Magyar Hirnök, 1950. január-június (41. évfolyam, 1-26. szám)

1950-05-25 / 21. szám

ségek fejlődése országos érdek, amelynek feltétele az ország erői fejlődésének előmozdítása. — Kifejezi a helyi tanácsok­ról szóló törvényjavaslat azt is, hogy szocializmust építő hazánk­ban az állami érdek azonos min­den dolgozó egyéni érdekével. A tanácsok munkáján keresztül e­­zért az államhatalom és állam­­igazgatás tevékenységében szé­les méretekbe nrésztvevő dolgo­zók őrködnek majd elsősorban afelett, hogy mindenki betartsa népköztársaságunk törvényeit. — Az államhatalom a taná­csok rendszerével az államigaz­gatás munkáját megszabadítja a bürokratikus eljárás korlátáitól és az eleven ügyintézés útjára viszi. Megkönnyíti a dolgozók számára az állam szervezetének áttekintését, módot ad a büro­kratikus kinövésekkel szemben az állandó elllenőrzésre és harc­ra, biztosítja, hogy az ügyek in­tézése közelebb kerüljön az ér­dekelt lakossághoz. hajtó bizottság tagjai sorából el­nököt, elnökhelyettest és titkárt választ. Az elnök felelős elsősor­ban a végrehajtó bizottság mun­kájáért. Ha a helyi tanács nem ülése­zik, feladatkörét a végrehajtó ivenkint legalább kátizben be­­izámolni. A helyi tanácsok működésűk erületé naz alkotmányosan ho­lott jogszabályok és íi felsőbb zervek meghatározta keretek cözött gyakorolják államhatal­lenségi Népfront megfelelő szer­vei küldik be. A helyi tanácsok beküldött .tagjainak visszahívá­sára vonatkozó jogot a Magyar Függetlenségi Népfrontnak az a szerve gyakorolja, amely a ta­nácstagot beküldte. £ SHIRT SHOP fia o u < A Dekoration Napi RUHATÁRA számára Kiárusítás CSÜTÖRTÖKTŐL Amig a Készlet Tart! Kötött Rayon Női ALSÓSZOKNYÁK | Ladíes UJ MAGYAR GYÓGY SZER A TBC ELLEN Jóminöségü csöves ray­on gumis derekkel és "*87 Hl csipkés alsó szegéllyel. Fehér és rózsaszín. Kö- 5 zepes és nagy számok. Rendes Érték 59c Minden alsószoknyán 20c-et TAKARÍT meg! Az uj utakon járó magyar gyógyszeripái' már számos kivá­ló készítménnyel járult hozzá a legelterjedtebb betegségek sike­res leküzdéséhez. A Richter gyógy ■mr- és vegyészeti gyár nemzet uiost, THIOMI­CID névén egy uj, kiváló hatá­sú gyógyszert bocsátott forga­lomba. Az elmúlt évtized felfedezései megdöntötték a tbc gyógyszeres kezelésének eredménytelenségét s ma már több olyan készítmény áll az orvosok rendelkezésére ,a melyek m esetek nagyrészében a tuberkulózis gyógyulását nagy mértékben elősegítik. A tudo­mányos kutatások eddigi ered­ményei alapján elindulva sike­rült előállítani az uj magyar gyógyszelt, mellyel már eddig is jelentős eredményeket értek el nemcsak a tüdőgyógyászatban, de a béltilberkulózis és bőrtuber­kolózis gyógyításában is. Az eddigi tapasztalat azt mu­tatja, hogy az uj magyar gyógy­szer sok tekintetben jobb és ha­tásosabb, mint a streptomicin és ami nagpn fontos: lényegesen olcsóbb, nintegy huszadrészébe kerül a sjreptomicin árának. 