgyűlésétől. Az uj terv az Egyesült Álla­mok adományain és hajlandósá­gán alapszik, a más szabad nem­zetekkel való közreműködésre. Ha a kongresszus jóváhagyja, a terv azonnal életbel^p és jóté­kony hatása már néhány hónap­nál később megmutatkozik. “Tervün az,” mondotta az el­nök, “hogy az egész világ lele­ményességét és teremtő képessé­gét latba vessük, mindnyájunk életének megjavítására és meg­szépítésére.” A terv két részből áll. Az egyikben az elnök fel­ajánlja, hogy az Egyesült Álla­mok atomkemencéket adomá­nyoz más országoknak olyanké­pen, hogy 1) Amerika a külföl­dön felállítandó kemencék költ­ségeinek a felét fizeti, 2) ingyen adja a kemencék fűtőanyagát (urániumot), ami pedig ritka és költséges anyag. A terv má­sik része külföldi szakértőknek és technikusoknak rétem kikép­zését nyújt, hogy atomenergiát teremthessenek küjíöldön. Az atomteremtette villamos erő ki­termelése ugyanis üzemenként 6-100 kiválóan képzett technikus szolgálatait fogja igényelni, a megállapítások szerint. Az elnök ajánlatának első része azonban kizárólag olyan atomkemencékre vonatkozik, amelyeket további kutatások céljaira fognak felál­lítani és nem villamos erő előál­lítására. Az atomerő felhaszná­lásának beláthatatlan lehetősé­gei vannak és kívánatos, hogy minél előbb érjünk el eredmé­nyeket. Különféle a t o mkemencéket terveztek ki kutatások céljaira. Az Egyesült Nemzetek atomkon­ferenciáját Genf ben ez év júliu­sában tartották meg s az ott be­mutatásra került kemencét pár hónap leforgása alatt építették fel. Mihelyt az amerikai kon­gresszus jóváhagyja az elnök tervéé éi mihelyt megfelelő e­­gyezményeket., .létesítettünk az érdekelt nemzetekkel a fűtő­anyag szolgáltatására és a biz­tonsági rendelkezések -megálla­pítására hiézve, a kemencék mű­ködésbe kezdhetnek külföldön is. Amerika ismét kimutatta, hogy önzetlen, emberbaráti célok ve­zetik és az elnök javaslata mért­­földkő lehet az emberiség küz­delmében, az éhség, nyomor és betegségek ellen. “Az Egyesült Államok népe visszatutasitj a azt a gondolatot, hogy az atomerőt csupán fegy­verkezésre használja fel” — — mondotta az elnök — “Ame­rika békét és a világ összes nem­zeteinek együttes békés munkál­kodását kívánja, mindnyájunk érdekében, az atomerő korlátlan lehetőségeinek k i h asználásra, könnyű, bőséges élet biztosítá­sára.” “PAULA NÉNI” szakács­­könyve és álmoskönyve kapha­tó lapunk könyvosztályán, 134 French St., New Brunswick, N. J. Ára diszkötésben $5.00, vá­szonkötésben $4.00. A HIRES VÉDJEGYŰ “RADIOLA” Magyar Hanglemezek TELJES VÁLASZTÉKA ? KAPHATÓ NÁLUNK: (Kérje vagy rendelje számok szerint) i 1765—Három dinnye van egy száron . . . Mindszenty István .. .Csárdás Édesanyám, te jó asszony . . . Mindszenthy István ... Hallgató 1767----Ősszel érik babám a fekete szőlő . . . Cselényi J................. Csárdás Ünnepnap van nálunk . . . Bóka László Hallgató 1769—Lidi Néni Csárdás . . . Sallay Együttes Zöld a Kukorica, Katyi . . . Cselényi József Csárdás 1771—Eresz alatta fecske fészek . . . Lontay R. László Hallgató Zamatos a szőlő . . . Lontay Rajner László Csárdás Hullámzik a Balaton . . . László Imre Csárdás 1773—Vasmegyei csárdás . . . Lontay Rajner László Hull a zápor künn a pusztán . . . Cselényi József ........Hallgató 1775—Beterelték a ménest a karamba . . . Ordasi Lajos Csárdás Hírbe hozták a Katit . . . Szalay László ...............................Csárdás 1777—Jaj, de huncut maga . . . Szánthó Gyula ...............................Csárdás Egy kis kiváncsi kacsa. . . Major Ede és Kazal László Foxtrott 1779—Nyíló csokros fehér rózsát . . . László Imre .................. Hallgató Az én jó apámnál . . . Sztáray Márton ..............................Hallgató 1781—-Kis öreg . . . Sallay Együttes .........................................................Csárdás Illatos ibolya . . . Bihary József ................................................ Hallgató 1783—Csetnéki csikós . . . Kiss Manyi és Lantos Olivér .........Foxtrott Ürge van a határba’v . . Cselényi József ...............................Csárdás 1785—Orgonavirág . . . Kelly Anna ...............................................Angol Waltz Hej, gyerekek, ha én Nóe lettem volna . . .Cselényi .... Csárdás 1789—Elküldöm a levelemet . . . László Imre ...............................Hallgató Eszterág csutora .