Magyar Hirnök, 1952. július-december (43. évfolyam, 27-52. szám)
1952-09-04 / 36. szám
1952. SZEPTEMBER 4. MAGYAR HÍRNÖK 5-ik oldal TRENTON, N. J. NT. BÉKY ZOLTÁN ESPERES HAZAÉRKEZETT A SZENT FÖLDRŐL Nt. Béky Zoltán esperes beszél a világ gyűlésen, mellette arab, örmény és francia nyelvű tolmácsa Nt. Béky Zoltán esperes hétfőn délután 4 órakor érkezett haza a Szentföldről. Az idlewildi repülői állomáson családja, hivei és tisztelői várták és köszöntötték a közszeretetben álló lelkipásztort. Nt. Béky Zoltán a Keresztyén Egyházak Nemzetközi Világszervezetének két konferenciáján vett részt Edinburgh Skóciában és Beyruth Lebanonban. Az edinburghi konferencián a magyar protestantizmus üldözését terjesztette a világ minden részéről összesereglett egyházi vezetők elé. A Beyruthban tartott konferencián pedig “Hilitant Christianity” címen tartott nagyhatású előadást. Előadásában az evangéliumi és egyetemes kerésztyénség veszedelmeire és ellenségeire — közöttük a legnagyobbra a kommunizmusra —■ A magyar olvasó közönség figyelmébe: GONDOS SÁNDOR POMPÁS UJ REGÉNYE: Az átkozott Katinsky végrendelet MEGJELENT Az amerikai magyarság népszerű közirója és öreg mesemondója ebben az Írásában önmagát múlja felül. A regény lenyűgözően érdekes keresztmetszete a^regi erdélyi életnek. Színes leirá-« sok, hiozgalmas cselekmény és pompás meseszövés teszi feledhetetlenné ezt a könyvet, amely nem hiányozhat egyetlen magyar otthonból sem. Az Ízlésesen kiállított kötet ára: 3 dollár Ne mulassza el megrendelni a szerzőnél a következő címen: A. S. GONDOS, 121 Valley St. Dayton 4, Ohio mutatott rá és a velük szembeni harcos magatartást hangsúlyozta. Előadása, mely theologi^ii és világi nézeti alapon is irányt mutató előadás volt, nagy hatást váltott ki a kongresszuson és az üldözött magyar protestánsok ügyében fontos tiltakozásokat és határozatokat eredményezett. Nt. Béky Zoltán a hosszú és fáradságos ut izgalmaitól kissé megviselve érkezett haza. Rövid beszélgetésünk alatt csak az ut főbb pontjairól szólt nagy meghatottsággal. Több, mint 13 ezer mértföldet tett meg a levegőben. Főbb állomásai voltak, ahol rövidebb, hosszabb időt töltött tanulmányozássel a következők: Edinburgh, Genf, Páris, Róma, London, Cairó, Beyruth, Damaskus, Athén, Jeruzsálem, az arab oldalon és Jeruzsálem Izraelben, a Galileai Tenger, Holt Tenger, Jerikó, Bethlehem, Kapernaum. Utjának legmeghatóbb helyei azok voltak a Szentföldön, ahol a Megváltónak a lába nyomain járt. Híveivel és tisztelőivel együtt mi is köszöntjük a nagy és tanulságos útról épen és egészségben haza érkezett lelkipásztort. REGISZTRÁLJUNK! Országos, pártonkivüli akció buzdítja a polgárságot regisztrálásra és szavazásra Az American Heritage Foundation, az az egyesület, amely a Freedom Train akciót is elindította, most nagyszabású munkát vállalt magára, annak az érdekében, hogy az idei novemberi választásokon többen vegyenek részt, mint bármikor azelőtt. A Foundationt 35 pártonkivüli országos szervezet támogatja; pártokon felül áll, nincs egyetlen politikai jelöltje sem. Csak buzdítja a polgárságot arra, hogy mindenki éljen szavazati jogával, tekintet nélkül.arra, hogy milyen párthoz