Magyar Hirnök, 1952. július-december (43. évfolyam, 27-52. szám)
1952-10-23 / 43. szám
1952. OKTÓBER 23. M AGYAK HÍRNÖK 9-ik oldal Szívélyes Üdvözlettel köszöntőm a Szent László Római Katolikus Egyházközség nagyrabecsült plébánosát, Főtisztelendő Body J. Kapisztránt, valamint az egyház kitűnő vezetőségét és áldozatos szivü jó híveit és szívből gratulálok mindnyájuknak ahhoz a gyönyörű teljesítményhez, ami a Szent László Templom nagyméretű renoválási, modernizálási és szépitési munkálatainak elvégeztetésében csúcsosodott ki. E munkálatok befejezésével,—amelyekben én a templom belsejének festését és diszitését vállaltam és végeztem el tudásom és tehetségem teljes odaadásával, — a Szent László Egyházközség történetének egyik nevezetes határközéhez érkezett el s fennállásának félévszázados jubileumát amikor nemsokára ünnepelni fogja ez az egyházközség, méltán nevezheti majd azt ARANYJUBILEUMNAK, a szép teljesitmény, a lelkiekben és anyagiakban való gyarapodás igazi örömünnepének ! . . Felhasználom ezt az alkalmat arra is, hogy e helyen is köszönetét mondjak Father Bódy Kapisztrán plébános urnák és az egyházközség Vezetőségének azért, hogy módot adtak nekem arra, hogy templomuk festésével, tehetségem és szakértelmem legjavát adva, odaadó igyeke-* zettel olyan munkát produkáljak, amely a követelményeknek minden tekintetben megfelelő és minden igényt kielégítő. Igyekeztem művészi szempontból is szépet, jót, maradandót alkotni s úgy hiszem és úgy érzem, hogy munkám a legteljesebb mértékben sikerült. Megköszönöm egyben az én kitűnő munkatársaimnak, Tallós M. Lajos festőiparmiivészjiek és Dr. Batlay János festőművésznek is, hogy a nehéz feladat megoldásában minden tekintetben segítségemre voltak és ők is tehetségük és művészetük legjavát adták ehhez a munkához. Úgy engemet, mint müvésztársaimat a legnagyobb örömmel töltött el ennek a nagyméretű munkának a végzése és sikeres, pontos időben történ befejezése. Főrésze volt ebben is a jó Bódy atyának és a többi kedves Ferences Atyáknak, akik valósággal “kollégiális” segátőkészséget tanúsítottak. A new brunswicki Szent László templom festése volt az első olyan munkám, amelynél valóban sajtnáltam azt, hogy már elkészültünk . . . Őszintén mondom, hogy a Szent László templomban eltöltött idő volt életem legboldogabb és legbensőségesebb, munkával eltöltött négy hónapja. És boldog vagyok azért is, hogy elmondhatom: az egyház Vezetőségé és a hivők serege a legnagyobb megértéssel kisérte munkámat és jóindulattal, jóakarattal, elismeréssel szemlélte annak lépésről-lépésre való előrehaladását. Megértő jóakaratuk és segítő készségük nagy mértékben járult hozzá ahhoz, hogy munkánkat igazán sikerültnek mondhatom! A templom főhajójának mennyezete es a szentély oltárképe, az Első Pünkösd ábrázolásával Father Bódy Kapisztrán plébános urnák, paptársainak, az egyház vezetőségének és népének irántam tanusiott jóságát és megértő jóakaratát hálás szívvel köszönve s a jó Isten áldását kérve mindnyájukra, maradok Newark, N. J. 1952. október 22. (780 Lake Street — Telefon: HUmboldt 2-8540 igaz magyar testvéri köszöntéssel JUHAROS ISTVÁN óhazai okleveles festő-iparművész Szívélyes Üdvözlettel köszöntöm a Szent László Róm. Kát. Egyházközség nagyszerű Vezetőségét és népét a nagyszabású templom-renoválási munkák befejezése alkalmából . v Starnberger Géza magyar ügyvéd Szívélyes Üdvözlettel I gratulálunk Father Bódynak és a Szent László Róm. Kát. Egyházközség Vezetőségének és Tagságának a nagyszerű munkához Resh István és Neje GRATULÁLUNK és jókívánságainkat küldjük e helyről is Father Bódy Kajisztrán szeretett plébánosunknak és a Szent László Egyházközség Vezetőségének és tagságának ★ VARGA OIL COMPANY Franklin Park, N. J. Tel. CHarter 7-1320 VARGA GYULA tulajdoons ' GRATULÁLUNK ' % J és szívélyes üdvözletünket küldjük a Szent László Római Katolikus Egyházközség nagyrabecsült vezető pásztorának, Főt. Bódy Kapisztránnak, valamint az egyház teljes vezetőségének és minden tagjának a gyönyörű templom-festési és renoválási munkák befejezése alkalmából JUHÁSZ ANDRÁS és NEJE I GRATULÁLUNK és üdvözletünket küdjük a Szent László Római Katolikus Egyházközség nagyrabecsült plébánosának, Father Bódy Kapisztránnak, valamint az egyház Vezetőségének és népének a templom-renoválási munkák befejezése alkalmából STANDARD PRESS MAGYAR NYOMDA 21 Guilden Street New Brunswick, N. J. HEGEDŰS MIHÁLY, tulajdonos SZERETETTEL GRATULÁLOK Főt. Bódy Kapitszrán plébános urnák és üdvözlöm a Szent László Egyházközség Vezetőségét és tagjait a szép templom-festési és renoválási munkák befejezése alkalmából Farkas József * * k