-. . Kalmár Pál ..................... ................Csárdás 1791—Aböl te ^agy, szép az élet, . . . Bihary József ....................Hallgató Juli néni ! . . Sallay Együttes ....................................................Csárdás 1793—A hegyek közt Budán . . .'Nagykovácsi Ilona Dal 1795—Van egy régi szokásom . . . Sallay Misi ...............................Csárdás Kalapomra páros tubarózsát . . . Kalmár Pál ....................Andalgó 1797----Hamis a rózsám . . . Kalmár Pál ............... .............................Csárdás Éjjel álmomban búzaföldén jártam, Szalay László Hallgató 1799—Nincsen olyan lány . . . Feller Sándor ....................................Népdal Fa furulya . . . Feller Sándor .........................................................Népdal 1801—Nem kérdem én tőled . . . Lontay Rajner László ...............Hallgató Három sósperec . . . Mindszenthy István ...............................Csárdás 1803—Hervadozó ősznek . . . Sallay Misi ...............................................Hallgató Após nóta . . . Bóka László ..........................................................Csárdás 1805—Nyíló búzavirág . . . László Imre ...............................................Hallgató Egyszer-egy csárdás . . . Dózsa Jóska 1807—Leülök egy szőlőtőke tövébe . . . Vinczellér János ...... Csárdás Mennyi szív van a világon . . . László Imre Hallgató 1809—Isten veled, kicsi Talum . . . Cselényi József .....................Hallgató Te Zsuzsikám! . '. . Nagy Károly ...............................................Csárdás 1811—Rózsabimbó és a méh . . . Fellegi Teri és Tóth György Keringő Magyar szerenád . . . előadja a Budai Énekkar ...............Szerenád 1813—Sej-haj, ne feküdj a szénaboglya tövébe . . . Sallay .........Csárdás Hogyha nékem százforintom lenne . . . Sallay Együttes, Csárdás A virágáruskislány dala . . . Kelly Anna 1815—Haragszik a feleségem . . . Szalay László Csárdás Vándorfelhők fenn az égen .., Kalmár Pál Hallgató 1817—Nincsen rózsa tövis nélkül . . . László Imre Hallgató Rózsakért csárdás . . . Bihary József 1819—Kék ibolya, fehér szegfű . . . Nagy Károly Hallgató Őszi álom . . . Nagykovácsi Hona Keringő 1821—Zalamenti kis faluban . . . Szántbó Gyula Hallgató Egy őszbaju asszony . . . Fényes Kató .........................................Dal 1823—Túl a dunán, Baranyában . . . Mindszenthy István Andalgó Muskátli virág . . . Mindszenthy István ...............................Andalgó Ez az utca szegelet ... Bihary József ...................................Csárdás 1825—Lehullott a vadgesztenye . . . László Imre Hallgató Gyere be, galambom . . . Bihary József ....................................Csárdás 1827—Elmehtem én a doktorhoz . . . Dózsa Jóska .........................Csárdás Ne tudja meg senki . . . Bihary József ..............................Hallgató 1829—Jégvirágos hideg tél volt . . . László Imre .........................Hallgató Az én babám háza tája . . . Bálint Zoltán .........................Csárdás 1831----Csongorádi tisza partján . . . Szalay László ....................Hallgató Klárika, Klárika . . . Kalmár Pál .........................................Csárdás 1833—Az én fiamból nem lesz úriember . . . László Imre................. Dal Igaz ut az . . . Bihary József ...................................................Hallgató 1835 Debreceni nagy erdőben . . . Mindszenthy István .........Hallgató Peng a kasza és köves utón . . . Orbán Sándor ..................Csárdás 1837—Vihar a levelet . . . László Imre és Kalmár Pál ...............Hallgató De szeretnék Hortobágyon . . . Cselényi József Andalgó Jó annak, ki feleséges . . . Cselényi József Hallgató 1839—Tavaszi álmok idején . . . Karády-Putnoky kettős Slow Fox Csak azért is . . . Cselényi József Csárdás 1841—Szeressük egymást gyerekek . ‘. . Fekete Pál Hallgató Ha megnövök nagy leszek . . . Kalmár Pál Csárdás Én vagyok a kunsági fi . . . Kalmár Pál Csárdás 1843—Domboídalon áll egy öreg nyárfa . . . Kertész énekkar, Hallgató Téglaporos a kalapom . , . Kalmár Pál Csárdás 1845—Én tudom, mi van velem . . . Bihary József Hallgató Megyen már a hajnalcsillag . . . Bóka László Hallgató Megérett a szőlő . . . Bóka László ....... Csárdás 1847—Miből élnek az