tartozik. Az akció szükségességét indokolja az a tény, hogy az 1950 évi választásokon a szavazóknak csak 44$ -a járult az urnákhoz, a legutolsó elnökválasztáskor, 1948-ban pedig csak 51%, 1880 óta állandóan csökkent a szavazók arányszáma. Ez a statisztika még kedvezőtlenebb, ha más demokratikus országok választási tevékenységével hasonlítjuk össze. Olaszországban 1948-ban a jogosult választók 89%-a szavazott le, Angliában 1951-ben 83%-a szavazott le, Franciaországban 1945- 85%, Franciaországban 1945^ben 75%, Belgiumban 1950-ben 90%, Kanadában 1949-ben 75%. Az idei akció célkitűzése az, hogy novemberben legalább 15 millióval több polgár vegyen részt a választásokon, mint bármikor azelőtt. Különös fontosságot tulajdonítanak a regisztrálásra való felhívásnak, mert regisztrálás nélkül nem szavazhatunk. A regisztrálást a legtöbb államban szeptember és október hónapok folyamán tartják meg. Vigyázzunk a gyerekekre! Egy vezető, akinek engedélye van, élet és halál ura! Használja hatalmát az élet érdekében! Legyen mindég elővigyázatos, amikor a kormánykerékhez ül! Ma valamelyik gyermek boldogan játszik kis pajtásaival. Ha ön egy rossz mozdulatot követ el a kormánynál, az a gyerrpek örökre nyomorék lehet, vagy talán meghal. LEGYEN ELŐVIGYÁZATOS! Megkezdődnek újból az iskolák és most még nagyobb figyelemmel kell lennie az elővigyázatos hajtásra. Gondoljon minden gyermekre, mint sajátjára, ha keresztezéshez ér, vagy befordul egy utcába. LEGYEN ÓVATOS! Az óvatos hajtás lehetőségét növelje azzal, hogy a forgalmi szabályokon kívül ügyeljen fékjének jó állapotára, hogy egy pillanat alatt meg tudjon állni. A teljes biztonság szempontjából ajánlatos, hogy kocsiját gyakran vizsgáltassa. MINDÉG LEGYEN ÓVATOS. Biró Péter és Fiai PÉNZKÜLDÖ, HAJÓJEGY, BIZTOSÍTÁS, KÖZJEGYZŐI IRODÁJA INGATLANOK ADÁS-VÉTELE 98 FRENCH STREET NEW BRUNSWICK, N. J. Telefon: CHarter 7-7993 vagy CH 7-7994 A szervezetek, amelyek ezt a regisztrálásra buzdító akciót támogatják, egy-egy speciális feladatot vállaltak magukra. Az American Library Association minden könyvtárban felvilágosító irodákat rendez be, amelyek a regisztrálásra, szavazásra és általában a választásokra vonatkozó kérdésekre választ adnak. Az American Hotel Association minden szállodában figyelmeztetni fogja a vendégeket arra, hogy regisztráljanak és a távollevők szavazati jogával éljenek. A National Association of Radio and Television Broadcasters időt biztosit az állomásokon az akció részére, még az idegennyelvíi rádióórákon is. A National Association of Life Underwriters mindert kötvénybirtokost kellő időben emlékeztetni fog arra, hogy regisztráljon és szavazzon. A választás napján az American Legion a szavazóknak a szavazóhelyekre való szállításáról fog gondoskodni ott, ahol különben nehézségek merülnek fel ebben a tekintetben. A Girl Scouts a házőrség szerepét vállalja, a szavazók távollétében gyermekek felügyeletét, rokkantak gondozását fogja ellátni. A Common Council for American Unity a nemzetiségi szervezetekkel karöltve fog dolgozni, hogy hagyományos ismeretterjesztő és felvilágosító propagandájának e téren is érvényt szerezzen. A Common Council (20 West 40 Street, New