Magyar Hirnök, 1948. július-december (29. évfolyam, 27-49. szám)

1948-10-28 / 44. szám

1948. október 28. MAGYAR HÍRNÖK 5 Harc a Békéért (Folyt, az első oldalról) man elnöksége alatt. Nem telt bele sok idő mig az uj elnök előd­jének nagyszerű munkatársait az utolsó szálig röpítette és ve­lük együtt repült a New Deal, az árszabályozás és sok minden más és jött helyébe a hiiségi vizsga, égig emelkedő árak, kommunista és háborús hiszté­ria, fegyverkezés és sorozás. Nem csoda, hogy a csalódott tö­megek már két évvel ezelőtt kezdték kiadni Mr. Truman de­mokrata pártjának az útját és republikánus többséget küldtek a kongresszusba, amely a meg­kezdett jó munkát a Taft-Hart­­ley munkásellenes törvénnyel te­tőzte be. Külpolitikánkban any­­nyi habozás és frontváltozás történt, hogy végül is kialakult az a vélemény, hogy Truman el­nök talán nagyon jóindulatú ember, de nem rendelkezik azok­kal a képességekkel, amelyek e magas állás betöltéséhez szüksé­gesek. És igy azok a szavazók, akik 1931-ben, 1935-ben, 1939- ben és 1943-ban vidáman és ha­bozás nélkül Rooseveltre adták szavazataikat, m aazt mondják, hogy “nem lehet Trumanra sza­vazni.” Annak ellenére, hogy Mr. Truman és a demokrata je­löltek belpolitikáiig sokkal kí­vánatosabbak, a nép szempont­®"karácsonyi akcrTI I ZÁRÓNAPJA NOV. 6 j Szeretetcsomagot I ERDÉLY . ROMÁNIA egész területére IKÉT MÓDON KÜLDHET I 1. A román vámot a szállítási díj- | Ijal itt fizeti meg. A címzettet igy Romániában ■ nem terheli költség. 12. Csak a szállítást és biztosítást. fizeti meg. p A vámot a címzett fizeti meg | Romániában. Jótállunk a szállításért: ® A címzettől személyesen aláirt át- 0 I vételi nyugtát szerzünk. u KÉSZ ÉLELMISZER ÉS UJ RU-1 HA CSOMAGOKRÓL ÉS MIN-" IDÉN RÉSZLETRŐL PONTOS | FELVILÁGOSÍTÁST AD A HELYI KÉPVISELET ■ I BÍRÓ PÉTER I ■ UTAZÁSI IRODÁJA 98 French Street Telefon N. B. 2-1209 B IAhol nincs képviselet, onnan küld- I je csomagját és forduljon felvilá-1 gositásért a főirodához: I DANUBIA I | TRANSPORT CO., Inc. | 15 Moore St. New York 4, N. Y. Phone: Dl 4-7295 jából, mint a republikánusok. Külpolitikailag nincs különbség a két párt között. AZOK, akik azt mondják, hogy “nem lehet Trumanra szavaz­ni” rendszerint úgy folytatják, hogy Deweyra még kevésbé és ebben is lelkesen egyetértünk velük. Mr. Deweyról és pártjá­ról mindenki tudja, hogy a nagy­tőke képviselője és ha ők kerül­nek uralomra, úgy is fogják az országot vezetni. Egy elnöki bi­zottság nemrégen jelentette, hogy ha rövidesen nem történik valami a nagyvállalatok korláto­zására, úgy azok fogják az or­szágot teljesen átvenni. Dewey alatt a nagytőke eddigi félelme­tes koncentrációja csak foko­zódni fog, aminek az átlag em­ber fogja meginni a levét. Túl­zás nélkül mondhatjuk, hogy