Magyarok Világlapja, 1993. január-május (46. évfolyam, 1-5. szám)

1993-02-01 / 2. szám

Krisztus-torzó (1892) A Mátyás-szobor mellékalakjai, Magyar Balázs és Kinizsi Pál mű elkészítésére; a hét pá­lyázó közül Fadrusz vitte el a pálmát. A millennium évében csak az alapkövet helyezik el. A hosszú és fáradságos munkát siker koronázza. Mátyás szobra 1900-ban el­nyeri a párizsi világkiállítás nagydíját, s aztán a kolozs­vári ceremónia hozza meg Fadrusznak a legnagyobb elismerést, amit magyar szobrász a századfordulón kaphatott. 1902. október 12-én az egész ország ünnepel. A szobor leleplezésénél ott van a király képviseletében József főherceg, személye­sen eljön Széli Kálmán mi­niszterelnök, a képviselő­ház tagjai Apponyi Albert gróf vezetésével; a várme­gyék küldöttei, a horvát bán és az ország valamennyi közjogi méltósága. A Szent Mihály-temp­­lomban ünnepi istentiszte­letet tartanak. Az utcákat megtölti a hullámzó tömeg, az ablakokból, erkélyekről fürtökben lógnak a bámész­kodók, a vakmerő Fiatalok a tetőkön ülve nézik az ün­nepséget. A szobor hirtelen feltáru­ló látványa lenyűgözi az egybegyűlteket. A döbbenet csendjét hosszas taps és él­jenzés követi. Kristóf György, az egy­kori szemtanú, azt írja, hogy csak Vörösmarty Mi­hály szavaival tudja felidéz­ni magában mindazt, amit akkor érzett. * * * S felrobognak hadvészülte képpel Újlaki s a megbékült Garák. S a király jő, fölség érzetével Környékezvén őt a hős apák, Ősz Peterdi ösmer vendégére, A király az: „Áldás életére. ” „Fény nevére, áldás életére.” Fenn kiáltja minden hű ajak, Százszorozva visszazeng nevére A hegy és völgy és a zárt falak... Kevéssé ismeretes, hogy a lovon ülő Mátyást körül­vevő négy mellékalak kicso­da is. Különösnek, első hal­lásra anakronisztikusnak tűnhet a válasz. A bal olda­lon Magyar Balázs, az ősz hadvezér áll, és átszellemült arccal néz fel a királyra, aki a szegényparaszti sorból emelte fel őt egykor. Mel­lette a talpig páncélba öltö­zött Kinizsi Pál tartja a tö­röktől zsákmányolt lobogó­kat; és most jön, ami érde­kes: jobb oldalon Szapolyai István nádor és Báthory Ist­ván erdélyi fejedelem látha­tó - megelőlegezve az eljö­vendő századok dicsőségét és szenvedéseit. S miként Fadrusz úgy vélte, hogy a közös sors kortársakká avathatja Mátyást és Bátho­­ryt, azonképp érezheti Má­tyást kortársának az, aki ma Fadrusz szobrát szemléli. (Magyar Balázs megmin­tázásához a modellt Szász Gerő, kolozsvár-hidelvei re­formátus pap és egyházke­rületi főjegyző szolgáltatta, aki szenvedélyes hangú ver­sek szerzőjeként vált közis­mertté, s mint költő az Er­délyi Irodalmi Társaság alel­nöki tisztjét viselte.) Fadrusz életének jelentős állomását jelzi még Zilahon felállított Wesselényi- és Tu­­hutum-emlékműve. Ő készítette a Budavári Palota kapuőrző oroszlán­jait és a mai Széchényi Könyvtár előcsarnokában látható két Atlaszt. Utolsó munkája a Szent István-bazilikában találha­tó Szent László-szobor lett volna, melynek már csak a mintáját készíthette el, a művet tanítványai fejezték be. Fadrusz Jánossal 1903. október 28-án végzett a tü­dővész. Éppen pályája csú­csán hanyatlott le csillaga. Élete utolsó éveiben a Nap­hegyen élt, néhány lépés­nyire attól a helytől, ahol most ezeket a sorokat írom. N. A. K. 99 Véresre korbá­csolta a keserű sors (Fadrusz János) vállaimat, de nem tértem le az ösvény­ről, melyet csillagom kijelölt. 99 9

Next

/
Thumbnails
Contents