emberek? . . . Kazal László Fox A nevető ember . . . Kazal László Fox 1849—A kanyargó Tisza partján . . , Ordasi Lajos .....................Hallgató Légy enyém, angyalom . . . Mindszenthy István .........Hallgató 1851—Minden elmúlik egyszer . . . Kely Anna ................................... Dal Gyöngy virágos kis kertedben . . . László Imre ...............Hallgató 1853—Hogy mondjam meg neked . . . László Imre ....................Hallgató Sej, haj, künn a réten . . . Cselényi József .........................Csárdás 1855—Bilicsi Tivadar nótái ............................... Csárdások Bilic8Í Tivadar nótái ....................................................................Csárdások 1857—Holló lovam lábanyomát . . . László Imre Hallgató Csúnya lány, csúnya lány . . . Cselényi József .....................Csárdás 1859—Debrecenben voltam . . . Balázs Árpád ........................... Dal Nótáskedvü volt az apám . . . László Imre ....................... Hallgató 1861—Leszállt a csendes éj . . .'László Imre .............................Altatódal Vecsernyére szól ® harang . . . László Imre ...... ............Hallgató 1863—Volt nekem egy fehérszárnyu bóbitás galambom László Imre ........ Hallgató Tudtam én, hogy visszajössz még . . . Bihary József Hallgató 1865—Este, ha lefekszik . . . László Imre .........................................Hallgató Gyergyón innen, vagy még azon is túl . . . László Imre, Hallgató 1867—Illatoznak a virágok . . . Kalmár Pál Hallgató Irt a babám ... és Eladtam egy pejcsikót . . . Kalmár, Csárdás 1869—Amikor az édesanyám imakönyvét . . . Nagy Károly . Hallgató Tulipános csárdás és Most kezdődik a tánc, Kalmár, Csárdások 1871—Balatoni füzes mélyén, Lontay Rajner László Hallgató Jöjj ki hozzám a tanyára . . . Cselényi József ............ Csárdás 1873—A bánatom fája kiviritott . . . László Imre Hallgató Árad a Duna vize . . . László Imre ..........................................Hallgató 1875—Mért könnyes a két szemed? . . Sztaray Márton Hallgató ' Hüncut aki a szerelmét tagadni meri . . . Kalmár Pál Csárdás 1877—Nincs már nékem fehér gulyám . . . Bihary József ........ Hallgató Azt mondják, a szivem baja . . . Kalmár Pál ....................Csárdás 1879—Szeretem az édes párom . . . László Imre Hallgató Csingillingi sárgarigó csárdás és frisses, Kalmár Pál Csárdás 1881—Páros csillag az ég alján . . . László Imre ...............................Hallgató Hiába is mondod . . . Cselényi József .................................. Hallgató Szolgabiró csárdás .'. . Cselényi József ................................Csárdás 1883—Édesanyám, lelkem . . . Tölgyessi Julia ...............................Hallgató Adj egy ici-pici édes csókót . . : Orbán Sándor ....................Csárdás 1885—Őrizek egy imakönyvet ... Cselényi József Hallgató Szőr a szitában, és Libamáj, kacsamáj . . . Kalmár Pál Csárdás 1887—Édesanyám . . . Kalmár Pál Hallgató Tisza partján és Ityóka-pityóka . . . Cselényi József, ... Csárdás 1889—Számos vize ott kanyarog . . . László Imre Hallgató Ha elmegyek a bálba és Azt mondják, hogy... Kalmár Csárdás 1891—Szeretném a szivedből . . . László Imre ...............................Hallgató Nóta az anyósról . . . László Imre ................ .........................Csárdás 1893—Szeretném, ha minden álmom . . . László Imre ...............Hallgató Száz forintos bankó, Ha bemegyek szombat este, stb. csárdások 1895—Selyem hajad én még . . . László Imre Hallgató Szőke kis lány csitt . . . Hallodd rózsám, Katika .........Csárdások 1897—Minek néked a templom . . . Kalmár Pál .........................Hallgató Tatai csárdás . . . Kalmár Pál ....................................................Csárdás Hajlik a rózsafa, hajlik a lány . . . Kalmár Pál ............ Csárdás 1899—Eltörött a heegdüm . . . Kalmár Pál .....................................Hallgató Hallod-e Zsuzsika . . . Kalmár Pál Csárdás 1901—Te több vagy nékem . . . Lántos Olivér Slow Fox Madmoiselle . . . Kelly Anna Dal 1903—Ma elhiszem . í . Kelly Anna Dal Ügy fáj a szív . . . Kelly Anna Dal DARABJA 95 CENT (Postai rendelésnél darabja $1.00) Magyar Hírnök Könyvesboljta (Foreign Book Shop) 240 Somerset Street New Brunswick, N. J. (Bartonc lemezek képviselete 1952-óta)

Next

/
Thumbnails
Contents