Magyarok Világlapja, 1993. január-május (46. évfolyam, 1-5. szám)

1993-02-01 / 2. szám

KÖRNYEZETÜNK AMIT NEM LEHET ELÉG KORAN KEZDENI Aki nem a „nincs”-et kínálja Egy mátraalji kis településen, Bátonyterenyén a 3. számú óvodában dolgozik egy csu­paszív óvó néni, Horváth Györgyné, Bori néni. Csak azért néni, mert hogy óvó né­ni, különben negyvenes éve­it meghazudtoló, energiától és jóindulattól sugárzó pe­dagógus ő. Kívülről az óvo­da: szegényes, kopott. Nincs pénz csicsás udvari játékszerekre, színes lipin­­kákra, hintákra. De amit pénz nélkül, ám annál több lelkesedéssel meg lehet va­lósítani, az ott van bent, az óvoda néhány szobájában. Ugyanis Bori néni néhány éve elhatározta, hogy meg­kísérli újra életre kelteni mindazt, amit személyes emlékeiből oly féltve őriz, és aminek értékét frissebb ol­vasmányai egyre inkább igazolják. Hogy a szeretet, a megbecsülés, a tolerancia, a minket is befogadó élővilág iránti kíméletesség az, ami vezérfonalként kell irányít­son mindenkit a világban... Amikor beléptem az óvo­dába, néhány kislány, dadu­­sok felügyelete mellett, épp mézet főzött - pitypangból. El is mondták, hogyan ké­szítik, s azt is, hogy a mé­hecskék hasonló „technoló­giával” készítik a mézet, az­zal a különbséggel, hogy azok a citromlé helyett saját testük termelte savas anya­got használnak. A szorgo­san kavargató apró kezek fölött tekintetem elkalando­zott: a csodál kutattam, amely képes egy világgá tágí-Bohóckodik a „Mákvirág” tani ezt a termet. Sarkában ugyanis egy fa áll - rajta épp az évszakot jellemző mada­rak, levelek, gyümölcsök, így sokkal egyszerűbb - mondja mosolyogva Bori óvó néni -, nem csupán sza­vakban rögzítjük, hogy mi történt ősszel, télen, tavasz­­szal, nyáron. Fogja a gyerek a kellékeket - magunk raj­­zolta-készítette levelek, gyü­mölcsök, madarak -, és fel­aggatja erre a kiszáradt fára, vagy leszedi őket róla. Nyáron, ősszel, jó időben többet vannak az udvaron, az erdőben a gyerekek, mint a teremben. Ilyenkor gyűj­tik be a szép, színes levele-

Next

/
Thumbnails
Contents