Dewey győzelme nagy szeren­csétlenség lenne áz országra, na­gyobb mint Truman győzelme. De nem sokkal nagyobb. HÁT HA nem lehet Trumanra szavazni, Deweyra pedig még kevésbé, akkor Wallace-ra kell szavazni, volna a logikus követ­keztetés. Biztosra vesszük, hogy sokan ezt fogják tenni, bár gyakran halljuk, hogy Wallace­­ra “sem lehet szavazni” mert Wallace kommunista, álmodozó, nincs esélye a megválasztásra és igy minden reáadott szavazat elpazarolt szavazat lenne. Ez az okoskodás teljesen helytelen. Azt már többször megírtuk, hogy Wallácera csak az ellensé­gei fogták rá, hogy kommunis­ta. Jól végezték munkájukat, mert a rágalom fogott, de még sem igaz. És nem álmodozó, ha­nem Roosevelt kabinetjének ta­lán legértékesebb és legművel­tebb tagja volt, akiről a nagy el­nök maga a legnagyobb elisme­réssel nyilatkozott és aki Roose­velt örökségének legilletékesebb, legméltóbb és leghivatottabb folytatója. Nem tartjuk valószí­nűnek, hogy Wallace győztesen kerülne ki a keddi választások­ból, a reáadott szavazat még sem fog kárba veszni, sőt nagyon ér­tékes szolgálatot fog teljesíteni, értékesebbet mint a Trumanra vagy Deweyra fecsérelt szava­zatok. A Wallacera adott szava­zat ugyanis az egyedüli és leghe­lyesebb módja a másik két jelölt elleni tiltakozásnak, amely a vá­lasztás után is éreztetni fogja jótékony hatását. Rendkívül fontosnak tartjuk, hogy a Wal­lacera és a másik vesztes jelöltre adott szavazatok száma együtte­sen meghaladja a győztesre a­dott szavazatok számát, hogy a győztes jelölt elnökségének négy éve alatt folyton tudatában legyen annak, hogy komoly el­lenzéke van. Ezért ajánljuk ol­vasóinknak, hogy habozás nél­kül adják szavazatukat Wallace­­ra és a Progresssziv Párt jelölt­jeire! Egy év alatt négy felső osztályt is elvégezhetnek a dolgozók BUDAPEST — A kultusz­minisztérium megszüntette az osztálybeosztáson alap uló “Dolgozók általános iskolá­it.” Helyébe az osztályozó vizsgára előkészítő “dolgozók általános iskolai tanfolya­maidnak felállítását engedé­lyezte. A rendelkezéssel kap­csolatban a polgármester fel­hívta az érdekeltek figyelmét, hogy lényeges különbség van a megszüntetett iskola és az uj tanfolyam között. Az előb­bi dolgozók iskoláiban u­­gyanisaz általános iskola V.­­VIII. osztályait négy félév a­­latt lehetett elvégezni vizsga nélkül. Ezzel szemben az uj tanfolyamon négy osztály egy év alatt végezhető el, a tanu­lóknak azonban vizsgázniok kell. A tanulókat az uj tanfolya­mon hetenként három alka­­lomman foglal koztatják. Vizsgázni a tanfolyam első felében és végén lehet. A be­iratkozott dolgozók semmifé­le dijat nem fizetnek. A főváros iskolában az idei­­tanévben 12,000 tanulóval több iratkozott be, mint a múlt évben. Ezeknek 300 osz­tályban biztosit