Magyarok Világlapja, 1993. január-május (46. évfolyam, 1-5. szám)
1993-05-01 / 5. szám
KALANDOZÁSAINK BOTCSINÁLTA HONFOGLALÓK Estére agy mondatot... 1989 tavaszán Európa felé indultam üres zsebekkel, csekély személyes holmival és Horatius összessel. Ritkán, kivételes esetben írok naplót, azok is inkább csak tollvonások, amolyan emlékeztetők. Rendszerint egy dobozba hajigálom őket, alkalomadtán előkereshetők. Megérkeztem Nürnbergbe. Első esti olvasmányom a következő volt, rögtön fel is jegyeztem: „...ki szabad hát így?! Csak a bölcs, ki magának ura, s kit / nem, rémít a szegénység és halál, sem a börtön, / fékezi ösztöneit, bátran megvetve a rangot, /önkikében teljes egész...” Megébredve már tudtam: bölcs nem vagyok, de a rangot megvetem; ösztöneim az ősmúltból erednek, a szegényt pedig nem a szegénység rémíti meg, hanem a körülötte tobzódó gazdagság. Menekülttáborokat kerestem fel, ok és okozat összefüggéseit, egy ideológiai korszak betegségekre utaló tüneteit tanulmányoztam. E szó, így nagyképűség, mert azóta se tudom, hol vannak azok az ösvények, melyek összekötik e közép-keleteurópai térséget Nyugattal. Az emberek azóta is menekülnek. Semmi nem változott. Az, hogy szabadságot kaptál, még nem jelenti azt, hogy szabad is vagy. Az íróember figyelmét nem kerülhetik a véletlenül elejtett szavak, megjegyzések. Olyan sokan voltak már a táborban, hogy a később érkezettek számára a város vezetősége lakásokat bérelt. Egy ilyen szobában hangzott el, hogy Nürnbergben létezik egy nem hivatalos magyar kormány. Sejtettem, hogy álmodozók, félbetört zsenik, akik itthon semmire se jutottak, de az a meggyőződésük, hogy a kommunista rendszert ők fogják megváltoztatni. „Minél primitívebbek, annál harcosabbak” - mondta J., beszélgetőpartnerem, aki rendszeresen eljárt a „kormány” üléseire. Kérésemre kötélnek állt, hajlandó volt beszélni a történetről, melynek sajátos humora van.- Egy úr - nevezzük K.-nak - ötvenhatban kikerült Nürnbergbe, és tizenöt évig perecet árult a pályaudvaron. Ez is tisztességes foglalkozás. Egy nap azonban rádöbbent magyarságára, és arra, hogy nincs valami rendjén. O sokkal nagyobb dolgokra hivatott. Igaz, hogy az ötvenhatos forradalomhoz semmi köze nem volt, mert addig is perecet árult a Nyugati pályaudvaron. Elindult a vonat, ők is felültek. Időközben felébredt magyarságtudatából egyenesen az következett: vissza kell szerezni Magyarországot, vagy legalábbis annak egy részét. Hogy hivatalos formát nyerjen az ügy, első lépésben kinevezte magát vezérezredesnek (mert kell valami titulus) és csináltatott magának egy igazi tábornoki egyenruhát. Kiterjedt levelezésbe kezdett a külföldön élő magyarokkal, gyűjtsenek pénzt; javasolta, hogy hozzanak létre egy fegyveres hadsereget burgenlandi támaszponttal. Végső cél: visszafoglalni a régi, nagy Magyarországot. Kormányt alakított, minisztereket neve-Befejezetlen utak