York 18, N. Y.) felkéri a magyaramerikai egyesületeket, hogy forduljanak hozzá külön erre a célra készített falragaszokért, plakátokért, ismeretterjesztő füzetekért, jelvényekért, gyufaskatulyákért, sőt mozgóképekért is, amelyeket teljesen ingyen kaphatnak mek. E cikkek semmiféle párt érdekeit' sem szolgálják. Más országos szervezetek, amelyek az akcióban résztvesznek, betűrend szerint a következők : Boys’ * Club of America, Camp Fire Girls, Civitan International, Fraternal Order of Eagles, Future Farmers of America, General Federation of Women’s Clubs, Holy Name Society, National Conference of Christians and Jews, Improved Order of Red Men, Kiwanis International, Lions International, League of Women Voters, YMCA, National Farmers Union, Veterans of Foreign Wars. Válnak? Arisztokrata körökben már nem titok, hogy a windsori hercegi pár házassága zátonyra futott. Akik ismerik az angol volt királyt és a Volt Mrs. Simpsont, azon csodálkoznak, hogy a románc egyáltalán ilyen sokáig tartott. Edward súlyos belső szervi megbetegedéssel tért haza legutóbb Európából. 15,000 egy hónap alatt Augusztus hónap folyamán 15,000 keletnémet polgár menekült át a nyugati zónába; kommunista terror elől. Koszorúk, Csokrok, vásott és cserepes virágok minden alkalomra SIMKÓ SÁNDOR és fiai Virágváza 93 Franklin Ave. Tel. Kilmer 5-4234 50 helyett. Tehát az a munkás, ja Social Security segélyt teljes aki egy évben 900 dollárt keres, | egészében megkapja. Ezzel jól jár! ffíTacle^íreacl S m « AT SHOES FOR GRRCEFUl POItl FOR A SEASON OF SMART COMFORT Here's footwear designed to bring joy to your feet. They’re especially designed to give you the maximum in foot comfort. In addition to such comfort features as cushioned heel, instep and metatarsal they feature a special cushion insole (see illustration) which provides the utmost in comforl and flexibility. These combined comfort features help resist foot fatigue end male walking a lasting pleasure. Advertised in ladies' Home Journal CLAMOUR UVEt OP HEAVY cowt INSMIÍD MTWllN SOCK LINING AND INSOlS — Cipők a család minden tagja számára — SI CHURCH STREET NEW BRUNSWICK, N. J. 167 SMITH STREET PERTH AMBOY, N. J. MAGYAR ÜZLET — MAGYARUL BESZÉLÜNK OLAJ! így kiáltanak fel boldogan az olajkutatók, amikor fúrójuk mélyen a föld alatt olajra talál s az olaj, mint szökőkút tör elő a földből . . . ÍGY KIÁLT FEL ÖN IS és ezzel fejezi ki boldog megelégedését, amikor átsze' relteti mostani szén-furnace-ét olajra - - • MOST VAN AZ IDEJE A TÉLI FŰTÉSRŐL VALÓ GONDOSKODÁSNAK! Szereltesse át velünk fütő-kazánját olajra, rendeljen tőlünk olajat, vagy szenet; — garantált, elsőrangú árut és szolgálatot adunk! Áraink méltányosak. 1922- óta szolgáljuk New Brunswick és környéke lakosságát teljes megelégedésre. Telefonáljon: CHarter 7-3316 — Hívja Louis E. Siegel-t — Kérjen árajánlatot STAR OIL COMPANY COMMERCIAL AVE. & TALMADGE ST. NEW BRUNSWICK, N. J. Teljes olaj fűtőberendezés — Olaj-égők — Alkatrészek — 24 órai szolgálat MOST—Azonnal Leszállítjuk! DODGE UJ AUTOMOBILOK ÉS TRUCK-OK MINDEN MODELBEN MEGBÍZHATÓSÁG KOCSIJA ! FRANK VAN SYCKLEjnc. 259 George St. Tel. CHarter 7-4100 New Brunswick, N. J.