helyet a fő­város közoktatási ügyosztá­lya. A legtöbb iskolában vál­takozó tanítást vezetnek be. A főváros a tanulók létszámá­nak megnövekedése miatt uj tanerőket vesz fel. Frey Gáspár MAGYAR BORBÉLY 72 Jersey A ve. Női, férfi és gyermek hajvágás Beretválás Fej- és arcbőr kezelés — Shampoo — Massage Higiénikus udvarias kiszolgálás Egy Másik Nagyszerű CHRYSLER AIRTEMP FÜTŐ ALKOTÁS A gőzzel, párával vagy forró víz­zel való jobb és gazdaságosabb fütéc céljából vezeti be Chrysler Airtemp ezt az uj, teljesen ön­működő olajégető kazánt. Villa­mossággal forrasztott acél. Hosz­­szu életre készült. Chrysler Air­temp olajat megtakarító összpon­tosított lángu olajfütője. CONVENIENCE, ECONOMY, SAFETY-PLUS BETTER HEATING EFFICIENCY CHRYSLER #AIRTEMP EISLERS Kizárólagos Ügynökség 63 French St. New Brunswick 2-5040 Hallgassa meg .busier “Continental Hour” zeneóráját minden vasarnap d. u. 5-5:30-ig a WCTC állomáson 1450 kc. TÖBBET AD DOLLÁRJÁÉRT Pénzt Takarít Meg Minden Osztályunkban Nézze Csak Mennyit Kap Dollárjáért Nathan’s Üzletében — Nyitva Csüt. Este 9-ig SPÓROLJON DIVATCIKKEKEN 71c-ig Spórol Vékony Nylonon Nincs nagyon sok ezekből a 70^ kissé irreguláris harisnyák- f 51 bél, tehát jó lesz sietni. Hi­res gyártmányok. Rend. 1.35-1.50 1.07-ig Spórol Hires Zoknikon Részben gyapjú és pamut A Af| speciális csoportja. Minden J par | ay^ szin és szám és mind per­fect! Rend. 69c-ig egy 1.25-t Spórol Bőr Tárcákon 25‘ Valódi bőr, köröskörül zip­­peres, fényképtartók, apró­pénz erszény. Fekete és bar­na. Rendesen 1.50 90c-t Spórol Uj Őszi Kézitáskán Bőr, faille, broadcloth, váll­szíj, zacskók, cocktail tás­kák, stb. 2.69 Adó Benne 1.00-t Spórol Kosztüm Ékszereken Tűk, fülbevalók, karperecek,rt A A A nyakláncok remek gyüjte-/^ drb. I ménye minden formában és®" színben. Rend. 1.00 Egy 41c-t Spórol Uj Plaid Sálokon Nézze meg ezt a kiemelkedő értéket — többet fog venni a szindus fejkendők közül ez olcsó árért. 59‘ Rendesen 1.00 1.00-t Spórol Rayon Crépe Slipeken Ennél jobban álló bima sli­­pet nem tud ^pénzéért kapni. “Good Behavior” és “Sulet­­te” gyártmánya. Kék, fehér és rózsaszínű. Rendesen 3.98 2.98 2.90-ig Spórol Zsebkendőkön Tiszta vászon-; kézzel sodrottg% a| szegélyű és kézi himzésüQ drb. | zsebkendők közt válogathat."^ 1 Bájos minták és egyszinüek. Rend. 69c Egy SPÓROLJON HÁZ­­TARTÁSI CIKKEKEN 30c-t Spórol Konyha Eszközökön Nem rozsdásodó acél piros AA. nyéllel; 8-féle: Villa, kanál, jJJ1* daráló, vagdaló, forgató, W hámozó és fedő, stb. Rendesen 69c 1.00- t Spórol Rongy Szőnyegen (24x48) Nagyszerűek háló, a§ rtQ vendégszobák vagy folyosók I "Jff§ számára. Ez olcsó árért meg- " engedheti magának. Rend. 2.98 lOc-t Spórol 12-Kvt. Vödrön Kézzel vannak merítve, A A. hogy tovább tartsanak. Jó