45 ga“g ’| 9 to l*­coi0rSJ,“ pier °Ul Surstiroe Kötött Gyermek Alsók BRIEFS Gumis köröskö­­^ rül, nyilassal e- ^ J g löl. 4-töl 8 szá- JS' . mig. TM Rendes Érték 29c Minden Alsónadrágon 6c-et TAKARÍT meg PAMUT FÉRFI ZOKNIK Regu\ar You on Irregulárisak —<^gg^ slack és teljes 1 hosszúak. 10-13 H számig. TM Rendes Értékük 15c p Minden páron 3c-et ._ TAKARÍT meg / Rayon Női Pantie DlltNDLE shirts Extra nagyok felhajtott szé- gfl 1 lekkel, körörkörül gumis és dupla betéttel. Fehér, kék és M Jjl rózsaszín. | Rendes Értékük 25c Minden Alsón 10c-et TAKARÍT meg r°»s elasur . e- 6 'n. ««sorted Sues 7 todf/°,0rs. FIBREBOARD PAPÍRKOSARAK Fizessen elő a Magyar Hirnökre Erős papírkosarak fém felsőrésszel és fen.ékkel. 12 kvartos ürtartalmu o­­vális formában. Gardenia, rózsa, Kolóniális, marga­réta és sárga liliomos disz Rendes Értékük 25c Minden papírkosáron 10c-et TAKARÍT meg Vékonyabbak mint a legtöbb nyári ing — a csikós Sanforizált* (nem megy össze) kelme több szellőt enged a testéhez és igy sokkal ké­nyelmesebben fogja érezni magát. Többféle­képen hordható gallér, rövid ujjak. Regular You *i% -nál kevesebb zsugorodás Kis, Közepes, Nagy és Extra Nagyok. Szinek: Kék, Sárga. Zöld, Szürke, Drapp, Barack, Fehér. JACOBS SHIRT SHOP 18” x30” Fürdőszoba Készlet RENDKÍVÜLI ÁRAK Finom Kidolgozású SLACK NADRÁGOK $6.99 Többszinü kis szőnyeg kidombo- jgp rodó virágmintával, gumizott flTjH ( háttal. Hozzávaló üléshuzat. H H Kék, zöld, sárga és rózsaszín. Jt%7 l Rendes Értékük $1.00 Készlet I Minden Készleten 31c-et TAKARÍT meg omplete Unbreai up- Hot * old keep* box-NAPRAFORGÓVAL diszitett Hulladék Kanna Rend. $8.95 GEORGE STREET 10 kvart ürtartalmu. 9” MT átmérőjű x 11%” magas, Belső veder fogóval. V jW Rendes Értékük $1.00 Minden Hulladék Kannán 31c-et TAKARÍT meg ValSlOO ALBANY SARKÁN Nyitva Csütörtök Este D-ig 1950. május 25. «AGYAR HÍRNÖK A magyar országgyűlés elfogadta a helyi tanácsokról szóló törvényjavaslatot (Folyt, az 1-ső oldalról ) VÉGREHAJTÓ BIZOTT­SÁGOK A helyi tanácsok végrehajtó és intézkedő szervei a végrehaj­tó bizottságok, amelyeket a he­lyi tanácsok tagjaik sorából vá­lasztanak. A végrehajtó bizott­ságokat, vagy azok tagjait a he­lyi tanácsok visszahívhatják. A végrehajtó bizottságok közvetle­nül felelősek a helyi tanácsok­nak és a felsőbb tanácsok végre­hajtó bizottságainak. A végre­bizottság gyakorolja. A végre­hajtó bizottság szükséghez ké­pest, hetenkint azonban legalább egyszer ülést tart. ÁLLANDÓ BIZOTTSÁGOK A helyi tanács az egyes osztá­lyok munkájának támogatására és ellenőrzésére, egyes különle­ges feladatokra tagjai sorából állandó bizottságokat'alakit. BESZÁMOLÓ A VÁLASZ­TÓKNAK A helyi tanácsok működéséről a tagok kötelesek a választóknak mi tevékenységüket. A helyi ta­nácsok működési területükre ki­terjedő