AgÁj; minőségű galvanizált vedrek ■ erős fogókkal. Rendesen 59c 2.00- t Spórol Selyem Lámpaernyőn Jó minőségű álló lámpaer- MA nyők, teljes 19 incses nagy- i "Jaj Ságban. Nagy megtakarítás a háziasszonynak. Rendesen 4.98 1.00- t Spórol Függöny Feszítőkön “Quaker” függönyfeszitő, M gfJQ kemencében szárított fából jl ®4rj (nincs köztük elgörbült). ® s W Nem fakuló számai vannak. Rendesen 5.98 SPÓROLJON F.ZF.KF.N Rend. 9.65 Villanyos Ollók 6.50 Rend. 1.00 Szatin Dobozok 85c Rend. 1.00 Szatin Ruhaakasztó 85c Rend. 1.00 Különféle Gyapjú­fonál 88c Rend. 1.39 Kötő Zacskó 1.00 Rend. 1.29-ig Ruhás Zsákok 1.00 Rend. 1.59 Plasztik Abroszok 88c Rend. 39c Izzadságvédők 24c Rend. 29c Hímző Fonál 19c Rend. 2.79-ig Plasztik Abrosz 1.88 Rend. 25c Horgoló Pamut 19c Minden lOc-eo Cikk 3 drb. 25c VÁSZONNEMUN SPÓROLJON 36c-t Spórol Cannon Törölközőn Fürdőhöz való nagy viz-szi­­vó törölközők, Cannon gyárt­mány. Apró hibái nem látha­tók. 48‘ Rendesen 84c 59c-t Spórol Lepedő Blanketeken A hires Cannon tiszta fehér lepedő-takaró nagy megta­karítással. Első minőségű, 70x90 incs nagyok. 1.39 Rendesen 1.98 1.50-t Spórol Patkószeges Ágytakarókon Spórolhat — amig kaphatók. Remek egyszinüek, rojtok­kal. Láthatja, mennyivel töb­bet kap dollárjáért itt! 3.48 Rendesen 4.98 50c-t Spórol Hímzett Párnacihán Gyönyörüszép himzett pár­nahuzatok. Szép dobozban ajándékozásra. Jóminőségü muszlinból készültek. 1.99 Rendesen 2.49 par 14c-t Spórol Cannon Törölközőkön Gyorsan száradó fürdő töröl­közők. Cannon gyártmánya, 20x40 incs nagyok, két szín­ben mindegyik. 1-ső minőség Rendesen 58c 44« 32c-t Spórol Mintás Abroszokon Itt az alkalom asztalát felöl­töztetni és 32c-t megtakarí­tani minden egyes abroszon. Mintásak, 50x50 incsesek. 68 Rendesen 1.00 llc-t Spórol Edény törlőkön “STARTEX” gyártmánya, 25 percent vászon van ben­ne, gyorsan szárad. Szövött szegélyek. 28‘ Rendesen 39c SPÓROLJON SPORTCIKKEKEN 1.50-t Spórol Cardigan Sweateren Tiszta gyapjú cardigan swea­­terek, remek kukorica, diny­­nye, bai-na, szürke, Kelly zöld és fehér. 34-től 40-ig. Rendesen 4.98 3.44 1.00-t Spórol Kordbársony Jacketen Népszerű nem bélelt kord­bársony jacket-kabát. Kitü­nően, bőven szabva. Szürke, piros, sötét zöld. 12-től 18-ig Rendesen 8.98 7.99 1.00-t Spórol Tiszta Gyapjú Bebujós Sweateren Hosszú- és közepes ujju tek­nősbéka nyakú pullover sweaterek. Sok pasztellszín­ben és feketében. 12-18-ig. Rendesen 2.98 1.99 2.10-t Spórol Crépe Blúzokon Mindenütt 5.98-at fizet e­­zekért a blúzokért, de csak 3.88-at Nathan’s üzletében. Hosszú ujjak. 32-36 számig. Rendesen 5.98 3.88 1.00 Spórol Rayon vagy Gyapot Ing Blúzokon Ann Bee gyártja ezeket rö- a vid vagy hosszú ujjakkal, M MfJ gyapotból vagy rayonból. Ab ■ w Csak fehérben. 32—38-ig. Rend. 3.98-ig SPÓROLJON GYERMEKRUHÁKON Rend. 2.98 RUHÁK, 1-től 6x számig 1.44 Rend. 4.98 RUHÁK, 7-től 14 számig 2.44 Rend. 4.98 RUHÁK, 1-től 6x számig 2.98 Rend. 5.98 RUHÁK, 7-től 14 számig 3.44 6.00-t Spórol Fém Gyermekfürdőn Erős magnézium-fém ráma, Q flft praktikus tálcával és zu- V ■ W V hann>,al- Rend. 15.98 SPÓROLÁS FÉRFIAKNAK 1.40-t Spórol Ünneplő Ingeken Fehérek és mintásak, rendes Rendesen 3.98 és francia manzsettával. Broadcloth, oxford, poplin kelmékből. 2.96-t spórol minden két vásárolt ingen. 14-től 17 számig. 2.59 2 drb. 5.00 2.00-ig Spórol Finom Zoknikon Országosan hirdetett zoknik. Nagy választék erős-csikos, O A ÓA plaidmintás és egyszinüek- qj Par | ben. Rayon, gyapot, Terry; cloth és gyapjú. TökéletesekRend. $l-ig egy 1.00-t Spórol Broadcloth Pajamákon Bőven vannak szabva és elő­re összemenesztve. Kabát­­formáju vagy bebujósak. A- től D nagyságig. 2.99 Rendesen 3.95 36c-t Spórol Finom “T” Ingeken 89c Hires “LUXURY” márkás, fésült gyapot “T” trikóing. Megtartják formájukat és nagyon tartósak. Rendesen 1.25 1.00-t Spórol Flannel Pajamán Szép erős szinü csikósak és mintásak. Sanforizálva (nem mennek össze),, bőven szab­va, kabát, bebujós formák. Rendesen 4.98 3.99 7.00-t Spórol “Windbreakereken’ Valódi TISZTA GYAPJÚ “windbreaker” bekecsek.' — Csak drapp színben. 30-tól 46 számig. 8.95 Rend. 15.95 3.00-t Spórol Blanket Köpenyeken Vastag minőségű, kitűnő ki­dolgozású és bőven szabott fürdőköpenyek. Kék és gesz­­tenyeszinü. Kis, közepes és nagy. Rendesen 8.95 5.98 $2-t Spórol Hosszuujju Sportingen Sanforizálva (nem mennek AA össze) és bőven szabva az '■ 1 t Ön kényelmére. Kis és nagy ■ b W mintásak. Kis, közepes, nagy Rend. 3.98 $2-t Spórol Meleg Ski Pajamákon Melegek, kényelmesek és méltányos árúak, mert kissé irregulárisak. Hires gyáros tói valók. Rendesen 3.95 1.99 6.00-ig Spórol Tiszta Gyapjú Slacknadrágon Tiszta gyapjú slacknadrágok uj olcsó árban. Zipzárós e­­lől és berakott derékban. 29- től 40 számig. Rend. 9.98-ig 3.99 81c-t Spórol Selyem Nyakkendőn Kézzel varrott nyakkendők. Csikósak, mintásak nagy vá­lasztéka. 3 és 4 behajtással, gyapjú béléssel. 69' Rendesen 1.50 SPÓROLÁS FIUKNAK 50c-t Spórol Flannel Pajamákon Melegek és kényelmesek lesznek ezekben a bebujós flannel pajamákban. 6-tól 16 számig. Rendesen 2.49 1.99 1.00-t Spórol “Western” Ingeken Nyugati ingek fiuknak ame­lyek úgy néznek ki mint a valódiak. Sokat takarít meg rajtuk. 4-től 16 számig. Rendesen 2.98 1.99 1.50-t Spórol Meleg Ski Pajamán 1.19 Kissé irreguláris két-szinár­­árnyalatu ski pajárnák csak 4-6-8 számban. Rendesen 2.69 1.50 Spórol Basque Ingeken HOSSZÚ UJJU basque in­gek fiuknak igazán nagyon olcsó árban mert kissé irre­gulárisak. 2 drb 1 .00 Rend. 1.49ig egy

Next

/
Thumbnails
Contents