hatállyal, olyan állan­dóbb jellegű szabályozást igény­lő jelentős kérdésben, amely néni haladja meg feladatkörü­ket, szabályrendelet elnevezéssel, helyi rendeletet hozhatnak. A tanács ülései általában nyil­vánosak, rendkívüli esetben zárt ülés tartását is elhatározhatja a tanács. A helyi tanácsok tagjait a tör­vény hatálybalépését követő egy éven belül meg kell választani. A választások megtartásáig a tanácsok tagjait — a községi ta­nácsok tagjainak kivételével — ideiglenesen a Magyar Függet-IND0K0LÁS A TANÁCS­­RENDSZER EGYSÉGÉRŐL Kádár János belügyminiszter a törvényjavaslathoz fűzött in­dokolásában hangsúlyozza, hogy a tanácsok rendszere kifejezi, hogy a Magyar Népköztársaság­ban az államhatalom és az ál­lamigazgatás összes szervei a dolgozó néptől kapják megbíza­tásukat, s mindegyikük célja a­­zonos: a dolgozó nép szolgálata, hazánk felemelkedése, a szocia­lizmus építése .országunkban. A Magyar Népköztársaságban e­­zért nincs szembenálló országos és helyi érdek; a tanácsrendszer egysége kifejezi azt is, hogy a megyék, járások, városok, köz-Európa Színház Műsora “A HEGYEK LÁNYA” és “HUSZÁRSZERELEM” KÉT REMEK FILM CSAK VASÁRNAP Az Europa színház e hét va­sárnapján d. u. 1 órától folytató­lagos előadásokban este 11-ig bemutatja a magyar filmgyár­tás egyik legérdekesebb, legki­magaslóbb filmjét “A Hegyek Lánya” cimü slágerfilmet. A hatalmas film, amely Tor­­may Cecil hírneves magyar Író­nő “Emberek a kövek között’ ci­mü megrázó regényéből készült, a legjobb magyar színészeket gyűjti egybe. Fényes Alice a női főszerepében megrázó alakítást nyújt, Nagy István pedig olyan pompás figurát formál szerepé­ből, amely sokáig az emlékeze­tünkben marad. Kitűnő dr. Hosszú Zoltán és mint mindig, elsőrangú Greguss Zoltán. “A Hegyek Lánya” a new jer­­seyi magyarság közkivánságára lett felújítva és igy vasárnap nemcsak a new brunswicki, ha­nem a környékbeli magyarság is felvonul, hogy tanúja legyen egy kitűnő kettős filmelőadásnak. A kisérő műsorban szerepel Jávor Pál, Ágai Irén és Kabos Gyula remek cigányzenés vigjátéka, a “Huszárszerelem.” Csak vasár­nap lesz előadás, egész nap. Hét­főn nem lesz magyar előadás. A fiatal Botoklai-fiut kérdi egyik ismerőse: — Na és csinos a menyasz­­szonyod? — Nézd, öregem, — mond­ja a fiú — nem akarok hen­cegni, csak annyit mondok, hogy a villamoson mindig kap ülőhelyet. ib 'Könnyű Sport Ingek JL Ía HALÁSZÓ :rszamokat ve®, legyen biztos hogy a I LEGtöbbet kapja pénzé-I I LEGieljesebb készletből rálogat I LEGíarátságosabb üz­letben vesz I LEGöbb információt I J^£»i>bb szolgálatot I LEGjitányosabb árakat 3pja Sport Spot 4 7 George St. B. 2-9618 Má >dik Üzlet a Rivoli Színháztól * Zelan Jacketek.....................$4.95 Rend. $7.95 * Kordbársony Jacketek .. $19.00 Rend. $15.95 * MOSHATÓ KÖPENYEK $4.95 Rend. $6.95

Next

/
Thumbnails
Contents